Farkas Molnár Péter: Vízkereszt
Víkereszt
Jézus második eljövetele évében az Úr egyetlen intésére porrá válnak a városok romjai, s a szelek a port széjjelszórják.
A tüzek kialszanak, a kormos ég megtisztul, a füst eloszlik, s a sötétséget elűzi a fény.
Eleven-vörös vér bugyog fel a tömegsírokból, s vörös ingovánnyá válnak a csataterek.
A rettegők bátorságra lelnek, s előbújnak barlangjaikból. A rettenthetetlenek pedig, kik isteneik nevében öldököltek, reszketnek a félelemtől, s térdre rogyva jajveszékelnek: Jaj nekünk, mit cselekedtünk?
Izráel földjén, hol már csak a Lévi törzséből valók élnek, ott, hol egykor Jeruzsálem állt, egyetlen éjszaka hatalmas oltár épül nyers, faragatlan kövekből, s az emberek mindenfelől ahhoz zarándokolnak. S eljön a megváltó másodszor. Körbemutat a sivár mindenségen, mondván: Ha hisztek énbennem, építsétek újjá!
S az emberek megtisztítják a vizeket s a földet. Városokat építenek, de falakat nem emelnek köréjük. Felszántják az ugart, s magokat vetnek. S egy akolban élnek a farkasok a bárányokkal, s a bárányok nyugodtan alszanak.
S az emberek felmennek a hegyek közé, s erdőket ültetnek. De Vízkereszt napján töve szakad a fenyőknek, s mind egy szálig kipusztulnak. S akkor az emberek szerte a világon felsóhajtanak: Ím, eljött hát a te országod!
Megjelent: 2017-01-06 17:00:20
 |
|
Farkas Molnár Péter (1952-2020) író, novellista, szerkesztő, a Veranda Művészeti Csoport alapító tagja
2014-től haláláig a Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat főszerkesztője. |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
