Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

Amikor nem tudok aludni,
játszanom kell. Hogy mami
fel ne ébredjen, átlopakodok
papihoz. Papi! Papi kelj fel!
Segíts, nem megy a kisvonat.
De ő mindig valami olyasmit
mormog: kimerültem, éjjel van
még, te is feküdj le kisfiam!
Olyankor én papi ágyába
bújok, és arra gondolok, most
biztosan meg tudom várni
Istent, mert látni akarom, ahogy
kicseréli benne az elemet.

 

Éjszaka volt, három felé járhatott. A nő a tenger fölé benyúló sziklán megborzongott az erősödő szélben.

Könnyei gyorsan felszáradtak, és egyre kellemetlenebbnek érezte, ahogy a levegőből kiváló sószemcsék szemhéját belülről bökdösték. Szerette a tengert. Egy órája is elmúlt, hogy kisétált a partra. Egyedül. Azóta ült a sziklán, bámulta a kövekhez csapódó hullámokat, mégsem tudott megnyugodni.

 

(In rilievo - macskára és nőre)

A szobát az utcáról beszűrődő neonfények tették sejtelmessé. A nő sziluettje szinte beleolvadt a testét körbeölelő fotel kontúrjába.

Még világos volt, amikor embriópózba kucorodott.

Ha valaki így látná, azt hihetné, alszik. Csak egyenletes szuszogása mozdítja meg körülötte a levegőt. Semmi külső jele a hónapok óta benne dúló viharnak. Még otthon sem könnyen engedi szabadjára indulatait. Csak az öreg kandúr tudja, baj van.

 

Bukta(m)

Csaba velem szembe ül le az asztalhoz. Hátrébb tolja a széket, ahogy bal lábát jobb térde fölött keresztbe veti. Vállai előre esnek, állát felém böki, miközben hevesen gesztikulál. Ettől a tartástól háta kissé púposodik. Eszembe jut, ha most egy póznára támasztanám a fejét, a rúd kicsivel a térdkalácsok fölött fúródna át és szegezné a földhöz.

 

hiába indultam a fény felé
minden láblendítéssel
saját árnyékomra lépek
a hold kerekedik én sorvadok
gyomromra tett kézzel
ész nélkül habzsolom szavaidat
mégis amint nem figyelsz
befogadott mondataid
egyszerűen visszaöklendezem

 

Mindent tudni akarok!

Bár akkoriban kislány voltam, mégis tisztán emlékszem a szovjet ismeretterjesztő filmsorozat főcímében megjelenő fiúra, aki kalapáccsal nagyot sózott a dióra, hogy hozzáférjen a tudáshoz. 
Soha nem voltam egy könnyen megülős fajta, mégis a székhez kötöztek Öveges professzor fizikai kísérletei is. Most, hogy róla írok, újra látom a kicsi kocsit, ahogy végigszalad egy megdöntött falécen, de tisztán emlékszem a Delta szignáljában szánt húzó sarkkutatók arcára is. 

 

Valahogy el kellene kezdeni teleírni ezt a tiszta lapot. Nehéz. Csak ülök itt, tollal a kezemben, kezemben a tollal, mert feladatot kaptam, írnom kell, írni 10 percig, kézzel írni, folyóírással, írni még akkor is, ha nem jut eszembe semmi. Nekem pedig semmi olyan nem jut az eszembe, amiről érdemes lenne írnom. Tulajdonképpen mióta lezártuk a függő kapcsolatunkat, teljesen magamba zárkóztam. Ellenségemmé vált a papír és a toll, de ellenségeimmé váltak a saját gondolataim is.

 

Mindennek, ami van, lennie kell kezdetének és végének is. Vajon miért érzem mégis úgy, írnom kell neked? Írni, függőágon.

Kezdjem ott, hogy kerülgetem a papucsot? Fel kéne emelnem, levinni az előszobába, betenni a cipős szekrénybe. De én ott hagyom a szoba közepén, mert tegnap reggel te léptél ki belőle. 
Közben az jut az eszembe, hogy este, amikor anyáddal beszéltem, bordáim kiszorították tüdőmből az aliglevegőm.

 

Kibérelek egy szobát

távol magamtól,

ott rejtőzöm el
mikor fáradt vagyok,
és nem akarom a holnapot,
inkább gyerek lennék újra,
anyám ölébe bújva,
vagy még távolabb,
visszamennék,
egészen vissza,
- negyvennyolc évet,-

amikor elvágták a köldökzsinórt.

 

szép lány köztisztasági ruhában
vissza tetszik
talán egy kiugrott kurva
aki most próbálja újra
de olyan mint szocreál
épület villák közt fenn Budán
olyan a sok életunt csetlő-botló között
mert mindegy felfele
vagy lefele ugrik ki
valami az átlagból
nem tapsolod
vissza
tetszik

 

kedvesem épp végrendelkezik
a temetésén ő akarja mondani Ady verseit
koporsóját majd lovak húzzák
kinyúl és kigombolja még
utoljára minden volt nője blúzát
a helyszín talán az Aréna lesz
kértem kezdje el írni a listát
hogy értesíthessek minden érintettet
remélem évekbe telik

 

Van ez a Lili, aki csak áll, mint bálám szamara, ha kérdezik,

van ez a Lili, aki sosem kérdez
van ez a Lili, aki kisdologra sosem kéredzkedik,
van ez a Lili, akinek nagydolga soha nincs,
van ez a Lili, aki csak csendben figyel,

 

Nálam néha szójáték a szerelem
frissen kottázott dallamokra
Lili játssza jól kimódolt szerepem
repül a színen szoknyafodra

 

a villamoson az a férfi
öltönyben kinyalva
mint Sz Pista lila szájjal
mintha rosszul sminkelték volna
arcán erőltetett szigorral
még titkolta hogy ha szavakkal
játszott pókert
szépekből egy kis sor
sem jött össze soha
pedig akkor már
Istenhez készült kásztingra

 

Tegnap megtudtam, hogy létezem,
(magamat nemcsak képzelem), - vagyok-,
ez csomóra kötötte két kezem, mégis
mellettem kiskerti törpék lettek a nagyok,

 

Lili férjhez megy.
Helyettem- hisz ő próbabábu,
én majd leváltom, ha sikerül.
Ruhája fehér lesz, habos,
combjára kék harisnyakötőt húzok,
eltakarva a bugyogó rózsaszínjét
reménnyel, ne lássák, hogy álmodok.
Lesz talán dús vendégsereg,
lessék vékony derekát- enyém helyett.
(combbőségemmel egyezik)
Mindenki pezsgőt iszik - egészségünkre.

 

ajtóm előtt összegyűlt göngyöleg
baráti éjszakákból maradt sörösüveg
maradjatok még
menni úgysincs hova

 

Ez csak egy didergős őszi kép.

A sarki pék, már sietve nyomja el cigijét,
a zöldséges sem füröszti arcát a napban,
s az ifjú festő kint a parkban,
a padon megleli önnön közhelyét,
bár tudja sok szabály ellen vét,
lefesti a hulló levelek színeit,
mindegyikre sorsokat vetít,
s őrzi majd képe, ahogy amott
a kopott lépcső életek lábnyomát,
a belevésett időt.

 

Nem akarod cipelni a világ terheit.

Elindulsz 5 évesen, törékenyen neki az útnak, és nincs vége, hiába erősödsz, hiába múlik 50.

A cél néha közel, néha távol, néha már csak karnyújtásnyi, aztán megint elveszik. A célnak nincs neve, nem adsz neki.

Amikor 10, 16, 18, 20, 21, 24, 33, 37, 40, 45, 53, mindig más.

 

Lili már szépen felöltözött,
keble kitömve nagyra,
feszül a bordó santung rajta,
fekete szalag fut mellei között.

Lili már felhúzta a
hosszú szárú bugyogót is,
a rózsaszín csipke a vállán
is visszaköszön
és abból van a ruha ujja,
ami szűken rásimul,
amíg el nem éri a rábuggyanó taftot.

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal