Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Tóth Judit: Bartók, Beethoven és a megbocsátás

 

Már tegnap járt nálunk a Jézuska. Kettőt csengetett, mert postás képében jött. Meghozta első, saját okostelefonomat.
Ma reggel félálomban bekapcsoltam rajta a rádiót, hogy halljam a híreket. Mindig egyszerre akarok mindent, pedig nem tudok több dologra figyelni. Már olvastam volna egy engem érdeklő írás újabb fejezetét, de kánonban a kvótamegállapodás részleteivel: nem ment.
Tovább hajtottam hát a Bartókra, ahol Beethoven Egmont-nyitánya szólt.
Két taktus után előjött minden: újra éreztem az agyrázkódást, a hányingert és a végtelen szédülést.
Egy zene intenzívebben előidéz egy korábbi eseményt, mint bármelyik fotó.
Nyolc éves lehettem. Hárman voltunk otthon: anyám, nővérem és én.
Anyu részegen teljesen hangerőre tette a lemezjátszót, nővérem a másnapi dolgozatára készült, én játszottam.
Hogy a testvérem tanulni tudjon, átküldött engem a másik szobába, kérjem meg anyánkat, hogy halkítsa le a zenét.
Odáig emlékszem, hogy állok a nagyszoba küszöbén, a tömény cigarettafüstben látom anyám levegőben vezénylő karjának körvonalát, majd beljebb megyek, hogy meghallja, amit kérni szeretnék.
Ekkor az előbb még a képzeletbeli karmesteri pálcát tartó kéz finom mozdulatai olyan párhuzamos lökésre váltanak, ahogy tornaórán szoktuk egymásnak passzolni a kosárlabdát.
Anyám hirtelen reakciójára nem voltam felkészülve, hátrafelé próbáltam tenni néhány tétova lépést, de elvesztettem az egyensúlyomat és a lökés hatására, teljes erővel hátraestem. Nem mondanám tompa puffanásnak a földet érésemet, igazából úgy emlékszem, hogy egy hatalmas kongás volt. A zene csak harsogott tovább: tá-tá-tá-tá-tádámmm…

Hát mit tudtam akkor még anyám kínjairól? Hogy apám második feleségeként örök féltékenység és kisebbrendűségi érzés gyötörte, mert érezte: apu soha nem tudja elfelejteni első feleségét, akit anyám úgy emlegetett, hogy egy hivatásos prostituált és egyszer még sokkal kisebb koromban, mikor ez az ellökés történt, részegen, akadozva, egy veszekedésükkor felém fordult és mint egy színházban, mikor a főszereplő kiszól a közönségnek, odavetette: „Tudod, mert a Klári az úgy tudta csinálni, mintha egy hullámvasúton ülne, ez kell a férfiaknak!” és tenyerével egy kígyó mozgását utánozta közben.
Azóta sem bírok felül lenni, ha mégis, akkor csak egy őrjöngő, bazári hullámvasutat látok magam előtt, ahol anyám ül az első kocsiban és teli torokból sikít lefelé.

Hát nem csodálatos inkább, hogy Beethovent 1809-ben felkérték ennek a nyitánynak a megírására, amire egy nő 179 évvel később magából kikelve őrjöng és a mártír emlékére írt taktusokba beleteszi az egész fájdalmas életét?
Majd pedig én 28 év elteltével meg tudok mindenért bocsátani neki?

Hát mi ez, ha nem a valódi Advent?Igazi mártírként nem kapcsoltam le a rádiót. Annyira érdekelt a történet, hogy nem akartam a telefonnal vesződni. Úgy tűnt, mintha a zene által előidézett földön fekvő testhelyzetbe mumifikálódva, a fejem lüktetésével, a sorok összekuszálódásával, de végigolvastam becsülettel, legfájdalmasabb perceimet újraélve is, az írást.

Bár a hős elbukott, a szabadság eszméje tovább él.

  
  

Megjelent: 2016-12-23 17:00:43

 

Tóth Judit (1980, Sopron)

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.