VideóVállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona Az Erdély TV videója Keresés a honlapon: |
SzépirodalomPessoa-triptichon hangomból díszes harangot öntenek valahol Negyedik napja esett. A hideg esőcseppek monoton egymásutánban kopogtak a párkányon, szél tépázta az alig sarjadó muskátlikat az ablakban. Hajnal volt. Sötét és nedves hajnal. Nem mozdult semmi, csak az eső szakadatlan dobolása hallott, meg egy egér neszezése a kamra felől. Az öregember feküdt az ágyon. Fejét a tarkója alá kulcsolt kezén nyugtatta. Hallgatta az esőt. Gondolkodott. Fel kellett volna kelnie, a nap már régen felkelt, enni kellett volna adni a jószágnak, de nem akaródzott megmozdulnia. Húzta az ágy. Vissza a dunna alá, a száraz melegbe, vissza az emlékek közé, oda, ahol még nem látszott a gond! Ideje lett volna felkelni, begyújtani, hogy a szomszéd ágyon alvó gyerek ne a fogvacogtató hidegre ébredjen fel, de minden mozdulat fájdalmas volt, mintha éles késsel szurkálták volna az oldalát, még a levegővétel is kínkeserves harc volt a saját testével. Mindennek az átkozott eső az oka – gondolta –, miközben mégis megmozdult, hogy szép lassan felöltözzön, magára kanyarítsa a vattakabátját és a jószágok után nézzen. 1 beszáradt telefonhangok a fülemben 2200-ban járunk, egy elit tudományos konferencián a természettudományok legnevesebb kutatói mutatják be legújabb felfedezéseiket, találmányaikat, kísérleti állataikat. Fogalmuk sincs róla, hogy valaki odakintről figyeli őket. Egy számunkra ismeretlen lény, aki intelligensebb, mint bármelyikünk; és ugyan nem mindentudó, de el sem tudjuk képzelni, mennyivel több intelligenciával bír nálunk. Úgy látja, hogy az emberi faj végre elérte azt a szintet, hogy érdemes legyen bevezetni őket az univerzum igazi rejtelmeibe. Másnapos vers kavargó versek szerelmek káromkodások A dialektika aktja Égi tinta ömlik. A falióra Pedig mindegyik tárgy hallgat. Nem tudta hány óra lehet.
Arra emlékezett, hogy javában világos volt már, amikor elindultak, igazán nem volt fárasztó a gyaloglás, a sík vidék nem terhelte őket különösképpen. Csak ez a pokoli, fehér ragyogás ne volna. Hunyorognia kellett, az állandó homlokráncolástól egy idő után megfájdult a feje. Egyre melegebb lett, a kincstári posztóköpeny alatt égett a háta. Megállt, visszanézett, de nem látta a többieket. Biztosan jól kilépett, és messze megelőzte a társait. Magasra nőtt, nem tehetett róla. Eleget köszörülték rajta a nyelvüket, hosszú lába miatt gólyának csúfolták. (frazémia) Él olyan magyar ember, Kitört a … – Nem azért mondom, de kezdek megéhezni – mondta a pipaszár lábú a barátnőjének. – Mindjárt dél, és nem is reggeliztem. – Valami azt súgja nekem, nem jön el – válaszolta a barátnő, és az asztal alatt megvakarta a bokáját. Éva nem bírta a harisnyát, de ma kénytelen volt magára venni. Kozmetikusnál is volt tegnap, kiszedette a szemöldökét, feldobatott egy arcpakolást is, mert Sára meghívta őt ma ebédre. No, nem Sára miatt, aki a legkedvesebb barátnője, de Károly miatt, akivel találkájuk volt. Éva tudta, az ilyen titkos találkozók milyen romantikusak, megédesítik az asszony életét, izgalommal töltik el hétköznapjait, akinek a csalás teljesen természetes volt. Károly nem az első barátja, amióta hozzáment Gézához, de biztosan nem is az utolsó. Sokat hallott a férfiról, de még soha nem találkoztak. Tudta, Sára igényes, válogatós nő, a férfi, akit kiválasztott legújabb áldozatának, nem is lehet akármilyen. Biztosan, a legkényesebb ízlést is kielégíti. válság válságos időket élünk: Az ezúttal következő négy verset a Vakondösveny, minőt a littera túra nevű patinás irodalmi lap tematikus felhívására nyögte ki magából, mint Mátyás bús hadától egykor nyögtek, na majd mindjárt megmondom kicsodák.
Ballada az Özönvíz Világnapjáról és a néniről, aki nem Utnapistim-Úm’napisti-Utana’Istim
A néni leült. Az arcára kiült, hogy leült.
A néni felállt, arcába görcs állt, az eső meg elállt. FAL. PONT. ÚT. Most végre el. Egész a falig. Vagy fordítva: te tornyosulsz ott Az összes út egy pontba tartott, Na, ez még jó, ezt még elmesélem, míg várjuk a buszt... Egyszer türelmesen jártam egy űrhajóssal. Egy Cape Canaveral-i kocsmában futottunk össze, amikor 2009 nyarán Floridában hakniztam. Azt mondta, most nem szexelhet prostikkal, mert tiltja a kilövési szabályzat, hogy űrutazás előtt 24 órával örömlányhoz nyúljon. Ugyanis reggel fellövik. És majd utána folyamodik, addig várjam meg itt és igyak valamit a számlájára. Mire én: „akkor veled tartok. Szexeljünk az űrhajódon!” - javasoltam. Erre azzal jött, hogy nem lehet, mert ezt is tiltja a szabályzat, meg aztán csak unatkoznék odafent és a női hülyeségeimmel nyomasztanám, amúgy is csak egy szokványos űrséta lesz, aztán jön haza. „Kötöm az ebet a karóhoz – mondtam –, megyek veled!” A tökéletes első randi Árut az alsó polcról, nőt a felsőről. Az első randinkon rímeket szőttünk hányadékod köré, Anya és lánya fáradtan vonszolták magukat haza a vásárból. A nap lehajló félben volt, az utcán nem sok ember. Betértek a közeli ivóba. Mária egy pohár sört kért, lányának meg egy pohár kólát. Az asztalnál egy középkorú férfit pillantottak meg. Magába roskadt, valami nagy bánata lehetett. A kislány látta, hogy ez az ember nagyon szomorú.
– Anya, miért horgasztja le fejét az az ember?
– Csendesebben! Mit tudom én! Mi közünk hozzá? a mese a hét törpe egy szíve vagyok Nyilas Atillának A barlang résén valahogy Tompa puffanásra ébredt. Nem, nem eshetett le megint! Oldalra fordult, könyökére támaszkodva próbálta feltolni elnehezült törzsét az ágyban, – csak most ne essen ki, miért is nem kötöztem le éjszakára, ahogy Magdika ajánlotta? Az ágy szélén ülve erőt gyűjtött a felálláshoz. Nyöszörgést hallott a szomszédos szobából. A két szobát összekötő ajtót mindig nyitva hagyta, de a kis lámpát lekapcsolta. Csak az ablak előtt álló köztéri kandeláber függönyök közt beszűrődő fénye rajzolta körbe a földön fekvő, magatehetetlen testet. Az idős, vékony asszony kétségbeesetten állt a férje felett. (Elázott jegyzetek) Nem így akartam, csak alakult. Kontaktok nélkül, csak vályogházat akarok. Nem vette észre, mikor fészkelte be magát a fejébe, de már tudta. Egy férfi sem zárta szelíd szavakba. Minden szakítás után vett egy kalapot. Egy híján megszámolhatatlan. Mégis folyton kísérletet tett arra, hogy összeadja azt a fekete karimájút a türkiz tollassal vagy a bíborszalagossal... velük volt egyedül. Legalább egy meleg fia lenne, akit úgy szeretne, mint ahogy a sziklákat szeretik nyaldosni az északi tengerek. |