Szépirodalom

Basszbariton

Minden felismerésem dacára
a világ marad jelentéktelen.
Nem magamnak való. Ezekből a
városokból és szobákból; ezek
közül az emberek, állatok és
növénydíszletek közül nem jutok
majd el az igazsághoz. Se máshoz.
Egyedül ebben hajazok bárki
fia-lányára, ölebére vagy
fésületlen aszparáguszára.

AZ ÖRVÖSMEDVE

Úgy nézek ki, mint egy lerongyolódott

medve. Rosszkedvű örvösmedve

az állatkertben. A szabadban

veszélyes lehetne,  nagyon

veszélyes. De itt a sárban üldögél.

Bámul ki a sűrű rácson.

Előbb cinkék egymást bíztató

csivogása. Felhős júliusi délelőtt.

Végre megáll két látogató is,

elkoszolódott galléromat bámulják.

A többi medvénél kisebb ugyan,

ez igaz, de igazán vérmes,

Imádkozom

Én semmit sem csinálok teljes szívből, mint egy légtornász, csak egyensúlyozom a bent és a kint kifeszített kötelén. Amennyire tudom, a legót mindig szerettem, az egészet mértem, a pőre formát: megtanultam. Szétesett. Szétesnek a dolgok. Irigylem Kiskettőt, az elvakult élni akarását, a spontán örömét, az egyszerűséget, ahogy átdobja a vállán a málhát: parányiságunkat. Nevetni is teljes szívből nevet, nincs mögötte szándék, üt, ha ütni kell, őszinte és kegyetlen, mint a gyerekek. Kiskettő iszik, többnyire pálinkát, a nyolcas telepen mindenki iszik. Tüneti kezelése ez a mellőzöttségnek, a hétköznapok józan abortuszának, tüneti kezelése a megszokásnak. Bele lehet szokni ebbe is, mint a munkátlanok kései fecskesorába a korzón, a csavargásba, ahogy meg lehet szokni a viszketést, a vágyat a sehovába is. Nyugtalan ősz jön, lassan csendesülnek a világ folyosói. Reggelente fájó szívvel gondolok a fecskékre, mégis, emlékezni jó.

 FOLYTONOSSÁG

Hiányzik belőlem a tükör,

amikor két párhuzamos

helyet cserél egymással,

mintha tudnák, hogy ez

a végtelenben való találkozásuk ára,

az üres moziban ilyenkor

színt vall a lekapcsolt

égő, a sötétségbe kapaszkodik,

mint a régi konferanszié a függönybe,

hogy kitaláljon a fejéből,

ebből az irgalmatlanul nagy

menedékből, amit nap mint nap

kikezd a szabadság,

s magával ragad a szeretet.

Kirityálé

ÍZELTLÁBÚAK TÖRZSE

rovarok osztálya

kérészek rendje

· kirityálék

Génmanipulációs kísérletek során a nászikirittyentő és a létrás-pokálé keresztezésével alkották meg tudósainkk a kirityálét. A kísérletek nem titkolt célja az volt, hogy a kirityálé táplálékláncba bevonásával ellenállóbbá tegyék természetes vizeink hal- és madárállományát a cián és nehézfém-szennyeződésekkel szemben. A laboratóriumi modellezések során semmi nem utalt arra, hogy néhány év leforgása alatt a kirityálék olyannyira alkalmazkodnak a környezeti hatásokhoz, hogy párzási időszakuk, és ezzel egyidejűleg élettartamuk, néhány óráról közel 30 napra kitolódik. Turisták millióit vonzza hazánkba virágzásuk, pedig a kirityálé-les nem veszélytelen túra.

Naplemente

Nézed, ahogyan ott áll,

keze a zsebében, nézed,

hallod, ahogyan a szavak

kipottyannak a szádból,

a padlón mozaikká törnek.

Vörösre festi a tájad,

csak állsz ott a mosolyoddal,

mint valami vérttel.

A Trubadúrvarázs két idősíkban játszódik. Janus Pannonius, a meghasonlott költő, aki éjszakánként nem csak a tüdőbajától, hanem rémlátomásaitól sem tud aludni, összeesküvést készít elő Mátyás király ellen. Ráadásul barátja, Galeotto Marzio, azzal gyötri, miért nem ír verset magyar nyelven. A másik színben pedig Szénpataki Ádám, egy képzelt trubadúr a főszereplő, majd háromszáz évvel korábban, Imre király udvarában. Ádám csélcsap fickó, örökké szerelmes, ám keveseinek gyönyörű dalokat ír magyarul, s ezek Janus álmaiban újra életre kelnek. Janus püspök létére szerelmes lesz, és szíve hölgyének Ádám verseivel udvarol.

De Szénpataki Ádám élete sem fáklyásmenet, ő is belekeveredik egy összeesküvésbe, amit Imre öccse, a későbbi II. Endre szervez bátyja ellen. Egy idő után Janus rájön, hogy ki írja a verseket…

A regény a történelmi színek ellenére aktuális, mai problémákat boncolgat. A versbetéteket, jó barátom, Diószegi Szabó Pál költő írja.

Mindig

 a szobaajtónál akad el

a szereplők begörcsölnek

mint gramofonkorong-barázdaszakadásánál

ismétlik önmagukat

újra a lemez elejére engedem az acéltűt

– irgalmatlan a kényszer –

egyszer jó kell legyen

eltűnnek a retinába égett képek

és folytatódik a dallam

mikor a lépcsőházba kilépek

    Van olyan feleség, aki anélkül taszít el magától egy kissé típushibás férjet, hogy megtudná, micsoda nagyszerűség is lakozik benne. De ha az a férj egyszer túl magasra esik, konkrét méterekről, könnyen törik a női önérzet, amikor ráesik a választás.

Marcy még akkor is biztos volt benne, hogy csak álmodik, amikor Stephen-el együtt kihurcolták őket a Golgota térre, melynek izgatott négyzetméterein ünnepélyes lincshangulat fogadta. A tömeg által alkotott kör közepén két fakereszt hevert, semmi jót nem ígérve.
– Remélem, nem szédülsz a magasban, drágicám…? – nyálaskodott Anthony-Pápa, mintha nem tudná, hogy mennyire de. Házasságuk alatt alaposan feltérképezte asszonyának félelmeit, fóbiáit, (ki is használta őket) mintha előre készült volna a mai végzetes kivégzésre. Cseppet sem finom kapcsolatuk groteszk fináléja közeledett. Mercer a XX. Sándor előtti életében úgy kezelte asszonyát, mint valami házastárgyat, aki csak egy megszokott rakodófelület a konyhában, melyre akkor borítja ki a forró kávéját, amikor akarja. Mint egy figyelmes férj, a legapróbb részletekig tudta, mivel szomoríthatja el nejét, melyik ruháját tegye tönkre, mikor, mivel és hogyan üssön a legfájósabb lágy részekre, mikor nevesse ki. Saját kudarcát látta a nőben, és ezt a nyomasztó kudarcot ma fel kívánta oldani, ugyanis egy térbeli kudarc feszíthető.

Parfüm és méh

Párátlanítottad az ablakot. Glicerinnel

átitatott ronggyal. Ahogy törölgettél,

figyeltem a hónod alját, milyen kecses.

A felkarod izmos, apró, szőke pihéken jó az illat.

Megcsókolom, amikor fürdőolajjal dörzsölted be

a tükröt. Azután szellőztettél.

Majd fölmostad az előszobát. És engedtél

simogatni közben. A korábbi tapasztalataim

fölöslegessé váltak, minden óvatoskodás megszűnt.

 Vincent és Paul

(„)Hidegvérrel kéne festenem, de én forró vérrel tudok festeni.Nézd a földből kikelő búzaszemeket, a szakadékon lehulló víztömeget, a duzzadó szőlőszemeket, az emberi élet: minden egy és ugyanaz! Az élet egysége nem más, mint a ritmus egysége. Erre a ritmusra táncol minden: a szántóföld a madarakkal. A házak, a nap és a lovak. Ez a szőlőszem és te ugyanabból a tőkéről származtok. Amikor lefestem a földjén dolgozó parasztot, azt akarom érzékeltetni, hogy ő is ugyanúgy azonos a földdel, mint a földből kinövő kalász. Amikor a napfény átjárja a parasztember testét, a gabonaföldeket, az eke elé fogott lovakat, ezek minden energiája egyszer majd visszaáramlik a napba. Csak akkor érted meg az életet, ha megérzed az egyetemes ritmusát. Egyedül ez Isten.(„)

Aztán megérkezett a nyár a szörnyű, perzselő hőséggel Provence-ba..

Szenvedély

Valahol délen

kedves  a hely,

hol születtél.

Csordult világomban

a szív a Duna jobb

partján evez. Határtól

határig, csendesen.

A térkép, mi vezet

két fényes pont,

otthonom s te vagy.

Bár távol tőlem

az Attila út is.

HAJNALI MENNY

Lombtükrön

leszaladó szellőujjak.

Épp csak

mozgásba hozott

fényhúrok,

olvadó színhurkok,

lobbanó fémgyűrűk.

Szétpergő gyöngysorok:

Lifthóf I.

Lichthof /tévesen lifthóf/ 
Jelentése: világítóudvar. 
Egyfajta belső udvar, ami többlakásos bérházaknál, 
tömbházaknál fordul elő. Rendeltetése egyfelől a szellőzés biztosítása, 
másrészt szolgálhatja a környező helyiségek fényellátását is.
A földszinttől a tetőig húzódik.


In medias res! Ez legyen a jó író jelszava. Sokan, általában a türelmetlen emberek, úgy hiszik, hogy a jó író dolga: belevágni egyenest a közepébe. Nincs szükség hosszas bevezetésre, holmi írott előjátékra. Nem szükséges bemutatni sem a helyszínt, sem a szereplőket, ne rabolja effélékkel az író az olvasók idejét. Én másképp gondolom. Egy ház történetét szeretném elmesélni, lakóinak életét, sorsát megmutatni. Azt hiszem százhatvan évet nem szabad semmibe venni, ilyen hosszú idő történéseiről nem lehet kutyafuttában, pár odavetett mondattal szólni. Jobb, ha a történet komótosan, de célirányosan halad, mint a jóllakott polgár vasárnap ebéd után, kedves kocsmája felé. De talán még jobb, ha a mondatok úgy ballagnak, mint a Jókai után második legolvasottabb magyar mesélő regényében az idő. Lassan, de megállíthatatlanul.

nagymamám már nem él,

a Kincses temetőben van, a szülei mellé feküdt,

oda, ahova biciklivel együtt jártunk ki régen,

s vittük a dédinek, s az ismerősöknek a kerti virágokat,

én már csak sírokat láttam akkor, nagymamám még arcokat.

néha még ott járok nála,

a fahéjillatú rizskása az öntöttvas kályhán bugyorog,

sámlin ülök, s apró kis ropi-ujjakkal borsót fejtek, vagy babot pucolok,

közben nem nézünk egymásra, nem beszélünk sokat,

ezerszer megszámoltam a gang kövein a rombuszokat.

Gyönyörűség, nővel a tengerparton. Csókok, ölelések, a „mikor költözünk végre össze” női tekintet. Némi Campari, medence, más nyelvet nem beszélő pincér, este szex a szállodai szobában. És a „majd meglátjuk, hogyan is lesz velünk a jövőben” vigyor. De még most nem… ugye nem baj? Két hét, ennyi ideig voltam, voltunk távol.

Este érkeztem haza, beléptem a lakásba, felkapcsoltam a villanyt és megláttam az előszoba közepén. A padlón. Szürkészöld volt és nagy. Azonnal ráléptem, halk reccsenést hallottam, kitin, gondoltam büszkén, hogy eszembe jutott a szó, a kitin. Felemeltem a lábamat, néztem, igen, szürkés volt, testes, most lapos lett. Zöldes folyadék vette körül. Zsebkendővel felemeltem, irány a fürdőszoba, a vécécsésze, zubogó víz, undor, kesernyés szagot éreztem, alaposan kezet mostam, aztán megtaláltam a felmondólevelet. Írták, nem kell többé bemennem. Átszervezés meg leépítés. És sajnálják.

A csontleves

- Marci fiamnak -

Az Öreg, hivatására nézve teremtő, a Tinó, foglalkozására nézve kísértő; és a Szálka, munkájára nézve hóhér, egy időben összejártak. Ettek, ittak, muzsikáltak. Züllöttek kedvükre. Melyik dalra fakadt, melyik táncra perdült, melyik komédiázott. Emígy rajcsúroztak, amúgy viháncoltak, végül 'tombolkodtak'. Mikor oszt’ elpilledtek a tivornyában, csak oda ültek, ahova dűltek; maguk alá. Ekkor pompás pletykába gabalyodtak. Elébb Zsófia, Szüle, és Bába női személyek szépségéről, hatalmáról, asszonyi rossz-természetéről disputáltak, majd az emberfajzatok nevetséges dolgai fölött elméskedtek. Mikor aztán kibeszélték magukat, jött a kártya. Tinó uram bibliája. Ámbátor ez utóbbi ficsúr testamentuma a pakli, azért a másik kettő is sikerrel forgatta a lapokat. Szentségtelen, nagy tétekben játszottak. Hol az egyik győzött, hol a másik, hol a harmadik. Az Öreg ugye varázslattal, a Tinó ugye csalással, a Szálka meg csak szerencsével. Egy alkalommal azonban, különös fordulatot vett a játék.

Ma úgy rezeg bennem a lét,

mint izzószál az üvegív alatt.

Hajnalodik. Nyújtózva még –

ébredezik az első gondolat,

bár húzná vissza magára

az éji álmot, amelyet megélt,

ahogy nászutasok őrzik

(hátha örökké) egymás melegét,

Szegény Ildikó megint munkanélküli segélyen volt kénytelen élni. Három napja csak otthon tengett-lengett. És három kicsi gyereke néha éhezett.

Egyszer otthoni takarítás után – mikor a padlót mosta – elfáradt s leült az asztal szélére – hogy átfésülje a gondolatait.

Egyszer csak azt látja hogy gyerekei kövérek. Feldobta Isten a sorsukat. Kiderült ugyanis hogy Ildikó kaparós sorsjegyen rengeteg pénzhez jutott. Aztán elkezdi lökdösni a karjait Misi, aki panaszkodik hogy éhes, valami ennivalót készítsen már számára. Ekkor jött rá Ildikó hogy álmodta az egészet. Misinek nem túl sokat tudott enni adni, mint ahogy Adélnak és Emesének sem.