VideóSzabó Imola Julianna videója Keresés a honlapon: |
Jóna Dávid: hódmezővásárhelyi emlék
a Kincses temetőben van, a szülei mellé feküdt, oda, ahova biciklivel együtt jártunk ki régen, s vittük a dédinek, s az ismerősöknek a kerti virágokat, én már csak sírokat láttam akkor, nagymamám még arcokat. néha még ott járok nála, a fahéjillatú rizskása az öntöttvas kályhán bugyorog, sámlin ülök, s apró kis ropi-ujjakkal borsót fejtek, vagy babot pucolok, közben nem nézünk egymásra, nem beszélünk sokat, ezerszer megszámoltam a gang kövein a rombuszokat. a „nagy szobában” aludhattam, ahol a tv-s is állt, ahol a nagymamám gyakran a múlton sírdogált, ahol a vendégeket is ültették, ha jöttek, süteményt kaptak a szintén legyőzöttek… ezüstkanál, porcelán, bor, szóda és pogácsa, a régi világ kellékei az új félelmeinek lett alkalmi társa, a gyerekként az volt a legrosszabb, mikor én voltam témán, a soron, viszont ha érdeklődtem, azt mondták már megint lábatlankodom. vártam, hogy menjenek már haza, melegíteni kellett a fürdéshez a vizet, hisz már fél hét, lábasból vacsora, hozzá isteni kenyér, a fürdés után „begomboltuk” a tévét, abban még az árnyék is fehér. a tv-n egy hagyományos, felhúzós óra állt, amikor nem könnyen jöttek az álmok, de már elfogyott a családban a szó, volt, hogy néztem a sötétben, hisz foszforeszkáltak a számok, s hallgattam a fekete csöndben, ahogy kattog a mutató. egy kecses herendi nő is nyújtózkodott a tv tetején, s mindkét kezét felemelte, ahogy hálóingét vette le, érző porcelánszívet sejtetett a festett mandulaszem vagy csak egyszerűen így emlékszem … a múlt hirtelen szépségekkel lett tele. ma ahogy fekszem ugyanúgy hallgatom a kutyák ugatását, az elmenő autók zaját, ahogy kisfiúként tettem, ma azokat az illatokat érzem, azokat a színeket festem, s erről írok, de hisz látod Te is!, kedvesem most hív: elkészült a tejberizs!
Megjelent: 2017-02-01 08:00:25
|
