Jól van, csak eljátszottam a gondolattal, nem vártam ilyen heves reakciót, csak megértést, részvétet, talán. Pár napra elhagytam a gyógyszerek szedését. Nem azért, mert anyagi nehézségeim támadtak, életben maradásom feltételéül szabott vegyszerek árát, a mai támogatási rendszer mellett még meg tudom fizetni, kíváncsiság hajtott, mert tudni akartam, ezek nélkül a szerek nélkül mire megy a szervezetem. Tényleg szükség van mind a tizenegy féle gyógyszerre, nap mint nap? Évek óta szedem, becsülettel, kompromisszumok nélkül ezeket a pirulákat. Színesek, kicsik, és alig lenyelhetők vegyesen. Először a vérnyomásom emelkedett, majd a szívem is gyorsabban vert. Az első nap után megállapítottam, hogy komoly élettani hatása van a napi szükségletek elmaradásának. De nem akartam beletörődni a kudarcba, ezért folytattam a kísérletet. Az éjjel nem aludtam valami jól, egyszerűen nem éreztem szükségét, hogy alvással üssem el az időt. Izgatott, hogyan élem túl az éjszakát. Máskor is előfordult, hogy csak bámultam a plafont, cikáztak a gondolataim, és éreztem a lüktetést, a szorítást a mellkasomon, hallottam a zihálást, az oxigénhiányos légzés hiábavalóságának jeleit. Eszembe jutottál.
Pintér László a kocsmában bámészkodott a barátaira. Kőműves segéd volt, de most munkanélküli. Már négy hónapja és a segélye lejárt. Magányosan iszogatott. Zoli volt a legjobb barátja, de most csak mosolygott, mint egy idióta, mert valószínűleg olyan részeg volt már. Három kisfia volt. Mindegyikük tíz év alatti. Enikő, a felesége depressziós szabadságon volt. Megvolt a baja szépen. Enikő jól keresett ugyan tanári szakmájával, de a három gyerek fenntartásához ő neki is keresni kellett volna. Most is csak ezért ivott, a bánatában. Zoli sörrel a kezében odament hozzá:
Monodráma néhány mellékszereplővel, és Robotos Imre:
Az igazi Csinszka című dokumentumriportjának felhasználásával
Szín: lányszoba, amely szükség szerint rövid idő alatt átalakítható egy lánykollégiumi szobára, vagy a csucsai vár egyik szobájára, amelynek ablaka vagy ajtaja a tornácra nyílik. A monodráma Csínszkája nem feltétlenül azonos Boncza Bertával, de most Csinszka 28 éves, pislákoló, időnként még fellobbanó tűz.
A portálnyílást ritka szövésű csipkefüggöny díszítheti. Szituációktól, hangulattól függően megvilágítással a függöny színe is változhat. A szoba egyik falán nagyobb tükör van. Kerek, vagy tojásdad alakú. Formája szimbolikus jelentést hordoz. Csinszka a tükrön keresztül szólhat a túlvilágra is, Szendrey Júlia lelkéhez. A tükörrel „szemben“ és a „tükörben“ Csinszka az egyetlen és az első kerek-e világon!
A mellékszereplők a függöny előtt játszanak. A lányszobába nem kellene belépniük (az apa kivételével), ellentétben Csinszkával, aki bármikor kiléphet, vagy kimászhat az „ablakon“, az erkélyre, melyen túl már ott az utca, a város, vagy a völgy és a hegyek, ott a bűnös szabadság.
Tehát a mellékszereplők és a nézők kukkolnak. Meglesik a 28 éves nő visszaemlékezésének néhány napját. A fenti instrukciók támaszként szolgálnak és bátorító, biztató jellegűek. A monodráma más szemszögből is megközelíthető.
Hetekbe telt, mire az összes kötött, horgolt és plüss ágytakarót kimosta. Ülőgarnitúra szettjén vastag rozsdabarna mintás huzatra cserélte a vékony, finom nyárit. Könyveket porolt, cseresznyefa bútorait törölte csillogóvá, a padló tisztítása pedig az utolsó teendő volt képzeletbeli, évek óta begyakorlott rutinlistáján.
A takarítás kezdete az utolsó augusztusi hétvégére esett. Reggeli kávéját kevergette, úgy szemlélődött az ablakban. A pillanatot kereste, amikor a nyár búcsút ölelkezik az ősszel. A hirtelen feltámadó szélben érezte a változást, száraz kórók meghajlásában és a nap erőtlenségében látta meg az elmúlást. Akkor gyorsan felhörpintette kávéja maradékát, és az ősz előfutárait ünnepelve nem volt rest elkezdeni a szorgoskodást. Egész évben erre a pillanatra várt.
Nagy volt rajta a nyomás. Nem emlékezett pontosan, mikor kezdődött, minden csak alakult körülötte, mintha köze sem volna az egészhez, ártatlan megfigyelő, átsiklott felette az élet. Néha megpróbálta visszatekerni a képet, mint aki szétvágott, szemétre dobott, öreg negatívokból próbál összetenni egy nem ismert életet, beazonosítani a honnan-t, a hová-t, az ismert és ismeretlen mosolyokat. Memory. Elhallotta ezt a szót, talán az a vastag bokájú, szőke asszony mondta, aki olyan hamisan énekel a zuhany alatt, vagy a gömbölyű, puha lányka, aki mindig gyorsan szappanozza be magát, valójában nem is számít, mindig csak egy sóhaj a vége, egy félrehúzott, szomorkás grimasz a száj szegletében, hogy már megint elmulasztott valamit. Öregedni kezdett, minden, ami valaha fekete volt rajta, most tompa lett, reszketeg, az apró ráncok árkokká mélyültek. Nézte saját, lassan elszürkülő kontúrjait, a csíkokban történő, lassú kifehéredést, egy női hang jutott eszébe, cseresznyevirágok és hósapkás vulkán képe, lágy mesék az esti mosdásnál, egy idegen ország idegen szokásai, ahol evőpálcikával eszik a rizst, ezt az apró, gyorsan pergő valamit, amit soha nem ízlelhetett meg, az a különös világ, ahol a fehér a gyász színe.
X . Y. községben, nevezzük Melegfalvának, Ábris és Leó számítottak a barátság mintaképének. Pedig élt itt más igaz barát is, továbbá jó szomszédok, jó boltosok, jó gazdák, akikről mind-mind példát lehetett volna venni, ha ismerik. De nem ismerték. Sem a falut, sem a lakóit olyan eldugott, istenháta mögötti vidéken éltek, éldegéltek egymás mellett sok-sok éven át, amíg… Nos igen, amíg egy reformhullám át nem csapott a községen. Ekkor fokozatosan leépítették az iskolát, postát, pékséget, varrodát és más, munkát és szolgáltatást nyújtó intézményt, mely minden település fennmaradásának egyik biztosítékát képezi. Erre, akitehette, lelépett, elsősorban a fiatalok, hogy másutt, kevésbé ellehetetlenült vidéken kezdjenek új életet. Ezek közé a lelépők közé tartoztak Ábris szülei is. A fiú apja pék volt, az anya vasúti pénztáros, akik munkaerejük teljében maradtak kenyér és pénz nélkül.
reggeli gyors ébredés reggeli gyors észlelés reggeli gyors édesség reggeli gyors kedvesség reggeli gyors mosoly reggeli gyors kelés reggeli gyors eszmélés
Czukor Samu kijárta azokat az iskolákat, amelyeket még boldog öntudatlanságban választott, de választása elvéről nem tudott számot adni, legfeljebb az érdeklődés szót mutathatta volna fel magyarázatként, de az senki nem kérte tőle. A múlt kusza, reflektálatlan életfa tenyészetéből azonban valami új sarjadt, valami ismeretlen erő bontakozott, mely átrajzolta a világ értelmességébe vetett hitét. Az érzés csontvázig csupaszított értelmét új érdeklődési körnek mondaná valaki, aki nem ismeri a szív rejtett útjait és kedveli a száraz szavakat. Czukor Samu fejébe vette, hogy intézményes úton fogja a Nagy Mestert tanulmányozni, hogy végre a bent és a kint összhangba kerüljön. Barátnőjével többször átbeszélték ezt a különös vágyat. Czukor Samu ilyenkor úgy beszélt, mint aki tartalommal tölti meg a nagyon értékes időt, Tacskó Gabriella pedig hallgatta, és ahol tudott, mélyített rajta.
December 1-e, kora este, a Tuilériák palotájában, Joséphine lakosztályának kivilágított nappalijában: Joséphine, a hatalmas velencei tükörben, nagy tetszéssel nézegetve új hajkölteményét, halkan beszélget Fouchéval – Fortuné, a kiskutya közben ádázul morog és vicsorog Fouchéra.
FOUCHÉ (komoran, maga elé) Nem vagyok Fortuné kegyeltje… sose voltam… (bosszúsan legyint egyet) Mindegy, most nem ez a lényeg! (Joséphine-hez) Felséges Asszonyom, nézze…!
JOSÉPHINE (fürtjeit babrálva, a tükrön keresztül kacéran rámosolyogva, susogja) Hát nem látja, hogy nézem? Nézze meg az ember!... Amúgy hivatalosan csak holnaptól szólíthat „Felséges Asszonyom”-nak…
Az asszony belépett a liftbe, és a bent álló férfire nézett. A férfi rámosolygott, ahogy szokott, amikor találkoznak. Legtöbbször a liftben, ritkán a ház előtt, amikor jön vissza a kutyával, a nő és a lánya akkor lépnek ki a kapun. A lány nyitva tartja a nehéz vasajtót, amíg felér a lépcsőn. Néha dicséri az időjárást, ahogy elmennek egymás mellet. Érzi a nő illatát, kívánja a testét. A találkozások nem túl gyakoriak, de mindig felizgatják, hosszabb időre. Nem tudja megfogalmazni magában, miért találja vonzónak az asszonyt. Talán, az elmaradhatatlan mosoly, ahogy a lányával beszél, mintha barátnők lennének, vagy az enyhén molett test, amely arányiban is izgató, felkelti az ember figyelmét. Hirtelen felriad a révedezésből, a lift egy rántással megáll. Csodálkozva látja, hogy az asszony nyomta meg a gombot, két emelet között. A nő közelebb lépett hozzá, az arcuk összeért. Érezte a parfőmöt, amit annyira szeretett, és még máshol nem találkozott vele. A szíve hevesen vert, a torkában dobogott. Nyakában az asszony lehelete, mint valami finom szellő borzolta.
Ez a webhely a Google és a StatCounter cookie-jaival kínál szolgáltatásokat és elemzi a forgalmat.
Az IP-címed és a felhasználói ügynököd a teljesítmény- és biztonsági mérőszámokkal együtt
megosztásra kerül a Google-lal és a StatCounter-rel a szolgáltatás minőségének biztosítása,
a használati statisztikák elkészítése, valamint a visszaélések észlelése és megoldása érdekében.
A honlap további használatával elfogadod ezeket a feltételeket.
