Videó

Posta Ákos István videója




Keresés a honlapon:


Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

Mindezt pedig, én, Jean-Claude von Vogüssen báró (de UpaniSade márki is) írom 1666-ban, (nálunk most is annyi van, az alternatív világok már csak ilyenek) egy Argó nevezetű hajó kabinjában, Yesabel du Anaconde hölgyadmirális fogságában, ő pedig Vésztőy Brünhilda alezredes és darabont fogságában, erre még később visszatérek. (Elraboltatásomnak oka azon képességem, hogy regényíró tevékenységemmel képes vagyok a világ folyását megváltoztatni. Yesabel du Anaconde ugyanis azt remélte, hogy a sötétség és a világosság erőinek harcát, amely kozmosz-szerte folyik, egy tollvonással eldöntöm majd a jók javára. Minden jószándék megvolt bennem, de mivel művészi önkívületben alkotok teljesen mást írtam, nem azt, amit az admirális kívánt, amint a fennebb felvázoltak mutatják, ennek következtében szegény Yesabel admirális, akárcsak túlvilági alteregója előbb elvesztette bal lábát, bal karját mellékesen későbben egy balszerencsés pezsgőnyitás után jobb szemét is. A jó és a rossz harcát viszont meg kell harcolnia mindenkinek (mivel én, UpaniSade márki nem rövidítettem meg az ősi küzdelmet egy tollvonással sem) alternatív valóságosnak és regénybelinek egyaránt (mert idővel a való belekanyarodott regényembe vagy fordítva)

 

 


Homolya Gábor: A hattyú halála

Áron és Angéla a park füves részén feküdtek. Jó kedvük volt. Fiatalok és amennyire lehet egészségesek voltak. Néha-néha csókolóztak. Angéla füvet vett a szájába. Áron gondolatai azonban elkalandoztak. Angéla észrevette.

Mi baj van? – kérdezte.

A szüleim. Izé…

Mi van velük?

Kikészítenek teljesen.

Angéla sóhajtott. Megtört a jókedve.

 

 
Homolya Gábor: 24 óra

 

Van egy lovam, a neve Barnácska. Szeretek vele játszani, mert csak az enyém. Mégis, mások is látják, ha megcsutakolom a hátát, kiviszem az istállóból, megsétáltatom és ráülök. Amikor combjaim szorosan oldalára simulnak, eggyé válunk. Egyszerre érezzük a távoli horizont hívását. Együtt indulunk el megkeresni az egyetlent, amit megkeresni érdemes: a megkereshetetlent. Ilyenkor mindig a végtelen mezőket érzem elsuhanni a talpam alatt, az embernyi magas fűszálakat, vagy a szúrós tarlót. Tudod, vannak emberek, akiknek egyszerűen szükségük van a végtelen mezőkre, és mindarra, amit ezek a mezők adhatnak: a szél suhanására arcukon, a vágtázás erejére, a korláttalanságra. Van egy lovam, Barnácska.

 

Gyakran beszélgetünk a szélfútta réteken zavarba ejtő témákról, – mint például az igazság.

Meg fognak érteni valaha is az emberek?

Attól tartok, soha. Félelmetes vagy, Te önmagadban is, hát még ha a hátamra ülsz. Ilyenkor magasabb és erősebb vagy, mint bármelyik ember állva. Bár azt hiszem, te – végig tekintett apró méretemen – nos, te mindig is magasabb voltál náluk sok-sok dolog miatt.

 

 


B. Tóth Klári: Közeledés, távolodás

 

Lakott egyszer a Teller Ede utcában egy szegény özvegyasszony. Úgy hívták, hogy... Egyébként lényegtelen, mert mindenki Teréz anyának, vagyis a becenevén ismerte. Amúgy keszeg, nyugdíj felé járó ápolónő volt, haja őszes, szeme dióbarna, egyszóval átlagos, mindennapi jelenség, leszámítva talán a tekintetét, melyből szokatlan melegség sugárzott. Ott éldegélt egyedül, az utca végén, egy rozzant viskóban.

Terikém, Terikém, maholnap fejére hull a mennyezet – pirongatta meg egyszer a szomszédja, amint éppen a munkahelyére sietett. – Javasolom, tataroztasson, amíg nagyobb baj nem lesz belőle.

Tataroztassak? – mustrálta végig a házát Teréz anya. – Nem is rossz gondolat, csakhogy miből, drága Somodi úr? Köszönöm, hogy aggódik értem, de majd a Jóisten vigyáz reám.

 

Persze, hogyne, mint az ég madaraira. Viszont, ha így vigyáz reánk, miért támogat maga külön minden… jómadarat? – berzenkedett Somodi szomszéd, egy jól szituált, gömbölyű fejű kiskereskedő, akinek a szemében minden szegény ember zsebes, drogos csavargó volt.

 

 


B. Tóth Klári: Sombereki harangszó 

Meghaltam. Mielőtt őrültnek tartanál, elmondom, hogy itt vagyok, látható vagyok, létezem. Csak éppen élettelenül lógok valahol a lét, és nem lét határán. Amikor megértettem, nekem már nincs semmi keresnivalóm ebben a világban, megtettem a szükséges lépéseket. Ahhoz, hogy tudományos alapon közelítsem meg a dimenziók közötti átjárhatóság problematikáját, nincsenek megfelelő ismereteim, így hát elfogadom az empíria által nyújtott magyarázatokat, amelyek valójában, nem is érdekelnek. Semmilyen következtetést nem akarok levonni a jelenségből, egyszerűen élni akarom a nemléttel járó izgalmakat, amelyek, amíg nem tapasztaltam meg magam is, közömbösek voltak számomra.

 

Egyetlen percig ne hidd, hogy amit érzékelsz, az a valóság! – mondta professzor barátom, akinek hinnem kellett, mert okos ember lévén szakterületének minden irodalmát magáévá tette, és az okkultizmus tárgykörében meglehetős tájékozottságra tett szert. – Mindazon által, itt más problémáról van szó.

 


Császár Norbert: Nem vezet sehova

 

Magányos gyereknek lenni a legrosszabb. Délutánonként a mosógép előtt ülsz, és nézed, ahogy forog. Mert számodra ez a szórakozás.

Bögréből iszom a bort. El akarom rejteni, hogy gondom van az alkohollal. De ha egyedül vagyok, ki előtt?

Megvágom magam borotválkozás közben. Nem azért, mert rád gondolok közben. Azért, mert jólesik.

Anyádnál voltam a minap. Elhoztam néhány holmimat. Nem akartál látni. Helyes. Általában én sem akarom magamat látni. Ezért nem nézek soha tükörbe. Véletlenül adott egy ládát, ami tele volt régi polaroiddal. Tudtad, hogy a nagymamádról kaptad a neved?

 


Magén István: Vektortér

Prológus

A számítógépből jön a víz. Az ember kezéből jön a víz. A számítógép meghalt, nyomorék, számkivetett, rémképek gyötrik. Gyorsan, egymás után, csináljuk, sebesen és undorodva. A hadműveletet most, rögtön ki kell próbálni, máskülönben rögtönöz, összeesik, elbotlik, éhen hal. Loccsan, felsikolt, elviseli a csapást. Szőke, sárga emberek bicegnek a sárban. (Lények.) Gyorsan, egymás után, csibészesen kurjongatnak, a fogaik félelmetesek, a hullámok a rézből készült burkolatot átlyukasszák. Papírszeletekre tépkedem a tömböt, ez az ő írása. A fogaikkal elkapják a mellén az inget, kitépik a szőrt. Ejtőernyős egységek készülődnek az erősen felhígult alakulatok feltöltésére.

 

Majd meglátom, mit hordoz. A szél süvít, a lény fuldoklik, magasan áll a víz, ellepi az arcát. Nevetséges ez az őrület, a felfuvalkodott testek itt úsznak karnyújtásnyira tőlem. Recseg a napfény, dörzsöli a tenyerét, ez egy luxusparadicsom bizonyára. És most, azt hangoztatja, hogy hosszú utat tett meg a föld tengelyén át. Macskák ülnek a vállán, aztán meg elbújik, és kuncogva nevet. Azt kajabálja, hogy volt már macska is, kutya is, most ló lesz. Elönti egész Európát, megfertőzi bűvös kőrben, aztán meg kiteszi a nőjét a fa tetejére, ruhátlanul, hogy nézzék. Szép nő, boldogan kiabál, éppen az jut eszébe, hogy még bugyi sincs rajta.

 


Tóth Irén Morci: Inferno

 

Azt mondják, minden ember, aki születik, meghal. Régi öregektől hallottam, hogy élete során minden ember kétszer magányos igazán. Születésekor, s halàla pillanatában. Mindegy, hányan állnak halálos ágya mellett. Mert mindenki magának hal meg - mondta nem is egyszer nagyapám.

Veress tisztelendő bácsi meg azt tanította, mindenkivel, aki a világra jön, Istennek határozott tervei vannak. Senki nem születik csak úgy, véletlenül. Az Úrnak mindenkivel szándéka van. A véletlen nem szerepel Isten szótárában.

 


Fotó: Korányi Mátyás

 

– Fontos, hogy nézhető arcod legyen.

– Ezt hogy érted?

– Jó legyen ránézni, kedves legyen, és megnyugtató.

– Most nem ilyen?

– Nem egészen.

– Ez mit jelent?

– Én inkább izgatónak tartom.

 

II. Kép

 

 

Szerencsi Judit

A haverok azzal heccelték, mit történt veled, Juditkám, hogy ennyit vesztettél? Vastag combú pincérnősködsz, de ily kevés végtaggal!? Alteregó kereső találta meg őt, hogy a híres énekesnőt helyettesítse, ha annak torka béreked. Aztán beütött a krach: bal karját is tőből, veszítette, (a végtagvesztések leírásának emitti sorrendje nem időrendi, inkább reánézési, fej felől tekintvést előbb jő a kar, mint a láb) mivel valamiféle irmag, tő féle maradt csak, Szerencs a szerencsétlenségben (mert szerencsi lány, a fenti kép) hogy jobb kezes ő, mint rendesen szoktak. Mint látható (dettó a fenti kép) ügyesen tart egy kézben; mankót, sörösüveget, legalább két söröspoharat; bal lábát meg tövestűl amputálták. Valamiféle mini csonkocskát is nagyítóval kéne keresni rajt', mert mint a rajzolaton látszik, ami inge alja alatt valamiféle valamiségnek látszik, az csak tövig akkurátusan felhajtogatott nadrágszára, alig ér lejjebb szemérem dombjánál.

 

Nagy Attila: Árnyékember

A munkahelyemen egyszer megbotlottam, és jól odakoppintottam a bögrémet az asztal sarkának, amitől kicsorbult. A kollégák mérgesek voltak, és azt mondták, mostantól csak abból a bögréből ihatok, hogy megtanuljam a leckét.

 

Nagy Attila: Kövek a vízben

 

Péter, mielőtt becsomagolta kicsi bőröndjét, még egyszer ellenőrizte a hűtő tartalmát. Egy darabka megkeményedett szalonna és egy darabka sonka. Két szál virsli és kevéske házi túró, melyet a piacon vásárolt, néhány nappal előbb. A szalonnát és a sonkát bablevesbe fogja bele főzni, amikor majd hazaér. A túrót és a virslit szomszédja odaadhatja Szőrmóknak, a kis termetű kutyának. Még egyszer körülnézett a házban. Mindent rendben talált. A kicsi bőrönd régi volt ugyan, de kitűnő állapotban. Szemmértékkel fél négyzetméter teret foglalt el, mélysége pedig nem haladta meg a húsz centimétert. Már mindent előkészített és a bőrönd köré pakolt, csak csomagolnia kellett. Alulra helyezte a törölközőt, néhány pár zoknit és az alsóneműt. Egy zacskóban fogkefét és fogkrémet, egy dobozkában pedig szappant és fürdősampont helyezett a bőröndbe. Borotvára nem volt szüksége, hiszen a főiskola befejezése után megnövesztette szakállát és néhány hónappal később, az egyik tengerparti képzőművészeti táborban rőt szakállú festő-hercegnek nevezték el, illetve e megtisztelő, nemes lélekre utaló nevet egy helybéli horvát lánytól kapta, aki később a felesége lett. Három év házasság után, a víg kedélyű fiatalasszony, aki mindenben gyorsabban tudott dönteni, mint ő, fiúgyermekkel ajándékozta meg rőt szakállú festő-hercegét. Fia tizenkilenc éves volt, amikor elváltak. Akkor, abban az időben, úgymond minden szakadt és bomlott. Szétszakadt az ország és bomlott az erkölcs. Nem, ők nem gyűlölték egymást, s az aktuális politika sem tudta őket gyűlöletbe kényszeríteni, házassági fogadalmukat tehát egyfajta józan megfontolásból nyilvánították semmissé. Valami archaikus átok ülhet a Balkánon és az emberek lelkében, mert egy emberöltőt sem képesek békében és szeretetben leélni. 

 

V.

Hispaniola, Port-au-Prince

 



A kecskelábú asztal és szék a zsíros pompát taposta a kormányzó dolgozószobájában. A csatos cipőbe és selyemharisnyába bújt lábak szórakozottan kopogtak egy sánta kontratáncot. Női topánok s egy vörös szoknya alja csatlakoztak hozzá. A „báli mulatságot” játszi könnyedséggel rúgta szét a két randa, szakadt tengerészcsimma.

Monsieur Brioux-Poilly? – raccsolta Port-au-Prince nominált gubernátora: egy középmagas, fakó orcájú, parókás uraság. – Tudom a visitatiója okát. Elfogyott a pénze.

Joseph magához ölelte a posztókalpagját. A majesztás mellett tébláboló csinos fekete nőre sandított. A nőstényszer rárebegtette a hosszú szempilláit, Joseph magabiztosságát némileg a helyére igazítva.

 

 

 

Három kutya (fametszet)

Alszom a fagyban, látom az egykori anyákat, megfeszülnek, és hallom a választ, ami zavar. Jár a kezük, nagy kerülővel jöttek, háttal, visszafelé, hogy ne legyen feltűnő. Tolatnak, mintha valami tartozásuk lenne, melyet ezen az estén ki kell egyenlíteni.

 

Akik megfagytak, vagy megégtek, azok elől elrejtem számonkérő tekintetemet. Arra a csodálatos filmre gondolok, ahol emberek virágillatot árasztanak. Telhetetlenül hadonászok és futok körbe-körbe az összes szobában. Bármennyire is ügyeskedem, csak most veszem észre, hogy elszámítottam magam.           

 

 

Szabadi Katalin: Emlékezés 5.

A Katz család új, nagyobb házba költözött. Megtehette, polgármester lett Katz úrból. Szimpla mérnökként kezdte egy jelentéktelen kisüzemben. Szerény, halk szavú ember volt, akinek a felső zsebében rendszerint egy írótoll, díszzsebkendő vagy egy szál virág virított. Beosztottjai szerették, mert mindig csak kért, sohasem „dirigált”. Kollégái kegyes leereszkedéssel biztatták, az igazgató sajnálta, kell ennél több, hogy valaki akadálytalan lépjen feljebb a ranglétrán? Így lett belőle főmérnök, aztán városházi képviselő, végül polgármester… egyelőre. Akkor megpihent (mint a hatodik napon az Úristen). Túl sokat könyökölt a… városért, no meg gyorsan is, és ha ehhez hozzáveszünk néhány évecskét, az ember bizony elfárad. Lassanként hasat, tokát eresztett, még a szemöldöke is dúsabb lett, s egyre ritkábban csókolt kezet titkárnőjének, a Mancinak.

 

Fotó: Pálos György

 

 

Egy üres pusztán rohanok. A lábam alatt ropog a friss hó. Meztelen vagyok. Minden ruhámat elhagytam valahol. Már nem emlékszem, hol. Köd van. Alig látok valamit. Mégis futok, mint egy őrült. Egy házhoz érek. Ismerős. Kinyitom az ajtaját. Nehezen nyílik, mert be van ragadva. Ez a mi házunk. Rendetlenség van. Minden úgy van, ahogy hagytuk. Ahogy te hagytad, mikor elmentél. A teád még ki sem hűlt. A mosógép, amely tele van a kettőnk ruhájával, még nem végzett. A tűzhelyen fő a rizs. A képek a falon még mindig aszimmetrikusak. A rádióban durva zene szól. Egyikünk sem hallgatna soha ilyet. De ezt nem merem biztosan állítani. Az utolsó pár hétben rád sem ismertem. Nem voltál önmagad. Olyan dolgokat tettél, amikre még nem találtam magyarázatot.

 

 

A fürdőszobában vagyunk. Én fogat mosok, te a kádban ülsz. Meztelen vagy. Egy apró seb van az arcodon. Csak most veszem észre. Olyan, mint egy vágás. Talán még vérzik is. Valami dallamot dúdolsz, de nem ismerem meg a számot. Talán mosolyogsz. Nem tudom megállapítani. Azt mondod, csukjam be az ajtót. Megteszem. Azt mondod, terítsek törülközőket az ajtó alatti réshez. Megteszem. Azt kéred, nyissam meg a csapot. Megteszem. Azt mondod, most várjunk egy kicsit. 

 

 

 

 

Szabadi Katalin: Akvarell 03

Mielőtt megszülettem, sokat gondolkodtam azon, milyen környezetben fogok világra jönni, hogyan fogad majd a világ, amelyben élni kényszerülök. Anyámban bíztam. Úgy tudtam a szülők csak a legritkább esetben taszítják el maguktól gyermeküket. Vannak, akik magzat korukban válnak áldozattá, másokat születésük után kényszerítenek vissza a nemlét egyhangúságába. Legtöbben megélik a felnőtt kort, hogy hosszú, és reményteljes élet után visszatérhessenek a magatehetetlenség kiszolgáltatott világába. Ugyanúgy jár a gügyögés, etetés, és pelenkát is cserélnek alattunk. Nagyon komolyan végig kellett gondolnom, hová érdemes megérkeznem.

 

IV. Kép

Ana Sazen

 

Rugalmas léptű katonalány léptének rugalma csak egy láb léptének rugalma.

Mostanság. Nem volt ez mindig így, jobb karja s szeme hiányzott a kezdetektől csak. Legalábbis már militáris karrierje előtt, hat éves korában érte a szörnyű csapás. Valamiféle yakuza leszámolás érte családját, - azt tudni kell - Ana édesapja japán volt, édesanyja ír - amikor az egyik bandita édesapjára készült lesújtani szamuráj kardjával, miután anyukáját már csendben, álmában kivégezte, a kis Ana Sazen felébredt a dulakodás zajára, átszaladt szülei hálószobájába és hősiesen védekező apja elé tette jobb karját mintegy szimbolikus védelmező gesztusként. A ádáz merénylő azzal a csapással, amivel apját megölte az ő karját is levágta, sőt visszakézi kardos mozdulattal a jobb szemét is kimetszette, a kis Ana élettelenül hullt a főldre, az orgyilkos azt hitte ő is meghalt, de tévedett.

 

Fotó: Félhelyes Erzsébet

Sas Elemér vallásos író volt. Mindennap járt templomba. Az Atyának nagy barátja volt. Sokat beszélgettek erről-arról, az élet nagy kérdéseiről, ám Elemér és Ferenc Atya nem egészen voltak egy véleményen. Elemér a betegsége miatt is volt vallásos. Vallás nélkül elhatalmasodott volna rajta a betegsége. Nagyon szerette Dantét, a kedvenc írója volt. Ferenc Atya annyira nem is tartotta barátjának, mint fordítva. Ő pap létére nem volt annyira művelt, mint egy író. Szerette az irodalmat, de kevés ideje s energiája volt olvasni. Elemér mindig „piszkálta” emiatt, hogy például tudja-e mikor született Goethe? Persze ezek csak vicces tréfák voltak…

 

Az Atya nem is vette komolyan. Ő egészséges volt lelkileg testileg s fiatalabb is öt évvel. Ám Elemér a különböző vallások terén is művelt volt s azt is szokta Ferencnek mondani, hogy a Buddhizmus máshogy gondolkodik a gonoszságról, mint a kereszténység…

 

 

 


Orbók Ildikó: Szeget szeggel 

 

Csak sodródunk. Nincs konkrét cél, hacsak az életben maradás puszta lehetősége nem lehet az. Sovány vigasz. Átlépem a pocsolyákat, vagy kerülöm, ha kell, nem úgy, mint gyerekkoromban. Mi adja az élet savát-borsát, kvintesszenciáját? Egyesek szerint a munkában való kiteljesedés öröme. Nem hiszem. Mert ha komolyan veszed a dolgodat, az nem munka lesz, hanem életforma. A munka csak azoknak fontos, akik tehetségtelenségüknél fogva másra nem alkalmasak. Ezzel nem a munkát becsülöm le, csak azokat értékelem, akik munkatevékenységnek tekintik például, a pedagógus hívatást, pedig, tisztában vagyok vele, milyen erőfeszítésekkel jár jó pedagógusnak lenni.

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal