Keresés a honlapon:

Horváth János: Születésnapom előtt

 

 

 

 

Születésnapom előtt

Mielőtt megszülettem, sokat gondolkodtam azon, milyen környezetben fogok világra jönni, hogyan fogad majd a világ, amelyben élni kényszerülök. Anyámban bíztam. Úgy tudtam a szülők csak a legritkább esetben taszítják el maguktól gyermeküket. Vannak, akik magzat korukban válnak áldozattá, másokat születésük után kényszerítenek vissza a nemlét egyhangúságába. Legtöbben megélik a felnőtt kort, hogy hosszú, és reményteljes élet után visszatérhessenek a magatehetetlenség kiszolgáltatott világába. Ugyanúgy jár a gügyögés, etetés, és pelenkát is cserélnek alattunk. Nagyon komolyan végig kellett gondolnom, hová érdemes megérkeznem. Gazdagságra nem gondolhattam. Azokban az években nem sok gazdag család élt a fővárosban, és a legtöbb településen sem éltek gondtalanul az emberek. Ilyen körülmények között nem is volt kedvük gyereket szülni az asszonyoknak. De a szegénység szinte, mindenütt jellemző volt akkoriban. Nem volt elegendő élelem, az éhínség mindenkit egyformán sújtott. Mondhatnám, nem volt nehéz dolgom a választással, d ne az anyagi jólét hiánya volt az egyetlen jelenség, amivel szembe kellett néznem. A testvérek legalább annyira meghatározzák az életedet. Olyan családot választottam, ahol nem találtam előzményeket. Én lehetek az egyetlen, a tökéletes, az egyedülállóan értelmes gyerek. A főváros is vonzott. Még minden romokban hevert, a háború nyomot hagyott a házak falán, az utakon. Emberek hordták a sittet, készítették a téglákat, foltozták a golyó ütötte sebeket. Szorgalmasan építették újjá a városukat, mert szerettek itt élni. A romokon szerelmek szövődtek, és megindult az élet. Azóta sem láttam boldog embereket, akik egy falat kenyérnek is örülni tudtak. De kivártam. Nem szerettem volna elkapkodni a dolgot, hiszen, nem minden nap születik meg az ember. Felelősség is. Aztán, jött egy jobb világ. Anyám varrással kereste a kenyerét, éjszakánként Singer varrógépén varrta az esküvői ruhákat, igazította a blézereket, vagy hajtott fel konfekció nadrágokat. Illegálisan, engedély nélkül. Apám hét évvel volt fiatalabb nála. Nagy volt a szerelem közöttük, és ez bizalmat szavazott nekik. Úgy gondoltam, hogy itt jó helyem lehet, a szeretet mindent átjár, nincs jelentősége a korkülönbségnek. Leendő apám is fess fiatalembernek látszott. Olyan művészfélének, akit vonz a zene, imádja a jazzt, és később zenekarában meg is valósítja álmát. Éjszakai bárokban játszik majd, hogy kiegészítse jövedelmét. Ideális tűnt az egyszerű, de rendkívül vonzó környezet. Volt még egy jelentkező erre a házaspárra, de megegyeztünk, hogy vár még két évet, és ha én már bedolgoztam magam, ő is megjelenik, mint öcsém. Örömünnep volt, amikor anyám az Irgalmasoknál megszült engem. Boldog voltam. Jó helyre kerültem. Két napi kemény küzdelem volt. Anyám egy pillanatig sem bánta meg, viselte a fájdalmakat is értem. Megható volt ez a küzdelem, de nekem már nem volt beleszólásom. Sodródtam az árral, míg végül megláttam a napvilágot. Jól van, vehettem volna kisebbre a sírás hangerejét, de attól féltem, ha nem szólalok meg, azt hiszik, már nem vagyok életben. Pedig, soha nem örültem jobban a levegőnek, az anyámnak, mint akkor, abban a pillanatban. Teljesítettem a küldetést. Szerető családra leltem, ahol sikerült elindítani a visszaszámlálást. Mert attól a pillanattól kezdve tisztában voltam azzal, hogy az élet előbb-utóbb véget ér. Szerencsém volt, mert lehetőséget kaptam arra, hogy megöregedjek, és megtaláljam azt a pillanatot, amikor elmondhatom, nem volt hiába semmi. Boldog vagyok.

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2020-04-25 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.