Videó

Hozzád sóhajtunk – Bicskei Zoltán filmetűdje
A Magyar Művészeti Akadémia videója




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

N. Czirok Ferenc: A rőt szakállú festő-herceg

 

 

 

 

A rőt szakállú festő-herceg

 

Péter, mielőtt becsomagolta kicsi bőröndjét, még egyszer ellenőrizte a hűtő tartalmát. Egy darabka megkeményedett szalonna és egy darabka sonka. Két szál virsli és kevéske házi túró, melyet a piacon vásárolt, néhány nappal előbb. A szalonnát és a sonkát bablevesbe fogja bele főzni, amikor majd hazaér. A túrót és a virslit szomszédja odaadhatja Szőrmóknak, a kis termetű kutyának. Még egyszer körülnézett a házban. Mindent rendben talált. A kicsi bőrönd régi volt ugyan, de kitűnő állapotban. Szemmértékkel fél négyzetméter teret foglalt el, mélysége pedig nem haladta meg a húsz centimétert. Már mindent előkészített és a bőrönd köré pakolt, csak csomagolnia kellett. Alulra helyezte a törölközőt, néhány pár zoknit és az alsóneműt. Egy zacskóban fogkefét és fogkrémet, egy dobozkában pedig szappant és fürdősampont helyezett a bőröndbe. Borotvára nem volt szüksége, hiszen a főiskola befejezése után megnövesztette szakállát és néhány hónappal később, az egyik tengerparti képzőművészeti táborban rőt szakállú festő-hercegnek nevezték el, illetve e megtisztelő, nemes lélekre utaló nevet egy helybéli horvát lánytól kapta, aki később a felesége lett. Három év házasság után, a víg kedélyű fiatalasszony, aki mindenben gyorsabban tudott dönteni, mint ő, fiúgyermekkel ajándékozta meg rőt szakállú festő-hercegét. Fia tizenkilenc éves volt, amikor elváltak. Akkor, abban az időben, úgymond minden szakadt és bomlott. Szétszakadt az ország és bomlott az erkölcs. Nem, ők nem gyűlölték egymást, s az aktuális politika sem tudta őket gyűlöletbe kényszeríteni, házassági fogadalmukat tehát egyfajta józan megfontolásból nyilvánították semmissé. Valami archaikus átok ülhet a Balkánon és az emberek lelkében, mert egy emberöltőt sem képesek békében és szeretetben leélni. Most ismét béke van, immár húsz éve, igaz, kikényszerített, de mégis béke. Eladhatná nagyfényi házát és leköltözhetne a tengerre a fiához. Az ottani ház fele különben is az övé, s talán jobb is lenne ott, már öt éve forgatja fejében ezt a lehetőséget, mióta volt felesége autóbaleset következtében elhunyt, ám most, hogy néhány hónapja hirtelen tizenöt kilót lefogyott, és az orvosa sem tudja, mi történhetett vele, némi huzavona után mégis szanatóriumba utalta, most még nehezebb helyes döntést hoznia.

Hogy elkalandoztam, vakarta szakállát Péter, s a bőrönd még nincs bepakolva. Reklámzacskót vett elő és egy pár papucsot csomagolt bele. A bőröndbe helyezte, majd kockára hajtogatta pizsamáját és a többi kellék tetejére tette. Körülnézett a konyhában, két almát talált, azokat a pizsama védelmére bízta és lezárta a kicsi bőröndöt. Amint kilépett a házból, Szőrmókot szólította, azonban a kutya nem jött elő gazdája hívására. Az egyetlen hely, ahol elbújhatott, a garázs volt. Autó nem volt benne, személygépkocsiját a háború végén eladta. A jobb oldali fal mentén lécek hevertek, a falba vert szögeken és csavarokon képkeretek, rámák lógtak. A garázs végében két régi kerékpár porosodott és a bal oldali falban egy keskeny, ám hosszú ablak állt. Az ablak alatt nyúlt végig a munkapad, rajta, kisebb halomban különböző szerszámok hevertek. Szőrmók a munkapad alól pislogott gazdájára. Péter leguggolt, a kutya szemébe nézett és azt mondta:

Most hosszabb időre el kell mennem, de visszajövök! Nézd, retúrjegyet vettem! Az is lehet, hogy előbb jövök, mint gondolnád. A szomszéd majd minden nap átjön. Kapsz tőle enni és inni. Talán még játszani is fogtok egy kicsit. Elkísérsz a kapuig?

Szőrmók jobb mancsával eltakarta szemét. Péter megértette szőrös barátja válaszát.

Az autóbusz állomás üvegfalában, akár egy fakuló tükörben, homályosan rajzolódott ki a rőt szakállú festő-herceg alakja. Kapucnis pulóverében meseszerű figurára emlékeztetett. Néhány órával később a szanatóriumban, alakja a kísérő ápolónő arcára csalt egy hosszabb ideig tartó mosolyt. Az ápolónőt a Harry Potter filmek egyik szimpatikus szereplőjére emlékeztette. Alacsony és sovány testalkatával, kezében a kicsi bőrönddel és a kapucni alól kikandikáló rőt szakállával mintha valóban a mesék világából termett volna a szanatórium folyosójára. Furcsa megjelenése és nyugodt természete miatt a betegszoba többi lakója csak másnap próbálkozott vele megismerkedni. Rövid, egyszerű kérdéseket tettek fel neki. Minden kérdés és válasz után hosszabb szünet jelezte az idő múlását.

Péter, a rőt szakállú festő-herceg nehezen nyitotta meg lelke kapuját, hogy azon keresztül a többi beteg ráláthasson az életére, s abban netán felfedezzék azt a történetet, amely nagyon hasonlatos az övékéhez, vagy legalább azt a pillanatot, amikor a betegség elindulhatott pusztító útjára, mert az a pillanat mindenki történetében nagyon hasonló, ha nem ugyanolyan.

Péter története azonban egyedi volt. Még a testsúly csökkenés is másként történt, mint a többieknél. Ők a kórházi kezelés idején veszítettek súlyukból, míg a festő-herceg néhány hónapja hirtelen, egy hét alatt fogyott tizenöt kilogrammot és csak azután fordult orvoshoz, sógora, valamint szomszédja rábeszélésének köszönhetően. Ha rajta múlik, ő belefogyatkozott volna az ágyába, oly mértékben, hogy a lepedőn csak rőt szakálla maradt volna utána. Ő mesélte így, pontosan ezekkel a szavakkal. Ahogy mesélte a történetét, érezni lehetett, hogy szereti a saját keserű humorát, most azonban örül, hogy jó helyre került, hiszen azt tapasztalja, hogy a szanatórium számára az ígéret földje, a kórházhoz viszonyítva, ahol hiába vizsgálták, nem tudták megállapítani, mi okozta testsúlyának hirtelen csökkenését. Mobiltelefonon sógorával is közölte, mekkora különbséget tapasztal az itteni orvosi szemléletmód, valamint a cselekvés és az otthoni kórházi kezelés között. Így nyitott Péter. Fanyar humorral tárta egyre szélesebbre lelki-szellemi kapuját. Az ötödik napon már gondjairól és terveiről is beszélt. Mesélt a nagyfényi házról, a tengerparti kis faluról, ahol a fia él, ahol ő huszonévesen tönkretehette volna egész életét, ha Antónia nem szeret bele rőt szakállába és a tengerparton készült mázolmányaiba.

Antónia természetesen nem csak rőt szakállába és festményeibe szeretett bele, de nyugodt, megfontolt magatartásába, jellemébe is. A fiatal horvát lány érzelmeit és döntését az a tény is meghatározta, hogy a fiatal festő-hercegnek részeg állapotában sem változott meg a viselkedése. Akkor is nyugodt maradt, nem lármázott, nem lett agresszív, csupán egy-két árnyalattal kevésbé volt megfontolt.

Pétert, immár hatvanöt évesen, habár látszatra árnyéka volt önmagának, szellemi ereje nem hagyta cserben, sovány teste pedig szívós maradt, akár a hegyi szamaraké. Lelkileg megtörni csak akkor látszott, amikor egyik délelőtt az orvosi szobából visszajött a betegszobába. Megállt ágya mellett és sokáig nézett kifelé az ablaküvegen keresztül. Azután az ablakhoz ment és kinyitotta. Langyos tavaszi levegő áramlott a szobába.

A tengeren is ilyen fenyőfák vannak – mondta és mintha szeme körül mosoly ráncok gyűrődtek volna.

Később ellépett az ablaktól és így szólt:

Hazaküldtek!

Ekkor kínos csend ült a fülekbe. A csend időtartamát nem lehetett lemérni. Végül az egyik beteg megkérdezte:

Miért?

Erre a fajta rákra, mint az enyém, nem létezik orvosság – mondta csendesen Péter.

Most ütemre dobolt a csend. Félig lesütött szemmel néztek a festő-hercegre. Egyszer csak valaki megszólalt.

Nem hiszem el! Lehet, hogy ebben az országban nincs, de valahol külföldön lennie kell!

Talán – mondta Péter –, utánanézhetek az interneten.

Ez az! – kiáltotta a többi beteg, szinte kórusban.

Ezután a szobában ismét a csend dobolását hallgatták, mely kiszámíthatatlan ideig tartott, majd az egyik beteg megszólalt:

Valóra válthatod a tervedet, vagy az álmod! Most eladhatod azt a nagyfényi házat és leköltözöl a tengerre!

Igen! – helyeseltek a többiek. – A tengeren még meg is gyógyulhatsz! Mi hiszünk benne. Vannak még csodák és lehetnek még mesés történetek!

A rőt szakállú festő-herceg szeme körül mosolyráncok táncoltak. Visszalépett az ablakhoz és becsukta azt. Azután a szekrényhez ment, kivette a kicsi bőröndöt és csomagolni kezdett.

 





  
  
 

N. Czirok Ferenc (Zenta, 1956) költő

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.