Keresés a honlapon:

Farkas Molnár Péter: Sors

 

 

 

 

SORS

 

Azt mondják, minden ember, aki születik, meghal. Régi öregektől hallottam, hogy élete során minden ember kétszer magányos igazán. Születésekor, s halàla pillanatában. Mindegy, hányan állnak halálos ágya mellett. Mert mindenki magának hal meg - mondta nem is egyszer nagyapám.

Veress tisztelendő bácsi meg azt tanította, mindenkivel, aki a világra jön, Istennek határozott tervei vannak. Senki nem születik csak úgy, véletlenül. Az Úrnak mindenkivel szándéka van. A véletlen nem szerepel Isten szótárában.

Na, jó, ezt értem. Magányos vagyok, amikor megszületek. De mi a helyzet az ikrekkel? – kérdeztem Veress tisztelendőt, meglehetősen tiszteletlenül. Barátságos természetű ember volt, ez abból is látszott, hogy megsimogatta a fejem, ahelyett hogy lekent volna egyet.

– Hát, mondd csak! Elképzelhető az, hogy az ikrek egyszerre, egyidőben lássák meg a napvilágot? Ott könyököljék egymást, s tülekedjenek, tetézve ezzel szülőanyjuk amúgy se kicsiny szenvedését? És ha hárman, sőt, nem ritkán többen születnek? Az Úr úgy intézte a maga végtelen bölcsességével, hogy a születendő ikertestvérek ne egyszerre érkezzenek. Hanem sorjában, egymás után. Sorrendet, s szünetet tartva.

Danìlo és Danìla is egymás után jöttek a világra. Hogy melyikük érkezett elsőnek, bizony, senki meg nem mondhatja ma már. Egy helyre születtek, egy sírba is temették őket. Szürke, rücskösre kopott, megsüppedt kőtábla emlékeztet rájuk mindenkit. A kőtáblán mindössze ennyi olvasható:

DANÍLO

DANÍLA

Auschwitz 01. März, 1944.

Isten léte vagy nemléte, számomra nem kérdés. Azért, ha valaha találkozunk, megkérdem majd tőle: Mondd, uram! Velük mi volt a terved?

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2020-05-21 18:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.