Próza

Természetesen, az esküvő lemondását nem fogadták egyöntetű lelkesedéssel a környezetemben. Mégsem találkoztam elítélő megjegyzésekkel, vagy kioktató hangú intelmekkel. Egyedül főosztályvezetőm neheztelt egy kicsit, mert mindhármunk sorsát a szívén viselte, nem akart megválni egyikünktől sem. Ettől nem is kellett tartania. Szinte, semmi nem változott, csak a tízóraimat már nem Gizitől, volt nejemtől kaptam. Azért ez ebben a formában, nem teljesen igaz, a változás bennem következett be, nem látható, nem érzékelhető módon. Cinikus lettem, és bűntudat helyett elégtételt éreztem inkább.

Jézus Krisztus Pesten

Szépprózák op. 1.

Csak duma a reflektálás, uraim, a fej szállítóeszköze a test. Írja a kis képkockába Donna Dulcinea. A Háttérbe Szorított Szavak Kongresszusán. Csak szöveg a gondolkodás. A szóalkotás az ösztönök érdekszférája. Viszi az értekezletre a pszichét a bőrbe kötött értelem, a fejet a test, és közben futtatja a programokat a háttérben, lefoglalva a legforgalmasabb vágányokat. Csak ürügy minden elgondolás a másik dimenzió eléréséhez. Az elme elfoglalja magát, amíg el nem éri az extázist, azt az ihletett pillanatot, ami talán már az örökkévalósággal is összeköti. Olyan eszmét, látást akar találni, ami túlviszi az időn. Szeretné kigondolni magát a mulandóságból.

Anyám ott él, ahol az emberek különös alakokat látnak a cigaretta parazsában. Ma van a születésnapja. Nem tudom, hányadik és nem is akarok utánaszámolni. Mikor legutóbb láttam olyan volt, mintha már 200 évet élt volna.

   világcsőd

Bekövetkezett az elképzelhetetlen: csődbe ment a Föld. Már elküldték a csődjelentést. A csak virtuálisan létező Világadósság és a bankok által kitalált pénz miatt a Föld teljesen eladósodott. Önmagának, önmagába. A dollár az euró dugájába dőlt. A világon hirtelen semmi nem maradt értékálló. Ezt a végső válságot benyeltük. A pénz fogalma megszűnt. A Föld Hivatal már kiküldte az árverezés tervezett időpontjait az érintetteknek.
A Földön beállt a pénztelen csend. A túlnépesedés azonnal megtorpant - kinek van kedve kúrni ilyen visszavonhatatlan helyzetben ?- mégis kitört a tömegpánik.
Szebbet-jobbat nem lehet most mondani. Az óceánokat lefoglalták, a Himalájára árcédula került, az alföldeket zárolták a hitelezők, a további szeleket visszatartották, az Antarktiszt befagyasztották.

A titkok tudói

A fekete máglya

     Már kora gyermekkorom óta meteorológus szerettem volna lenni. Mindig csodáltam, amikor végtelen magabiztossággal, a hosszú évek során felhalmozódott tapasztalatokkal felvértezve, csalhatatlan bizonyossággal közölték, hogy tegnap esni fog az eső.

     Ám sajnos az élet viharai zátonyra futatták terveimet, és partra vetődtem, de most végre itt állok tátott szájjal a meteorológia eme szentélyének a kapujában.

     Akadálytalanul jutok el az igazgató irodájáig. Mintha csak vártak volna. Bátortalanul bekopogok, majd benyitok az ajtón. Egy mosolygós idősebb úr, nyilván az igazgató, elém jön, és barátságosan kezet nyújt.

      – Jó napot, Nostradamus vagyok, az igazgató. Már nagyon vártuk, hogy ellátogasson hozzánk.

A térbakugrás, mert hát Mirdroff is kecskeszakállyas leend és nagy e helyt a bévállalása

     Tammarg, Mirdroff! Igen főnök, főnökök főnöke, hajbókola egyszerre a két titkolt ügynök. Valami okból édes dumdum golyócskáim egy ideje nem jelzik ennek a gyönyörűséges, rettentő szörnyleánynak a hollétit. Ügyes, nagyon ügyes CDX 27- es, nem hiába az én nevelésem. Tammarg és Mirdroff, vegyenek példát róla erőben, ügyességben, fortélyosságban, ulisses-i csavaroseszűségben, de nem lojalitásban. A kezem alá került hadapródúrnőnek, még a győzelmünkkel nemrégen véget ért végső háború idejére, én alkottam irreguláris titkos harcmodorossá, párducizomgépezetes áramvonalas hadi testté, valóságos, lesből támadó egyszemélyes haderővé, így lett a CDX 27-es, ezt a titkos nevet is én adtam néki, ebben a viszonylatban néki voltam először Központy Ede. Csakhát renegáttá degradálta erőske magácskáját. Ám hogy dumdumom nem jelzi, hogy hol mesterkedik, sántikál valami rosszban, merrefelé töri valami gyalázatoson körmönfont, szép fejét, nem jelenti azt, hogy nincs még itt a közelben, de nem törünk rá szemtől szembe, hiába így kívánná tisztességünk, nagyon veszélyes lehet, ha sarokba szoríttatott, ugye az én nevelésem, én képeztem CDX 27 - essé.

A bőrös, a kovács, a faesztergályos és a taníttó…

     Eccer, nem es olyan régen, tán épp az ideji váci gyereknapon tanálkozott a bűrös, a kovács, a faesztergályos, meg egy taníttó. No, mikoron leatták a foglalkozást a gyerekeknek, (a bűrös karkötőt csányt poncolva, a kovács kelgyót kalapálva, a faesztergályos kis kupát kerekítve) meghívták űket egy joó ebédre. Joó sűrű vót a gulyás, joó hideg a szódavíz, joó édes a lekváros palacsinyta, bélaktak, oszt joó magyar emberhe méltójan beszélgetni kezdtek. No, hogy s hogynem, eccercsak arra terelődött a szó, kinek a foglalkozása régebbi.

     Aszmongya a bűrös:

     -Hát perszehogy az enyém, hájszen írva vagyon a biblijába, hogy az Isten bűrrüvába kergette ki vót az első embereket, Ádámot s Évát az paradicsombul. S háthogy az első mesterember épp az Isten kellett hogy legyen, hamán illyen ruvát eszkábált öszve nékik.

Szerinted lehetséges, hogy mikor a horgász a töltés tövében lerakja a csomagjait, és a bottal csak úgy, próbaképp a vízre suhint, szétnyílik a folyó?

Aztán mikor újból rálegyez a hasadékra, összezárul. Az az ember meg először nem tudja mire vélni a dolgot, hát csap megint a folyóra, és az kettéválik, a két vízfalból kipottyannak az arra úszó halak, rá a meztelen mederre, és mikor már elég sokan verdesnek ott, jön egy nagy harcsa, átkígyózik az aljzaton és befalja őket. A horgász zárja a vizet.

Kicsit megemelte a bal vállát és odébb csúszott oldalvást, mert egy kő nyomta a hátát. Közben figyelt, a dereka alatt a nagy zöld betondarabot ingatagnak érezte és nem szerette volna elveszíteni hosszú helyezkedéssel megszerzett, kényelmes pozícióját. Összehúzott szemmel bámulta a vizet és a túlparton a házakat, meg az araszoló kocsisort. Élvezte a majdnem meleg vizet, a reggeli napsütést és a csendet. Egyszer olvasott róla, hogy a hajléktalanok a strandok kiömlőnyílásainál fürdenek, ott mossák a holmijukat, és hogy ez milyen egészségtelen, mert a vécék szennyvize is ezeken a kiömlőkön folyik a Dunába.

Egy tikkasztó, fényes napon vérengző oroszlán támadott meg egy ősembert, aki a szavanna "partjain" sétált. Nos, ez még pár ezer évvel az általunk okozott klímaváltozás előtt történt, ezért a szavanna és az esőerdő közötti határvonal máshol húzódott, de a "vérengző" és az "oroszlán" akkortájt is nagyjából ugyanezt jelentette. A fenevad napok óta éhezett, ezért meg sem várta, hogy kiderüljön, emberünk magányos vándor-e, vagy csapatos vadász, amint meglátta, harapásra tátott szájjal előre nekiugrott a kínálkozó prédának.

     Egy papírbálán ültünk a nyomda udvarán, Harry meg én, és cigarettáztunk, mit sem törődve a dohányzást tiltó táblákkal. Harry csukott teherautójából bömbölt a zene, ütemére lóbáltuk a lábunkat, tétlenül élveztük a délutáni napsütést. Szép, tavaszias nap volt, hosszú idő óta először valóban meleg. A nyomda területét mindenki elhagyta már, hetek óta csökkentett műszakban dolgozott az, akit eddig még nem bocsátottak el.

     Ez volt a mi nagy bajunk. Nem elég, hogy régen megszűntek a túlórák, még a rendes műszakból is lefaragtak jócskán. Csúnya érvágás volt ez mind a kettőnknek. Vagy három éve túlóráztunk megszakítás nélkül, nem mondom, hogy mindig szívesen, sokszor lett volna kedvünk inkább sügérre halászni, de dolgoztunk keményen, napi tizenkét-tizennégy órát, szombaton is nyolcat, s persze kerestünk is szépen. Megszoktuk a jó fizetést. Harry két új kocsit is vett az elmúlt évben, magának a csukott teherautóját, feleségének meg egy Ford Mustangot. Én meg a motorcsónakot vettem, amivel halászni jártunk szabad vasárnapokon. Hű, de nagyon szerettem! Talán azért, mert még odahaza, a Dunaparton mindig egy jó csónakról álmodoztam. Harry ugyancsak irigyelt érte. Mondogatta is folyton: rövidesen ilyet vesz majd ő is, csak erősebb motorral. A gyomra sosem volt képes bevenni, ha valaki jobb vagy gyorsabb volt nála. A Mustangot is azért vette, hogy ő száguldozhasson vele, felesége csak munkába járáshoz használta.

    A boltban az eladó épp újságot olvasott. Hirtelen bejön egy ember akinek a bal keze gipszben van. Az eladó leteszi az újságot s azt mondja:

    – Mivel szolgálhatok?

    – Egy liter kakaót, egy fél kiló kenyeret s egy csomag kávéport kérek.

    Közben bejön egy másik ember is. Az eladó kiszolgálja, s a törött kezű ember épp teszi be szatyrába az árukat, mikor a kakaót kiejti a kezéből. A másik ember segít neki, felveszi a kakaót, mire az zavartan azt mondja:

    – Köszönöm, uram!

    – Szívesen! Nincs mit!

    Majd mikor kifizette az élelmiszereket, a másik ember csak egy üveg sört kér, mire a törött kezű megvárja őt. Kettesben kimennek a bolt elé s azt mondja a törött kezű:

Kora hajnalban kelek. Reflexek, beidegződés. Nyúlok a cigarettáért, csukott szemmel tapogatok, nem találom. Eszembe jut, négy éve nem dohányzom.

Fürdőszoba. Nézek a tükörbe, ismerős arc néz vissza rám. Láttam már valahol.
A borotva életlenül szántja végig az arcomat, a fájdalom is. Kezdem szokni. A gőz beteríti a kis, szellőzetlen helyiséget. Jólesik a forró zuhany. Gondolkodom. Ilyenkor reggel, ez nem tűnik okos dolognak. Bosszant, hogy nem ismertem fel a tükörből visszanéző arcot. Biztos, hogy láttam már valahol.

Zénón komótosan kigomolygott a szelencéből. A márványpadlón talajt fogva körbeszimatolt a hivatal dohos papír és nyomtatópatron illatú előterében, hatalmas ásítással, jólesőn nyújtózott, megropogtatta gémberedett tagjait, megigazította tógája foszlott ráncait, felcsippentette a szelencét – egy pillanatra megszemlélte a fedélen lévő feliratot, το έόν – az iktató leeresztett ablakához lépdelt, ott ujjaival megkócolta a sötétített üvegben visszaderengő fürtjeit, közelebb hajolva a csipát is kipiszkálta a szeme sarkából, röviden összpontosítva elmélyült kifejezést importált az arcára, aztán határozottan bekopogott.

– Türelmet kérek – hangzott bentről – még az előző ügyfél beadványát ügykezelem. Szíveskedjék helyet foglalni!

Na, ez jól kezdődik!

Egyedül ült az asztalnál. Nem ismerte még Reményik versét, sem a kegyelmet úgy általában. Kinevette volna az egészet, az nem úgy megy, hogy egy csillag szembesétál, főleg magától.
Csak egy vékony, hosszú hajú alak jött felé, nem a tenyerébe hullt, hanem leült mellé.
A pultos egy mozdulatára a hangfalakból szívet bénítóan tombolt a kemény basszus. Maximum hangerő, mint mindig, ha Pantera szólt.
Cemetery Gates. A lány nem mert a temetőre gondolni. Inkább dobolta a ritmust a combján, pont olyan ütemben, ahogyan az intenzíven apja infúziója csepeghetett éppen.
A fiú nagyon halk volt. Amíg ez a dal ment, esélyük sem volt beszélgetni.
Csak a szemkontaktus maradt. Kapaszkodott a tekintetébe.
Még kint is, mikor a nyár éjszakai szellő úgy fújta a hajukat, mintha lassított felvételt látna.

Minden út vezet valahova

(Az Öreg Sam ciklusból)

     Nagy hirtelen kisütött a nap. A túlsó járdán egy bőrdzsekis férfi lépdelt az Audija felé, s amikor megnyomta a markában szorongatott slusszkulcs piros gombszemét, az autója vidám visongással válaszolt, mintha köszöntené a gazdit, s amikor megint nyomott egyet, a kocsija készségesen visszakacsintott rá. Lágyan rugózott egyet a volán mögé telepedő súlya alatt az elegáns jármű, s ettől a visszapillantó-tükrön himbálódzni kezdett a ráaggatott ezüstfehér CD-lemez, éles sugárban verte vissza a koradélutáni napfényt.

Bársonyos bőrű, szép szőke leány volt, haja vállig érő, szeme nagy és kék, mint a búzavirág. De nemcsak szép volt, hanem intelligens is, erkölcsös, szorgalmas, csak…
Beteg? Nem. Szegény? Például és emellett kissé púpos is, attól kezdve, hogy a nagyapja kiejtette az öléből. Szegény és púpos. Na igen, a kettő közül már egy is bőven elég ahhoz, hogy valakit kipipáljanak az emberek. Egyelőre mindebből semmit sem vett észre Keresztes Imola, mi több, kifejezetten boldog volt. Társai olyannak fogadták el, amilyen. Egyikük sem kérdezte gazdag-e, szegény-e, vagy mi az a különös dudor ott a háta közepén. Ágnes asszony, egy végtelenül jólelkű, alacsony, de erős testalkatú édesanya, szorongva figyelte Imola ismerkedését a világgal.
– Vajon meddig marad ilyen boldognak? – tört ki belőle egyszer az aggodalom.

...Évi kérdezte, hova settenkedek ilyen sebesen azzal a dinamitrúdszerűen összeszigszalagozott sárgarépacsokorral? Hova-hova? Hát elmondtam neki hova-hova: a dolgomra! 2012 óta vagyok zöld terrorista, s Évi kérdezte minap, hogy minek? Elmondom, minek. Az átlagember csak fogyaszt, herdál és szenved, bele se gondol, mibe kerül földi léte a Földnek. Füstöl, kipufog, pusztít. A tengerek romokban hevernek. Ha elsüllyed egy olajos tankhajó, akkor a dölyfös nagyvállalat rögtön, de vállvonva, a tenger mélyére siet, hogy mentse, ami menthető, fütyül az óceán ökológiájára, csak a saját bőre mentőcsónakra helyezése, meg a hordónkénti stabil dollárja izgatja. Szóval, Évi kérdezett, én meg szakítottam vele aznap.

1. Forró szél

Ahogy nyílt a hámló plüss-ajtó, megjelent a kisvárosi könyvtárban a plébános, kicsit dülöngélt, a könyvespolcot súrolta a vállával, de nem esett el, az utolsó pillanatban megkapaszkodott a Ki kicsoda? lexikonban. Néhány szál haja az égnek állt, csuklott egyet majd megszólalt Őze Lajos hangján: Benéztem egy elhagyatott gazdaságba, „valamikor gőgös birtok lehetett”, a kúria portájának oszlopait két gipszoroszlán díszítette, az udvaron rozoga csűr állt, de a kunyhó falán még mindig arannyal bevonva csillogott a napóra, a puli felugrott az ölembe és összesározta a táskámat, amit magam elé tartottam ijedtemben, de nem erről akarok beszélni. Hanem arról, hogy bekanyarodtam egy kis utcába, három házból állt az egész, az egyik kis kunyhó előtt egy fiatalember a Suzuki karosszériáját mosta Intuíció oldattal, bemártotta a szivacsot a kocsi mellett álló vödörbe azután szétkente vele a múltat, a piszok a habbal elvegyülve lecsorgott a kocsi oldalán és az épület mögött két rozsdás vetőgép állt. Mind a kettőről hiányoztak a kerekek. Ebben a pillanatban hallottam meg a zúgó szelet, a hátamat kezdte simogatni.

I.

–    Esküszöm neked, hiába komámasszony, gyűlölöm azt a cselédet!
–    De mégis miért?
–    Mert egy koszos, utolsó cigány.
–    Bagoly mondja.... És te mi vagy? Te sem vagy fehérebb!
–    Vicc ami vicc, de a cigányok között is van különbség! Figyeld meg, hiába a testvérem felesége, a családot össze sem lehet hasonlítani. Miatta még az öcsém is neki kezdett inni.
–    Ez a testvéred felesége?
–    Bár ne az lenne, de ez van, anyuka hiába kérte, hogy ne szűrje össze a levet ezzel, mégis megszöktette, pedig pénz volt, nem kellett volna ezt csinálniuk. Mi nem táboros cigányok vagyunk, ezt te is jól tudod, én is dolgozok hivatalos munkahelyen.