Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

 Kakaópercnyi villanatok 7.

Laetaberis, avagy egy elveszett szó


Már percek óta próbálom precízen leírni, hogy hogyan is nézett ki, de valahogy nem megy. Talán az a legpontosabb, ha egyszerűen csak azt a szót vetem a képernyőre, hogy szép volt. Vagy inkább, hogy volt egy olyan melegen sárgáspirosan szép kisugárzása, ami két másodperc alatt képes volt betölteni az egész teret. Mit szeretnél? Kérdezte tőle Anna, egy mindig pirospozsgás arcú hallgató, aki fekete haját mindig gyönyörű hajfonatokba simította egy egyiptomi macskát ábrázoló csat segítségével. Szeretném megnézni a könyveket. A 313-as terem ajtajához ment, majd átlépve a küszöböt a latinkönyvek számtalan polca közül az egyikhez lépett levéve egy világoskék kötésű könyvet: Apuleius Metamorphoses. Magyarul Az aranyszamár

 

Kakaópercnyi villanatok 6.

A Cicatrix stellarum és a hógömb

Megint havazott. Talán ki kellene törni. Már régóta gondolt erre. És arra is, hogy mennyire be van zárva. 1982-ben látta meg a napvilágot egy Föld nevű bolygón, sok más társával együtt. Csak ennyit tud. És hogy az emberek, akik körülveszik, egy külön világot teremtettek itt maguknak, ahol magukra osztották a főszerepet. Mindig próbálta egy rendszeren belül elhelyezni magát, hogy mi van ezen kívül, de olyan volt ez, mint egy atomban keringő elektronként vakon kavarogni a térben. Csak foltokat látott a világból.

 

5. villanat

B33


A repülés mindig izgalommal tölt el. Vagy sokkal inkább félelemmel, belső kavargással. Örömmel teli rettegés. Keresem a szavakat, de megint bekorlátoznak a nyelv határai. Újraírni a természet törvényeit persze talán csak az első tíz alkalommal érdekes, egy idő után ezt is közönnyel fogadja az ember. Ha sokszor esne zongora a fejére, talán még azt is. Persze amíg csak túléli. Mi már csak ilyenek vagyunk. De én még csak a kezdetén tartok. Minden repülés előtt két órával már a reptéren termek, mert nem olyan könnyű ám átlépni a határokat, néha közben el is veszhet az ember. Szorongással teli készenlétben keresem most is azt, aki meg tudja mondani számomra a kapu számát, amit át kell lépnem egy még annál is nagyobb határ átlépéséhez

 

Néha kikopnak az emberből a szavak. Belőlem fakulni kezdtek, mint a Vasvári Pál utcai panelház oldalára felfestett „ICA LOVE” felirat. Először csak az idő halványította, de később, már az emberi kezek is más értelmet adtak neki. Majd jött egy panelprogram, és teljesen eltüntette.

Alizzá váltam. Olyan világban ébredtem, ahol kiforgatják a leírt szavaimat. Mindenki csak önmagát vagy önmaga sértettségét akarja olvasni a leírt betűkben, így elvész a mögöttes gondolat. Az igazság. A szavaimat szembefordítják velem, és valami számomra is ismeretlen kódként értelmezik őket. Anagramma. Mintha bármit is el akarnék rejteni.

 

Kakaópercnyi villanatok 4.

Colosseum

 

Mint egy vajas kenyér, amiből egy anya letört egy darabot magának, a többit pedig a gyermekének hagyta. A kisfiú pedig, ahogyan éppen vágni tanult, a szélét úgy egyengette el, ahogyan tudta. Így állt ott. Mint ez az elegyengetett kenyérdarab. Vagy legalábbis ez a hasonlat jut eszembe, ahogy itt vagyok mellette és nézem. Vagy sokkal inkább mint egy csiga, aminek a szélét letörte az idő, és ahogy az erdőben járó vándor kezébe veszi, már csak a saját képzelete útján tudja megteremteni a saját aranymetszetét.

 

 

3. villanat

Az ember nem tehet mást, mint hogy visszamosolyog

 

Nem emlékszem, hogy pontosan miért is mentem a postára, csak arra, hogy nagyon kellett sietnem. Már akkor is erősen múlóban volt az a most már semmibe vesző szokás, hogy az emberek a postát használják közvetítő elemként egymás közt. A levelezést felváltotta a háló. A mobiltelefon viszont ekkor még csak mint telefon funkcionált. Egy köztes világ, amikor még az emberiség próbaidőn van ahhoz, hogy beengedje a legbelsőbb intim terébe is a külvilágot. Talán egy csekket fizettem be. Nincs jelentősége, mert megláthattam volna őt máshol, másmikor. De a Főpostán pillantottam meg Pécsen a Citrom utca végén. Egészen pontosan a bejárat két kapuja közti szélfogóban. A kint és bent közt, a peremen.

 

2. villanat

Platón ála

Olykor valahogy csak úgy eltűnnek a dolgok. Talán te is tapasztaltad már. Így jár megannyi tárgy, az összes olló, és számtalan fél pár zokni, és a piros papucsom is már régóta keresi az elveszett párját. Nyomuk veszik, mintha a földből rejtett feketelyukak nyílnának, amik végeláthatatlanul elnyelik azokat, kíméletlenül, és remélhetőleg nem véglegesen. Valami hasonló történik most velem is. Korábban már jártam itt, és mégis. Emlékszem, hogy ennek a tízemeletesnek kell lennie.

 
  1. villanat

Szelet enni tilos


A kijelzőn kéken tűnik fel a hatos szám. Ütemes egyhangúsággal nyílik ki a piros ajtó, én pedig belépek. Ketten vannak még rajtam kívül. Nem ismerem őket. Ahogy a többtonnás szerkezet fogaskerekei beindulnak, a kijelző fénye is lassanként végigsiklik a kék oszlopon. Késésben vagyok. 5. Csak érjek már le! 4, 3. Talán még elérem. 2, 1. Nyílj ki ajtó! És a sietség közepette egyszer csak már nem ugyanaz vagyok. Másképp látom a világot. A rohanás valahogy átformálja az embert, és ilyenkor valami át is alakul bennünk. Vagy inkább a világ változik meg körülöttünk. Nem tudom. Egy kékcsíkos kabát rojtos széle. Édeskés almaillat. Egy maradásra ítélt rágógumi a bal és a hátsó fal felső peremén.

 

 

Kakaópercnyi villanatok


Ülök a gondolataim között kezemben egy bögre meleg kakaóval, és azon töprengek, hol is kezdhetném. Talán a legcélszerűbb a kakaóval. Egy kakaót meginni egyes statisztikák szerint átlagban 3 percet vesz igénybe, azaz 180 másodpercet. Tehát mire elszámolunk 180-ig, addigra ennek a röpke írásnak véget is kell érnie. De egy kakaóivásnak ugyanakkor pont az a lényege, hogy nem számoljuk az időt. Hogy az idő bennünk van, és nem a karóránk vagy éppen az éttermi büfé zsarnoki mutatói mutatják azt. Az idő nem behatárolható. Amikor belefeledkezünk egy versbe vagy egy szembe, vagy amikor a Balaton vizének fodrai alatt hallgatjuk a csendet, az idő megszűnik létezni.

 

Ahhoz képest, mennyien próbálnak konkrét definíciókat, szabályokat megfogalmazni az emberi gondolkodásmódra, (keserű) öröm figyelni, egyesek milyen könnyen mellényúlnak. Akkor is, amikor a szeretet kifejezéséről van szó. Kínáld meg például a fogyókúrázót a kedvenc csokijából, és egyből megtapasztalod!

Ha a karácsonyi ajándékozásról van szó, több mondás és klisé próbálja elejét venni a kudarcnak, mint az egyik, amit kiskoromban hallottam rengetegszer: „Azt adjunk másnak, amit mi is szívesen kapnánk.” Én most a leginkább egy szivarra vágyom, de (nyilván ezért is hozom fel példának) nem hiszem, hogy bármely ismerősöm örülne egy zöld papírba csomagolt, aranyszalaggal átkötött bűzrúdnak.

 

 

Mintha a világból megszöktek volna a tündérek és hercegnők. Egyre több banya szaladgál mindenhol, és mintha a hercegek is kihalófélben lennének. Divat lett a követelőzés és a bunkóság.

Nem tudom mi volt előbb, de mindenki mar mindenkit, aki meg csendesen félrehúzódik, az mindig egyedül marad. A vitatkozásban, az egymás hibáztatásában mindig az a legmegtévesztőbb, hogy azt hiszik, kikerülhet belőle bárki is tisztán. A sárdobálás közben mindenki mocskos lesz.

 

Az éjszaka selyemhidege

A hűvös selyem érintésére ébredtem hajnalban. A takaró lecsúszott a derekamra, a hálóing rideg öleléssel burkolt körbe testem. Hiába akartam közelebb vackolni magam öled melegéhez, ágyam rád eső oldala üres volt. Majd holnap – gondoltam. Holnap majd ágyadba kérezkedem, ahol nem létezik ruhám hidege. Ott nincs ruha sem, csak az ölelésed.

 

Emberséges tett a gondoskodás és a törekvés, hogy senki ne éhezzen, azaz mindenki egyen, jóllakjon. Az emberséges szándékok azonban eszmékké merevülnek, gigászi alakzatokká nőnek. A címben említett gigász a mitológia szerint az utazókat megcsonkította és kirabolta. Ha az úton hozzá betérők a nem fértek be aprócska ágyába, akkor levágott a tagjaikból. De senki nem menekülhetett a gonosztevőtől, mert volt egy másik ágya is, egy hatalmas. Így, akik a kisebbik ágyba talán még bele is illettek volna, azokat addig nyújtotta, míg kínok között a nagyobbik ágynak megfelelő méretűekké nem váltak.

 

Barátságot érzünk a társunk iránt, amikor habozás nélkül állíthatjuk, hogy a vele való kapcsolatban szabadok vagyunk, egyenlők és testvéri közelségben érezzük egymást. Testvéri közelség, valamely tartós együttlét során kialakult mély emberismeret jellemzi a barátságot. A testvérek is pontosan tudják, hogy mennyiben azonosak és mennyiben mások, s a másik ilyenfajta tudását is ismerik, elismerik. Hogyan is tarthatnánk életben a világba kivetett önmagunkat, ha nem létezne barátság és testvériség?

 

Mi a szabadság? A függéstől, a meghatározottságtól való mentesülés.

Minden létezőre hatással van valami, ami meghatározza, befolyásolja, visszahat rá. Az összes meghatározottságtól való szabadulás csupán a nemlét esetén lehetséges, tehát a tiszta szabadság a nemlét. Ha valaminek a nemléte megelőzi a létét, akkor lehetőségnek, ha követi, akkor elmúlásnak nevezzük.

 

A mai szövegemet Balicza Iván Júdás evangéliuma című írása segítette világra, aminek zárlatát idézem: "Az egyház a középkortól fogva egyvalakire mondta ki, hogy elkárhozott, Júdásra. De van egy egyedülálló, az általánostól eltérő vélemény, amely Vezelay, egy francia kisváros templomában látható, az egyik oszlopfőn. Két, díszítés, mindkettő Júdást ábrázolja. Az elsőn az öngyilkos Júdás, a kötélen függ, a szeme lecsukva, a szája tátva, mintha borzalmas kiáltásba dermedt volna. A második faragvány Jézus, ahogyan Jó Pásztorként ismerjük, de nem bárány van a vállán, hanem a halott Júdás.

 

Pesti úr: Mit evett Szindbád?
Zöldséges csirkebecsinált, diós tészta, meg a nők szíve

Piacra korán kell menni – ezt még anyámtól tanultam. Ezért a reggeli első kávé és cigaretta után zsebre vágtam a pénztárcámat, a szatyrot meg a hónom alá, és nekiindultam.

Ha az ember bizonytalannak érzi magát, és nem igazán tudja, mit is szeretne főzni, a piac megadja a választ – ezt is anyámtól tanultam. Első utam természetesen a piac, szebbik nevén vásárcsarnok, melletti kocsmába vezetett – ezt viszont nem anyámtól tanultam. Megittam második kávémat, meg egy pohárka gyomorkeserűt, mert ez a likőrféleség étvágyat csinál, márpedig ha az ember bizonytalan a menüt illetően, nem csak a piac, de az étvágy is jó tanácsokat adhat.

 

Tudom, most mindenkiben felmerül a kérdés: hogyhogy mit evett? Hát végtelenül kifinomult ínyencségeket, természetesen! Például ráklevest. Az ám, csakhogy ez a válasz enyhén szólva elhamarkodott. Ha valaki azt mondja: azt evett, amit Krúdy megetetett vele, már közelebb jár az igazsághoz. De közel járni az igazsághoz, még nem maga az igazság.

 

Időcsapdába kerültem. Megbénultan ülök, és várok. Mindenre.

 

A holnapra. Arra, amikor neki jó. Arra, amikor valakinek jó. Arra, hogy mikor van rám szükség. Arra, hogy kisüssön a nap, arra, hogy nyár legyen, majd arra, hogy tél.

 

Várok.

 

Közben teszem a dolgom. Dolgozom. A határidőimet betartom. Fejlesztem magam, és egyre tapasztaltabb és bölcsebb vagyok.

 

A Fantasy, mint műfaj világában gyakori motívum, hogy két ember/lélek/lény összeolvad eggyé, új hőst teremtve. Egy általában remek darmaturgiai eszköz, amivel új szereplőket hozhatunk be a megszokott történetbe, és a kiszámítható cselekmény váratlan fordulatot vehet. Én ilyenkor mégis mindig egy kis csalódást érzek, hiszen hiába él tovább a kedvenc karakterem új formájában, az eredeti, akit megszerettem, megszűnt, nincs többé.

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal