VideóA PécsTV videója Keresés a honlapon: |
Állandó rovatok
A francia királyi Festészeti és Szobrászati Akadémia megalakulása lehetővé tette a művészek státuszának megváltozását, megteremtette az irányadó oktatási elveket és hozzájárult a festészetelmélet fejlődéséhez, ami – amint látni fogjuk – magával hozta a művészek rangsorolását, és ezáltal meghatározta a festészeti műfajok hierarchiáját.
Gyalogolsz. Megállsz. Csukott szemmel figyelsz a helyre, ahol a hullám hozzád ér. Gyalogolsz. Megállsz. Fehér vitorlás hajó. Közeli a távol. Vársz. Nagyobb hullámok érkeznek hamarosan. A tó fölött gyorsan száll a hang. Egyedül állsz a vízben. Gyermeki kacaj. Alak nincs hozzá, akár te is lehetnél, egyszer régen.
"A szöveg jó, okos, lendületes. Már a címe is megérdemelne egy eszmefuttatást, hiszen a mű utolsó sorából kiragadott négy szó, Ne legyen a fény, biblikus utalás: ellenpontozása az ószövetségi teremtéstörténet felszólításának, amely szerint „Legyen világosság!”, azaz „Fiat lux!” Ám most inkább abba az irányba indulok, hogy kimondottan kedvelem az ilyen sodró, egyetlen zárt gondolatra épülő, azt körkörösen bejáró-kibontó, első nekirugaszkodással végigolvasható verseket. Az is vonzó, ha szövegtestük egybefüggő, annak is megvan az előnye-szépsége, de egy ilyen feszes tempójú, logikai ösvényen végighaladó gondolatfutam esetében talán még jobb, ha tagolt."
Nagy Izabella: Ruhatanulmány 1. A Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium ötödéves textil szakos tanulója vagyok.
Belerúg a labdába. Nem a kapu a cél. A vér azonnal ömleni kezd az eltalált orrból. Rászorítja a tenyerét, az ujjak között vastagon bugyog elő a vörös, megfesti a mandalorian pólót. Nem sír. Lassan sétál hozzám. Fénylik a szeme. – Azt hiszem, jegelni kell. – Én is azt hiszem. Jön mellettem. A pólóját szorítja oda az arcához. – Ez a kedvenc pólóm. Szomorkás a hangja. Lemondó. – Anya szerint a vér soha nem tüntethető el. – Azért megpróbáljuk, jó? Csak álljon el előbb a vérzés.
"Egy elhivatott költőnek szinte munkaköri kötelessége a jelen világ miatt keseregni, azt ostorozni. Ezt háromféleképpen teheti. Egyfelől elégikusan-himnikusan megénekelve a dicső múltat, amikor még minden szebb, erkölcsösebb és magasztosabb volt (lásd „Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban?”); másfelől forradalmi programversben elősorolva, mi mindent kell kivívnunk ahhoz, hogy elmondhassuk, „itt van már a Kánaán!”; harmadsorban szembesítéssel, a társadalom elé tartva egy pontos látleletet, amelyben Radnóti-mód felsorolja az emberiség krónikus betegségének tüneteit, ám a gyógymódot nem ismerteti, azt meghagyja az arra illetékesebbeknek."
A pécsi Modern Magyar Képtár mindig is fontosnak tartotta, hogy a különböző korosztályokkal megismertesse és megszerettesse a modern művészetet. Ennek jegyében tűzték ki a "Személyes múzeum" című múzeumpedagógia programot, melynek keretein belül középiskolások készíthették el kedvenc műveikből válogatásukat. Vadvári Katalin és Hoffmanné Toldi Ildikó múzeumpedagógusok vezetésével a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium művészettörténet tanára, Styrna Katalin bábáskodott a feladat felett. Ezen a héten tanítványunk, Fehér Bíbor személyes kedvenceit mutatjuk be.
A házak közé beékelődnek a felhők. Dörög az ég. A levegő sűrű. Nehezen lélegzik ma itt mindenki. Gyöngyöznek a homlokok. Mosolygó tömeg. A táskák könyvektől súlyosan, megfeszülő fülekkel húznak kart, vállat. Újra és újra nekem ütődik valaki, szédülök. Torkomban lassan, keserűen áll össze az émelygés. Egy anya megállít. Bal oldalán aprócska, cukorkaszín ruhákba öltöztetett kislány, hosszú loknikkal. Jobbján egy kisfiú, hatalmas, okos szeme kutatóan vizsgál. Készítene rólunk egy képet, kérdezi a nő. Gyönyörű asszony, haja mézszőke, szeme mint az áfonya, lila vagy kék, vitatkozhatnánk rajta. Persze. Szívesen. Kezembe nyomja a telefont, én letérdelek. Akaratlanul mosolyogni kezdek, ahogyan a gyerekek azonnal pózolni kezdenek, de minden póz anyához köthető. Hol a kéz, hol a törzs egésze simul oda a pipacsmintás ruhához.
"... Farkas Wellmann Éva itt olvasható verse is a népköltészeti hatások látványos bizonyítéka: gyakorlatilag egy huszonegyedik századi népdal. Önálló alkotásnak tekintem, nem átiratnak vagy továbbírásnak, dacára annak, hogy címét és vezérmotívumát a szerző a Hajnali csillag ragyog… kezdetű népdalból vette: „Utca, utca, bánat utca, / Bánatkővel van kirakva.” A vers többi része viszont a népdaltól független, saját gondolatiságú szöveg. "
Sárkány Eszter: Lea Egészen kiskorom óta érdekeltek a képzőművészetek, így már alsó tagozatban tudtam, hogy a Pécsi Művészetibe szeretnék továbbtanulni (bár fogalmam sem volt mi az, vagy mit csinálnék itt).
Zár. Mindenki ezzel jött. Zár. Elege volt ebből a szóból. Az emberekből. Nem veszik észre? Persze tudta jól. Nem veszik észre. Beszélnek hozzá, mindenki akar magának egy szeletet a megértő, kedves emberből. Csak elmesélem...képzeld el...azt mondta, hogy... Bálint egy pénteki napon pakolt össze. Nem volt soha sok cucca. A kamaszkori, őrült tárgyhalmozási kényszer eltűnt belőle, pár évvel az anyja halála után. Egyszerűsítés. Kevesebb tárgy. Nagyobb tér. Átlátható, rendezett környezet. Megdöbbentő volt felszámolni a dolgait. Kacatvásár, írta ki pár A4-es lapra és a szomszédos lépcsőházakban kiragasztotta a liftekre. Csak három házmester hívta a megadott számon, feljelentéssel fenyegetőzve, ez viszonylag jó aránynak számított. A nagy napon rengetegen jöttek. Az első szobában halmozott fel mindent, apró utakat hagyva a kupacok közötti közlekedéshez, de árcetliket nem írt. Becsületkassza. Sokan hitték, hogy nem veszi észre, ahogyan a kabátok alá rejtett szajréval elszivárognak. Látta a kisebb-nagyobb értékű lopásokat. Nem érdekelte. Vigyék.
"Egyszerre anya- és kórházi vers, helyszíne egy kórterem, díszlete egy ágy, a függöny, az ablak melletti poros fény. Tartalma, amelyet szakmailag versanyagnak is nevezhetünk, kiemelkedően gazdag, sűrű, akár több költeményre elegendő lehetne. Ki-ki tetszése, napi hangoltsága szerint választhat belőle kedvenc gondolatot, részletet."
Hemm Lilianna: Tanulmányrajz, grafika
A Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium harmadéves tervezőgrafika szakos tanulója vagyok. Kicsi korom óta az alkotással tudtam legjobban kifejezni az érzelmeimet és a gondolataimat, legyen az zene vagy képzőművészet.
Nézem a virágokat a boltban, anyu melyiknek örülne vajon. Mindig azt mondta, szeretetből öli meg a virágokat. Túlöntözés. Túlmetszés. Mindig túl, de így szeretett mindent, életet, bátyámat, engem, a munkáját, a világot, utazni benne, mikor már lehetett, de kevés volt az idő. Hamar ment túl. Fukszia, írja a tábla. Rémesen keveset tudok a növényekről. A színe tetszik. Ez az erős, szemembe robbanó rózsaszín. Persze lelegelné a macska. Talán majd egyszer értem a növényeket is, a mértékletességet, ahogyan anya is megtanulta. Virágzott a keszthelyi lakásban a muskátli. Vastag, erős új hajtásokkal turbékolt az élet a virágládákban és büszkén fénylett anyu szeme mikor mutatta a bimbókat, pont, mint a májusi ég kékje, úgy ragyogott. 4745 napja vagyok anya. Hajnalban számoltam ki, mikor a legkisebb rémálma miatt megébredtem. Simogattam a tenyerét, néztem ahogyan visszamerül az álomba, betakartam a derekát. Ezt is hoztam magammal valahonnan. A derekad mindig legyen betakarva Edina. Nem anyu mondta, ő sosem szólt ilyenért.
Az 1939-ben született, 2015-ben elhunyt katowicei lengyel költő, író, műfordító, Feliks Netz itt olvasható verse lírába ágyazott bennfentes reflexió. Ez nem egy hátizsákos turista felületes első benyomása, nem is egy amerikai cserediák világhálós posztja egy olyan országról, amelyről egy hónappal ezelőtt még azt sem tudta, melyik földrészen található, és milyen nyelven beszélnek ott. Netz pontosan, évtizedekre visszamenően tudta, miről nyilvánít véleményt. Egyetemi tanulmányait követően, huszonévesen önerőből megtanult magyarul, és elkezdte lengyelre átültetni irodalmunkat. Amikor ezt a versét írta, már túl volt több magyar prózakötet (Illés Endre, Déry Tibor, Moldova György) lefordításán, és már olvasta eredetiben Molnár Ferencet, Kosztolányit, Karinthy Ferencet. Ám még előtte állt a legnagyobb szellemi kaland: két évvel e verse után felfedezte magának Márai életművét, és összesen tizenegy könyvét átültette, majd meg is jelentette Lengyelországban. Netz személyében Márai első fordítóját is tisztelhetjük.
Gyakorlatilag "születésem óta" rajzolok. Szüleim színházi emberek, édesanyám dramaturg, apám színházi tervező. A rajzoláson kívül sok mindennel foglalkozom: ezek közül is kiemelkedik a varrás, a vitorlázórepülés és a kínai harcművészetek iránti érdeklődésem.
A szöveget nem nevezném gyerekversnek, bár egyes soraiban kétségtelenül a műfaj határvidékén jár – nem meglepő módon, hiszen László Noémi alkatilag arrafelé (is) otthonosan mozog, s nem véletlenül főszerkesztője 2020 óta a nagy múltú kolozsvári Napsugár gyermekújságnak. A három strófa páros rímekkel építkezik, szabályosan váltakozó hat, valamint hét szótagos sorokban. Külön zamata, a játékosságot fokozó ráadás a strófák első sorának alliterálása: „korom, karom, karám”; „koron, körön, korán”; „perem, porom, parám”.
Kis-Halas Emma: Kézzel festett szatyor Gyerekkoromtól kezdve szerettem rajzolni, művészeti katalógusokat olvasni, múzeumokba járni. Az általános iskolámban, hatodikos koromban döntöttem el a Művészeti iskola nevét meghallva, hogy ide szeretnék jönni, tulajdonképpen bármilyen szakra. A nyílt napon döntöttem el, hogy a textil szakot fogom választani.
Pár napra kiürült a fészek. Egyedül maradtam. Tudtam, hogy így lesz. Készültem. Írni fogok, gondoltam. Mert egy ideje nem megy. Sok-sok hasított részlet, torzók, semmi konkrét forma. Az első huszonnégy órát nagyjából átaludtam. Ha felkeltem, az ablakon kibámulva megittam egy teát, aztán visszafeküdtem. Álomtalan, mozdulatlan órák. Csend. Az anyaságban elfelejti az ember a csend luxusát. Azt a különleges állapotot, amikor csak te vagy jelen a pillanatban. Nincs kényszer. Nincsen terv.
A Magánkánon kéthetente jelentkezik, mindig hétfőn, és ez a mostani fejezet naptárilag húsvéthétfőre esik. Egy ilyen közlés megfelelő versválasztást kíván. Ezért szókeresővel átnéztem Az év versei antológiasorozat legutóbbi kilenc, általam szerkesztett kötetét. Csodálkozva tapasztaltam, hogy az összesen 3500 oldalnyi versanyagban mindössze két helyen szerepel Húsvét ünnepe, a húsvét kifejezés. És ott sem direkt módon, azaz nem vallási közelítéssel, hanem áttételesen. Úgy látszik, az elmúlt évtizedekben a Feltámadás is úgy járt, mint például a gyónás: a kortárs magyar líra figyelmén és értelmezési tartományán kívülre került. (Gyónás után címmel magyar nyelven legutóbb talán Pilinszky írt verset, fél évszázaddal ezelőtt.) 
|
