Keresés a honlapon:

Magánkánon – Zsille Gábor gondolatai Gellén-Miklós Gábor Ne legyen a fény című verséről

 

 

 

Gellén-Miklós Gábor

Ne legyen a fény

 

Elhessenteni lepkét hab-

könnyű mozdulattal, éppen csak

 

felkavarni a levegőt, kis hatósugarú

hessentéssel, nem mint fuldokló, ki csapkod

 

kétségbeesetten, leverve törékeny tárgyakat,

örvényt kavarva, aztán a töredékek és törmelékek

 

fájdalmas látványa a földön, nem így,

de finoman, óvatosan, pontosan

 

kiszámított koreográfiával, mintha táncolna

az a kéz, az a mozdulat, táncolna, de mégsem

 

érne semmihez, nem koszolná be magát,

nem érne hozzá a világ érdes pereméhez,

 

így hessenteni el lepkét a gyertyaláng közeléből,

hogy röpte ne legyen a fény és a tűz martaléka.

 

 

Elfogulatlan olvasóként nagyon izgalmas páholyból figyelni, hogy egymás létezéséről aligha tudó, a Föld nevű bolygó egymástól távoli pontjain egyazon időben élő költők öntudatlanul összekapcsolódnak, s egyik a másikat írja tovább, bontja ki. Szellemek amikor találkoznak, pláne ha nagyok, az mindig érdekes, tanulságos. Most például van egy 1973-ban született, Székesfehérvárott élő, a polgári életben gimnáziumi tanárként dolgozó magyar költő, Gellén-Miklós Gábor, aki verset írt egy, a gyertya veszedelmes bűvkörébe került lepkéről, és az Élet és Irodalom 2022. december 2-i számában publikálta. A szöveg jó, okos, lendületes. Már a címe is megérdemelne egy eszmefuttatást, hiszen a mű utolsó sorából kiragadott négy szó, Ne legyen a fény, biblikus utalás: ellenpontozása az ószövetségi teremtéstörténet felszólításának, amely szerint „Legyen világosság!”, azaz „Fiat lux!” Ám most inkább abba az irányba indulok, hogy kimondottan kedvelem az ilyen sodró, egyetlen zárt gondolatra épülő, azt körkörösen bejáró-kibontó, első nekirugaszkodással végigolvasható verseket. Az is vonzó, ha szövegtestük egybefüggő, annak is megvan az előnye-szépsége, de egy ilyen feszes tempójú, logikai ösvényen végighaladó gondolatfutam esetében talán még jobb, ha tagolt. A tagolás mikéntje természetesen nagyon fontos, és befolyásolja a mű értelmezését, befogadását. Ezúttal a költő a kétsoros szakaszolás mellett döntött, véleményem szerint remekül, mert így fellazította a sűrű szövetű versbeszédet.

Másfelől van egy 1943-ban Alsó-Ausztriában, a Linz melletti Sankt Valentin településen, a világháború forgatagában született lengyel költő, Ryszard Krynicki (a híres Új Hullám nemzedék tagja, egy jó nevű költészeti könyvkiadó alapító igazgatója, Krakkóban él), aki négy évtizeddel ezelőtt kétsoros verset írt Nem segíthetek címmel. Ez bizony egy ősi távol-keleti forma, a koan (japánul kōan, kínaiul kung-an, koreaiul kong’an), amely lehet történet, kérdés, párbeszéd vagy tömör nyilatkozat, s amelyet régen a zen buddhista gyakorlatokban használtak, hogy előidézzék „a nagy kétséget”. Krynicki miniatűrjét saját fordításomban mutatom:

 

Te makacs éji lepke, nem segíthetek –

csak leolthatom a villanyt.

 

Láthatjuk, hogy a két alkotás gondolatilag azonos: ugyanannak az anyának más-más apától fogant két leánya, s „mindössze” annyi a különbség, hogy Gellén-Miklós Gábor öntudatlanul kifejtette Krynicki koanját, kétsoros méretéről hétszer két, vagyis tizennégy sorra nagyította. Igen, merem ezt a szót használni: öntudatlanul – arra látok esélyt, hogy Gellén-Miklós tud Krynicki létezéséről (bár nem fogadnék rá nagy összegben), azon viszont módfelett csodálkoznék, ha ismerné Krynicki eme lepkés kétsorosát. Ha itt, a Magánkánon rovatban az írásaimnak lenne alcímük, akkor ennek a miniesszének azt adnám: Egy alapgondolat – két költő.

 

Zsille Gábor

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2023-07-03 06:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.