VideóSzabó Imola Julianna videója Keresés a honlapon: |
Magánkánon – Zsille Gábor gondolatai Farkas Wellmann Éva Bánat utca című verséről
Farkas Wellmann Éva Bánat utca
Fényes csillag nem úgy gyúl, mint ezelőtt, találtam már én magamnak szeretőt,
nem süt a nap, éppen csak hogy világol, kiszaladnék érte én a világból.
Kifeslett a selyemszoknyám szegélye, mit bánom én, a világ hadd beszélje,
ez az utca régi utca, búbánat, elcserélem érte én a babámat.
Ez a világ ha nem szeret, nem szeret, aki jönne, el is mehet, elmehet,
felföldi szél havat hoz, havat hoz, visszamennék magamhoz, magamhoz.
A népi líra és a szépirodalom évszázadok óta összetartoznak: a magyar népköltészet kezdettől műköltészetünk egyik fontos ihletforrása, megtermékenyítője. Különösen a népi líra legfőbb műfaja, a népdal, amely önmagában gigászi terület, hiszen több tucat fajtája létezik. A teljesség igénye nélkül gondoljunk csak az altató- és bölcsődalokra, a lakodalmas énekekre, az aratódalokra, a katona- és mulatónótákra, a kesergőkre és a siratóénekekre, az imádságokra és a szerelmi dalokra. Például az első fennmaradt magyar nyelvű vers, az Ómagyar Mária-siralom két sorából – „Világ világa, / virágnak virága” – önkéntelenül eszünkbe jut a közismert csángó népdal: „Tavaszi szél vizet áraszt / virágom, virágom…” Balassi Bálint a legkülönfélébb (magyar, lengyel, török) népi dallamokra írt verseket. Petőfi költészete azt bizonyítja, hogy a megtermékenyítés, a befogadás kétirányú folyamat: az átjárás nem kizárólag a népköltészet felől lehetséges, nemcsak a népdalok szolgálhatnak szépirodalmi művek alapanyagául, de olykor az is megtörténik, hogy egy-egy műköltészeti alkotás a népdalkincs részévé válik. A kortárs líra számos szerzője (például Nagy László, Csoóri Sándor vagy az idén februárban nyolcvanévesen elhunyt Kerék Imre) szintén sűrűn merített a népdalok motívumkincséből, ritmikájából, és ez természetesen néhány mai fiatalabb poétáról is elmondható. Az 1979-ben Marosvásárhelyen született József Attila-díjas költő, a békéscsabai Bárka folyóirat főszerkesztő-helyettese, Farkas Wellmann Éva itt olvasható verse is a népköltészeti hatások látványos bizonyítéka: gyakorlatilag egy huszonegyedik századi népdal. Önálló alkotásnak tekintem, nem átiratnak vagy továbbírásnak, dacára annak, hogy címét és vezérmotívumát a szerző a Hajnali csillag ragyog… kezdetű népdalból vette: „Utca, utca, bánat utca, / Bánatkővel van kirakva.” A vers többi része viszont a népdaltól független, saját gondolatiságú szöveg. Nyomtatásban több orgánumban is napvilágot látott – első ízben a Szépirodalmi Figyelő világhálós felületén, a SZIFONline honlapon olvastam, majd lelkesülten beszerkesztettem Az év versei 2015 című antológiába. A mű kétsoros, páros rímes szakaszokkal építkezik; egységesen tizenegy szótagos sorai a zárlatban tíz szótagra rövidülnek. Szonettjeinek és más strófikus költeményeinek köszönhetően régóta tudjuk, hogy Farkas Wellmann Éva nagyon erős a kötött formákban, biztos kézzel rímel. Ezt a Bánat utca-versét éppen ez emeli a népköltészet szintjéről a műköltészet rangjára: a kiváló rímelés. Hiszen a népdalszövegek főként a tartalmukkal, a képalkotásukkal, a hangulatukkal gyönyörködtetnek, ám a rímkészletük nem meghökkentően invenciózus, nem kimondottan bravúros – a népi líra esetében ez nem is elvárás. A népdalok sorvégei kiismerhetők, bizonyos sémákra épülnek: a hívórímből elég jó találati aránnyal ki lehet következtetni a válaszrímet, még akkor is, ha az adott népdalt életünkben először halljuk. Például abból a sorból, hogy „Azt is az én rózsám rakta”, nagy valószínűséggel sejthető, hogy a következő sor azzal a szóval végződik: rajta. Nahát, és tényleg azzal végződik… Farkas Wellmann Éva némely itteni hívóríménél (szegélye; búbánat; havat hoz) viszont nem mernénk hatalmas összegű fogadást kötni a válaszrímre, mert költőnk megoldásai eredetiek, nem modellezhetők, nem a kitaposott ösvényen járnak.
Zsille Gábor
Megjelent: 2023-06-05 06:00:00
|