Publicisztikák

A szövevényes családregények mindig nagy népszerűségnek örvendtek hazánkban, gondoljunk csak Fábián Janka Búzavirágjára vagy Szabó Magda Régimódi történetére. Ezekben a művekben az elszakadást, a bolyongást, az újratalálkozásokat és a nehéz döntési helyzeteket olykor tovább súlyosbítja a háttérben dúló társadalmi elégedetlenség, politikai viszály, a nemzetiségi, osztály- és nyelvi ellentétek, netán egy világháború. Gáspár Klára valós események alapján alkotta meg történelmi eseményekkel átszőtt trilógiáját (Székely vér, Székely szív, Székely sors). A fokozatosan építkező cselekmény feltárja a szereplők családi kapcsolatait, a radikális döntéseik mögött meghúzódó okokat, miközben a történetmesélés tradíciója is érvényesül. A trilógiai első könyvében, a Székely vér prológusában egy sír előtt állunk, ahonnan elindul a kalandos visszaemlékezés:

Faragó Nóra videója

A láncos madár c. verskötetről szóló beszámolókból a Sárhajó Humán Iroda Alapítvány (SHIA) kulturális munkatársai szemléznek, illetve szerepel itt három vers is az anyagból. Megszólal Csontos Márta költő, író, és Kaiser László felelős kiadó, irodalmár.

– Belső tájakra, metafizikai kérdésekhez kalauzol a Békés megyei Gyomaendrődön élő, évtizedeken át újságíróként is tevékenykedő Ványai Fehér József új kötete – mutatja be a kiadványt Kaiser László felelős kiadó, a Hungarovox vezetője. – Költői életművének nagy merítése ez a jól szerkesztett könyv, a jellegzetes, egyszerre kötött és szabad formájú, gazdag szókincsű, hol archaizáló, hol hétköznapi versbeszédben íródott művek elsősorban meditációk, a személyességet is vállalva szembenézések önmagunk és a lét lehetőségeivel, az élet szomorúságaival és nagyszerűségével. „A világ magába fordul,/S felmagzik lombtalan bánat” – rögzíti erőt adó gyönyörűséggel, majd a vállalt kötöttségek szabadságával ad vigaszt és feladatot gyarló s mégis morális mivoltunknak: „Gondolatnak csinál sátort/A szellem, a láncos madár.”

"A bipoláris depresszió nem mélabúság, nem búskomorság, nem rosszkedv, nem kedvetlenség, nem borongó szomorúság, nem is melankólia, ami idővel elmúlik, hanem kettős természetű érzelmi élet. Az ember két életet él egyetlen testben, és mind a két élete valódi - de egyik sem az igazi."

Regényem főhőse egy mániás depressziós ember, aki belefáradt a betegségével és önmagával évtizedek óta vívott harcba, ezért öngyilkosságra szánja el magát. Nincs mit tagadni rajta: az elbeszélő én magam vagyok.

Milbacher Róbert új regénye egy mára nyomtalanul eltűnt szlavóniai telepes falu krónikája, amely egyben az elbeszélő itt született nagyanyjának küzdelmes élettörténetét is megörökíti. Miközben nyomon követjük a falu 19. századi alapítását és elnéptelenedését, az asszonyt a halálos ágyától gyerekkorának mágikus világáig kísérhetjük vissza az időben. Korokon és tereken át lépkedve oda-vissza párhuzamos emberi történetekkel találkozunk: a jobb életre vágyó kisközösség mindennapjai mellett egy otthontalanságból a hazátlanságba vándorló sváb-magyar család kálváriájával szembesülünk.

Vonala van a Nap járásának, vonala van tengeren a látóhatárnak, ahol ég és víz vonallá összeérnek, egyetlen fűszál rajza is vonal.

            „Rajz: írás: vonalak: / sárban csapkodó halak. Pedig / volhattak volna tengerig.” – talán így alakulnak az élet útjai: szándékok, világmegváltó akaratok kusza indulásától a megélt jelenig. Ami nem mindig – illetve legritkábban – a Tenger. Emelt pillanatok, amikor azt érezzük, talpalatnyi helyünktől mérve is miénk a teljes horizont.

Adományra hökken, aki költészetet vár Halmosi Sándor legújabb kötetétől. Mert igaz ugyan, hogy a Tantra és hőszivattyú verseket bocsát elénk, ám e poétikai kultúrának legalább annyi köze van a bölcselethez és a misztikához, mint az irodalomhoz. A könyv alaktana és szellemvilága a költő életművének meghatározó jegyeit sűríti magába: változatos formakészlet, missziós eltökéltség, hamvasi világkritika és krisztiánus létbizalom fogódzik össze, hogy a megváltott világban megváltatlan módon élő embert teremtménnyé szólongassa.

Léteznek olyan városok, melyek „lénye” sugárzik, köveikből árad, ömlik, páráll a múlt. Granada, Róma, Selmecbánya. Ezekben a városokban erősebbek az ízek, markánsabbak a színek és a formák, még a levegő zamata is más. Ezekben a városokban élőbb a muzsika és a dal. Ezeknek a városoknak aurájuk van. Utcáikon, tereiken, öreg házaikban, kongó kapualjaikban ott kísértenek régi századok neves és névtelen lakói. Pécs is ilyen város, ahol a múltra érzékeny ember bolygó árnyak, ismeretlen papok és suszterek, katonák, kisdiákok, régi boltosok, csúnya kislányok és szép delnők szellemei közt jár.

Az tán újszerű e kötetben, – ha kell újszerűnek lennie egyáltalán, lehet az az unikális benne, hogy nem hajhássza a nóvumot – hogy szent dolgokról beszél profánul vagy keverve a szentet és profánt, kanonizált szenthez és nem kanonizálthoz, sőt a szenté avatást ellenző reformátorhoz, világi művészhez és egyéb halandókhoz szól szentes, kegyes nyelven az első fejezetben, a Félprofán litániákban. Az isteni kegyelemben részesült bűnös, sőt a bűnt közénk telepítő első emberpárhoz litániázik, amit ugye a szentekhez szoktak, mindezzel közelebb akarván hozni a katolikus továbbá a protestáns álláspontot, a szekuláris és klerikális nézőpontot, célközönsége (micsoda szó, nagyon marketingesen hangzik egy verskötet-féle esetén) azok, akik a jelenség mögött keresik a lényeget, az okozat mögött az okot egyben a célt.

 
Dante Gabriel Rossetti

Kármán József Fanni hagyományai című művét a szentimentalizmus magyar alapszövegeként szokás értelmezni, elsősorban a szerelemre és annak megélésére, illetve a szenvedésre összpontosítva. Az alábbiakban a földi szenvedések ellenképeként is felfogható vallásos képzetekre hívom fel a figyelmet, kitérve a túlvilági életbe és az isteni gondviselésbe vetett hitre. „Ott, ahová én megyek, nincs haragtartás! Ott majd öszvetalálkozunk, és ott majd – bátran szerethetünk.” – így szól Fanni utolsó naplóbejegyzésének utolsó mondata. Borbély Szilárd szavaival élve a naplót „a reggeli imádságok hangja hatja át”, az Örökkévalóban való reménység, amit Fanni nem feled legnagyobb szenvedései közben sem.

A tegnap.ma videója

Balázs F. Attila költő, műfordító, szerkesztő, kiadó az akár kalandosnak is minősíthető életútra visszatekintve így értékel: "Szerencsés vagyok, mert eddigi életem egy végtelen utazás volt, ami Marosvásárhelyről indult, folytatódott Radnóton, Ditrón, Gyulafehérvaron, aztán ismét Marosvásárhelyen, Brassón, Kolozsváron, Csíkszeredán, Nagyváradon, Pozsonyon, Budapesten, Ekecsen át a nagyvilág fele. Minden állomásból lélekben, szellemiekben és élményekben egyre gazdagabban indultam tovább." Szívesen beszélt arról, amit mindenhol és minden időben a legfontosabbnak tartott: hogyan lehet az irodalom hatással a valóságra, a mindennapokra. 

„Minden jó emberi kapcsolat, legyen az család, barátság, férj-feleség, gyermekeinkhez fűződő kötelék, ami jól működik, az mind-mind varázskör. Ezt a varázskört a szeretet tartja össze. Ebbe varázskörbe tartozunk mi is, akik készítettük a kiállítást, és ti is, akik eljöttetek, családtagok, barátok, ismerősök, Ti is hozzátartoztok ehhez a varázskörhöz.” – fogalmazott Zsigár Cecília textilművész a kiállításmegnyitó beszédében. 

F. Dobi Ágnes szobrász és festőművész, Fekete Géza Dezső szobrászművész, Kun Adrienn polihisztor és Zsigár Cecília textilművész alkotásaiból nyílt kiállítás május 22-én, Varázskör címmel.

Székelyhidi könyve egyszerre egyetemes apokalipszistörténet és magán hittétel. Hűen követi az Újszövetség 27., prófétai könyvének felépítését, minden versére és fejezetére direkt hivatkozásokkal, ugyanakkor Székelyhidi új alapokra helyezi saját látomását. Az alapmotívum nála a Teremtő befogadása, melynek nála meglepő, és mégis kézenfekvő formája lesz az elnyelés. A Jelenések Székelyhidi 11. kötete..

A Napút videója

„Századunk tragédiái nemegyszer afféle

tesztet jelentettek a költészet számára

melyek lehetővé tették, hogy felmérhessük,

mennyi valóságot bír el a költészet.”

(Czesław Miłosz)

Nagy Gáspártól kölcsönzött a cím, és kölcsönöztem a verse mottóját is. Ajándékba kaptam. Síron túli üzenetként. Éppen most, talán, hogy tovább ajándékozzam. Kinek? Kiknek? A 2010 végén megjelent remekmű szerzőjének, és valamennyiünknek, akik elolvassuk. Azoknak is, akik évtizedeket éltünk meg abból a századból, de a fiatalabbaknak, a fiataloknak is, hogy kellő tisztelettel fejet hajtva elődeik tragédiája előtt, tanulmányozzák az egyéniben az általánost. Ismerjék meg hamisítatlanul a világtörténelemnek egy borzasztó fejezetét.

A PPKE BTK-n rendezett egyik konferencián előadásom Nagy Gáspárról szólt. A szervezők most állítják össze a konferenciakötetet. Aktuális lett a lábjegyzeteim megírása, vagy pontosítása. Gazsi köteteit lapozgatva kerestem újra a szóban akkor megidézett helyeit a verseinek.

És akkor, azokban a napokban, abban a lelkiállapotban kaptam Konrad Sutarskitól a 2010 végén megjelent könyvét. 

Jóna Dávid a kortárs irodalom jól ismert alkotója, sikeres, számos online és nyomtatott formában jelentek meg eddig művei, de az útnak még nincs vége…

Hívószó gyanánt hadd említsek néhány felületet: Art’húr – melynek megálmodója, főszerkesztője is Jóna Dávid, Palócföld, Fedél Nélkül, Kortárs, Ezredvég, Hitel, Előretolt Helyörség, Új írás, Parnasszus, Agria, és a már ismert, Baranyi Ferenccel közös, Gyöngyhalászok című kötet, valamint az előkészület szakaszában, támogatásokra igényt tartó Kilenc Hollómadár című, szintén közös kötetük. Munkáik révén is összefonódtak a szálak például a NovArt felületén Zsigmond Istvánnal, sokszor együtt, egymást erősítve jelennek meg, hiszen Dávid verseit István illusztrálja.

A tegnap.ma videója

Az olvasmány különlegességek ínyenc olvasóját talán meglepi ez az egyszerű cím, amit könyvajánló soraim elé választottam.

Mert a könyv, amire szeretném felhívni minden magyar figyelmét – legyen hívő zsidó, vagy hívő keresztény, de legyen magát ateistának tekintő – egy mélységesen mély párbeszéd közreadása.

A homlokzat mint tükör című bevezető írásában egy képre emlékeztet az egyik beszélgetőtárs, amely a katedrális belső oldalát díszíti Buenos Airesben. József és testvéreinek találkozását ábrázolja:

„A kép nem ok nélkül került oda a nemzet megszervezésének idejében: az argentinoknak azt a vágyát fejezte ki, hogy egymásra találjanak. A jelenet ’a találkozás kultúrája’ létrehozására irányuló törekvésre utal. Többször beszéltem már arról, milyen nehéz nekünk, argentinoknak ’a találkozás kultúráját’ megszilárdítanunk, mert úgy látszik inkább a széthúzás és a történelem által teremtett szakadékok csábítanak minket. Olykor inkább a városfalak építőivel, semmint a hidak építőjével azonosulunk. Nincs ölelés, sírás, az apára, a vagyonra, a haza gyökereire vonatkozó kérdés. Nincs párbeszéd.”