VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Hajdu Ilona: Barangolás a Mátrában
Barangolás a Mátrában
Amikor Gyöngyöst elhagyta az autóbusz és a távolban hegyek kékesszürke körvonala tűnt fel, önkéntelenül elmosolyodott. Ismét itt van hát! Szinte minden évben – néha többször is – feljárt a Mátrába és a hegyek üdvözlésekor mindig ugyanazt érezte. Elérve Mátrafüredet átlépett egy bűvös határt, a sík vidék és a hegyek választóvonalán és egyszerre egy másik, sejtelmes, fenséges világba nyert belépési lehetőséget.
Ez az átmenet fokozatos, Füreden még érezhető volt a közeli város lüktető forgalma, a parkoló tele volt autókkal és emberekkel. Aztán kezdett tisztulni a táj, a nyüzsgés lecsendesedett és a szintemelkedés a levegőt is megtisztította, kristályossá tette. Az erdő itt már sűrűbb volt, a fák nagyobbak, méltóságteljesebbek és a lombos fák között egyre nagyobb területet foglaltak el az örökzöldek. Szerette és a tájba illőnek találta az öreg, terméskőből épült nyaralókat is, melyek mintegy jelezték, hogy falaik itt már komolyabb időjárási viszontagságoknak vannak kitéve. Aztán következtek a szerpentinek melyek gyorsan nagyobb magasságokba emelték az utazót, a fordulóban csodás panorámával ajándékozva meg őket. Tavasszal a fák friss zöldjében, a kökénybokrok fehér foltjaiban, ősszel a nyári melegtől búcsúzó lombok színpompás kavalkádjában lehetett gyönyörködni.
Egy éles kanyart követően tűnt fel Galyatető a maga patinás, kopottságában is hangulatos szállójával. Lídia jól ismerte, többször töltött már egy-két hetet ezen a helyen. Leginkább a parkját szerette melyben hatvan-hetven éves fenyők, öreg tölgyek és gyertyánok magasodtak az emeletek fölé, sejtelmes félhomályba borítva az alattuk kanyargó ösvényeket. Jóllehet a füvet időnként levágták és a ház közelében lévő vízszintes teraszon néhány rózsabokor is pompázott, az egész park inkább az enyészet és a pusztulás hangulatát árasztotta. Lídiát mégis elbűvölte, álmodozóvá tette, feszültségeit lecsillapította.
Ez alkalommal mégsem itt szállt meg hanem tovább utazott. Először bekanyarodtak Szentlászlóra ahol tekintetével üdvözölte a Három falu templomát majd elérték Szentistvánt. Ez már a Mátra szíve volt. Az öreg ütött-kopott csárda előtt megállva többen elérték úti céljukat és leszállva csomagjaikkal megindultak a hegyoldalban megbúvó nyaralók felé. A busz ezután visszatért az útelágazáshoz de most felfelé folytatta az útját hogy elérje az ország legmagasabban lévő települését, Mátraszentimrét.
Itt Lídia is leszállt. A magas, viharok tépázta fenyők, a panzióhoz vezető úton kapirgáló tyúkocskák és a peckes kakas ismerősként üdvözölte őt. A ház bejáratánál egy pillanatra megállt de nem kellett sokáig várnia, a háziasszony máris megjelent és kedvesen üdvözölte. Legnagyobb örömére az emeleten kapott szobát, innen nagyszerű kilátás nyílt a települést övező hegyekre és élvezni lehetett a lenyugvó nap utolsó sugarait is.
Fáradtan de derűsen, a rá váró napoknak előre is örülve dőlt végig ágyán és tervezgetni kezdte hogyan is fogja tölteni első napját. Délelőtt feltétlenül elsétál a Csörgő patak völgyébe majd felmegy a hegytetőn álló sziklához. Ez már hagyománynak számított nála, az öreg, göcsörtös ágú vadkörtefa alatt lévő lapos szikla, magába szívva a nap melegét mindig arra csábítja hogy letelepedjen rá és belevesszen az elé táruló látványba. Ember ritkán vetődött erre, itt ülve a magány háborítatlan csendjét élvezhette melyet csak időnként tört meg egy madárfütty vagy a feltámadó szél halk susogása. Ahogy végigtekintett a hegyek-völgyek alkotta széles horizonton, érezte hogy szelleme felszabadul és gondolatai szárnyalni kezdenek. Lélegzete egyenletessé válik, elszakadni érzi magát a föld porától és valamilyen magasabb, áldott tudatállapotba kerül. Nem véletlen hogy a tibetiek az istenek lakóhelyének tekintik a hegyeket! Itt az ember a természet apró részének, alkotóelemének érzi magát és alázatosan meghajol fenséges hatalma előtt.
Másik „emléktúrája” a Galyáról Szentimrére vezető út volt, ezt is minden évben végigjárta. Jóllehet szinte minden bokrot, fát, útszakaszt ismert, soha nem tudott betelni ezzel a csendes erdei úttal, melyet a lehullott tűlevelek puha bársony szőnyeggé varázsoltak és az ember úgy érezte nem is lépked hanem siklik rajta a lépte. Aztán az út kettéágazik van egy rövidebb ám meredekebb lejáró a falu menti rétre – melyet mint megtudta tulajdonosáról, a helyi zenekar nagybőgőséről Bőgősrétnek is neveznek – a másik út hosszan kanyarog lefelé Szentlászlón keresztül. Mielőtt azonban lefelé indulna, a legmagasabb ponton egy kis, vadvirággal borított, csipkebokorral tűzdelt rét kínál pompás látképet a Mátra hegykoszorújára. Itt mindig meg szokott állni, letelepszik egy korhadt fatörzsre és végigtekint a jól ismert és mégis mindig új látványt nyújtó tájon. Az őt lágyan ölelő természet filozofálásra szokta késztetni.
Elmúlt éveinek bajain, bánatain mereng, azon a mélyponton melyen úgy érezte nem tud tovább lendülni, ahonnan nem látta a kiutat. Aztán lassan kapaszkodókat keresett és talált, olyan képességeket fedezett fel magában amelyekről tudomása sem volt, de amelyek most apró, örömteli meglepetéssel fogadott eredményekkel ajándékozták meg. Felsejlett előtte a túlélés lehetősége, frissen lelt erőforrásai révén feljutni a csúcsra. Hogy mi is ez a csúcs? Úgy gondolta ez mindenki számára létező, elérhető, megvalósítható cél. Ám miután az emberek képességei és lehetőségei különbözőek, a célok sem hasonlíthatók össze egymással. Egyetlen dologban egyeznek csak meg, a csúcsra iparkodótól maximális erőkifejtést, teljesítményt követelnek. Ennek gyümölcseként az önismeret magas fokával ajándékozzák meg, világossá válik számára hogy mire képes és az elért eredmény szinte eltörpül azon erőfeszítés, akarat és elszánás mellett, mely az ide vezető út teljesítését lehetővé tette. Azt lehet mondani tehát hogy a törekvés szinte fontosabb annál mint amit sikerül megvalósítani általa.
Az utóbbi időben sokat olvasott és olyan gyenge, esendő – vagy annak vélt – férfiakat és nőket ismert meg, akik életük mélypontján kiutat kerestek és találtak. Sikerült megragadniuk egy kínálkozó lehetőséget és szívós akarattal, makacs kitartással kimunkálták általa a nagyszerű célt, legyen az akár egy nemes célú alapítvány vagy földünk valamely értékének a megmentése. És ez azt jelenti – gondolta – hogy minden embernek óriási a felelőssége. Nem mondhatja azt tespedten ülve otthona biztonságában, hogy kis porszem létére mit is tehetne ebben a nyüzsgő, erőszakos világban, melyben a nála sokkal erősebbek is elbuknak, kudarcot vallanak. Legyen bármilyen gyenge és esendő is az ember, mindenkinek megvan a maga Mount Everestje! Lehet, hogy csak egy reményt vesztett embert vidít fel vagy magatartásával mutat példát neki, már megérte az erőfeszítést és elmondhatja, hogy megtette ami tőle tellett.
Olyan mélyen merült el gondolataiban, hogy amikor néhány esőcsepp a kezére pottyant, meglepődve pillantott fel. Amíg itt üldögélt beborult az ég és meleg eső kezdte áztatni a száraz, repedezett talajt. Fürgén felállt és a rövidebb úton megindult lefelé. Óvatosan de tempósan halad a völgy irányába, a sűrű lombsátor megvédte őt az esőtől. Mire leért már el is állt a hirtelen jött zápor és a nap első sugarai kibújtak a felhők közül.
Lent a faluban elkanyarodott a Szlovák csárda felé ahol rendszeresen étkezni szokott. Jóllehet diétájának megfelelő étel kevés akadt, némi fontolgatás után mégis sikerült kiválasztania a maga számára megfelelő ételt. A késői ebéd után lustán ballagott felfelé a szállására. Fent a szobában kitárta az ablakot és végig dőlt ágyán. Egy darabig csak lehunyt szemmel feküdt, később elővette walkmanjét és behelyezve a magával hozott kazettát, hallgatni kezdte a c-dúr zongoraversenyt, melynek lassú tételénél gyönyörűbbet elképzelni sem tudott. A muzsika most is, csakúgy mint máskor hatalmába kerítette, elzsongította. Életének minden nehéz percében Mozart zenéje jelentette a legfőbb mentsvárat, azt a varázsköpenyt mely beborítja, körülöleli és megvédi, boldognak és szerencsésnek érezte magát a zene iránti fogékonysága miatt.
Másnap kipihenten ment le reggelizni. Szokásától eltérően nyugodtan és lassan fogyasztotta el az elé tálalt étkeket és a rá váró kiránduláson törte a fejét. Bár meleg nap volt, az Ágasvárra vezető út nagyrészt árnyas erdei ösvényen vezetett, a félhomályban sejtelmes sziklacsoportok késztették időnként megállásra és bámészkodásra. Ágasváron csupán egy házban talált némi mozgást, ez egy egyszerű fogadó féle volt. Az itt vásárolt ásványvizet kortyolgatva pihent egy sort majd egy másik úton megindult visszafelé. Ismét lejutott a Csörgő patakhoz, ennek mentén haladt Szentimre felé. Az út utolsó szakasza meredek kaptató volt, feljutva rajta megállt, hogy pihenjen egyet és eszébe jutott az a műtét utáni keserves nyár, amikor felfelé haladtában ájulás környékezte és le kellett feküdnie a meleg, nap égette talajra, míg lassan mintegy az anyaföld erejét magába szíva, képes volt folytatni útját. Az utat mely nehézségeken és buktatókon túl eredményekkel ás apró örömökkel is kecsegtet.
Mire visszaért a házba meglehetősen elfáradt így elhatározta, hogy másnap – az utolsó itt töltött napon – délelőtt lustálkodni fog a kertben és csak délután tesz egy kisebb sétát. Így hát könyvével a kezében, fején az elmaradhatatlan fejhallgatóval, kivonult a kert egy sarkába és a bágyadt napsütésben szinte fel sem tekintve olvasta egy bámulatos asszony sorait, aki életét a csimpánzoknak szentelte és erőfeszítése követőkre talált, voltak akik példáját követve tovább vitték az ügyet. Egy fáklya az éjszaka sötétjében – gondolta elismeréssel. Létrehozott valami nagyszerűt mely akkor is létezni fog, amikor ő már nem lesz és ezzel a becses, nagyszerű ügyek tovább viteléhez járult hozzá. Ennél többet pedig nem kívánhat magától az ember!
Délután aztán búcsút vett az öreg körtefától, kitartást kívánt neki és magának is az elkövetkező télre. Majd kis csomagjával kisétált a buszhoz mely most vissza felé tette meg vele az ismert utat. Mátrafüred alatt még egyszer visszafordult és elbúcsúzott a hegyektől melyek között feltöltődött és megnyugodott a lelke, képessé vált a mindennapok gondjainak és nehézségeinek az elviselésére.
Megjelent: 2024-03-01 20:00:00
|
