VideóA PécsTV videója Keresés a honlapon: |
Csengődi Péter: Repedés a szimuláció falán – Bohókás tudósítás az ÁsÉs-kötet bemutatásáról (Novák Valentin: Repedés)
Repedés a szimuláció falán
Bohókás tudósítás az ÁsÉs-kötet bemutatásáról
Bodóra várva. Sorra tűntek fel olyan arcok, akik közül sokat “a pandémia” előtt láttam utoljára. Novák Valentin, a novellás kötet szerzője meg is jegyezte viccelve, hogy ha másért nem is, ezért jó ez a könyvbemutató; majd ellenőrizte, hogy a kamera megfelelően látja őt és faggatóját, Rimóczi Lászlót. Laci a bemutatkozást követve azzal indította útjára a beszélgetést, hogy felolvasott egy részletet az Irodalmi Jelenben megjelent recenziójából; majd megkérdezte, hogy miről kapta a könyv a címét. Valentin elmondta, hogy azt az egyik, benne szereplő novella adta, amelyben az ifjú Bodó Béla egy szauna szimulációjának repedésén beszökik, és más írókkal kerül interakcióba; de csak miután megdorgálta a kérdezőjét, mivel direkt kérte, hogy ezt a kérdést ne tegye fel. Mit lehet tenni?! Laci már csak ilyen lázadó! Az is felmerült, hogy miért “ÁsÉs novellák” az alcím, de az est során felolvasott művek (Élesztés, Az utazás, Az időzés) erről is lerántották a leplet. (Sajnálattal tudatom az olvasókkal, hogy a kötetben nem szerepel “Ásás” című írás.) Laci megjegyezte, hogy a könyv akár regénynek is elment volna, mire Valentin azt válaszolta, hogy “ezek szövegek”, vagyis hogy számára a pontos kategorizálás igazából lényegtelen, a tartalom a fontos. Na de felmerült a kérdés, hogy honnan jött elő a szimuláció témája? Nos, úgy tűnik Valentint sokat foglalkoztatják azok a kérdések, hogy miként is jöhetett létre a világunk, és hogy vajon mi, földi emberek vagyunk-e az egyetlen civilizált faj ebben a hatalmas világegyetemben. Szó esett a Fermi-paradoxonról (ami azt taglalja, hogy a statisztika szerint léteznie kell idegen civilizációknak, annak ellenére, hogy eddig egynek sem találtuk a nyomát), az Állatkert-hipotézisről (hogy esetleg azért nem találkoztunk direktben idegen lényekkel, mert állatkerti látványosságként tekintenek ránk) és a Szimuláció-elmélet (ami szerint a mi világunk nem is a valóság, hanem egy nagyon fejlett számítógép programja). Szóba került az is, hogy Valentin nem hisz a horoszkópban (bár tisztában volt vele, hogy a kínai szerint az est után pár nappal megkezdődő sárkány éve rá, mint kakasra igen jó hatással lesz); de mikor később megkérdeztem, hogy a szimulált világ elméletében hisz-e, akkor nem adott egyértelmű tagadást. (Ugyan megerősítést sem.) Márpedig ha a világunk szimulált, ki a megmondhatója, hogy nem írtak-e algoritmust a horoszkópok beteljesülésére?! Arra bőven találunk példát az általunk valósnak hitt életben is, amikor az események egyszer pörögnek, másszor lelassulnak. Például Valentin elmondta, hogy 10 éve sietve kellett befejeznie ezt a kötetet, de az végül tavaly ősszel jelent csak meg. Nem kell nagyon fejlett technológia a virtuális valóság létrehozásához; elég néhány papírlap, és pár arra írt vagy nyomtatott betű. Az író teremtő, amit leír, akkor is van, ha az nincs, legfeljebb egy alternatív valóságban létezik; hiszen ha valamit elképzelünk, akkor látjuk; és ha látjuk, bekerül agyunk könyvtárába; igaz, rajta a címke, hogy “fikció”, de a címkék néha leesnek az ide-oda pakolgatásban. Abban a szimulációban, ami a kemény borítólapok között fut, rég elhunyt írók elevenednek meg újra. Ezen hősök tárgyalása jó alkalmat adott a velük kapcsolatos történetek, események tárgyalására. Valentin felelevenítette, hogy Tersánszky Józsi Jenő öngyilkossági kísérletként a Dunába vetette magát, de “röptében meggondolta magát”, és egy jól sikerült fejes után kiúszott a partra. De arról is szó esett, hogy a karrierje derékba tört, miután A nadrágtartógyáros címmel szatírát írt Rákosi Mátyásról, és utána csak mesekönyvet adtak ki tőle. Hasonló sorsra jutott Bodó “Brumi” Béla, akinek a tördelői ügyelői időszaka alatt jelent meg a Népszavában az a sajtóhibás mondat, hogy “Mélységes megrendeléssel értesült az egész magyar nép Sztálin súlyos megbetegedéséről.” A Cholnoky testvérekkel kapcsolatban előkerült egy félmondat: “a tüskék, amikből sokat lehet látni a pesti trafóházak tetején”; aminek hallatán már megelevenedett bennem egy kép, ahogy egy galamb próbál leszállni a trafóház tetejére, de meggátolják a kiálló, hegyes drótdarabok; majd pár másodperccel később kiderült, hogy ezúttal a “tüske” a szertehagyott, féldecis piás üveget jelentette. Az est után elolvasva pár novellát máris örülök, hogy szó volt ezekről a történetekről; így megértettem, hogy néhány, első látásra köznapinak tűnő sor több értelmet nyer a számomra, ha egy kicsit utánanézek ezeknek az íróknak az interneten. (Erről Szilágyi József is említést tesz a saját recenziójában.) A szerző megemlítette Novi Bálintot is, aki szintén a kötet egyik hőse, és aki saját szavai szerint “az ő kis bajkeverője”, időnként a cselekmény előrevivője. (Hogy a karakter elnevezésének lehet-e bármi köze a szerző saját nevéhez, annak kifundálását az olvasóra bízom.) Arra a kérdésre, hogy az ő “karrierje” folytatódik-e majd, Valentin annyit mondott, hogy lehetséges, viszont a soron következő regényben ő nem Novi Bálint lesz. Laci azt is megkérdezte, hogy milyen érzés volt halott alkotókkal dolgozni együtt; erre Valentin azt a rövid, de határozott választ adta, hogy “nem haltak meg”; utalva arra, hogy ezek az emberek mind a könyvben, mind az elménkben élnek és élni fognak. A science-fiction, az abszurd és a nosztalgia hármas komponense tette egyedivé az est hangulatát; aminek a végén – keretes szerkezetet alkotva – Valentin gyorsan megnézte, hogy a kamera valóban felvette-e az eseményt. Az ember memóriája kicsit olyan, mint a kamera felvételét rögzítő egység. A valóságban és a szimulációban közös, hogy egy ponton túl az emberi agy már csak elektromos impulzusok formájában érzékeli őket; hiszen a külvilághoz csak biológiailag formált, alacsony feszültségű, elektromos vezetékekkel kapcsolódik. Ezek után ki lehetne annak bírája, hogy mi valóság, mi szimuláció abból, ami az elmében jelen van; kinek lenne joga azt mondani, hogy amit elképzelünk, az nem válik azonnal valósággá?! Ki mondhatná meg, hogy a közönség soraiban ott figyelt-e rendületlenül Tersánszky Józsi Jenő és Bodó Béla, vagy sem?! Ki mondhatná meg, hogy az est után együtt boroztunk és pogácsáztunk-e Krúdy Gyulával és a Cholnoky testvérekkel, vagy sem? Ki mondhatná meg, hogy valóban elmentem-e az estre, vagy csak otthon, egy tüskével a kezemben szimuláltam az egészet?
Megjelent: 2024-02-20 20:00:00
|
