Kritika

POSZTMODERN UTAZÁS (SEHOVÁ) AZ ÍRÓI KÉPZELET FEDÉLZETÉN

KAPCSOLÓDÓ TANULMÁNY ZSÁVOLYA ZOLTÁN HOLLANDI BOLYGÓ CÍMŰ HANGREGÉNYÉHEZ

Zsávolya Zoltán első, műfajteremtő(nek szánt) (hang)regénye^[1] a kortárs magyar prózairodalom érdekes darabja, ugyanakkor azt már az elején le kell szögeznünk, hogy nem könnyen befogadható és / vagy besorolható olvasmány, miként azt a megjelenés utáni friss recepció számos darabja is általánosságban egyetértően megállapította.

A regény alapvető koncepciója szerint a főszereplőt, a Killer Laci becenévre / gúnynévre hallgató fiatalembert kamaszkori szerelme, a részben az ő hibájából tragikus-groteszk módon meghalt P. Wanda (egy buli alkalmával ittasan a saját hányásába fulladt) emléke kísérti és hajszolja végül az őrületbe és egy szürrealisztikus, allegorikus-képzeletbeli utazásba, melynek persze egészen konkrét, meghatározott úti célja nincs. A mű eredetileg egyszerű életrajzi rekonstrukciónak indul, hiszen a helyszín, az időpont és a szereplők kiléte teljesen tisztázottnak tűnik.

Hévízen fel vannak készülve arra, hogy véleményük legyen

Cserna-Szabó András, Szálinger Balázs (szerk.): Hévíz Irodalmi Antológia 2012-2014.

Márciusban jelent meg a Hévíz Irodalmi Antológia a Magvető gondozásában. A kötet tartalmát a Hévíz Művészeti Folyóirat három évfolyamából (2012-2014) válogatták a szerkesztők: Cserna-Szabó András és Szálinger Balázs. Nem mindenben követték a folyóiratban megszokottakat.

Opponensi vélemény Kántás Balázs doktori értekezéséhez

(„Vannak még dalok túl az emberen” – Paul Celan költészete és líraesztétikája)

Kántás Balázs munkája magas szakmai színvonalat képviselő irodalomtudományi értekezés, amely messzemenőkig megfelel a doktori disszertációval szemben támasztható elvárásoknak, követelményeknek, sőt, több ponton meg is haladja azokat. Opponensi véleményem így inkább a hozzászólás kategóriájában kíván mozogni, a benne foglaltak esetlegesen megfigyelhető kritikai éle a szakmai beszélgetés keretein belül értendő.

A gondolkodás ír

Rugási Gyula: Léten túli etika,

Gond-Cura Alapítvány, Budapest,

Gutenberg tér könyvek, 2015.324 oldal, 2700 forint

A kötet az impozáns, tipográfiailag rendkívül exkluzív Gutenberg Tér sorozat darabja. A barna kötetborító alján a megszokott Brueghel rajz, az egymásnak háttal, törökülésben olvasgató manócskák, egy-egy méretes kötettel a kezeikben. Ebben a sorozatban jelent meg sok nevezetes, elhíresült mű. (Bradley: Shakespeare tragikus jellemei, Kunszt György: Nihil és ámen, Hannah Arendt: A sivatag és az oázisok, Vajda Mihály: Mesék Napnyugatról, Jacques Derrida: Az idő adománya, Walter Benjamin: A műkritika fogalma a német romantikában).

A kritikus, aki nem kritikus, mégis határozottan kritizál

Megkésett bekezdések Zsávolya Zoltán A fanyalgás művészete című kritikagyűjteményéről

Zsávolya Zoltán karcsú kritikakötete, mely a végén egy meglehetősen terjedelmes programadó esszét is tartalmaz, érdekes, fajsúlyos olvasmány – sokkal relevánsabb irodalmárszakmai teljesítmény, miként azt terjedelme sugallná a mindenkori olvasó számára. Az író, irodalomtörténész, egyetemi oktató által eredetileg nem titkoltan afféle felsőoktatási tankönyvként, pontosabban egy bizonyos kritikaírói szeminárium ihletadó műhelyanyagéként közreadott könyv önnön eredeti, meglehetősen alkalminak és korlátozottnak szánt keretein túllépve afféle kritikusi, kritikaírói programként és proklamációként szólal meg és olvastatja magát, rávilágítva a kortárs magyar irodalomkritikai és irodalomtudomány diskurzus – a kettő közötti világos határ meghúzása igencsak nehéz feladat volna bárki számára – meglehetősen visszás tendenciáira, ma is aktuális és megoldatlan problémáira, provokatív és kendőzetlen hangnemben.

Az éles fantomképeket rajzoló kritikus

Kritikai szakmegjegyzések Kántás Balázs Fantomképek – Kötetkritikák a kortárs magyar irodalom paradigmatikus szerzőiről című könyvéhez

Kántás Balázs kritikakötete kortárs, a szerző által paradigmatikusnak aposztrofált szerzőkről figyelemre méltó irodalmári vállalkozás, ugyanis – a fiatal szerző más ilyen irányú munkáihoz hasonlóan – szokatlan irodalomértelmezői nyitottságról tesz tanúbizonyságot. A könyvben huszonegy terjedelmes, részletekbe mélyedő, tanulmányigényű kötetkritika kapott helyet, melyek között valóban megtalálhatók a kortárs magyar irodalmi kánon(ok) szerint egyezményesen jelentősnek, paradigmatikusnak elkönyvelt szerzők műveiről szóló értékelések, ugyanakkor jó néhány olyan szerzőről szóló kritika is, akik kevésbé ismertek, műveik esztétikai kiemelkedőségük okán mégis megérdemlik a kritikusi figyelmet.

Az éles fantomképeket rajzoló kritikus

Kritikai szakmegjegyzések Kántás Balázs Fantomképek – Kötetkritikák a kortárs magyar irodalom paradigmatikus szerzőiről című könyvéhez

Kántás Balázs kritikakötete kortárs, a szerző által paradigmatikusnak aposztrofált szerzőkről figyelemre méltó irodalmári vállalkozás, ugyanis – a fiatal szerző más ilyen irányú munkáihoz hasonlóan – szokatlan irodalomértelmezői nyitottságról tesz tanúbizonyságot. A könyvben huszonegy terjedelmes, részletekbe mélyedő, tanulmányigényű kötetkritika kapott helyet, melyek között valóban megtalálhatók a kortárs magyar irodalmi kánon(ok) szerint egyezményesen jelentősnek, paradigmatikusnak elkönyvelt szerzők műveiről szóló értékelések, ugyanakkor jó néhány olyan szerzőről szóló kritika is, akik kevésbé ismertek, műveik esztétikai kiemelkedőségük okán mégis megérdemlik a kritikusi figyelmet.

A dalnok élesztése

Kántás Balázs Orpheusz című verseskötetéről^[1]

A mitológiai Orpheusz több alapkaraktert egyesít magában. Legismertebb és talán legfőbb létformája az énekes-kitharás költő, akinek bűvös dallamaira megszelídülnek az állatok, megállnak a folyók és az égitestek, megolvadnak a leomló sziklák. Orpheusz a mindenkori költő archetípusa, akinek valamiféle hatalma, befolyása van a környező világra. Másik fő vonása a hitvesi hűség, amely bátorságot ad neki arra, hogy elfogadja az Alvilág urának meghívását és alkuját: ha a kígyómarástól meghalt Eurüdikét Hermész úgy tudja mögötte vezetni, hogy nem néz hátra, kivételes kegyként visszakaphatja feleségét, és felviheti magával a földre. Orpheusz hűsége és bátorsága emberfeletti – ezért az Alvilágra leszállás kiváltsága. Ám szerelme mégiscsak emberi természetű – gyengeségében megszegi az istennek tett fogadalmát, ettől nyeri el lényének harmadik aspektusát, az árván maradt férjet (neve az orphanosz görög szóból származik, aminek jelentése: árva).

Az idő hasadóanyaga

Szóközök helyben futása

Bertók László: Ott mi van?

Magvető, 116 oldal, 2290 forint

Disszonancián innen és szimfónián túl van egy sziget a mai magyar líra tengerén, ahol a képi asszociációkra épülő, laza grammatikájú beszédpozíció összeszövetkezett egy groteszk-abszurd, önironikus világszemlélettel. És ketten lettek egy testté. S ez a honi poétika egyszemélyes földnyelve az egyetlen olyan nyelvi territórium, ahol az áttetsző szókimondás és a jelentés teli absztrakció nem falták föl egymást.

Bertók László autentikus kontinense, szerteágazó intelligenciájú bolygója (csillagközi, poétikai vákuuma?) az elbeszélés-egek birodalmában oly egyedülálló helyet vívott ki magának, hogy ragyogását egyelőre nem tudta semmi elhomályosítani.

A boci effektus

Hartay Csaba: Nem boci

Athenaeum Kiadó, 2015.

Megszülte a szarvasmarhaság teoretikusát a mű, a tehenészetről írt, remekbe szabott paródia, amely honi társadalmunk szarkasztikus tükre is egyben. Megtalálható benne minden jellembeli defekt a tehén paradigmájába gravírozva. S ezzel együtt, innentől konstituálható a fejés és a szarvasmarha gondozás praktikája, poétikája és hiteles filozófiája.

Tejbe aprított irodalom. Aposztrofálja önmagát az alcímben a kötet. S ez a lenyűgöző és kézenfekvő természetesség, egyszerűség és magától értetődő distancia végigvonul a regényen, mint egy több személy által vezetett naplón. A nem-irodalomtól az irodalomig vezető út van itt lekönyvelve, ábrázolva. De még mennyire!

Kedélyes és komoly kísértet a kétezres évek elejéről

Egy bő évtizeddel megkésett esszé Zsávolya Zoltán Jimmy visszatér című regénye ürügyén

Zsávolya Zoltán, a kortárs magyar irodalmár középnemzedék markáns prózaíró és irodalomtörténész tagja még 2003-ban megpróbálkozott azzal, hogy lektűríróvá avanzsál / devalválódik, de legalábbis megmerítkezik a populáris kultúra igencsak ellentmondásos és zavaros vizében. Ekkor jelent meg ugyanis a magaskultúrához tartozó szépirodalmi regisztertől némileg elrugaszkodó, tudatosan botránykönyvnek szánt műve, a Jimmy visszatér, a tragikus módon elhunyt, példátlanul népszerű énekest, Zámbó Jimmyt főhőséül választó regény, mely meglehetősen ironikus (egyesek számára akár kegyeletsértő?) módon azt tematizálja, miként tér vissza kísértetként a fikció világában a Király, hogy lelkét egy idősödő, a nyugdíj mellett házmesterként dolgozó hölgynek öntse ki… Bizton, tézisszerűen állítom, hogy az író nem járt sikerrel, amikor könnyedén emészthető, populáris, és egyúttal kétes színvonalú lektűrregényt kísérelt meg írni. Nem, nem járt sikerrel, mert a Jimmy visszatér megítélésem szerint merész és eredeti ötletekkel teli, helyenként hatásvadász kísérleti regény, de mindenképpen magas színvonalon megalkotott és meglehetősen komplex szépprózai mű!

Tengerbe merített lélek

Pál Dániel Levente: Hogy éltünk, nem hiába

Fiatal Írók Szövetsége, 64 oldal, 1500 forint

A totális emlékezet tárházában, ha lenne ilyen, valamennyi rejtekező illetve felszínre törő hagyománynak és műnek helyet kellene kapnia. Nem hiányozhatna belőle semmi, ami egyszer, valaha elhangzott, leíratott.

Ha valaki mégis úgy gondolná, hogy merőben újat akar, először át kellene néznie, lapoznia az egymásra torlódott múltakat ebben a textus-szőttesben. Ezt a jelenséget, melyben valami olyan jelenítődik meg, ami eddig még nem, prezentifikációnak nevezi Husserl.

Az éltető oxigén

Bíró József Stromatolite című kötetéről

Bíró József a hazai avantgard mára vitathatatlanul legkövetkezetesebb képviselője. Avantgard írásképekkel megjelenített költeményeit nemcsak szigorúan, a saját maga megszabta törvényszerűségek szerint szerkeszti, hanem a bennük foglalt témákat ugyanazzal az indulattal, hittel, meggyőződéssel, csalódással szólaltatja meg, mint tette azt az avantgard hazai fénykora idején. Ezek a modern tartalmak azonban saját régi versformáiban szólalnak meg – a versformákat a saját írásmódja szerint egyszerre írja szét és tartja össze - ; írásképe negyven éve árulkodik szerzőjéről: egy Bíró-verset egyetlen sorról felismerhetünk. Ezeken a formai sajátságokon túl Bíró költészetének fő jellemzője: a legmaibb világérzéseket szólaltatja meg klasszikus, vagy akár igen ősi formákban, régi hangon.

Az irodalomtudományi paradigmaváltásról

Szepes Erika három szakkönyve ürügyén

1. A mocskos mesterség – gondolatok a paradigmaváltásról

Szepes Erika, az egyik legtermékenyebb és legsokoldalúbb kortárs magyar irodalomtörténész érdekes tanulmánykötetet publikált nemrégiben.^[1] Bár köztudomású a szakmán belül, hogy irodalmári értékrendje mondhatni szöges ellentéte a korunkban oly divatos, Magyarországon a ’90-es évek végén lábukat megvetett és azóta talán kissé szélsőségesen akadémizálódott irodalomtudományi irányzatoknak (hermeneutika, recepcióesztétika, dekonstrukció, diskurzusanalízis, stb. – a sort hosszan folytathatnánk), A mocskos mesterség című könyvében nem egyszerűen másként gondolkozik, hanem koncepciózusan és bátran szembemegy és vitába száll e megítélése szerint túlzottan elméletcentrikus, a műveket olykor szélsőségesen a teória szolgálatába állító irányzatokkal. Talán nem túlzás azt mondani, hogy programja szerint e tanulmánykötet mintha megkísérelné újraindítani, de legalábbis felidézni és továbbgondolni a ’90-es évek nagy irodalomtudományi szellemi összecsapását, az úgynevezett kritika-vitát.

Áttetsző nyelv avagy a mondat jó íze

Ámosz Oz: Barátok között

Európa, 180 oldal, 2990 forint

Fordította: Szilágyi Erzsébet

A nyelvet minden beszélő újraalkotja. A nyelv soha nincs kész. Szakadatlanul létrehozza önmagát. És mennyivel inkább gazdagodik, ha maga a szó embere, az író dolgozik vele. Ámosz Oz esetében pláne, hiszen ő sajátosan áttetsző nyelven, szikár stílusban szólaltat meg egy különös gondolkodásmódot. És van nyelve hozzá. Kiépíti az események szőnyegmintáin keresztül magát a regény-nyelvet, ami világot kreál.

Organizmus, panoráma

Szerteágazó történet, árnyas mappa

Berkovits György: V. és Ú. /I-II.

Díszcserje kisasszony, Jelzőművész

L'Harmattan, 720 oldal, 4490 forint

Míg a honi fiatal irodalom újabb értékopciókat és hagyománykonstrukciókat regisztrálva végrehajtott egy friss „fordulatot” az utóbbi években, amely során a posztmodernség egyik értelmezését, a hozzá való viszonyulást felváltotta egy másik, magyarán az elszabadult nyelvűt egy szintetizáló, eklektikus látás^[1]. Berkovits György tíz év után újra jelentkezett egy jó könyvvel, amelyben mintha ehhez az új folyamathoz akart volna egy példázatot/adalékot szolgáltatni.

De hol is van az a senkiföldje?

Megkésett kapcsolódó esszé Bezeczky Gábor Irodalomtörténet a senkiföldjén című monográfiájához

Bezeczky Gábor Irodalomtörténet a senkiföldjén című, 2008-ban megjelent kismonográfiája a kortárs magyar irodalomtörténet-írás a viszonylag közeli múltban publikált egyik legérdekesebb, vitaindító jelleggel íródott szakmunkája. Tárgya ugyanis nem más, mint Kulcsár Szabó Ernő 1993-ban, majd 1994-ben újra megjelent rövid (késő)modern irodalomtörténeti szakkönyve, A magyar irodalom története 1945-1991 című munka. Bezeczky több huszonöt év – jelen kapcsolódó esszé írásának idején pedig már valamivel több, mint harminc év – távlatában illeti Kulcsár Szabó 1990-es évekbeli munkáját egy kissé megkésett, mégis könyvnyi terjedelmű bírálattal, ez azonban semmiképpen sem von le érdemeiből és alaposságából, valamint kemény, nem egy helyen ironikus kritikája ellenére abból a mégiscsak megnyilvánuló szakmai tiszteletből, amellyel tárgyához viszonyul.

– Simon Márton Dalok a magasföldszintről című kötetéhez

A korai beérkezettség bája és lehetséges buktatói – fogalmazódik meg a recenzensben Simon Márton Dalok a magasföldszintről című kötetének forgatása közben. Noha mindezek mögött kiérlelt költői gyakorlat, szakmai tapasztalatok rejlenek. Dokk-szerkesztés, átmeneti Telep-csoport, Előszezon alapítása, Mozgó Világ Nívódíj. Bár Simon Mártonnal, állítólag (honlapi vallomás szerint), 11 éves kora óta „nem történt semmi különös”. Ez végül is jól hangzik, akár egy Simon Márton-vers felütése is lehetne, hiszen „kevés ékítménnyel, a közbeszéd fordulataival” él, mondja Lator László. A mester személye illetve a felsorolt orgánumok lehetséges bizonyítékai a beérkezettségnek, amelyhez képest szinte „későn” jelent meg az első verseskötet. A feltörekvő ifjú irodalom, az útrabocsájtók, meg néhány közös metszet. Köztük, persze, Kemény István, akit lehet tisztelni, de mégsem fogadhatjuk el kritika nélkül a fülszöveg minden kijelentését. Például azt, hogy miért kapna az olvasó vigasztalást meg erőt és kitartást a kötet verseiből. Hiszen: „inkább tűnnek nagyon szomorú és nagyon pontos blogbejegyzéseknek”. A két állítás nyilván nem zárja ki egymást, de a magasföldszinti dalok legfeljebb túlélni segíthetnének, már ha bizonyos olvasatok szerint esetleg volna efféle céljuk.  Esti vázlat, reggel átolvasni mondja egy érdekes verscím, lehetne akár egy ciklusé, (ha lenne benne ciklus), vagy a kötet mottója is.

VONÁSOK PROSPERO ARCKÉPÉHEZ
ESSZÉKRITIKA-EGYÜTTES GÉHER ISTVÁN LÍRAI ÉLETMŰVÉRŐL

A peremre szorult bölcs palackpostái

Esszékritika a Mondom: szerencséd című kötetéről

Géher István első kötete az 1980-as évek magyar költészetének igen fontos, a kortárs magyar irodalomról való korabeli gondolkodást megváltoztató darabja^[1] volt, mely most, harminc-egynéhány év múltán is megérdemli az olvasói figyelmet.

A géheri költészetre oly jellemző, mindig és mindenhol mintegy vízjelként jelenlévő, keserédes, sokszor szomorkás hangnemet megütő, mégis játékos-ironikus alanyiság már itt, a Mondom: szerencséd verseiben is tetten érhető. Bár a kiváló formaművész Géher István, akitől elidegeníthetetlen az irodalmárság / irodalomtudósság, rengeteg kötött formát kipróbál és e kötött formák keretei között rengeteg magyar és külföldi szerzőt megidéz, számtalan maszkot magára ölt, vershangja mindig következetes marad. Az olvasónak nem lehet kétsége afelől, hogy minden maszk mögül ugyanaz a Géher István szól hozzá kissé elváltoztatott, de felismerhető hangon – a költő, az irodalomtörténész, a tanár, az ember.

Az esszé mesterfoka
Kritikafüzér Géher István három szakkönyvéről

1. Mesterségünk címere – Amerikai könyvek magyar olvasóknak

Géher István első irodalomtudományi szakkönyve, a Mesterségünk címere^[1] – már ha lehet egyáltalán annak nevezni – többi hasonló témájú munkájához hasonlóan igen szabálytalan, szokatlan munka. Ihletettsége, miként a magát annyiszor elsősorban tanárnak, és csak másodsorban költőnek, műfordítónak és irodalomtörténésznek valló Géher István más munkái esetében is, ugyancsak pedagógiai – a benne foglalt esszék a tanítás, oktatás szándékával íródtak.