Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

A kuszaság nem feltétlenül jelent rosszat, véli Csobánka Zsuzsa Minden kikötő című új verseskötetét olvasva Simon Adri, aki mégis a prózában látja kiteljesedni a szerzőt.

 

A gondolkodásról gondolkodni. Szép feladat. John Lukács tűzi ki célul. És ebbe a cizellált tevékenykedésbe belefér a szakrális reflektálás is, a valóságra vonatkozó, célzott elmélkedés. Vallás és tudás nem ellenkezhet.[1] Két gally, ami egy ágból eredeztethető. Mindegyik a teremtő bölcsességének lagúnájából származik. Két öböl, két folyó, melyek egymást táplálják, egy partba kapaszkodva lélegeznek.

Vasadi Péter esszékötete organikus egységében mutatja e két esszenciát, de ugyancsak radikális különbséget tesz vallás és hit között. Az intézményi tradíció, a rítusok világa és a személyes meggyőződés két összeegyeztethetetlen entitás. Mert a hitre már nem igaz, hogy nem ellenkezhet az ismerettel és a tudással, hanem épp az a fő tulajdonsága, hogy nem a látható dolgokról van meggyőződve, hanem a láthatatlanokról van biztos látása. A reménylett és hitt történéseknek a realitása a hívő hite. A héberekhez írt levél (11.1) definíciója szerint. Tehát a hit nem cáfolhatatlan, de nem is szorul bizonyításra. A Szabásminta és a Jegyzetlapjaink ezeket a gondolatokat hívja elő.

 

Ardamica Zorán a szlovákiai magyar literatúra ifjabb nemzedékének egyik legmarkánsabb alkotója: verset, prózát, esszét, tanulmányt, kritikát, publicisztikát egyaránt ír, s többedik köteteként nemrégen pedig megjelentette a felvidéki magyar irodalomban a nyolcvanas években lezajló szemlélet- vagy paradigmaváltoztató nemzedéki, művészeti, történeti-poétikai, irányzati tendenciákat vizsgáló könyvét (Perspektívaváltás a szlovákiai magyar irodalomban – Alkotói pályák az Iródia és a Próbaút antológia horizontjában /monográfia/, AB-ART Kiadó, Pozsony, 2008) – amely díjakban is kifejezett nagy elismerést váltott ki a szűkebb pátriában és általában.

 

Pál Dániel Levente viszonylag ritkán megnyilatkozó költő, a 2013-as Könyvhétre megjelent könyve mindössze a harmadik verseskötete hat év alatt. A karcsú verseskönyv voltaképpen nem más, mint a csalódások lírai krónikája, e versbe párolt csalódások ellenére mégis valamiféle megmagyarázhatatlannak tűnő optimizmus sugárzik a kötet szövegein túlról.

 

Lázár Balázs Bomlik a volt című könyve megjelent kötetei sorában az ötödik.

Ha bomlik a volt, akkor összeáll a van, a jelenlét, középen pedig, Pilinszky hangján szólva: sírása hideg tengelyében áll a fiú. A könyv első ciklusának címe Fiú a hídon, e versek hideg tengelyében pedig az apa-fiú kapcsolat áll; ez a maga terheivel együtt így bomlik ki mindjárt az első művek egyikében, a Tao címűben:

 

„Bak Rita tehetsége a formák mögött felsejlő kimondatlan, távolról körülírt fogalompárák titkaiban rejlik” – állítja Boldogh Dezső a Bomló perspektíva című verseskötetet elemezve.

 

Kappanyos András T. S. Eliot The Waste Land című hosszúverséről írott filológiai-poétikai-interpretációs monográfiája magyar nyelvterületen kétségkívül egyedülálló, hiánypótló szakmunka, s nem csupán az anglisztika magyarországi képviselői számára. A szerző a lehető legtöbb oldalról, a lehető legtöbb tényező figyelembevételével igyekszik körüljárni az Eliot-életmű kétségkívül legjelentősebb és létrejötte óta legtöbbet elemzett darabját, a számos megközelítési lehetőség egyfajta szintézisének igényét megfogalmazva. E szintézisigény persze szükségképpen módszertani eklekticizmust is feltételez, mely irodalmi műalkotások elemzése tekintetében nem minden esetben feltétlenül célravezető. Fontos és nehezen eldönthető kérdés, hogy Eliot szándékoltan több szempontból is ugyancsak eklektikus verse értő olvasatainak (a többes szám ilyen komplex irodalmi mű esetében nem véletlen) előállításához produktív módon járul-e hozzá az értelmezési stratégiák többfélesége.

 

Az idő, az út és a költő

 

Fecske Csaba: Árnyas kertben című kötetéről

 

 

Az emberiség legnagyobb, legyőzhetetlen ellensége az idő. Van, aki tudomásul veszi és elfogadja, van, aki erején felüli, elszánt küzdelmet folytat ellene, és van, aki a szembenézésnek sajátos változatát alkotja meg.

Fecske Csaba egész életműve jelzi, hogy tudatában van az idő feltartóztathatatlan előreszáguldásának. Új művének, az Árnyas kertben címűnek a hátlapján Oláh András pontosan érzékeli Fecske ellentmondásos viszonyát az idővel: „A tér-idő foglyaként élő költő az emlékein keresztül próbálja meg kijátszani a múlandóságot. De meddig tart az emlékezet?...” Oláh András úgy véli: „költészetében az élet van felfűzve szavakra.”

 

A költő ezt is el… …túlozta?

 

Erdős Virág ezt is el című verseskötetéről

 

 

Meglehetősen ellentmondásos kritikusi feladat Erdős Virág legújabb, ezt is el… című verseskötetéről elfogulatlanul nyilatkoznia valakinek, aki egyébként meglehetősen sokra becsüli a költőnő eddigi munkásságát.

Erdős Virág nemrégiben publikált kötete illeszkedik abba a kortárs magyar irodalmi tendenciába, mely a politikai-közéleti költészet rehabilitációra tesz kísérletet – elég csak Kemény Istvánra, Térey Jánosra, Schein Gábora vagy Bíró Józsefre gondolnunk, csak hogy néhány ismertebb szerzőt említsünk meg, akik arra adták a fejüket, hogy reflektálnak az igencsak sok ellentmondásokkal övezett társadalmi-politikai közállapotokra a maguk poétikai eszköztárával.

 

A fiatal irodalomtörténész, J. Szabó Piroska első irodalomtudományi szakkönyvében olyan téma feldolgozására vállalkozott, mely eddig aligha volt a magyar irodalomtudomány érdeklődésének középpontjában. A kötet az itthon mára kissé talán méltatlanul elfeledett nagynevű klasszika-filológus, Kerényi Károly által alapított, az 1930-as években működő, ám tiszavirág-életű irodalmi-filozófiai folyóirat, illetve a köré csoportosuló kör, a Sziget történetét, szellemiségét és tudományfelfogását tárgyalja, nem csupán egyszerűen leíró, hanem kritikai-kontextualizáló jelleggel.

A helyüket adott esetben önálló tanulmányokként is megálló három nagyobb fejezet más-más szempontból igyekszik megvilágítani a Sziget-kör történetét, előzményeit és tudományszemléletét, magyarországi tudományos talajon voltaképpen teljesen új szempontrendszert is beépítve az elemzésbe – nevezetesen Hermann Hesse Az üveggyöngyjáték című regényét, pontosabban az író által abban megfogalmazott (szellem)tudományfelfogást, valamint Hermann Hesse és Kerényi Károly némi filológiai vizsgálódással egyébként alaposan és kellően megalapozhatóan visszakövethető szakmai-emberi kapcsolatát és az egymásra gyakorolt esetleges hatásukat.

 

Mit is „tudhat” a tudomány?

 

(Haklik Norbert: Egy Duna-regény anatómiája. Közelítések Kabdebó Tamás Danubius Danubia című folyamregényéhez. Concord Media Jelen, Arad, 2013. 122 oldal, 1600 Ft)

 

 

Az öt külön témájú megközelítésből álló, műelemzőnek ígérkező tanulmánykötet feltétlen érdeme, hogy ráirányítja a figyelmet a közelmúlt egyik nagyszabású magyar nyelvű epikai teljesítményére. Amely reprezentatívan is magyar: mindenekelőtt az, eltagadhatatlanul, s pluszban még amiatt is, mert 1956 óta Nyugaton élő hazánkfia alkotásaként keletkezett. Az óhazától meglévő földrajzi távolság ugyanis, a más nyelvekkel, kultúrákkal való behatóbb találkozás, szembesülés, a mind befelé, a múlt irányába, mind pedig kifelé mélyebb tapasztalást nyújtó egzisztenciális, életmódszerű elszakadás itthonról nyilvánvalóan fokozza az egyénben az anyanyelvvel, anyahazával kapcsolatos távlatosságot, a távlatosodás képességét. Messzebbi rálátást ad, másképpen szilárduló, külső(bb) nézőpontú és mégis-belül (is) maradó ismeretet nyújt a sajátról. (Ez esetben: a sajátunkról – mert mindannyian benne vagyunk valamiképpen. Pontosan ezért érdekel bennünket annyira.) Amennyiben a(z egykori) otthonnal, hazával sem szakad meg az idők során a kapcsolata, az alany számára ez az állapot kiküzdötté teszi a szeretetet, az iróniát, a bíráló kritikát, a magát-sem-kímélő szarkazmust, ám (mégis?) lényegi vissza-kötődést. S ha mindez immár hosszú évtizedek léptékében igaz a figyelem középpontjába kerülő íróra, akkor ez esetben Kabdebó Tamáshoz hasonló mondható el az értelmező kötet szerzőjéről is, aki 2006 óta, harminc esztendős korától Brünnben él.

 

Az emberi nyomorúság rettentő anatómiája

 

Esszékritika Borbély Szilárd NincstelenekMár elment a Mesijás? című regényéről

 

 

Borbély Szilárd első és egyben utolsó, Nincstelenek című regényéről nehéz érvényes állításokat tenni. Az elsősorban költőként ismert, tragikus hirtelenséggel elhunyt alkotó olyan súlyos és ellentmondásokkal teli prózaművet hagyott hátra, amely mindenképpen hosszas gondolkodásra és önvizsgálatra készteti az olvasót, beleértve a kritikust is. A Nincstelenek deklaráltan félig-meddig önéletrajzi regény, mely elemekkel van átszőve ugyan, de mégiscsak a szerző gyermekkorának dokumentumaként olvasandó.

 

Hagyomány / újraértelmezés

 

Bíró József haikuinak poétikájáról Welcome című verseskötete tükrében

 

 

 

Bíró Józsefnek, a kortárs magyar (neo-)avantgárd poézis közismert és kiemelkedő alkotójának egyik igen kedvelt, noha egyáltalán nem kizárólagosan használt műformája a haiku. A művész távol – keleti orientáltsága, az ázisai kontinens és annak számos kultúrája iránti töretlen szeretete, elementumainak elmélyült – ismerete, s a bölcseleti hagyományok iránti fogékonysága több kötetében, (Asia, Kado, Mukkeum Si, Tükörmáglya, Stromatolite) azok tematikájában és műfaji repertoárjában részben vagy egészben jelen van, haikuírói munkásságának azonban legterjedelmesebb és legjelentékenyebb lenyomata kétségkívül a 2013-ban napvilágot látott, Welcome címet viselő, háromszor harminchat, azaz száznyolc különös haikut magánban foglaló verseskötete.

 

Nyelv által idegenül – mi végre?

 

Kritika Kántás Balázs angol nyelvű tanulmányköteteiről

 

 

Kántás Balázs, a harminc alatti irodalmárnemzedék egyik legtermékenyebb irodalomkritikusa figyelemre méltó, ugyanakkor számos szempontból nehezen értelmezhető, megkérdőjelezhető lépést tett az irodalomkritika hazai területén: a 2012-es és a 2013-as év folyamán gyors egymásutánban három rövid, angol nyelvű tanulmánykötete is megjelent, olvasóközönségként azonban elsősorban kétségtelenül a hazai irodalmárszakmát választotta. Merész, ugyanakkor talán kissé Don Quijote-szerű gesztus egy magyar anyanyelvű irodalomtörténésztől, hiszen végül is jobb lesz-e egy szöveg bármilyen szempontból azáltal, ha angolul egyébként kiválóan tudó szerzője az anyanyelvén történő közlés mellett egy világnyelven is közli ugyanazon gondolatokat? Szélesebb érdeklődésre tarthat-e számot, vagy pedig, s talán ez a valószínűbb, a szűk (hazai) irodalomtörténész-szakmán kívül aligha akad olvasója?

 

„ … szolgálj mindazoknak … ”

 

Bíró József Trakta című kötetéről

 

 

Bíró József Trakta című kötete első olvasásra szokatlan zárványnak, kitérőnek tűnik a szerző életművén belül, mely ugyanakkor mégis szervesen illeszkedik a költő – performance – művész poétikájába. A Trakta műfajmegjelölése szerint, miként a szerző aposztrofálja őket, látszólag mini-prózákat foglal magában, a kötetben olvasható háromszor huszonegy, azaz hatvanhárom irodalmi szöveg tipográfiai elrendezése, ritmikussága, minimalista terjedelme és stílusa okán azonban megítélésem szerint inkább találóbban és pontosabban nevezhető prózaversnek, még ha a stílusukban megjelenő prózaiság (értsd : olykor profán, alantas stílusregiszter és / vagy az azzal való irodalmi játék) közelebb is viszi őket a prózához, mint műnemhez. Olybá tűnik tehát, hogy ugyan Bíró József mint bátor, kísérletező szerző feszegeti a műfajhatárokat, ám, üzenetmegfogalmazásának módja okán e kötetében is inkább megmarad költőnek, korántsem vedlik prózaíróvá, a szó hagyományos értelmében vett történetet pedig semmiképpen sem beszél el sajátos, műfaj- és műnemhatárokat feszegető opusaiban.

 

Birtalan Ferenc legújabb könyve (70 vers ellenfényben) gyűjteményes kötet, egy nagyszerű, de – mint kritikusai többször megfogalmazták – nem a fősodorhoz tartozó költő válogatott verseinek ünnepi kiadványa. Ellenfényben alkotni vagy a közismertség sűrűjében – voltaképpen mindegy. A cím kesernyés utalása ellenére is nyilvánvaló: a művek számítanak egyedül. Birtalan esetében van miből meríteni, az esztétikum és az anyagbőség értelmében is.

A viszonylag késői pályakezdés (Bérszalagkokárda, 1985) után két évtizeddel, a kettőezres évek közepétől a szerző megtáltosodott, az addigi szórványos megjelenéseket követően évente jelennek meg könyvei. Ezek között egy versbetétekkel, naplójegyzetekkel tarkított önéletrajzi próza is szerepel (Versek regénye, 2010). „Birtalan Ferenc versei nagyon erősen kötődtek személyes sorsához, sorsának helyzeteihez. […] Költői próza és vers arányosan áll dialógusban egymással, s együtt képesek talajtalanságunkból eredő rossz közérzetünket, bizonytalan identitásunkat megérteni és megértetni” – írta Pécsi Györgyi a könyvről. A Versek regényét is felfoghatjuk egyfajta összegzésnek, fontos és őszinte olvasmány Birtalan világához, a lírai világkép megismeréséhez.

 

A megjelenítés jelene



Tornai József: Vízesések robaja

Gondolat Kiadó, 2015.

kartonált, 144 oldal, 2500 Ft.



Tornai mindig is jó címadó volt. Emlékszem azokra a köteteire, amelyeket annak idején szívesen olvastam, mindig a címük fogott meg. A Megcsókolom a szomjas folyót, a Sikoltozó rózsa vagy a Miért sírnak a metaforák? rögtön kiváncsivá tett. És nem csalódtam. A kötetbe lépve mindig föltárult valami egészen apokrifnak tűnő, archaikus valóság, ami ugyanakkor mégis egy mostani világként szólított meg.

 

Ha létezne Fülszöveg-elbíráló Irodalmi Bizottság, külön elismerő oklevéllel kellene jutalmaznia Vass Tibor ajánló sorait Simon Adri Földerengés című kötetéhez. Érdekes maga a találkozás is, hiszen a két alkotó világának látszólag köze sincs egymáshoz, legfeljebb minőségi értelemben. Vass Tibort idézve játékos, kissé posztavantgárd látószögből is feltérképezhetjük az új ópuszt: „Pont ezt akartam mondani, az elveim hegyén volt már, mondja a föld, és elremegi, amit a Földerengés ügyében elrebegni szeretnék. Simon Adri, ha verset olvas, hangosan, föl, a sajátjait, mélyéről az összecsúszó, szeretkező kőzetlemezek visszafojtott hangján szól, s a hang azzal a mozgással, a mozgás azzal a hanggal, belsőrengű.”

 

SZILÁNKOK, CSONKOK

 

Sándor Zoltán Térdről a világ

 

 

A fiatal délvidéki prózaíró Sándor Zoltán elbeszéléskötete illik a kortárs magyar próza bizonyos újonnan feltámadt tendenciáihoz: a Térdről a világ az alsóbb osztályok konfliktushelyzeteit identitásválságát bemutató novellafüzér.

Nem délvidéki, nem magyar, nem is balkáni novellák ezek elsősorban, hanem „vidéki elbeszélések”. Hiszen a kelet-közép-európai perspektivátlanságnak, a vidékies lefojtottságnak régiókon átnyúló tematikus jegyei vannak. Nemcsak a Balkán-témában, hanem ebben rejlik a kötet újdonsága. A lecsúszott/lecsúszó vidéki kispolgárság szatirikus felhang nélkül csak nagyon ritkán jelent meg a rendszerváltás utáni évtizedek prózájában. És noha a vidéki alsó-középosztály válsága komoly demográfiai és politikai következményekkel járt/jár, az irodalmi reprezentáció számára a folyamat többé-kevésbé észrevehetetlen – ami a két világháború közti irodalomra nem igaz: gondoljunk csak Kosztolányi Sárszeg-Szabadkájára. Nem lévén elég „látványos” ennek a rétegnek a lesüllyedése (hűtőládájuk még megvan, noha már régesrég nem tudják kifizetni a számlákat), ma már csak a bűnügyi hírekben bukkanhatunk rá néhány ámokfutó nagypapára, bizarr öngyilkosra, vidéki leszámolásra.

 

POSZTMODERN UTAZÁS (SEHOVÁ) AZ ÍRÓI KÉPZELET FEDÉLZETÉN

 

KAPCSOLÓDÓ TANULMÁNY ZSÁVOLYA ZOLTÁN HOLLANDI BOLYGÓ CÍMŰ HANGREGÉNYÉHEZ

 

 

 

Zsávolya Zoltán első, műfajteremtő(nek szánt) (hang)regénye[1] a kortárs magyar prózairodalom érdekes darabja, ugyanakkor azt már az elején le kell szögeznünk, hogy nem könnyen befogadható és / vagy besorolható olvasmány, miként azt a megjelenés utáni friss recepció számos darabja is általánosságban egyetértően megállapította.

A regény alapvető koncepciója szerint a főszereplőt, a Killer Laci becenévre / gúnynévre hallgató fiatalembert kamaszkori szerelme, a részben az ő hibájából tragikus-groteszk módon meghalt P. Wanda (egy buli alkalmával ittasan a saját hányásába fulladt) emléke kísérti és hajszolja végül az őrületbe és egy szürrealisztikus, allegorikus-képzeletbeli utazásba, melynek persze egészen konkrét, meghatározott úti célja nincs. A mű eredetileg egyszerű életrajzi rekonstrukciónak indul, hiszen a helyszín, az időpont és a szereplők kiléte teljesen tisztázottnak tűnik.

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal