Videó




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

Az esszé mesterfoka
Kritikafüzér Géher István három szakkönyvéről

 

 

1. Mesterségünk címere – Amerikai könyvek magyar olvasóknak

Géher István első irodalomtudományi szakkönyve, a Mesterségünk címere[1] – már ha lehet egyáltalán annak nevezni – többi hasonló témájú munkájához hasonlóan igen szabálytalan, szokatlan munka. Ihletettsége, miként a magát annyiszor elsősorban tanárnak, és csak másodsorban költőnek, műfordítónak és irodalomtörténésznek valló Géher István más munkái esetében is, ugyancsak pedagógiai – a benne foglalt esszék a tanítás, oktatás szándékával íródtak.

 

A kulturális transzfer, illetve annak hiánya Marno János Paul Celan-fordításaiban az Atemkristall – Lélegzetkristály című versciklus magyar adaptációjának tükrében

(FORDÍTÁSKRITIKAI MŰHELYTANULMÁNY)

 

 

 

Bevezetés

Paul Celan Atemkristall – Lélegzetkristály című versciklusa először 1965-ben jelent meg önálló kötetben, majd 1967-ben a költő Atemwende – Lélegzetváltás című hosszabb kötetében is publikálásra került. A mindössze huszonegy rövid versből álló ciklus versei, különös tekintettel néhány ismertebb darabra, az elmúlt évtizedekben saját recepciótörténetre tettek szert a cikluson kívül és belül.

 

Kántor Zsolt versbútorai



Kántor Zsolt: Must

Digitális Kalamáris, 2015. Szarvas. 86 oldal



Sűrű, mint a must. Édes, tömény. Alkohol még nyomokban is alig. Mindvégig tisztán látunk. Kántor Zsolt új kötetében nincsenek elválasztó vonalak. Folyam. Mint címoldalon az illusztráció. Gyümölcsízben hömpölyög az Ige és az ima. Olajban tartósul. Mindenki a saját lelkében él? – szegezi nekünk a kérdést a kötet első sora. S ami elkezdődött, rögtön véget ér – zárul a prózavers-szerű nyitány.

Igen, a lélek. Ebben bízunk, mi, világban kószáló testek. Test a lelke mindennek, szól az abszurd magyarázat erre a felfoghatatlan anyagi és szellemi világra válaszul, melyben lebegünk, kapálózunk, és egyre kevesebb a fogódzónk. A vers fogódzó. Annak kell lennie. „Nem értem ezeket a mai, modern verseket” – hangzik el sokszor a közhelyszerű elutasítás. És a zenét érted? A látványt érted? A napot érted? A holdat? A nyarat?

 
 

A recepció mérföldkövei

KRTIKAFÜZÉR A PAUL CELAN KÖLTÉSZETÉRŐL MAGYAR NYELVTERÜELETEN MEGJELENT LEGFONTOSABB SZAKKÖNYVEKRŐL

 

 

 

1. A megfejthetetlen szavak nyomában

Megkésett megjegyzések Bacsó Béla A szó árnyéka – Paul Celan költészetéről című könyvéhez, A MAGYARORSZÁGI CELAN-recepció fontos mérföldkövéhez

Bacsó Béla kismonográfiája[1] / esszé-tanulmánykötete (a könyv műfaji besorolása megítélésem szerint meglehetősen nehéz feladat) Paul Celan magyarországi kritikai recepciójának kétségtelenül egyik mérföldkő értékű állomása, melynek megállapításai még így, a megjelenéstől számított idestova két évtized távlatában sem avultak, avulhattak el. Írom ezt azért, mert 1996 óta a Celan-filológia meglehetősen nagy lépéseket tett előre, publikálatlan művek váltak elérhetővé, megszületett több kritikai kiadás, továbbá korábban ismeretlen életrajzi tények váltak ismertté, jórészt annak köszönhetően, hogy azóta Celan több ezer oldalnyi levelezését is kiadták.

 

Az emberen túli dalok tanulmányszintézise

 

Kritikai szakmegjegyzések Kántás Balázs „Vannak még dalok túl az emberen” – Írások Paul Celan költészetéről, líraesztétikájáról és recepciójáról című tanulmánykötetéhez

 

 

A korához képest igen kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatal irodalomtörténész, Kántás Balázs Paul Celan munkásságáról írott összegző tanulmánykötete, mely alcíme szerint a költő költészetéről, líraesztétikájáról és recepciójáról egyaránt közöl írásokat, azért is figyelemre méltó darabja a magyarországi Celan-recepciónak, mert ez idáig ez a könyv a legterjedelmesebb összefüggő kommentár magyar nyelven a 20. század prominens költőjének életművéről. Számos felróható hibája és/vagy vitatható állítása és módszertani aspektusa ellenére olyan irodalomtudományi szakmunka, mely a szintézis igényével lép fel, azaz a benne foglalt tanulmányok a lehető legtöbb nézőpontból igyekeznek megvizsgálni, körüljárni a celani életművet.

 

A megfejthetetlen szavak nyomában

Megkésett megjegyzések Bacsó Béla A szó árnyéka – Paul Celan költészetéről című könyvéhez

 

 

Bacsó Béla kismonográfiája[1] / esszé-tanulmánykötete (a könyv műfaji besorolása megítélésem szerint meglehetősen nehéz feladat) Paul Celan magyarországi kritikai recepciójának kétségtelenül egyik mérföldkő értékű állomása, melynek megállapításai még így, a megjelenéstől számított idestova két évtized távlatában sem avultak, avulhattak el. Írom ezt azért, mert 1996 óta a Celan-filológia meglehetősen nagy lépéseket tett előre, publikálatlan művek váltak elérhetővé, megszületett több kritikai kiadás, továbbá korábban ismeretlen életrajzi tények váltak ismertté, jórészt annak köszönhetően, hogy azóta Celan több ezer oldalnyi levelezését is kiadták.

 

Nikkel Browning és csontfűrész

Tolnai Ottó: Balkáni babér

Jelenkor, 240 oldal, 2200 forint



Tolnai Ottó beszédmódja annak a markáns világtapasztalatnak a nyelve, amely hajszálpontosan artikulált közlésként érkezik az olvasóhoz, mint az emberi intuíció jól kivehető kézírása. Nem pusztán elvont, közeg nélküli tartalom ez, hanem egyfajta jelenlét, a betűkbe és mondatokba belelehelt szellem megjelenése, kisugárzása. Nem animista, de nem is ortodox materialista. Inkább tárgyilagos szürrealista, poszt-futurista. Bombasztikusan érzéki és áthevült ténymegállapításai lehetővé teszik a befogadó számára, hogy új álláspontra tegyen szert az irodalmi nyelvezetet illetően s hogy átértelmezze a költészet hatásmechanizmusáról vallott nézeteit. Tolnait tanulmányozva permanensen azt érezni, hogy ami eddig korlátozott volt a kifejezés terén, az most szabad. A beszéd határai eltörlődnek és nyílik egy új dimenzió a recepció számára is, a képi és a hangzásbeli effektusok találkozási pontjában. Tolnai megdolgoztatja a fogalmakat. Nála a nyelv megújított használatban működik.

 

„Csak az olvassa versemet, / ki ismer engem és szeret, / mivel a semmiben hajóz / s hogy mi lesz, / tudja, mint a jós” – írta József Attila a Csak az olvassa… kezdetű töredékében. Zalán Tibor jórészt szintén töredékekből építkező, az utóbbi öt év verseit összegyűjtő legújabb kötetét azoknak ajánljuk, akik őt már eddig is olvasták és képesek voltak érzelmileg is elfogadni azt az első olvasásra sokkolónak ható, a pusztulást tárgyul tévő versvilágot, amely Zalán utóbbi két kötetére, ciklusára volt jellemző (Dünnyögés félhangokra, Fáradt kadenciák). A „homokos”, „vizes síkra” ért és még mindig ott időző, megváltásról rég lemondó, önmagát túlélő alany szólal meg újból, „kikönyökölve léte ablakán”. Hangja az előző köteteknél is lehangolóbb, a „csalás nélkül” szétnéző tekintet még könyörtelenebbnek tűnik. Jó példa erre a kötet József Attila Töredékeit és Arany János Őszikéit egyaránt felidéző Kései zsengék című utolsó ciklusának egy verse: „Ősz van A lombok még az ágakon / kinek panaszoljam el a bánatom / Ki érti meg, hogy minden mondhatatlan / A semmi ágáról is leszakadtam (Ősz van A lombok még az ágakon).

 

A filológiai rendőrnyomozó kortárs magyar irodalmi aktatára

Poliptichon – Fantomképek a kortárs magyar irodalomról

Zsávolya Zoltán Poliptichon – Fantomképek a kortárs magyar irodalomról című tanulmánykötete szerves, koncepciózus folytatása a szerző második, A fanyalgás művészete címet viselő rövid esszékritika-gyűjteményének. A szerző itt is azt a merész, kötetlen, olykor játékos, olykor provokatív, olykor egyenesen már-már a szépirodalmi regiszterre jellemző stílusbravúrokba hajló értelmezői nyelvezetet használja, mint korábbi, kisebb lélegzetű könyvében, és az irodalomtörténetileg-esztétikailag kétségkívül megalapozott interpretátori (inter-predátori?) állítások mellett nem riad vissza az elég markánsan vállalt, a kötet egészét végigkísérő és szövegszervező elvvé előlépő szubjektivizmustól sem.

 

Mágnások, álmodozók, szélhámosok és szabadkőművesek 
P. Horváth Tamás Tündérváros – Zsolnay Miklós titkos élete című regényéről 

P. Horváth Tamás Tündérváros című regénye a magyar prózaírás legnemesebb hagyományait követi, és érdekes átmenetet képez a történelmi fikció, az életrajzi regény és a dokumentumregény között. A szerző a világhírű pécsi fazekasmester és későbbi porcelángyáros, Zsolnay Vilmos fiának, Zsolnay Miklósnak az életét meséli el, aki a megörökölt Zsolnay-gyárat immár nem annyira újító-alkotó szakemberként, de sokkal inkább remek üzleti és diplomáciai érzékkel megáldott vállalkozóként virágoztatta fel.

 

Zsávolya Zoltán, a kortárs magyar széppróza és irodalomkritika középnemzedékének markáns képviselője idestova negyedszázados irodalomértelmezői működésének keresztmetszeteként adta közre válogatott tanulmánykötetét. A Gyújtópont címre keresztelt tanulmánygyűjtemény szokatlanul nagy tematikai variabilitásról tesz tanúbizonyságot, így a mindenkori olvasó is képet kaphat arról, a szerző irodalomértelmezői érdeklődése mennyire szerteágazó, sokrétű, mondhatni mozaikszerű. Kezdjük ott, hogy Zsávolya Zoltán alapvetően germanistaként kezdte a pályáját, doktori értekezését a klasszikus német-osztrák líra jeles női képviselőjéről, Gabriele von Baumbergről írta, s csak később vált a modern és kortárs magyar irodalom egyik szorgalmas és értő kritikusává, elemzőjévé, elmélyülve többek között XX. századi magyar nőírók életművében is, férfi irodalmár létére gáláns gesztust téve és szokatlan szakmai nyitottságot mutatva a gender studies Magyarországon többnyire női képviselői felé.

 

A szöveg öröme Barthes szókapcsolata. A nyelvfilozófus arra érti az örömöt, hogy a befogadás, az olvasás akkor eleven és szellemi-érzéki gyönyörűség, ha a személyesség és az objektivitás egyensúlyát az átélt nyelv garantálja. Magyarán: ha a szerző úgy képes megmártózni, alámerülni a nyelvbe, hogy az nemcsak megmossa, hanem át is itatja. Péter Erika közel áll ehhez. Sokszor kézenfekvő szemantikai megoldásokat kerül ki, hogy a nyelv maga mutatkozzon be nagyságával, inspiratív erejével, hozza létre saját jelentés teli kontextusát, és ne az auktor nyomuljon a saját gondolkodásával előtérbe, hanem maradjon a háttérben, mint egy csatorna vagy mint egy edény, amin keresztül megérkezik hozzánk a szellemi táplálék.

 

A holt terek poétikája

Evellei Kata Álombunker című verseskötetéről

 

 

Evellei Kata a legfiatalabb magyar költőgeneráció illusztris képviselője, az ELTE bölcsészkaráról kiindult, az Apokrif folyóirat köré szerveződött nemzedék szerzője, melynek tagjai közül immár többeket a fiatal magyar irodalom ígéretes tehetségei között tartanak számon.

A szerző három fegyelmezett ciklusba rendezve adta közre első kötete verseit – érettségről tanúbizonyságot tevő, az olvasót gyakran üres, olykor egyenesen nyomasztó, holt terekbe kalauzoló költészet ez, melyben a lírai én, már ha egyáltalán még jelen van, a leggyakrabban magányosan, valamiféle eredendő hiány állapotában jelenik meg.

 

György Attila székely író Csíkszeredán született 1971-ben. Nevét a legtöbb magyar talán Az én státusom című 2001-es, heves vitákat kiváltó publicisztikai munkájáról ismeri, noha irodalmi tevékenységét már számos díjjal jutalmazták. Legutóbb, 2011-ben még a József Attila-díjat is elnyerte. Ahogy azt A boszorkányok feltámadása (2001) (“Isten óvjon mindannyiunkat a boszorkányoktól, és ne védjen minket az irántuk való szerelemtől, de szabadítson meg gonoszságuktól.) is mutatja György Attila szívesen nyúl olyan irodalmi témákhoz, melyek tartalmuknál fogva a szépirodalom és valamiféle újkori enciklopédikus tudást közvetítő kötetek között állnak.

 

A filológia visszatérése és a lezáratlan kérdés(ek) újrafelvetése
Kapcsolódó tanulmány Veres András Kosztolányi Ady-komplexuma című filológiai regényéhez

Veres András filológiai alapokon nyugvó monográfiája[1] olyan kérdést vizsgál, tesz fel és tematizál újra nagy alapossággal és körültekintéssel, mely a XX. századi magyar líratörténet egyik kulcsproblémája: nevezetesen Kosztolányi Dezső első látásra (le)egyszerű(síthető), ám annál komplexebb és tisztázatlanabb viszonyát a század másik jelentős magyar lírikusához, Ady Endréhez, mind életrajzi, mind pedig irodalomesztétikai szempontból. Miként az a monográfia részletes és megalapozott érveléséből kiderül, a két szempont egyébként nem is igazán határolható el egymástól.  

 


Miske Emő alkotása

Micsoda ötlet hogy írjak kritikát micsoda hülyeség ezt elvállalni amikor pedig már rég nem csinálok ilyesmit egy könyv egy könyvecske vagy tetszik vagy nem minek ezt ragozni különben is pont van elég feladatom mondjuk a saját könyvemmel kellene foglalkoznom mert félig sincs kész és seggbe fog rúgni az nka mert határidő van ugyebár azt hittem termékenyebb leszek de most már mindegy a hidamat csak nem verik ki az arcberendezésemből amire azt a talicska zsét ráköltöm haha

 

 

Sajó László: hal.doc

 

„baromira nem érdekel, mit gondol az olvasó”

 

 

Sajó László nem tagja semmiféle irodalmi csoportnak, iránynak, szerényen vagy tudatosan az irodalmi élet perifériáján él, művészete „nem illeszkedik szilárdan a nyilvános fórumokon méltányolt értékrendbe”(Báthori Csaba). Szókimondása, blaszfemikus hangja egyes kritikusok szerint bátorság („a mi Charles Bukowskink” – Györe Balázs), mások szerint néhol ízléstelenség, merénylet az olvasó ellen („A fekete elkeseredettség, a vaskos csalódás, a halál fullánkja sem lehet – úgy értem, itt, a művészetben – olyan kegyetlen, hogy az ízléstelenséget elfogadtassa az olvasóval.” – Várady Szabolcs). [...]

 

Szakács Eszter: Álombeszéd

„ Mintha köröttem mindennek
A képzeletem lenne a történése”
(Tőzsér Árpád)

Álombeszéd – ez Szakács Eszter negyedik verseskötetének címe az 1993-as Halak kertje, a ’95-ös Süllyedő Atlantiszom és az 1999-es Másik hely, másik idő című kötetek után. Az előző könyvek verseihez hasonlóan az újabbakra is jellemző a „rejtőző személyesség”, hisz a kötet legtöbb darabjában az önábrázolás közvetett, egyes szám harmadik személyű, s ritkább az első, illetve második személyű (önmegszólító) beszédmód. A költői élményvilág most is a szubjektumon belül marad. Önmaga fájó hiányaiból épül, gyökere, háttere azonban jóval profánabb, mítosztalanabb, mint az előző köteteké. A kötet most abból a szempontból válik érdekessé, hogy olvasói tanúi lehetnek annak, miként teremtődik a költészet, hogy íródnak át a közvetlen környezet képei egy másik, vágybéli tájba, hogy aztán a kettő közti távolság különös, lebegésszerű világot hozzon létre, mely egyszerre van is, meg nincs is, miként az álom.

 

„Már nem akarok közölni magamról semmit, csak keresni azt, amit én se tudok.”
(interjúrészlet)

      Zalán Tibornak két új verseskötete jelent meg viszonylag gyors egymásutánban. A 2011-es Szétgondolt jelen három régebbi ciklusát, könyvét tartalmazza: a kötetnyitó Kopszohiladészi elégiákat az 1996-os Fénykorlátozásokból, a kötetzáró címadó Szétgondolt jelent az 1995-ös kétnyelvű – magyar–angol – aversionból emelte át a költő. A Dünnyögés, félhangokra című középső ciklust 2006-ban önálló kötetként adták ki, csakúgy, mint a 2012. évi Fáradt kadenciákat. Mindegyik ciklusra, kötetre a zárt formák, az intertextuális utalások gazdag játéka és egy olyan ontológiai irányultság jellemző, amely elvont általánosság helyett személyes magánmitológiát teremt. Zalán a szubjektumon túlmutató vallomásos líra hagyományos elemeit az avantgárd formaújító gesztusaival állítja paradox összefüggésekbe. A József Attila-i „világhiány” érzését tematizáló két kötet a „száraz” férfikorba lépő lírai alany tragikus hangoltságú monodrámájaként, tudatfolyam-monológjaként is felfogható, az én–határok elmozdításával pedig az ön- és sorsértelmezés kísérletének alakzatává válik. Az illusztrációmentes Szétgondolt jelen szövegeinek groteszk–szürrealisztikus képisége külső irányítás nélkül teremt tágas értelmezői horizontot, a Fáradt kadenciákban Kovács Péter grafikái felerősítik a megrendítő erővel ábrázolt testi–lelki szenvedés gyötrelmes valóságát.

 

      1998-ban két verseskötet is napvilágot látott Varga Imrétől. A nap és a hold közt a rét, valamint a Tereptárgyak, jósjelek. A két kötet egységben láttatására bizonyos tematikai-motivikus elemek azonossága és ismétlődése bátorított fel.

I. Az Abszolútum igézetében – a “philosophia perennis” költője
“A változó és mozdulatlan: egy.”
(Partok)

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal