Videó

Az Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója




Keresés a honlapon:


Bertha Zoltán: A nyolcvanas évek felvidéki írónemzedékének monográfiája (Ardamica Zorán: Perspektívaváltás a szlovákiai magyar irodalomban)

 

A nyolcvanas évek felvidéki írónemzedékének monográfiája

 

Ardamica Zorán: Perspektívaváltás a szlovákiai magyar irodalomban

 

 

Ardamica Zorán a szlovákiai magyar literatúra ifjabb nemzedékének egyik legmarkánsabb alkotója: verset, prózát, esszét, tanulmányt, kritikát, publicisztikát egyaránt ír, s többedik köteteként nemrégen pedig megjelentette a felvidéki magyar irodalomban a nyolcvanas években lezajló szemlélet- vagy paradigmaváltoztató nemzedéki, művészeti, történeti-poétikai, irányzati tendenciákat vizsgáló könyvét (Perspektívaváltás a szlovákiai magyar irodalomban – Alkotói pályák az Iródia és a Próbaút antológia horizontjában /monográfia/, AB-ART Kiadó, Pozsony, 2008) – amely díjakban is kifejezett nagy elismerést váltott ki a szűkebb pátriában és általában. Az irodalomtörténeti előzményeket, körülményeket s a korszemléleti összefüggésekben lejátszódó változások természetét és következményeit gondos folyamatrajzok, tüzetesen alapos pályaképek és értékelő világképi, formai-stiláris műelemzések segítségével vázolja fel és értelmezi, felidéző erejű közelképekben és távlati látószögekből egyaránt megelevenítve az Iródia-mozgalom, az Iródia-kiadványok és a nevezetes 1986-os Próbaút című antológia (az 1981-ben induló, a pályára lépőket felkaroló Főnix Füzetek egyik jelkép- és példaállítón meghatározó darabja) köré csoportosuló fiatalok akkori törekvéseit, pályakezdő és kibontakozó eredményeit, teljesítményeit. Elsősorban Hizsnyai Zoltán, Farnbauer Gábor, Juhász R. József, Talamon Alfonz jelleg- és mértékadó munkásságát boncolgatja, de tömör jellemzésekkel mutatja be Csepécz Szilvia, Fellinger Károly, Hodossy Gyula, Hogya György, Krausz Tivadar, Ravasz József, Szentandrási Tibor írásművészetét is. „Ezért tehát már önmagában dicsérendő, hogy Ardamica Zorán nem egyetlen alkotói pálya vagy műcsoport, hanem egy teljes nemzedék specifikus irodalmi megszólalásának jellemzésére vállalkozott.” (Jánosi Zoltán: Perspektíva-e a váltás?, Hitel, 2010/5.).

A hiteles, mert a személyesség plaszticitásával is bíró számbavétel, áttekintés és kritikai elmélyülés során a szerző elfogulatlanul igyekszik körvonalazni, megragadni azokat az ízlés- és mentalitástörténeti fejleményeket, amelyek kétségtelenül átalakították (sőt talán döntően alakították át) nemcsak a felvidéki magyar irodalom arculatát, hanem a rá vonatkozó értelmezői diskurzusok uralkodó látás- és beszédmódját is. A hagyomány és újítás örök mozgásirányainak speciális vetületében valóban olyan sajátosságok dominálnak, amelyek legfőbb meghatározója a szűkebb értelemben vett regionális adottságok bizonyos fokú meghaladásának kísérlete, gyakran a nemzeti-közösségi sorsproblematika tradicionális kifejezésformáitól való idegenkedésből vagy az azoktól egyenesen viszolygó ellenérzésekből fakadó szemléletmód. A szlovákiaiság, a kisebbségi felvidékiség bizonyos táji-hangulati rögzültségeitől történő elszakadási törekvés természetszerűen az egyetemesnek vélt művészeti horizontokhoz és paradigmákhoz való közvetlen kapcsolódás feltételeihez és lehetőségeihez igazodik, ebben az esetben elsősorban a Magyarországon lejátszódó nagy önszemléleti, nyelvkritikai líra- és prózafordulathoz, a tágan körvonalazható posztmodern szövegirodalmiság inspirációihoz. Ehhez fűződik az az árnyaltan kifejtett gondolatmenetek ösztönözte nehéz kérdés is, amelynek nemigen a megoldását vagy tisztázását, legfeljebb a termékeny továbbgondolását remélhetjük még hosszú ideig. Az a probléma tehát, hogy ha az új irányzatok önaffirmációjába ennyire szorosan beletartozik az, amihez képest az elkülönböződési akarat megfogalmazódik, akkor maga a művészeti önkifejezés intencionális karaktere sem helyezhető be az egyetemesség hipotetikus kontextusába. A feltételezett egyetemes minőség ugyanis eleve és elvileg nem zárhatja ki azt, amitől paradox módon elkülönülni próbál. Az ellenreakció önmagában sohasem biztosíték a dimenzionális értékbővítésre. Ha igaz, hogy például az erdélyi harmadik-negyedik Forrás-nemzedék (amelynek korosztályi, generációs szinkronitása nyilvánvaló) alig hatott az induló „iródiásokra” (bár tény, hogy még az aktuális hírek is, köztük a Szőcs Géza nevével fémjelezhető szamizdat, az Ellenpontok elleni retorziókról – a fiatal írók József Attila Körének közvetítésével akár, a JAK tagjainak, vezetőinek érsekújvári, dunaszerdahelyi látogatásaikor – biztosan eljutottak a Felvidékre), tehát ha bizonyos elzártság volt tapasztalható, akkor hogyan definiálható legalább az összmagyar összefüggésekben érvényesülő egyetemesség? Ahhoz, hogy egy kisebbségi, regionális irodalom ne csak önmagán belül viaskodjék, a centrumon túl a többi részekkel, régiókkal (perifériákkal?) való folyamatos együttmozgás is szükséges, még ha egyrészt enélkül sajátos értékek, értékminőségek őrződhetnek is meg, illetve másrészt közvetlen egymásra hatások nélkül, mintegy a korszellem, a korhangulat, a korlevegő hatására is lejátszódhatnak hasonló folyamatok, bekövetkezhetnek ugyanolyan jellegű változások. Ebből a látókörből is érdekesek lehetnek az olyan további analógiák és párhuzamállító interpretációk, amelyek például Juhász R. József multimediális neoavantgardizmusát a Kárpát-medence egészében feltalálható jelenségek közegében értékelik, a Hizsnyai-féle (és persze másokhoz is kötődő) alakváltás és költői fikció módozatait a Kovács András Ferenc-féle szerepjátszás intertextuális alakzataival vetik alaposabban össze, vagy a Krausz Tivadarra jellemző gesztuspoétikát a délvidéki Sziveri János, vagy esetleg a valamivel később Kárpátalján fellépő Cséka György és Lengyel Tamás depoetizáló, anti-lírai nyelviségével rokonítják.

Ardamica Zorán mindenesetre olyan munkával gazdagította irodalomtörténeti önismeretünket, amely filológiai hasznosságában, tág értelemben vett szellemi, kulturológiai jelentőségében, nemkülönben gondolatébresztő frissességében máris elévülhetetlen érdemeket szerzett.

 

(AB-Art Kiadó, Pozsony, 2008)

  
  

Megjelent: 2016-02-25 17:00:00

 

Bertha Zoltán (Szentes, 1955) irodalomtörténész, könyvtáros, egyetemi tanár, kritikus.

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.