Videó

Százados Ábel kapta a legígéretesebb fiatal filmes díját Cannes-ban
Az M2 Petőfi TV videója




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Boldogh Dezső: Tesla és a lírai időámítás (Simon Adri: Földerengés)

 

 

Ha létezne Fülszöveg-elbíráló Irodalmi Bizottság, külön elismerő oklevéllel kellene jutalmaznia Vass Tibor ajánló sorait Simon Adri Földerengés című kötetéhez. Érdekes maga a találkozás is, hiszen a két alkotó világának látszólag köze sincs egymáshoz, legfeljebb minőségi értelemben. Vass Tibort idézve játékos, kissé posztavantgárd látószögből is feltérképezhetjük az új ópuszt: „Pont ezt akartam mondani, az elveim hegyén volt már, mondja a föld, és elremegi, amit a Földerengés ügyében elrebegni szeretnék. Simon Adri, ha verset olvas, hangosan, föl, a sajátjait, mélyéről az összecsúszó, szeretkező kőzetlemezek visszafojtott hangján szól, s a hang azzal a mozgással, a mozgás azzal a hanggal, belsőrengű.”

A kötetben tűzhányóként rengő metaforák, lírai örvények, a nőlélek számtalan problémáját lázas rímjátékokkal leplező kötött és szabadon áramló versek, hosszú balladák váltják egymást. Őszinte, szókimondó szövegeket kapunk ismét, a korábbi kötet, a Komplemente színvonalán. Muszájdzsekis híg nyarakon, bozonvágó késsel indul útjára a Simon Adri teremtette szellemnő, bejárva Szegeden, Miskolcon át az új idol, Tesla varázstereit, hogy aztán állandóan visszahulljon, szédüljön a köznapok otthontalan világába: „Remegnek és szétesnek szembejövő klónjaink, / ahogy jöttek, elmennek, közben az égi óra ing, / féregjárat indul atommagok közepéből. / A szellemnő a gömbön át a mélybe szédül.”(A szellemnő indul)

A Földerengésben nincsenek ciklusok, úgy tűnik, mintha lazán, az összekevert kártyalapok véletlene szerint kerültek volna egymás mellé a versek. De ez nem is baj, a költőnőben eleve van valami bájos szertelenség, képalkotó logikája üdítően ösztönös és magával ragadó. Formai bravúrja és virtuozitása közeli rokonságban áll Stiller Kriszta és Vesztergom Andrea művészetével.

Simon Adri az életmű eddigi motívumaihoz képest (párkapcsolat, egzisztenciális gondok, pszichés problémák stb.) még egy meglepő árnyalattal gazdagította kötetét: az egykori szerb feltaláló, Nikola Tesla szelleme is beférkőzött verseibe. A kicsit mániákus rajongás az egykori rejtélyes zseni iránt (igen távoli hasonlattal: mint apácánál a Krisztus-szerelem) nem tesz rosszat Adri költészetének, még akkor sem, ha immár foton-csomagokban érkezik az alkonyat: „Kvantumvilág-huzal feszül át rajtam. / Iramlik az elmegép acéltengelyén. / Izzadó délután hűl le rám halkan, / sercegés sem, csak dermedő remény.” (A szellemnő ébred)

A költőnő határozottan élvezi, ha emlékei támadnak a holnapról, erről azonban már nem Tesla tehet, legfeljebb az összecsavarodott téridő, és a versek mögé képzelt Simon Adri a régi hangon kérdez: „Magamon kívülre hogy jutok el innen? / Dörzsöli lámpámat: kienged a dzsinn.” A lírai én vonzódik a veszélyes, szinte önveszejtő élethelyzetekhez, még sincs pesszimista kicsengése a kötetnek. A párkapcsolatok zűrzavarában, bár szintén sötét színeket használ, a rövid távú jövő bizakodással tölti el: „…nyakkötelünkről Gordiusz / gondoskodik. Csak abban bízunk, / holnap is lesz munkanap. / Az első fénylő padláslépcső / megreccsen lábunk alatt”­ (Ultra light)

Tesla szellemén túl itt-ott egyéb hangulatnyomokat is észlelhetünk, a Távol-Kelet bölcsességét, a hétköznapokat túlélni segítő beletörődés hangját:„Utolsó órán sem találok már haza / Megdermedt mozdulat: utolsó ászana”(Utolsó). De vannak a kötetben hangzatos kínai tai-chi gyakorlatsorokat verssé emelő szövegek is.

Általában az egész életműben kevés a személytelen, objektivizált lírai elem, hiszen a költőnő mindig az események közepében él, és ha elvágyódik is onnan, komplikált pszichéjén átszűrt világából mesterkölteményeket kerekít.Erről Vass Tibor így ír az ajánlóban: „Simon Adri tud tudatosan élni. Tudja, hogy jobb fényni, mint megijedni, tud élni magával… […] miközben öngyilkos, lubickoló hajszárítóversekkel fekszik, csendes bajszállítóakkal kel; álmában viaskodik a robajcipelőkkel… […] Nem véletlenül látni az időt, ami technikailag neki dolgozik, hiszen rendre a kedvéért egyensúlyozza ki magát a nyári és a téli időámítás. …”

A Földerengésben időnként találkozhatunk lejárt szavatosságú képekkel, akár slágerszövegbe illő banalitásokkal is. Ezek csak alapos olvasás során tűnnek fel, hiszen a szövegrendező tehetség, a lírai magasfeszültség feledteti a hibákat. Például „fáj a hiánya” – olvashatjuk egy helyen – de aztán: „Üres, vak minden sejtem, / megállok minden vad utcasarkon, / mert tovább mennem innen értelmetlen, / szívemnek fordított karja a kardom.” (Nem in black) A „fájó hiány” ujjgyakorlatnak is túl könnyű motívumából így lesz tehát egy eredeti és erőteljes szakasz.

A kötet túlnyomó részét meghatározó kötött versekben szárnyal leginkább a szerző. A laza képsorok, a mélytudat felvillanó foszlányai mértani rendbe állnak, miközben megőrzik a költőnőre jellemző, bájos logikai bakugrások egyediségét is. A prózaversek néha bő lére eresztett megoldásaiban kevesebb az átütő erő. Többségük így is értékes olvasmány, de a Lali karácsonyát például ki lehetett volna hagyni.

Simon Adri annyira feminin alkotó, hogy amikor éppen nem párkapcsolati problémákkal vesződik, vagy nem Tesla – olykor pedig Kosztolányi Dezső – iránt rajong, akkor is tudattalan varázslataival létezteti az univerzumot – világfokba cérnát fűz be, tudja, hogy hajcsatja a parton „a szálkás eget a dűnékkel összefogja” (ami szépen rímel egy korai Csoóri-motívumra: „vékonyka hajszál volt a part / valamelyik nő hagyta el”). Vagy fürdőszobatengeren hajózik, esetleg költői tanulmányt ír a kozmetika rejtelmeiről, egy hasztalan arcpakolásról (Tojásos fej), illetve a havi nehéz napokról: „Felduzzadt a szemem, szép táskát hordok. / Nőnek lenni gyötrelem, férfitársaim! Kirabolnék most egy jégakkuboltot…”

Ezek a versek – és főként az utóbbi, Nő balladája, amidőn megjött – a költészet fájdaloműző, mágikus lehetőségeit is felvillantják. Ha már a nőiség témájánál tartunk, nem kerülhetjük meg a Domború projekt keserű és mélyről jövő haikuit, melyek megrázó képet adnak az anyává válás vágyáról, nehézségeiről: „Farfekvéses, kis, / bennrekedt, majdnem-utód: / porrá visszavált.” De említhetnénk a következőt is: „Álmodom két kis / fiú-ikerbabáról – / lefogják szemem.”

A Szeged song és a Miskolc song a múltba utazás költeményei, a személyes élettér egykor meghatározó helyszínei jelennek meg bennük, köztük a „dózerolt barakkon imbolygó toronyházak”, a város „acetoncsókja” és a gyermekkor Tisza-parti és belső tájai „telihold kísérte révületben”.

Simon Adri valódi időutazó, tud hosszú verseket, balladásakat írni, és Vass Tibi-féle, operafesztiválos műhelygyakorlatait is bátran beemelheti a kötetbe. Mi több, ha nagyon akar, még a fülszövegíró stílusának beszédmódjára is képes (Vass-kori töredék). Igazi terepe azonban az, ha önmagából merít, amikor utánozhatatlanul simonadris: „Itt vérízű határvizek kiöntenek, s nemezcipőbe / folynak: talp-fokán a szúrt seb összeforrad. / Heget szépre varrni megtanít. Hordalék alól / szivárgó enzimek mérgezik e hantnyi / város gyermekcsontjait.” (Varrni megtanít)

  
  
 

Boldogh Dezső (Budapest, 1967) költő, a Veranda Művészeti Csoport alapító tagja

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.