Videó

Százados Ábel kapta a legígéretesebb fiatal filmes díját Cannes-ban
Az M2 Petőfi TV videója




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Marik Álmos: Nyelv által idegenül – mi végre? (Kritika Kántás Balázs angol nyelvű tanulmányköteteiről)

 

Nyelv által idegenül – mi végre?

 

Kritika Kántás Balázs angol nyelvű tanulmányköteteiről

 

 

Kántás Balázs, a harminc alatti irodalmárnemzedék egyik legtermékenyebb irodalomkritikusa figyelemre méltó, ugyanakkor számos szempontból nehezen értelmezhető, megkérdőjelezhető lépést tett az irodalomkritika hazai területén: a 2012-es és a 2013-as év folyamán gyors egymásutánban három rövid, angol nyelvű tanulmánykötete is megjelent, olvasóközönségként azonban elsősorban kétségtelenül a hazai irodalmárszakmát választotta. Merész, ugyanakkor talán kissé Don Quijote-szerű gesztus egy magyar anyanyelvű irodalomtörténésztől, hiszen végül is jobb lesz-e egy szöveg bármilyen szempontból azáltal, ha angolul egyébként kiválóan tudó szerzője az anyanyelvén történő közlés mellett egy világnyelven is közli ugyanazon gondolatokat? Szélesebb érdeklődésre tarthat-e számot, vagy pedig, s talán ez a valószínűbb, a szűk (hazai) irodalomtörténész-szakmán kívül aligha akad olvasója?

Ezek közül az egyik, a körülbelül ötven oldal terjedelmű, Mosaics – Studies of Literature in memory of Prof. Dr. István Géher kötet intenciója már címében is kifejeződik: emléket állítani a szerző egyik irodalmári mesterének, a nemrégiben elhunyt Géher István professzornak, a kiváló költőnek, műfordítónak és Shakespeare-kutatónak. A szándék kétségkívül nemes és kellően szakmai, kérdés azonban, van-e értelme magyar nyelvterületen egy angol nyelvű tanulmánykötetet publikálni, még ha az irodalomtörténészek és kritikusok jelentős része legalább olvas is angolul? A könyv három angol nyelvű esszét tartalmaz, az első ezek közül Edgar Allan Poe jól ismert versének, A hollónak egy részletes és invenciózus szövegközeli olvasata, melyben a szerző a kárhozat motívumát kutatja, végül egyfajta költészetfilozófiai eszmefuttatásba átcsapva Poe-t implicit módon a kárhozott művész egyik archetípusaként értelmezve. A könyv második tanulmánya William Butler Yeats, a XX. század nagy ír költőjének 1920 utáni költészetében kutatja a halálmotívumok jelenlétét, többek között a Sailing to Byzantium – Hajóút Bizáncba és a The Second Coming – A második eljövetel című versek olvasására téve kísérletet. A két anglisztikai tematikájú tanulmány után – kissé kakukktojásszerűen – következik egy irodalomelméleti-germanisztikai témájú, a másik kettőnél jóval kevésbé esszéisztikusabb és sokkalta teória-centrikusabb tanulmány Kántás elsődleges kutatási területéről, Paul Celan költészetéről, azon belül is a medialitás, a közvetlenség-közvetettség problémakörének tárgyköréből.

Ezzel párhuzamosan, 2013-ban a The Illusion of Immediacy – Medial Aspects of Paul Celan’s Poetry (A közvetlenség illúziója – Paul Celan költészetének mediális aspektusai, korábban egyébként magyarul is publikálva bővített változatban, kismonográfia formájában Túl a médiumokon cím alatt) Kántás Balázs a Mosaics című angol nyelvű tanulmánykötetben ugyancsak közölt tanulmánya nemrégiben önálló, mindössze 24 oldalas karcsú könyvecskében is megjelent. Az erősen elméletcentrikus, angolul is a szűk szakmai közegnek szóló tanulmány Paul Celan költészetének egy igen fontos és aktuális aspektusával, a medialitással és a médiumokkal foglalkozik. A költő ismert és kevésbé ismert verseiben példákat keresve azt igyekszik vizsgálni, milyen médiumokra történő utalások fordulnak elő Celan hermetikus lírájában, illetve ezekből milyen következtetéseket lehet levonni a szerző medialitás-szemléletéről, médiumokhoz való viszonyáról, már amennyiben lehetséges egyáltalán egy ilyen egyértelmű medialitás-szemlélet körvonalazása a Celan költői életművén belül. A médium és a medialitás fogalmának lehető legtágabb definícióját használja, részint Marshall McLuhan, részint Friedrich Kittler nyomán haladva. A tanulmány vizsgálja többek között Celan lehetséges nyelvhez, íráshoz / irodalmi szöveghez, zenéhez, optikai és elektronikus médiumokhoz való lehetséges viszonyát, ezek alapján fenntartva egy olyan elméleti hipotézist, mely szerint a szerző költészetének végcélja nem más, mint az emberi nyelvet, a sokszoros közvetítettséget meghaladva, azon mintegy túllépve eljutni egy magasabb rendű, adott esetben közvetlenként, vagy legalábbis a közvetlenség illúziójaként értelmezhető kifejezési formához.

A fiatal irodalomkritikus harmadik, ugyancsak mindössze 24 oldalas angol nyelvű tanulmánykötete a Lost Words – An Essay on Translatability in the Mirror of Paul Celan’s Poetry címet viseli. Bár Paul Celan költészete látszólag itt is fókuszba kerül, főként inkább afféle orvosi lóként – jelen esetben a német nyelvű szerző néhány versének angol fordításán keresztül – funkcionál, az irodalmi szövegek fordíthatóságának és / vagy fordíthatatlanságának vizsgálata céljából. Kétségtelenül nehéz helyzetben van az az irodalmár, aki nem akar a banalitások szintjén értekezni a lírai szövegek fordíthatóságáról vagy arról, mi is az, ami elengedhetetlenül elvész egy fordítási folyamat során. Úgy vélem, az olykor kissé esszéisztikus és a vállalt szubjektivizmust sem nélkülöző, ugyanakkor az irodalmi szövegek természete tudományos vizsgálatának igényével fellépő tanulmányszöveg sem ragad meg a banalitások szintjén, hanem a kellő alapossággal elemzi a problémát, s részletekbe menő elemzéseken keresztül mutat rá arra, az egyes versek fordítása során mi is veszett el, illetve mi adódott hozzá az adott szövegek a célnyelven önálló entitásként létrejövő, saját jogon is esztétikai értékkel bíró interpretációihoz, még ha arra a kérdésre, hogy fordítható-e egy adott irodalmi szöveg, nem is adhat egyértelmű és mindent kimerítő választ. Ugyanakkor e megállapítások megtétele felettébb kockázatos egy olyan irodalomkritikus részéről, akinek nem anyanyelve sem a német, sem pedig az angol, így mind a forrás-, mind pedig a célnyelvet illetően csupán korlátozott nyelvi kompetenciával bírhat, még ha Kántás egyébként a vizsgált szerző egyik elhivatott magyar fordítója is. Az átfogóbb elméleti megállapítások ezzel együtt azonban bírhatnak valamiféle általános érvénnyel akkor is, ha elvonatkoztatjuk őket a konkrét forrásnyelvi (német) és célnyelvi (angol) szövegektől, s talán ezt a tendenciát erősítik a részletes és alapos szakirodalmi hivatkozások is.

Kántás Balázs három apró, ám egyúttal figyelemre méltó irodalomtörténeti tanulmánykönyvecskéje feltétlenül bír valamiféle értékkel és kuriozitással. Magam a magyar célközönségnek szánt idegennyelvű tanulmányszövegeket afféle neo-avantgárd gesztusként is tudnám értelmezni, melynek célja sokkal inkább a figyelemfelhívás, mint a tényleges éles megnyilvánulás – felhívni a figyelmet a hazai irodalomtudomány olykor kissé provinciális és belterjes szemléletére és intézményrendszerére, mintegy implicite deklarálva, hogy a térképen bizony nem csak mi létezünk, még ha alkalomadtán szeretjük is ezt hinni. Performatív demonstráció egy fiatal irodalmár részéről, mondhatnánk. Kántás tanulmánykötetei e téren jóval túlmutatnak a történetesen az anglisztika szakterületén nagyot alkotott, nemrégiben elhunyt Géher István professzorra való tanítványi emlékezés nemes szándékán. Ugyanakkor a megalapozott és értékes tanulmányszövegek olvastán is felmerülhet bennünk a kérdés – mi végre kíván egy szerző (ál)idegenné válni saját anyanyelvi közegében, s a figyelemfelhíváson túl vajon mit tud elérni az önmagától való nyelvi elidegenedés e performatív gesztusa által?

 

 

(Dunaharaszti, NAP Alapítvány, 2012, 50 oldal, 800 Ft)

(Dunaharaszti, NAP Alapítvány, 2013, 24 oldal, 300 Ft)

(Dunaharaszti, NAP Alapítvány, 2013, 24 oldal, 300 Ft)

 

  
  
 

Marik Álmos (1982) költő, irodalomkritikus, tanár

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.