Videó

Százados Ábel kapta a legígéretesebb fiatal filmes díját Cannes-ban
Az M2 Petőfi TV videója




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Zsávolya Zoltán: Az éles fantomképeket rajzoló kritikus (Kritikai szakmegjegyzések Kántás Balázs Fantomképek – Kötetkritikák a kortárs magyar irodalom paradigmatikus szerzőiről című könyvéhez)

 

Az éles fantomképeket rajzoló kritikus

 

Kritikai szakmegjegyzések Kántás Balázs Fantomképek – Kötetkritikák a kortárs magyar irodalom paradigmatikus szerzőiről című könyvéhez

 

 

Kántás Balázs kritikakötete kortárs, a szerző által paradigmatikusnak aposztrofált szerzőkről figyelemre méltó irodalmári vállalkozás, ugyanis – a fiatal szerző más ilyen irányú munkáihoz hasonlóan – szokatlan irodalomértelmezői nyitottságról tesz tanúbizonyságot. A könyvben huszonegy terjedelmes, részletekbe mélyedő, tanulmányigényű kötetkritika kapott helyet, melyek között valóban megtalálhatók a kortárs magyar irodalmi kánon(ok) szerint egyezményesen jelentősnek, paradigmatikusnak elkönyvelt szerzők műveiről szóló értékelések, ugyanakkor jó néhány olyan szerzőről szóló kritika is, akik kevésbé ismertek, műveik esztétikai kiemelkedőségük okán mégis megérdemlik a kritikusi figyelmet.

A kötetet egy, a kritikusi nyitottságot és a szövegközeli olvasás fontosságát hangsúlyozó, rövid előszó nyitja meg, a teljesség igényével az alábbi, igencsak egyöntetűen kanonizált és jól ismert szerzők műveit értékelik a kötet kritikái: Bíró József, Turczi István, Szőcs Géza, Tóth Krisztina, Gyukics Gábor, Jász Attila, Kemény István, Böszörményi Zoltán, Murányi Sándor Olivér, Farkas Péter, a kevésbé ismert és / vagy fiatal koruk okán még a kánon alacsonyabb régióiba sorolt alkotók közül a következő szerzők műveiről szóló kritikák kaptak helyet a könyvben: Babics Imre, Szarka István, Hegedűs János, Gyimesi László, Izsó Zita, Noszlopi Botond, Áfra János és Závada Péter. A nevekből, illetve a nevekhez köthető kortárs magyar irodalmi irányzatok, paradigmák változatosságából is kitűnik, hogy a szerző intenciója valami olyasmi lehetett: minél teljesebb képet adni a kortárs magyar irodalomról (azon belül is főként a líra, hiszen a költők felülreprezentáltak az értékelt szerzők között a prózaírókkal szemben), annak sokféleségéről. Kritikusilag semmiképpen sem könnyű feladat félretenni minden iskolázottságunkat, teoretikus és esztétikai prekoncepciónkat, és értékelni radikálisan más és más irodalmi paradigmába sorolható szerzők alkotásait, a Fantomképek című kritikakötet azonban mindenképpen sikerrel teljesíti az önmaga elé kitűzött célt, a kortárs magyar literatúra minél szélesebb spektrumú és nyitottabb, elfogultság- és előítéletmentes bemutatását.

A teljesség igénye nélkül térnék ki részletesebben a kötetbe foglalt néhány elemző és értékelő, tanulmányigényű kritikára, mű-portréra, melyek egyúttal az adott szerző írói / költői stílusának legmarkánsabb jegyeire is rámutat, metaforikus fantomképet rajzolva az adott alkotóról. Figyelemre méltóan érzékeny elemzést olvashatunk példának okáért Tóth Krisztina Magas labda című verseskötetéről (Le tudjuk csapni a Holdat?), melyben a kritikus nem csupán az adott kötetet értékeli és helyezi el a költőnő életművében, hanem Tóth Krisztina egész lírikusi pályájával kapcsolatban tesz érvényes állításokat.

Ugyancsak különösen kifinomult, esszéisztikus tanulmányba hajló kritika a Jász Attila Naptemplom villanyfényben című verseskötetértől szóló elemzés (Vers-festmények / festmény-versek és az őrült művész apoteózisa), mely mindamellett, hogy feltárja a vizsgált verseskötet képzőművészti utalásrendszerét (a versek költői beszélője alapvetően beszélője Csontváry Kosztka Tivadar alteregója), jogos és megalapozott fenntartásokat is közöl, nem annyira a kötet verseinek esztétikai színvonalával, sokkal inkább verseskötetszintű koncepciójával kapcsolatban.

Különösen magas színvonalon megírt, irodalomtörténeti és teoretikus mélységekbe merülő tanulmány a Kemény István A királynál című, sokat vitatott, közéleti tematikájú verseskötetéről szóló értékelés (A halk szavú költő közéleti pálfordulása), mely egyébként korábban egy rövidebb, lényegre törőbb, ám a kritikus fenntartásain kevésbé árnyaltan megfogalmazó formában jelent meg az Irodalmi Jelen Online felületén (A halk szavú, „közéletiző” költő). A szöveg elhelyezi Kemény számos ellentmondásos kritikát kapott kötetét a magyar közéleti irodalmi hagyományban, s fenntartásait a kötet verseinek beszédmódjával igen megalapozott módon és elegáns formában közli.

Ami a Nyerges Gábor Ádám SzámVetésForgó című, második, szintén ellentmondásos bírálatokban részesült verseskötetéről szóló alapos és részletes értékelést (A fiatal költő sokat markol… …de nem eleget) illeti, a fiatal kritikus ugyancsak elegáns módon, a bírált mű vitathatatlan erényeire is rámutatva fogalmaz meg néminemű fenntartást az irónia megítélése szerint túlzásba vitt alakzatával és a verseskötet repetitív tendenciáival kapcsolatban, mindezzel együtt, vagy mindettől függetlenül a szerzőt a legfiatalabb kortárs magyar költőnemzedék egyik kiemelkedő alkotójaként értékelve.

A Závada Péter Ahol megszakad című verseskötetét elemző kritika (A rögtönzés illúziója) elhelyezi a fiatal költő és slammer, kiindulópontja szerint elsősorban eme kevésbé csak és kizárólag költői, mint inkább előadóművészi műfaj, a slam poetry felől olvasható első verseskötetét a kortárs magyar lírán belül, s rávilágít, hogy napjainkban az ilyen szempontból még mindig kissé retrográdnak, konzervatívnak számító magyar irodalmi közegben sem annyira egyértelmű már a magas irodalom / kultúra és a populáris kultúra között húzódó határvonal, hiszen a slam poetry, mint a kortárs magyar lírába szervesen illeszkedő műfaj, akár mindkettőhöz sorolható.

A Gyimesi László három regényéről szóló kritikaegyüttes (Próza-triptichon Gyimesi László három regényéről) az inkább sajátos, markáns hangú kortárs költőként ismert, prózaíróként azonban kissé talán méltatlanul mellőzött szerző három szociografikus-mágikus realista irányultságú regényét teszi vizsgálata tárgyává, illetve felhívja az olvasók figyelmét az érthetetlen módon keveset recenzált három, önállóan is olvasható, egymással mégis szoros cselekménybeli-kronológiai kapcsolatban is lévő regényre, ugyancsak elmélyült, értő elemzést nyújtó, tanulmányigényű kritika formájában.

A Murányi Sándor Olivér Zordok, a székely szamuráj című regényéről szóló kritika (Egy posztmodern kori kóborlovag) ugyancsak egy igencsak ellentmondásos recepcióval bíró szerzőt és művét teszi bírálat és értelmezés tárgyává, és a kötetet bizonyos negatív bírálatokkal szemben védi meg és mutat rá meglepő megalapozottsággal, miért is tekinthetjük azt akár a kortárs magyar prózairodalom egyik fontos alkotásának. Rokonítja továbbá a regényt többek között Krúdy Gyula vagy a Murányira köztudottan nagy hatást gyakorló Hermann Hesse prózájával, ami ugyancsak produktívan járul hozzá a mű értelmezéséhez.

A sort még bőven folytathatnánk, azonban úgy vélem, a példaként, persze korántsem véletlenszerű példaként kiragadott hét alapos, tanulmányigényű kritika is rávilágít, milyen körültekintéssel jár el a kritikus, és miként vesz figyelembe mindig az adott vizsgált, bírált, elemzett művön kívüli tényezőket, megrajzolva ezzel nem egy szerző az adott egyes művön túli alkotói arcképét, írói-költői fantomképét, ha úgy tetszik… Az adott mű bírálata soha sem adott mű bírálata, hanem mindig sokkal tágabb kontextusban igyekszik azt értelmezni és elhelyezni, kireflektálva a vizsgált szövegből a kortárs magyar irodalom általánosabb, művek és szerzők felett álló jelenségeire, irányaira, tendenciáira. A huszonegy tanulmány igényű, terjedelmes kritika kortárs magyar irodalmi mű- és arcképcsarnokká áll össze, melyből kiolvasható egy fiatal irodalomkritikus személyes, mégsem teljes mértékben szubjektív, inkább bizonyos fokú objektivitásra és teljességre törekvő, a lehető legtöbb irányba kitekintő irodalmi kánona. A Fantomképek a kortárs magyar irodalomkritikai diskurzus fontos, értékes darabja, mely a konszenzuálisan kanonizált szerzők műveinek értékelése mellett feladatának tekinti a kánon alacsonyabb régióihoz tartozó, sok esetben méltatlanul mellőzött alkotók értékes munkáira is felhívni az olvasói figyelmet, s eme feladatát, mint azt már korábban említettük, bár szükségszerűen a maga terjedelmi és tematikai korlátai között, de kétségtelenül sikerre is viszi.

 

(Budapest, Napkút Kiadó, 2013, 134 oldal)

  
  
 

Zsávolya Zoltán (1968)

A Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat szerkesztője.

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.