VideóA Magyar Hang videója Keresés a honlapon: |
KritikaA boci effektus
Hartay Csaba: Nem boci Athenaeum Kiadó, 2015.
Megszülte a szarvasmarhaság teoretikusát a mű, a tehenészetről írt, remekbe szabott paródia, amely honi társadalmunk szarkasztikus tükre is egyben. Megtalálható benne minden jellembeli defekt a tehén paradigmájába gravírozva. S ezzel együtt, innentől konstituálható a fejés és a szarvasmarha gondozás praktikája, poétikája és hiteles filozófiája. Tejbe aprított irodalom. Aposztrofálja önmagát az alcímben a kötet. S ez a lenyűgöző és kézenfekvő természetesség, egyszerűség és magától értetődő distancia végigvonul a regényen, mint egy több személy által vezetett naplón. A nem-irodalomtól az irodalomig vezető út van itt lekönyvelve, ábrázolva. De még mennyire! Kedélyes és komoly kísértet a kétezres évek elejéről
Egy bő évtizeddel megkésett esszé Zsávolya Zoltán Jimmy visszatér című regénye ürügyén
Zsávolya Zoltán, a kortárs magyar irodalmár középnemzedék markáns prózaíró és irodalomtörténész tagja még 2003-ban megpróbálkozott azzal, hogy lektűríróvá avanzsál / devalválódik, de legalábbis megmerítkezik a populáris kultúra igencsak ellentmondásos és zavaros vizében. Ekkor jelent meg ugyanis a magaskultúrához tartozó szépirodalmi regisztertől némileg elrugaszkodó, tudatosan botránykönyvnek szánt műve, a Jimmy visszatér, a tragikus módon elhunyt, példátlanul népszerű énekest, Zámbó Jimmyt főhőséül választó regény, mely meglehetősen ironikus (egyesek számára akár kegyeletsértő?) módon azt tematizálja, miként tér vissza kísértetként a fikció világában a Király, hogy lelkét egy idősödő, a nyugdíj mellett házmesterként dolgozó hölgynek öntse ki… Bizton, tézisszerűen állítom, hogy az író nem járt sikerrel, amikor könnyedén emészthető, populáris, és egyúttal kétes színvonalú lektűrregényt kísérelt meg írni. Nem, nem járt sikerrel, mert a Jimmy visszatér megítélésem szerint merész és eredeti ötletekkel teli, helyenként hatásvadász kísérleti regény, de mindenképpen magas színvonalon megalkotott és meglehetősen komplex szépprózai mű! Tengerbe merített lélek
Pál Dániel Levente: Hogy éltünk, nem hiába
Fiatal Írók Szövetsége, 64 oldal, 1500 forint A totális emlékezet tárházában, ha lenne ilyen, valamennyi rejtekező illetve felszínre törő hagyománynak és műnek helyet kellene kapnia. Nem hiányozhatna belőle semmi, ami egyszer, valaha elhangzott, leíratott. Ha valaki mégis úgy gondolná, hogy merőben újat akar, először át kellene néznie, lapoznia az egymásra torlódott múltakat ebben a textus-szőttesben. Ezt a jelenséget, melyben valami olyan jelenítődik meg, ami eddig még nem, prezentifikációnak nevezi Husserl. Az éltető oxigén Bíró József Stromatolite című kötetéről
Bíró József a hazai avantgard mára vitathatatlanul legkövetkezetesebb képviselője. Avantgard írásképekkel megjelenített költeményeit nemcsak szigorúan, a saját maga megszabta törvényszerűségek szerint szerkeszti, hanem a bennük foglalt témákat ugyanazzal az indulattal, hittel, meggyőződéssel, csalódással szólaltatja meg, mint tette azt az avantgard hazai fénykora idején. Ezek a modern tartalmak azonban saját régi versformáiban szólalnak meg – a versformákat a saját írásmódja szerint egyszerre írja szét és tartja össze - ; írásképe negyven éve árulkodik szerzőjéről: egy Bíró-verset egyetlen sorról felismerhetünk. Ezeken a formai sajátságokon túl Bíró költészetének fő jellemzője: a legmaibb világérzéseket szólaltatja meg klasszikus, vagy akár igen ősi formákban, régi hangon. Az irodalomtudományi paradigmaváltásról Szepes Erika három szakkönyve ürügyén
1. A mocskos mesterség – gondolatok a paradigmaváltásról Szepes Erika, az egyik legtermékenyebb és legsokoldalúbb kortárs magyar irodalomtörténész érdekes tanulmánykötetet publikált nemrégiben.[1] Bár köztudomású a szakmán belül, hogy irodalmári értékrendje mondhatni szöges ellentéte a korunkban oly divatos, Magyarországon a ’90-es évek végén lábukat megvetett és azóta talán kissé szélsőségesen akadémizálódott irodalomtudományi irányzatoknak (hermeneutika, recepcióesztétika, dekonstrukció, diskurzusanalízis, stb. – a sort hosszan folytathatnánk), A mocskos mesterség című könyvében nem egyszerűen másként gondolkozik, hanem koncepciózusan és bátran szembemegy és vitába száll e megítélése szerint túlzottan elméletcentrikus, a műveket olykor szélsőségesen a teória szolgálatába állító irányzatokkal. Talán nem túlzás azt mondani, hogy programja szerint e tanulmánykötet mintha megkísérelné újraindítani, de legalábbis felidézni és továbbgondolni a ’90-es évek nagy irodalomtudományi szellemi összecsapását, az úgynevezett kritika-vitát. Áttetsző nyelv avagy a mondat jó íze Ámosz Oz: Barátok között Európa, 180 oldal, 2990 forint Fordította: Szilágyi Erzsébet
A nyelvet minden beszélő újraalkotja. A nyelv soha nincs kész. Szakadatlanul létrehozza önmagát. És mennyivel inkább gazdagodik, ha maga a szó embere, az író dolgozik vele. Ámosz Oz esetében pláne, hiszen ő sajátosan áttetsző nyelven, szikár stílusban szólaltat meg egy különös gondolkodásmódot. És van nyelve hozzá. Kiépíti az események szőnyegmintáin keresztül magát a regény-nyelvet, ami világot kreál. Organizmus, panoráma Szerteágazó történet, árnyas mappa Berkovits György: V. és Ú. /I-II. Díszcserje kisasszony, Jelzőművész L'Harmattan, 720 oldal, 4490 forint Míg a honi fiatal irodalom újabb értékopciókat és hagyománykonstrukciókat regisztrálva végrehajtott egy friss „fordulatot” az utóbbi években, amely során a posztmodernség egyik értelmezését, a hozzá való viszonyulást felváltotta egy másik, magyarán az elszabadult nyelvűt egy szintetizáló, eklektikus látás[1]. Berkovits György tíz év után újra jelentkezett egy jó könyvvel, amelyben mintha ehhez az új folyamathoz akart volna egy példázatot/adalékot szolgáltatni. De hol is van az a senkiföldje? Megkésett kapcsolódó esszé Bezeczky Gábor Irodalomtörténet a senkiföldjén című monográfiájához
Bezeczky Gábor Irodalomtörténet a senkiföldjén című, 2008-ban megjelent kismonográfiája a kortárs magyar irodalomtörténet-írás a viszonylag közeli múltban publikált egyik legérdekesebb, vitaindító jelleggel íródott szakmunkája. Tárgya ugyanis nem más, mint Kulcsár Szabó Ernő 1993-ban, majd 1994-ben újra megjelent rövid (késő)modern irodalomtörténeti szakkönyve, A magyar irodalom története 1945-1991 című munka. Bezeczky több huszonöt év – jelen kapcsolódó esszé írásának idején pedig már valamivel több, mint harminc év – távlatában illeti Kulcsár Szabó 1990-es évekbeli munkáját egy kissé megkésett, mégis könyvnyi terjedelmű bírálattal, ez azonban semmiképpen sem von le érdemeiből és alaposságából, valamint kemény, nem egy helyen ironikus kritikája ellenére abból a mégiscsak megnyilvánuló szakmai tiszteletből, amellyel tárgyához viszonyul. – Simon Márton Dalok a magasföldszintről című kötetéhez
A korai beérkezettség bája és lehetséges buktatói – fogalmazódik meg a recenzensben Simon Márton Dalok a magasföldszintről című kötetének forgatása közben. Noha mindezek mögött kiérlelt költői gyakorlat, szakmai tapasztalatok rejlenek. Dokk-szerkesztés, átmeneti Telep-csoport, Előszezon alapítása, Mozgó Világ Nívódíj. Bár Simon Mártonnal, állítólag (honlapi vallomás szerint), 11 éves kora óta „nem történt semmi különös”. Ez végül is jól hangzik, akár egy Simon Márton-vers felütése is lehetne, hiszen „kevés ékítménnyel, a közbeszéd fordulataival” él, mondja Lator László. A mester személye illetve a felsorolt orgánumok lehetséges bizonyítékai a beérkezettségnek, amelyhez képest szinte „későn” jelent meg az első verseskötet. A feltörekvő ifjú irodalom, az útrabocsájtók, meg néhány közös metszet. Köztük, persze, Kemény István, akit lehet tisztelni, de mégsem fogadhatjuk el kritika nélkül a fülszöveg minden kijelentését. Például azt, hogy miért kapna az olvasó vigasztalást meg erőt és kitartást a kötet verseiből. Hiszen: „inkább tűnnek nagyon szomorú és nagyon pontos blogbejegyzéseknek”. A két állítás nyilván nem zárja ki egymást, de a magasföldszinti dalok legfeljebb túlélni segíthetnének, már ha bizonyos olvasatok szerint esetleg volna efféle céljuk. Esti vázlat, reggel átolvasni mondja egy érdekes verscím, lehetne akár egy ciklusé, (ha lenne benne ciklus), vagy a kötet mottója is. VONÁSOK PROSPERO ARCKÉPÉHEZ
A peremre szorult bölcs palackpostái Esszékritika a Mondom: szerencséd című kötetéről Géher István első kötete az 1980-as évek magyar költészetének igen fontos, a kortárs magyar irodalomról való korabeli gondolkodást megváltoztató darabja[1] volt, mely most, harminc-egynéhány év múltán is megérdemli az olvasói figyelmet. A géheri költészetre oly jellemző, mindig és mindenhol mintegy vízjelként jelenlévő, keserédes, sokszor szomorkás hangnemet megütő, mégis játékos-ironikus alanyiság már itt, a Mondom: szerencséd verseiben is tetten érhető. Bár a kiváló formaművész Géher István, akitől elidegeníthetetlen az irodalmárság / irodalomtudósság, rengeteg kötött formát kipróbál és e kötött formák keretei között rengeteg magyar és külföldi szerzőt megidéz, számtalan maszkot magára ölt, vershangja mindig következetes marad. Az olvasónak nem lehet kétsége afelől, hogy minden maszk mögül ugyanaz a Géher István szól hozzá kissé elváltoztatott, de felismerhető hangon – a költő, az irodalomtörténész, a tanár, az ember. Az esszé mesterfoka
1. Mesterségünk címere – Amerikai könyvek magyar olvasóknak Géher István első irodalomtudományi szakkönyve, a Mesterségünk címere[1] – már ha lehet egyáltalán annak nevezni – többi hasonló témájú munkájához hasonlóan igen szabálytalan, szokatlan munka. Ihletettsége, miként a magát annyiszor elsősorban tanárnak, és csak másodsorban költőnek, műfordítónak és irodalomtörténésznek valló Géher István más munkái esetében is, ugyancsak pedagógiai – a benne foglalt esszék a tanítás, oktatás szándékával íródtak. A kulturális transzfer, illetve annak hiánya Marno János Paul Celan-fordításaiban az Atemkristall – Lélegzetkristály című versciklus magyar adaptációjának tükrében (FORDÍTÁSKRITIKAI MŰHELYTANULMÁNY)
Bevezetés Paul Celan Atemkristall – Lélegzetkristály című versciklusa először 1965-ben jelent meg önálló kötetben, majd 1967-ben a költő Atemwende – Lélegzetváltás című hosszabb kötetében is publikálásra került. A mindössze huszonegy rövid versből álló ciklus versei, különös tekintettel néhány ismertebb darabra, az elmúlt évtizedekben saját recepciótörténetre tettek szert a cikluson kívül és belül. Kántor Zsolt versbútorai Kántor Zsolt: Must Digitális Kalamáris, 2015. Szarvas. 86 oldal
Igen, a lélek. Ebben bízunk, mi, világban kószáló testek. Test a lelke mindennek, szól az abszurd magyarázat erre a felfoghatatlan anyagi és szellemi világra válaszul, melyben lebegünk, kapálózunk, és egyre kevesebb a fogódzónk. A vers fogódzó. Annak kell lennie. „Nem értem ezeket a mai, modern verseket” – hangzik el sokszor a közhelyszerű elutasítás. És a zenét érted? A látványt érted? A napot érted? A holdat? A nyarat? A recepció mérföldkövei KRTIKAFÜZÉR A PAUL CELAN KÖLTÉSZETÉRŐL MAGYAR NYELVTERÜELETEN MEGJELENT LEGFONTOSABB SZAKKÖNYVEKRŐL
1. A megfejthetetlen szavak nyomában Megkésett megjegyzések Bacsó Béla A szó árnyéka – Paul Celan költészetéről című könyvéhez, A MAGYARORSZÁGI CELAN-recepció fontos mérföldkövéhez Bacsó Béla kismonográfiája[1] / esszé-tanulmánykötete (a könyv műfaji besorolása megítélésem szerint meglehetősen nehéz feladat) Paul Celan magyarországi kritikai recepciójának kétségtelenül egyik mérföldkő értékű állomása, melynek megállapításai még így, a megjelenéstől számított idestova két évtized távlatában sem avultak, avulhattak el. Írom ezt azért, mert 1996 óta a Celan-filológia meglehetősen nagy lépéseket tett előre, publikálatlan művek váltak elérhetővé, megszületett több kritikai kiadás, továbbá korábban ismeretlen életrajzi tények váltak ismertté, jórészt annak köszönhetően, hogy azóta Celan több ezer oldalnyi levelezését is kiadták. Az emberen túli dalok tanulmányszintézise
Kritikai szakmegjegyzések Kántás Balázs „Vannak még dalok túl az emberen” – Írások Paul Celan költészetéről, líraesztétikájáról és recepciójáról című tanulmánykötetéhez
A korához képest igen kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatal irodalomtörténész, Kántás Balázs Paul Celan munkásságáról írott összegző tanulmánykötete, mely alcíme szerint a költő költészetéről, líraesztétikájáról és recepciójáról egyaránt közöl írásokat, azért is figyelemre méltó darabja a magyarországi Celan-recepciónak, mert ez idáig ez a könyv a legterjedelmesebb összefüggő kommentár magyar nyelven a 20. század prominens költőjének életművéről. Számos felróható hibája és/vagy vitatható állítása és módszertani aspektusa ellenére olyan irodalomtudományi szakmunka, mely a szintézis igényével lép fel, azaz a benne foglalt tanulmányok a lehető legtöbb nézőpontból igyekeznek megvizsgálni, körüljárni a celani életművet. A megfejthetetlen szavak nyomában Megkésett megjegyzések Bacsó Béla A szó árnyéka – Paul Celan költészetéről című könyvéhez
Bacsó Béla kismonográfiája[1] / esszé-tanulmánykötete (a könyv műfaji besorolása megítélésem szerint meglehetősen nehéz feladat) Paul Celan magyarországi kritikai recepciójának kétségtelenül egyik mérföldkő értékű állomása, melynek megállapításai még így, a megjelenéstől számított idestova két évtized távlatában sem avultak, avulhattak el. Írom ezt azért, mert 1996 óta a Celan-filológia meglehetősen nagy lépéseket tett előre, publikálatlan művek váltak elérhetővé, megszületett több kritikai kiadás, továbbá korábban ismeretlen életrajzi tények váltak ismertté, jórészt annak köszönhetően, hogy azóta Celan több ezer oldalnyi levelezését is kiadták. Nikkel Browning és csontfűrész Tolnai Ottó: Balkáni babér Jelenkor, 240 oldal, 2200 forint Tolnai Ottó beszédmódja annak a markáns világtapasztalatnak a nyelve, amely hajszálpontosan artikulált közlésként érkezik az olvasóhoz, mint az emberi intuíció jól kivehető kézírása. Nem pusztán elvont, közeg nélküli tartalom ez, hanem egyfajta jelenlét, a betűkbe és mondatokba belelehelt szellem megjelenése, kisugárzása. Nem animista, de nem is ortodox materialista. Inkább tárgyilagos szürrealista, poszt-futurista. Bombasztikusan érzéki és áthevült ténymegállapításai lehetővé teszik a befogadó számára, hogy új álláspontra tegyen szert az irodalmi nyelvezetet illetően s hogy átértelmezze a költészet hatásmechanizmusáról vallott nézeteit. Tolnait tanulmányozva permanensen azt érezni, hogy ami eddig korlátozott volt a kifejezés terén, az most szabad. A beszéd határai eltörlődnek és nyílik egy új dimenzió a recepció számára is, a képi és a hangzásbeli effektusok találkozási pontjában. Tolnai megdolgoztatja a fogalmakat. Nála a nyelv megújított használatban működik. „Csak az olvassa versemet, / ki ismer engem és szeret, / mivel a semmiben hajóz / s hogy mi lesz, / tudja, mint a jós” – írta József Attila a Csak az olvassa… kezdetű töredékében. Zalán Tibor jórészt szintén töredékekből építkező, az utóbbi öt év verseit összegyűjtő legújabb kötetét azoknak ajánljuk, akik őt már eddig is olvasták és képesek voltak érzelmileg is elfogadni azt az első olvasásra sokkolónak ható, a pusztulást tárgyul tévő versvilágot, amely Zalán utóbbi két kötetére, ciklusára volt jellemző (Dünnyögés félhangokra, Fáradt kadenciák). A „homokos”, „vizes síkra” ért és még mindig ott időző, megváltásról rég lemondó, önmagát túlélő alany szólal meg újból, „kikönyökölve léte ablakán”. Hangja az előző köteteknél is lehangolóbb, a „csalás nélkül” szétnéző tekintet még könyörtelenebbnek tűnik. Jó példa erre a kötet József Attila Töredékeit és Arany János Őszikéit egyaránt felidéző Kései zsengék című utolsó ciklusának egy verse: „Ősz van A lombok még az ágakon / kinek panaszoljam el a bánatom / Ki érti meg, hogy minden mondhatatlan / A semmi ágáról is leszakadtam (Ősz van A lombok még az ágakon). A filológiai rendőrnyomozó kortárs magyar irodalmi aktatára Poliptichon – Fantomképek a kortárs magyar irodalomról Zsávolya Zoltán Poliptichon – Fantomképek a kortárs magyar irodalomról című tanulmánykötete szerves, koncepciózus folytatása a szerző második, A fanyalgás művészete címet viselő rövid esszékritika-gyűjteményének. A szerző itt is azt a merész, kötetlen, olykor játékos, olykor provokatív, olykor egyenesen már-már a szépirodalmi regiszterre jellemző stílusbravúrokba hajló értelmezői nyelvezetet használja, mint korábbi, kisebb lélegzetű könyvében, és az irodalomtörténetileg-esztétikailag kétségkívül megalapozott interpretátori (inter-predátori?) állítások mellett nem riad vissza az elég markánsan vállalt, a kötet egészét végigkísérő és szövegszervező elvvé előlépő szubjektivizmustól sem. Mágnások, álmodozók, szélhámosok és szabadkőművesek P. Horváth Tamás Tündérváros című regénye a magyar prózaírás legnemesebb hagyományait követi, és érdekes átmenetet képez a történelmi fikció, az életrajzi regény és a dokumentumregény között. A szerző a világhírű pécsi fazekasmester és későbbi porcelángyáros, Zsolnay Vilmos fiának, Zsolnay Miklósnak az életét meséli el, aki a megörökölt Zsolnay-gyárat immár nem annyira újító-alkotó szakemberként, de sokkal inkább remek üzleti és diplomáciai érzékkel megáldott vállalkozóként virágoztatta fel. 
|
Sűrű, mint a must. Édes, tömény. Alkohol még nyomokban is alig. Mindvégig tisztán látunk. Kántor Zsolt új kötetében nincsenek elválasztó vonalak. Folyam. Mint címoldalon az illusztráció. Gyümölcsízben hömpölyög az Ige és az ima. Olajban tartósul. Mindenki a saját lelkében él? – szegezi nekünk a kérdést a kötet első sora. S ami elkezdődött, rögtön véget ér – zárul a prózavers-szerű nyitány.