Videó

Százados Ábel kapta a legígéretesebb fiatal filmes díját Cannes-ban
Az M2 Petőfi TV videója




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Boldogh Dezső: A beérkezettség dalai (Simon Márton: Dalok a magasföldszintről)

 

– Simon Márton Dalok a magasföldszintről című kötetéhez

 

A korai beérkezettség bája és lehetséges buktatói – fogalmazódik meg a recenzensben Simon Márton Dalok a magasföldszintről című kötetének forgatása közben. Noha mindezek mögött kiérlelt költői gyakorlat, szakmai tapasztalatok rejlenek. Dokk-szerkesztés, átmeneti Telep-csoport, Előszezon alapítása, Mozgó Világ Nívódíj. Bár Simon Mártonnal, állítólag (honlapi vallomás szerint), 11 éves kora óta „nem történt semmi különös”. Ez végül is jól hangzik, akár egy Simon Márton-vers felütése is lehetne, hiszen „kevés ékítménnyel, a közbeszéd fordulataival” él, mondja Lator László. A mester személye illetve a felsorolt orgánumok lehetséges bizonyítékai a beérkezettségnek, amelyhez képest szinte „későn” jelent meg az első verseskötet. A feltörekvő ifjú irodalom, az útrabocsájtók, meg néhány közös metszet. Köztük, persze, Kemény István, akit lehet tisztelni, de mégsem fogadhatjuk el kritika nélkül a fülszöveg minden kijelentését. Például azt, hogy miért kapna az olvasó vigasztalást meg erőt és kitartást a kötet verseiből. Hiszen: „inkább tűnnek nagyon szomorú és nagyon pontos blogbejegyzéseknek”. A két állítás nyilván nem zárja ki egymást, de a magasföldszinti dalok legfeljebb túlélni segíthetnének, már ha bizonyos olvasatok szerint esetleg volna efféle céljuk.  Esti vázlat, reggel átolvasni mondja egy érdekes verscím, lehetne akár egy ciklusé, (ha lenne benne ciklus), vagy a kötet mottója is.

  Ha már blog, akkor számos apró intimitás is kiderül. Például a költő nemcsak este ír, hanem éjjel is gyakran fent van, szereti a tejport, minden harmadik versben rágyújt, valamint szervezete képes a gyorséttermi kaják megemésztésére is. A látszólag közbeszédmódra hangolt fordulatok alkalmazásával Simon Márton bátran felvállalja buktatókkal teli terepeit. A nemzedéki manírnak nevezhető stílusjegyek használatával lírája általában sikeresen, sőt hangulatosan működik. Ahol nem, ott sincs tragédia, legfeljebb időnként a jól szerkesztett koncepciók közé borzas szövegtestecskék ékelődnek. Valójában néha nehéz eldönteni, hogy túlírtságról van-e szó, vagy profi szövegrendezői játszadozásról: „Erről mesélek, egy kerthelyiségben, / a leveleiket bontogató gesztenyefák alatt, / a hideg, áprilisi napsütésben, egy nőnek, / hogy majd megírom ezt a verset, / egy titkos találkozó végén, olyan átéléssel, / mintha nem lenne mindegy, ráadásul egy másikra, / egy másik versre gondolok épp, nem is erre." (Meg sem történt)

  Máskor viszont jelentős költészet bontakozik ki előttünk, előfordul, hogy pont olyankor, amikor egyáltalán nem számítunk rá. Kicsit száraz, ál-tudálékos, lexikon-szerű leírások a Hold sötét foltjairól, társítva a halott anya emlékével: „ … és akkor az a sötét folt, ami valaha / a melled volt, akkor az is tenger”.  Itt még csak jó átvezetésnek tűnik, a telitalálat, ahol a szöveg nagy verssé kezd válni, néhány sorral arrébb kezdődik: „Arcomra kenem itt hagyott / festékeid, így próbálván jobban /szeretni magam. És majd, /előbb-utóbb, megiszom azt a két / üveg, azóta meglévő parfümöd / – mi mást kezdhetnék velük?” (A merülés elmélete) Ez már abszolút simonmártonos, egyszerre morbid, gyönyörű és hiteles. A képteremtő erő mögött az ősi emberi psziché rejtett kannibalizmusa mai nyelvi környezetben, és valahol Petri meg József Attila késői anyaverseinek hangulata, anélkül, hogy a költő pillanatra is direkt megidézné őket. Egy távoli, hasonló motívum, ahogy direktben is visszatér: „Emlékszem, / már annyi hús se volt rajtad, amiből / egy tízéves fiú jóllakhat” (És ez egy).

  Simon Márton honlapján Kosztolányi neve is szóba kerül mint költőelőd. Elgondolkodtató, bár első blikkre nem könnyű a kötetben nyomára jutni. A teátrális körülmények között magát szeppukuval a másvilágra juttató Mishima Yukio valóságosabb háttérszereplőnek tűnik a költő panteonjában. Ettől függetlenül Simon Márton közismert vonzódása a japán kultúra felé kisebb szerepet kap a Dalok a magasföldszintről verseiben, (kivétel talán a Morijama Daidónak ajánlott Képreírás és a befejezésben teljesen haiku-hangulatú Elalvás előtt). A költemények nagyrészt a párkapcsolat és az anya-hiány problémáit járják körül, elemezve és távolságtartó módon, sőt időnként szinte ironikusan. A szereplők, emlék-alakok különben is gyakran keverednek, sokszor pedig csak költőt körülvevő tárgyak jelenléte nevezhető viszonylag valóságosnak, és ezek a speciális versbeli eszközökkel érzékeltetett tér-megjelenítések olyan kiváló költeményekben realizálódnak, mint pl. a Tagadás gyakorlása: „Ez nem törölköző, ez a pulóverem, amibe beletörlöd az arcod, / pedig rajtam van. Ez nem pont így volt, de emléknek így is elég…”. Vagy: „Ez nem az agyam, ez az instant kávé, ez nem az éjszaka lesz, / csak majd kikapcsolom a monitort. Ez nem csend, csak a polcra dobált / könyvek gerincét olvasgatom hátradőlve.” A remekül összeállított vers befejezése is bravúros, bizonytalanságban hagy, miközben látszólag mindent kimond: „Ez nem vers, ez a szembe házról – bontják vagy épül – a szélben / elszabadult hét emeletnyi zöldes, műanyag védőháló, belegabalyodtam./ Ezeket mondom, miközben a gerincedre, a meztelen hátadra gondolok, / és valamire, ami mint egy befejezetlen mondat, be nem váltott ígéret, / most már mindig lesz köztünk. / Aztán meg arra, hogy ha védőháló, / miért nem véd meg semmitől.”

  A Dalok a magasföldszintről helyenként talán szándékos túlírtsága ellenére erőteljes költői anyag. Ezen az az apróság sem változtat, hogy a kötet végén a hevenyészett köszönet- és idézet-jegyzék szereplőiről – például a Szív-szútra (na de melyik?) mellett Iluk, Nórik, Mozgó Világ, Wakajamával és a Bibliával –, nem igazán derül ki, merre találhatóak és miért pont ők, illetve ezen írások épültek így-úgy a szövegekbe…

 

Simon Márton: Dalok a magasföldszintről. L’Harmattan, Budapest, 2010.

 

  
  
 

Boldogh Dezső (Budapest, 1967) költő, a Veranda Művészeti Csoport alapító tagja

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.