VideóA MNMKK - Petőfi Irodalmi Múzeum csatorna videója Keresés a honlapon: |
Boldogh Dezső: A beérkezettség dalai (Simon Márton: Dalok a magasföldszintről)
– Simon Márton Dalok a magasföldszintről című kötetéhez
Ha már blog, akkor számos apró intimitás is kiderül. Például a költő nemcsak este ír, hanem éjjel is gyakran fent van, szereti a tejport, minden harmadik versben rágyújt, valamint szervezete képes a gyorséttermi kaják megemésztésére is. A látszólag közbeszédmódra hangolt fordulatok alkalmazásával Simon Márton bátran felvállalja buktatókkal teli terepeit. A nemzedéki manírnak nevezhető stílusjegyek használatával lírája általában sikeresen, sőt hangulatosan működik. Ahol nem, ott sincs tragédia, legfeljebb időnként a jól szerkesztett koncepciók közé borzas szövegtestecskék ékelődnek. Valójában néha nehéz eldönteni, hogy túlírtságról van-e szó, vagy profi szövegrendezői játszadozásról: „Erről mesélek, egy kerthelyiségben, / a leveleiket bontogató gesztenyefák alatt, / a hideg, áprilisi napsütésben, egy nőnek, / hogy majd megírom ezt a verset, / egy titkos találkozó végén, olyan átéléssel, / mintha nem lenne mindegy, ráadásul egy másikra, / egy másik versre gondolok épp, nem is erre." (Meg sem történt) Máskor viszont jelentős költészet bontakozik ki előttünk, előfordul, hogy pont olyankor, amikor egyáltalán nem számítunk rá. Kicsit száraz, ál-tudálékos, lexikon-szerű leírások a Hold sötét foltjairól, társítva a halott anya emlékével: „ … és akkor az a sötét folt, ami valaha / a melled volt, akkor az is tenger”. Itt még csak jó átvezetésnek tűnik, a telitalálat, ahol a szöveg nagy verssé kezd válni, néhány sorral arrébb kezdődik: „Arcomra kenem itt hagyott / festékeid, így próbálván jobban /szeretni magam. És majd, /előbb-utóbb, megiszom azt a két / üveg, azóta meglévő parfümöd / – mi mást kezdhetnék velük?” (A merülés elmélete) Ez már abszolút simonmártonos, egyszerre morbid, gyönyörű és hiteles. A képteremtő erő mögött az ősi emberi psziché rejtett kannibalizmusa mai nyelvi környezetben, és valahol Petri meg József Attila késői anyaverseinek hangulata, anélkül, hogy a költő pillanatra is direkt megidézné őket. Egy távoli, hasonló motívum, ahogy direktben is visszatér: „Emlékszem, / már annyi hús se volt rajtad, amiből / egy tízéves fiú jóllakhat” (És ez egy). Simon Márton honlapján Kosztolányi neve is szóba kerül mint költőelőd. Elgondolkodtató, bár első blikkre nem könnyű a kötetben nyomára jutni. A teátrális körülmények között magát szeppukuval a másvilágra juttató Mishima Yukio valóságosabb háttérszereplőnek tűnik a költő panteonjában. Ettől függetlenül Simon Márton közismert vonzódása a japán kultúra felé kisebb szerepet kap a Dalok a magasföldszintről verseiben, (kivétel talán a Morijama Daidónak ajánlott Képreírás és a befejezésben teljesen haiku-hangulatú Elalvás előtt). A költemények nagyrészt a párkapcsolat és az anya-hiány problémáit járják körül, elemezve és távolságtartó módon, sőt időnként szinte ironikusan. A szereplők, emlék-alakok különben is gyakran keverednek, sokszor pedig csak költőt körülvevő tárgyak jelenléte nevezhető viszonylag valóságosnak, és ezek a speciális versbeli eszközökkel érzékeltetett tér-megjelenítések olyan kiváló költeményekben realizálódnak, mint pl. a Tagadás gyakorlása: „Ez nem törölköző, ez a pulóverem, amibe beletörlöd az arcod, / pedig rajtam van. Ez nem pont így volt, de emléknek így is elég…”. Vagy: „Ez nem az agyam, ez az instant kávé, ez nem az éjszaka lesz, / csak majd kikapcsolom a monitort. Ez nem csend, csak a polcra dobált / könyvek gerincét olvasgatom hátradőlve.” A remekül összeállított vers befejezése is bravúros, bizonytalanságban hagy, miközben látszólag mindent kimond: „Ez nem vers, ez a szembe házról – bontják vagy épül – a szélben / elszabadult hét emeletnyi zöldes, műanyag védőháló, belegabalyodtam./ Ezeket mondom, miközben a gerincedre, a meztelen hátadra gondolok, / és valamire, ami mint egy befejezetlen mondat, be nem váltott ígéret, / most már mindig lesz köztünk. / Aztán meg arra, hogy ha védőháló, / miért nem véd meg semmitől.” A Dalok a magasföldszintről helyenként talán szándékos túlírtsága ellenére erőteljes költői anyag. Ezen az az apróság sem változtat, hogy a kötet végén a hevenyészett köszönet- és idézet-jegyzék szereplőiről – például a Szív-szútra (na de melyik?) mellett Iluk, Nórik, Mozgó Világ, Wakajamával és a Bibliával –, nem igazán derül ki, merre találhatóak és miért pont ők, illetve ezen írások épültek így-úgy a szövegekbe…
Simon Márton: Dalok a magasföldszintről. L’Harmattan, Budapest, 2010.
Megjelent: 2015-03-17 17:00:00
![]() |