Videó

A Bizony, Isten! csatorna videója




Keresés a honlapon:


Szabó P. Katalin: Hévízen fel vannak készülve arra, hogy véleményük legyen

 

Hévízen fel vannak készülve arra, hogy véleményük legyen

 

Cserna-Szabó András, Szálinger Balázs (szerk.): Hévíz Irodalmi Antológia 2012-2014.

 

 

Márciusban jelent meg a Hévíz Irodalmi Antológia a Magvető gondozásában. A kötet tartalmát a Hévíz Művészeti Folyóirat három évfolyamából (2012-2014) válogatták a szerkesztők: Cserna-Szabó András és Szálinger Balázs. Nem mindenben követték a folyóiratban megszokottakat.

Elsősorban a tagolásban fedezhetünk fel eltéréseket. Míg a kéthavonta megjelenő Hévíz négy részből (Nyílt víz, Hajószakács, Hullámverés, Öböl) épül fel, addig a kötetben megjelent írások csak három csoportba (Nyílt víz, Hullámverés, Öböl) osztva sorakoztak. Ez némiképp előrevetíti a szerkesztők koncepcióját is: az antológiában az említett három évből leginkább meghatározó verseket, novellákat (Nyílt víz), interjúkat, tanulmányokat, recenziókat, esszéket (Hullámverés) és helytörténeti írásokat (Öböl) publikáltak újra jó ízléssel összeválogatva. Kissé fellazították a folyóirat egyes rovatait, melyben a műfaji besorolás meghatározó: a gasztrotörténeti írások jellemzően a Hajószakács rovatba kerülnek, míg a kötetben a Hullámverés fejezetben is olvashatók ilyen jellegű írások (például Kinizsi Giusz Zoltán: Jó bojárok és derék polgárok, Szécsi Noémi: Kun Béla a zserbókkal tovaszáll).

További szerkesztési elvek is érvényesülnek: az olvasó a kortárs magyar irodalom majdnem egészébe betekintést nyer a kötet által, hiszen abban szinte minden jelentős alkotó képviseltetve van egy-egy költeménynek, esetleg regényrészletnek köszönhetően, de felsorakoznak most induló, ígéretes szerzők is. Számomra úgy tűnik, motívumokat nem emeltek a kötetet egyben tartó pillérré, de vannak visszatérő elemek, melyekkel az egyes írások mintegy felelnek egymás nyitott kérdéseire, záró gondolataira. Ez a rejtett párbeszéd teremti meg a kötetben a kohéziót. A Hévízben társadalmunk fontos jelenségeivel, az ember lelki és fizikai állapotaival kapcsolatban egyaránt megfogalmazták véleményüket a szerzők. A halál, a veszteség, az emberi lélek eldurvulása, egymás lelki és fizikai bántalmazása ugyanúgy megjelennek az írásokban, mint a kultúrának, a műveltségnek és Isten megváltó szerepének jelentősége a világ jobbá válásában. Talán ennek az egyetemességnek is köszönhető, hogy a kötet hangulata összességében pozitív és reményt adó maradhatott, még úgy is, hogy közben rendkívül súlyos (néha lesújtó, néha felemelő) gondolatokat nyomatékosítanak az alkotások újra kiadásával.

A kötet színvonalát és a szerkesztők humorérzékét jól érzékelteti, hogy az első oldalon Kemény István költő Csőd című költeménye olvasható. A kötet (nem csak a költemény) régi és új találkozása, de ennél jóval több is: több generáció (a legidősebb szerző Szoliva János, a legfiatalabb Vajna Ádám) életérzésének, világlátásának közvetítése széles műfaji skála felvonultatásával. Míg Kemény arra válaszol, hogy a „te is mehetsz a francba” (7.), a feleslegesség, a hiába készülés tapasztalatának reflektálása milyen értelmetlen következtetésekhez, emberi életek csődjéhez vezethet, addig Paizs Miklós (Sickratman) előadóművész, zenész Petőfi-átiratai (Petőfi-átiratok) azt mutatják meg, hogyan lehet egy Kemény által szétivottnak látott régit megújítani. [Hozzátenném, Paizs éleslátóan olyan Petőfi-költeményeket választott, melyekben a forradalom költője (ha szabad így nevezni) messzemenőkig megelőzte saját korát. A Felhők-ciklust nem muszáj egy bizonyos válság felől értelmezni, ezek nagyon is eredeti költemények.] Paizsnál a Szép kedvesem záró két sora a Petőfi számára még egyértelmű befejezést finoman reménykedő kételkedéssel szövi be:

 

S ha majd porod végleg poromba vegyűl...

Elfogadsz-é ott is örök szerelmedül?” (92.)

 

Petőfi számára ez egy szerelmes, játékos ötletelgetés (is lehetett), Paizs a két sor hozzátoldásával egyetlen hatalmas kérdéssé fogalmazza az egész költeményt (a kérdés kimondatlanul eddig is ott bujkált a sorok között). Csakúgy, mint a Mondják, hogy mindenikünk... kezdetűben is logikus folytatását adja a 19. századi soroknak. Petőfi a gondolatot egy apokaliptikus látomással zárja (az égen már csak egy csillag és a földön már csak egy ember jár, ha mindketten bevégzik pályájukat, a világnak vége lesz). Paizs ebből a képből a világ történetének értelmét kérdőjelezi meg:

 

Ki fog gondolkodni rajt,

Hogy minek mi értelme itt?” (92.)

 

A Hévíz folyóirat országos jellegét mutatja más folyóiratokkal történő sikeres együttműködése, lapszámai bemutatóinak népszerűsége is. Péntek Imrének, a Pannon Tükör főszerkesztőjének meglátásom szerint egész költészetére jellemző emblematikus költeményét választották a szerkesztők a kötetbe: a Fohász, hajtűkanyarban szonettformájában egy mélyen személyes ima bontakozik ki, mely az Isten közelségének megélésében elutasítja a reménytelenséget nemcsak saját generációjára vonatkoztatva, hiszen ahogy a lírai énről, úgy egyikünkről sem feltételezi, hogy „elveszett alak” (15.). A régi és az új a szubjektum életében periferikus élethelyzetet teremt: újdonságot magolok őszen(15.). Míg Péntek költeményében a régi műfajban közlő modern életélményt az Istenhez szóló beszéd utolsó sora a meghallgatás reményében zárja („Uram, segíts meg, vigaszágon” 15.), addig Kácsor Zsolt novellájában (Az egri fiú) egy Isten nélküli világ tárul elénk, melyben a szereplő „Mintha pokolból futna egyenest szörnyűt beszélni” (Shakespeare: Hamlet), s egyértelművé válik, hogy nincs menekülés egyikük számára se. Az utazások (Egerből Kaposvárra, családi házból temetőbe és mindezek vissza) valójában egyetlen utat szimbolizálnak: „pszichiátriától egyenesen a bolondokházába” (52.). A lelki terror, az állandó lélekölés és sanyargatás férfit és nőt egyaránt szó szerint az őrületbe kerget. Az egri fiú története rendkívül felkavaró, stilisztikailag pontosan szerkesztett munka. Áfra János Félreértések kicsiny tárháza című költeménye lényegében nagyon hétköznapi tapasztalatot rögzít egy sikertelen dialógus formájában: az „azt akarom mondani” és az „azt akarod mondani” sohasem egyezik az „azt mondom” és az „azt mondod” soraival. Az egyetértés csak a záró szakaszban valósul meg. Ez a meg nem értettség, sikertelen kommunikáció teszi tönkre az emberi kapcsolatokat és szubjektumokat.

 

Azt akarjuk mondani, együtt még ez az egész jóvátehető,

de végül azt mondjuk, elég volt, a szerelem magában nem elég.” (123.)

 

A szerkesztők tájékozottságát és hozzáértését azonban nemcsak a versek és novellák, regények terén dicsérhetem, hiszen látható, hogy élénk figyelemmel kísérték a kultúra más területeinek történéseit is. Az utóbbi években élénk érdeklődés figyelhető meg például gróf losonci Bánffy Miklós élete és munkássága iránt (mivel 2013-ban ünnepeltük születésének 140. évfordulóját). A szerkesztők beválogatták Szederkényi Olga interjúját is a kötetbe, melyet Ablonczy Balázs történésszel és Dávid Gyula irodalomtörténésszel készített Bánffy életével, recepciótörténetével kapcsolatban.

Kiemelkedően színvonalas, információgazdag és olvasmányos kötetet állítottak össze a szerkesztők. Minősége kimagasló és tartalma átöleli a magyar kortárs irodalom jelentős részét. Ez a kötet nem csak „egy csepp a magyar Dunántúl géniuszából” (Ambrus Lajos, A pintes 294.), hanem a történelmi Magyarország tengerébe enged alámerülni. Innen látható, hogy Hévízre a zalai költők, írók miért mennek haza olyan jó szívvel, és ahogy az Antológia is mutatja, még Erdélyből is hazaviszik a legjobbakat. Hévíz véleményére napjainkban nem alaptalanul figyel a magyar kultúra.

 

Hévíz Irodalmi Antológia 2012-2014., Szálinger Balázs, Cserna-Szabó András (szerk.), Magvető, Budapest, 2015.

  
  

Megjelent: 2015-07-23 16:26:14

 

Szabó P. Katalin (1988, Kaposvár)

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.