Videó

Egy perc VERS – Hétvári Andrea: KICSINNYÉ LESZ




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

Az újabb szellemi folyamatok állandó felülvizsgálatra késztetik a szövegelemzők legjobbjait. Az interpretációs stratégiák megújítására, megváltoztatására maga a nyelv késztet. Új helyzet van. A világtörténelem eseményei immár igazolni látszanak konkrét bibliai próféciákat. Diktatúrák szorulnak vissza, a népek karaktere egyre inkább kidomborodik, a jellemvonások nyilvánvalóvá válnak, mint a kidagadt erek. Egyre többen ismerik fel, a transzcendencia valóságos. Beleavatkozik a Logosz a politikába? Igen. A hívők javára.

Pomogáts Béla írta Csoóri Sándor kapcsán: „Irodalmunk ma már csak némi megszorítással nevezhető a „nemzet lelkiismeretének”. Nem csupán az írótársadalom vétkes ebben, az országos politika is, amely meglehetősen ravasz eszközökkel igyekszik a közélet sűrűjétől távol tartani az irodalmi életet.”1

 

 

Nem ajánljuk ezt a könyvet az emberi tragédiákra közömböseknek, a keserű valóságtól elfordulóknak, sem azoknak, akiknek a híradókban elhangzó tények csupán ebéd alatti háttérzörejek.

A szerző, Shrek Tímea évekig tanárként dolgozott a Beregszászi 7. Számú Általános Iskolában, ahol hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozott. A nap mint nap tapasztalt nehéz életek súlya és tragédiája arra késztette, hogy ne csak megértse, de meg is írja őket. Novellái nemcsak életszagúak és felkavaróak, hanem szociográfiai mélységűek is.

 

Hazánknak is megvannak a maga hétköznapi hősei, antihősei és egyéb bicskanyitogató karakterei, úgymint A BMW-s, aki szereti az igényesebb mulatóst (bömböltetni is), miközben a járművével bőcsködik a gyanútlan járókelők előtt, és azt is pontosan tudja, hogy a piros lámpa nem mindig vonatkozik rá; A dicsérő néni, aki csak mondja a magáét, mindent véleményez, gyorsan korrigál, ha mellétrafál, majd hátba szúr; A fogyókúrázó, aki keserű, önvigasztaló poénkodással próbál zsírt égetni, nagyon hisz az akaraterőben, a déli pacaljához pedig már csak két szelet kenyeret fogyaszt. Aztán itt van még A hatalmas figura, kinek archetípusából minden kisvárosban megtalálható legalább egy, aki mindenhez ért, mindenről markáns véleménye van, bratyizós, igazi életművész, bármit be tud szerezni, és általában valami egyszavas, idétlen beceneve van. A „lehet” emberrel már nehezebb dűlőre jutni, mert az ő életében semmi sem biztos, de jól párosítható A nem érek rá emberrel, akinek egy darabig minden megfelel, majd hirtelen már nem.

 

Deodatus révén Turczi István egyetlen kötetével, úgy képes volt felülírni két évtizedes alkotói tevékenységének esszenciáit, úgy képes konzisztens módon és koherens nyelvi ornamentikával/ architektúrával beírnia magát a mindenkori kánon kontextusába, hogy a maga és a költészete számára annak a bizonyos radikális és pillanatnyi megújulásnak az esélyét teremtse meg, amit minden új-érzékeny és új-komoly poéta álma. „Felismerte magát a tájban és magában a tájat.” (Ha ez a történelem)

Műfajban és beszédmódban szabadon kalandozik. Teszi ezt ráadásul úgy, hogy ezzel a megoldással mindvégig szem előtt tudja tartani a célt, a nyelvi organikusságot.

 

„Aznap este, amikor megfogalmazódott bennem legelőször az Ópia, csak abban voltam biztos, hogy ez az egész eggyel és önmagával szabad osztható legyen. Azzal az eggyel, akinek csak a hiánya maradt rám és önmagam teljes valójával” – idézi fel egy januári interjújában kötetének keletkezéstörténetét Kali Ágnes. Elsőkötetes költő, első kötete apakönyv, apahiánykönyv, egy öngyilkos férfi lányának önterápiás túlélőkötete. Van benne valami sodróan Szabad ötletek jegyzéké-s, szinte hallom a terapeuta hangját, „Ágnes, írja le pontosan, mit érez. Írja ki a gondolatait!”, ő pedig engedelmesen kiírja, és utána átmenetileg jobb kicsit. Amikor fojtogatóvá válik már a korlátozottság, a képtelenség, súlyossá a létezés, akkor pedig írjon újra! Kali Szabolcs huszonkilenc évesen vetett véget az életének, akkor lánya négyesztendős, és majd tizenkettő, amikor apja öngyilkosság-vázlata a kezébe kerül. Nem kimondottan gyerek kezébe való olvasmány, ha Ágnes a lányom lenne, nem hagynám a keze ügyében. Persze nem tudhatom, sőt bele sem merek gondolni, milyen, amikor a lányom apja kiszáll a létezésből huszonkilenc évvel a hátán. Mindenesetre Ágnes számára az apa múltbéli autoagressziója nem babazsúr, annyi szent, kötete a depresszív hangulatú önfeltárás, a halott felmenő utólagos megismerésével kibontakozó önmegismerés ösvényén lépked.

 

 

Ha annak idején az őslevesben egyetlen sejt nem kezd el máshogy működni, mint a többiek, még mindig ott úszkálnánk, ezért meggyőződésem, hogy a rebellis szellem viszi előrébb a világot. Irodalmi vonatkozásban három „ha” jutott eszembe:

1. Ha az emberiség eddigi összes jelentéktelen könyvét sorba raknánk, kétszer körbeérné az a papírkígyó a földgolyót.

2. Ha a rendelkezésünkre álló összes hasznos irodalmi absztrakciónkat egymás tetejére raknánk, felérhetnénk rajtuk a Holdig.

3. Ha az összes kedvenc könyvemet egymásra pakolnám, ugyan nem érném el velük a Holdat, de Nagy Zopán legújabb kötete mégis egy kicsivel közelebb emelne hozzá.

Értékelem, amikor egyes rátermett, bátor és bevállalós szerzők jól irányzott irodalmi enzimekkel oldják a szövegáramlások és tucatkönyvek nyomasztó egyformaságát. Akik szeretik az absztrakt, posztmodern műveket, no meg a sorozatvetővel osztogatott emanációt, azoknak igazi ínyencség lesz a Felhő regény.

 

Minden írónak megvan a maga keresztje, így mindenképp hasznára válik, ha jóban van az angyalokkal, de ha magával a Megváltóval is beszélő viszonyt ápol, az az irodalmi epifánia netovábbja. Ahogy mondani szokták, a téma az utcán hever, de van, hogy egyenesen az égből ereszkedik alá.

2036 húsvétján járunk – legalábbis Szappanos Gábor A zöld Krisztus című kisregényében –, amikor is egy író érkezik a Szentföldre, hogy erőt és ihletet merítsen a hely atmoszférájából egy készülő regényhez, a Jézus második eljövetele című könyvhöz. Az elbeszélő gyakorlatilag Szappanos „Gábriel” Gábor, a szerző alteregója, aki az eljövetelkor épp Jeruzsálemben tartózkodik turistaként, és az Úr megjelenését a Gecsemáni-kertből nézi végig. Nem is telik sok időbe, hogy e mennyei helyen elszabaduljon a pokol, az író hamarosan egy tankokkal körülvett városban találja magát, és a rossz ómenek egyre csak fokozódnak, vér szivárog az utcakövekből, és lezajlik néhány föltámadás is; különös, szokatlan alakú felhők gyülekeznek az égen világszerte; amerikai ufóvadászok ufók helyett négy lovast látnak vágtázni az égen. S mindez még csak a jéghegy csúcsa...

 

Hekl Krisztina kötete az elmúlt évtizedben a tárcanovella iránt megújult érdeklődés fényében tekinthető „trendinek” vagy épp a „magas” irodalomhoz képest triviális publicisztikai hangvételűnek. Bonyolítja a helyzetet a hangsúlyozottan autobiografikus kód, a homodiegetikus narráció és a folyamatos egzisztenciális reflexió. A Kerouac-mottó és a nyitó darab zárlata (és felemás módon ugyan, de a záró novella) megadja a kötet szemléleti kereteit: az úton levés filozófiája, a bizonytalan, a kiszámíthatatlan utáni vágy, a szabadság keresése tűnik a szövegek vezérmotívumának. Erre a nyugtalanságra, soha-meg-nem-elégedésre utal a cím is, jelezve a gyermeki idealizmust, amely a kötet első novelláinak álnaiv megidézett gyermekei perspektívájában alapvető szemléleti vonás. (Taknyontenyerellek, ha; Elbújok; Ottfelejtettek). Szerencsére a kötet egésze és néhány kiemelkedő írása túlmutat ezen a fogyasztható, jópofa, de jól ismert képleten.

 

Gyógyító erejű könyv Varga Klára Múzsakarbantartási alapismeretek című kötete. Az önismeret, az élet felé tett első lépések könyve, a bátorságé, amellyel egy ember megszabadul az évtizedek alatt lerakódott hordaléktól, „a letapadt bánatok, bélyegek, hegek, az elmúlt, de le nem tett maszkok” tömkelegétől.

Amikor kézhez kaptam, az első gondolatom az volt, milyen merész: egy író, aki kiteszi a borítóra a kézírását. Ez az átgondolt, vagy átgondolatlan egyenesség jellemzi leginkább a könyv főhősét, aki nem fél, sohasem félt a meztelenségtől. Talán azért, mert volt alkalma megtapasztalni, milyen érzés rákényszerített gúnyákban járni. A kendőzetlen őszinteség, amellyel aztán olvasás közben szembesülünk, mindent megmagyaráz. A kitárulkozásnak ezen a pontján már nincs mit veszíteni.

 

Sumonyi Zoltán vagy Sumonyi Papp Zoltán , született: Papp Zoltán (Szatmárnémeti1942február 5. –) József Attila-díjas (1985) magyar író, költő, rádiós szerkesztő. Szépirodalmi munkásságában változtatta meg a nevét, mivel több Papp Zoltán nevű alkotó is létezett.

A könyv apropója egy harmincéves gyűjtemény, a Szép Versek ’87, mely váratlanul került az alkotó kezébe. Portrésorozat ez a kötet, egyfajta tiszteletreméltó vállalkozás, amellyel Sumonyi Zoltán halott pályatársainak állít emléket. A szerző egy harminc évvel ezelőtti antológiába lapoz bele és meg kell állapítania, hogy az ott szereplő hatvankilenc kortársa közül harmincheten már halottak.

 

(Kalligram, 2018, 280 oldal, 3500 forint)

A tapasztalat olyan értelemképződés színtere, amely megelőző várakozásokat állít szembe és új felismeréseket érlel. A dolgok megértése meg egyaránt feladat és egyfajta történés is. Így a lét jelenségekkel teli világában csak úgy igazodhatunk el, ha a lezárhatatlan események horizontjából kikukucskálunk a másik dimenzióba, a kitaláltba. És összevetjük a megálmodott konzisztenciát a tényekkel. Gerőcs Péter teljesítménye erre irányul.

tendencia, hogy az online kritikai praxis egyre elevenebb s ennek egyik mozgalmas színtere a Revizor. A Műút, a Litera.hu és a Kulter.hu mellett ott vannak a legprímább recenziók. S a Gerőcs kötet jó kritikákat kapott.

 

 

Petőcz András A macska visszatér címet viselő különös, 2018-as megjelenésű verseskötete1 fontos és figyelemre méltó darabja a szerző ezredforduló utáni, érett, letisztult költészetének. A könyv nem más, mint sajátos, fragmentált narrációjú, három felvonásos lírai elbeszélés, melynek két, gyakorlatilag kizárólagos szereplője az idősödő, világtól visszavonult, egy hegy tetején lévő kastélyban élő, látszólag megkeseredett és szemlélődésre hangolt költő, illetve egyetlen barátja, egy vele élő, különös fekete macska. A macska végül is közelebbről meg nem határozott okokból magára hagyja barátját, aki ezután nélküle kénytelen boldogulni egy láthatólag allegorikus-szimbolikus. zárt térben, melyet nemigen akarózik neki elhagyni. Mind a költő, mind pedig a macska igen összetett, komplex, nehezen dekódolható és számos értelmezési lehetőségek kínáló, szimbolikus karakterek, ez pedig a – kétségtelenül számos munkájában franciás irodalmi műveltségét, iskolázottságát megcsillogtató költőt ismerve – akarva-akaratlanul juttathatja az olvasók eszébe a XIX. század második felefrancia szimbolista alkotóinak műveit.

1 Hivatkozott kiadás: Petőcz András, A macska visszatér, Budapest, Orpheusz Kiadó, 2019.

 

Filip Tamást ismerem, szeretem. A Fékezett habzás kötetét még én szerkesztettem a Tevan Kiadónál. Majd a Függőhíd címűt már a könyvkiadó igazgatójaként adtam nyomdába. Ez nem akadályoz meg abban, hogy kiálljak mellette. Méltassam nagyra tartott költészetét. Előrebocsátva, ezt a világszemléletet és beszédmódot nem nehéz jónak tartani. Hiszen tényleg olyan, amilyennek lennie kell.

A gondolkodás akármennyire is szellemi természetű, mégiscsak a természet része. Fizikai változás történik az elme regiszterei között. A lebeny sejtjei megszólalnak. Akarat hatására beszéltetve van a fej, működtetve az agy, a képzelet-emlékezet központja munkára van fogva. „Fuldokló lavinával csúsztam együtt/ egy egészfenyőerdővel, gyanútlan sétálókkal és síelőkkel, hallottuk/ egymás szívét dobolni, voltunk/ egy álomi Amadinda.” (A közeledő jelen) Filip Tamás észrevesz mindent, ami beavatkozik a létezésbe, akár margón vagy zárójeleken kívüli mozzanatokról van szó, akár mindenki számára evidens eseményekről. Kitűnő dimenzióérzékkel szemlélteti. Szinte már léptékugrás, ahogy ír. Képzetek átrendeződésén keresztül ölt alakot nála, a szabadság. Az identitás.

 

A 90. Ünnepi Könyvhétre jelent meg a Bemetszés – Kimetszés című verseskötet, a Parnasszus Könyvek Kiadó gondozásában. Első kötetesként hogyan éltétek meg ezt az eseményt?

Erika, Gergő: Nagyon vártuk a könyv megjelenését, soha nem gondoltuk volna, hogy egyszer eljutunk idáig. Könyvünk egy új korszak kezdetét jelölő mérföldkő, ettől a ponttól nem érhet az a vád, hogy amatőr „fiókköltők” vagyunk. Egész eddigi nyolc éves munkánkat és az előtte írással eltöltött éveinket ez a kötet igazolta.

 

Első pillantásra talán sokak számára érthetetlenek, vagy megmosolyogtatóak azok a rajzok, amelyek Bessam Faraj iraki karikaturista ceruzája alól kerülnek ki, mégis, hihetetlen népszerűséget és ismertséget szereztek a számára. Munkái egyaránt ismertek már az ázsiai és az európai közönség előtt. Mostani beszélgetésünk apropóját budapesti kiállítása adta.

1943-ban, Bagdadban születtél. Milyen volt akkoriban a város és maga Irak?

 

Hekl Krisztina novelláskötetének fülszövegét idézve: „Kétféle ember van, az utazó és a nem utazó, legalábbis az ausztrál szobatársnőm szerint, aki az emeletes ágy tetején lakik. A nem utazó megveszi a házat, a kocsit, gyermeket nemz, és huszonnégy évig ki sem dugja az orrát a négy fal közül. Soha nem fogja megérteni az utazót, akinek egy nagy bőröndben elfér az élete.” (Kétféle)

A 36 novellát tartalmazó könyvnek már a borítója is beszédes: kinyitva egy tóparton háttal álló női alak sziluettjét láthatjuk egy darabokra szabdalt fekete-fehér fotón, amelynek jobb felső sarkában egy objektívre szállt szúnyog árnya látható. A szúnyogcsípés helye viszket, kizökkent minket a komfortzónánkból. Hekl Krisztina csattanóra kihegyezett, önéletrajzi ihletésű novellái is ilyen komfortzónából kizökkentő, a különlegesre, a szokatlanra, a kényelmetlenre fókuszáló írások; az utazásokhoz hasonlóan más szemléletet adnak, más megvilágításba helyezik az életünket.

 

Grandiózus – bár ezt versekre nemigen mondjuk. És felzaklat, rögtön az elején.

 

 

 

 

Amikor megkérdeztem egy skandináv krimifogyasztó ismerősömet, szerinte mi a különbség a hagyományos meg a skandináv krimi közt, azt felelte, hogy az utóbbi mélyebb, hidegebb és sötétebb. Ha ennyi a népszerűség magyarázata, és ha sokan kifejezetten ezeket a részleteket keresik e kötetekben, vajon lenne okunk aggódni a hazai olvasóközönség lelkiállapota miatt? Tagadhatatlan, hogy a skandináv krimik betörése egyben önálló kasztot is alkotott itthon, hamar megvetették lábukat, csakúgy, mint a filmvilágban, hiszen egymás után viszik vászonra őket (Tetovált lány, Eltitkolt életek, Instant dohány), és noha nem regényadaptáció, mégis említésre méltó darab A híd című tévésorozat is. A műfaj főbb vonzereje talán a jellegzetes ridegség, a vészjósló mozdulatlanság és a bizonytalanság homlokzata mögött várakozó remény.

 

 

 

 

Álmunkban megteszünk valamit, amit nem akarunk megtenni, ugyanakkor képtelenek vagyunk olyasmire, amit szeretnénk.” A modern lélektrénerek szerint az álom aktuális helyzetjelentés érzelmi állapotunkról, és ezzel talán Freud is egyetértene. Vágyaink behálózzák teljes énképünket, meghatározzák cselekedeteinket még álmunkban is. Vágyunk, tehát vagyunk. Maga a vágy egy megfoghatatlan erő, amely a tudattalanból fakad, vagyis potenciális álomnyersanyag. Az álmokban nincs melléduma, se lacafaca, minden, ami nyomaszt, minden elfojtás, amit nem mertünk megélni, kegyetlenül a felszínre tör. Gyakran fájdalmasan, gyakran idétlenül és elég sűrűn szürreálisan. Az álmok szimbológiai rendszere azonban személyenként változik, ha úgy tetszik, minden emberhez külön álmoskönyvet kellene írni. Afrikában mindmáig élnek olyan bennszülött törzsek, amelyek úgy tartják, nem szabad felébreszteni az alvókat, nehogy lelkük kívül rekedjen a testükön.

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal