Kötetek, kritikák, recenziók, interjúk és laudációk

Simon Adri: Komplemente
Parnasszus Könyvek – Új Vizeken, Budapest, 2010


Simon Adrit olvasni jó. Ha viszont nem tudnánk, hogy Adri kétségkívül egy igen jelentős nőköltő a hazai mezőnyben, sőt! – és pl. most vennénk először kezünkbe a Komplementét, lehet, hogy kicsit megijesztene a nyitóvers (A kezdettől a végelgyengületig) némely sora: „…önrendelkezik a nem-meta-ővel, / az önfelkelő- és önlemenővel; / hogy már nincsen is mit konnotálnia. / (Ontológia mint dezontománia.)…”  Nem azért, mert egyrészt kevéssé világos hogy miről is van szó, hanem mert látszólag még annyira nem-Adrisan bukdácsol itt a szöveg, hogy  a folytatást tekintve akár bizalmatlanok  is lehetnénk. Azonban:  „Simon Adri azon kevesek közé tartozik, akiknek költészete van” –írja Janox szerkesztő a hátsó borítón,. és beláthatjuk, hogy mégiscsak igazat szól.  A Komplemente verseit szemügyre véve, hamar kiderül, hogy az ilyen költészet magaslatán, az „értő olvasókon” kívül nyugodtan tehet egy sétát az is, aki csak kedvét lelve merítkezik ebben a sűrített levegővel teli szövegvilágban.

Interjú Hegyi Botos Attilával

- Üdvözöllek a Kelemenek nevében! Bár alig több mint egy esztendeje ismerjük egymást, nyugodtan mondhatom, hogy egy kicsit HBA-fan, vagy legalábbis drukker lettem, már ami költészeted első megízlelgetéseit, értelmezéseit jelenti. Mindamellett tudható rólad, hogy profi zenész is vagy, vagy esetleg voltál, (de hangod szerintem a régi), biológus-ökogazda, filozófus, művészettörténész és sok egyéb, mármint végzettségeidet tekintve. Az is bizonyos, hogy az ország egyik, igaz kicsiny, de a körülményekhez képest legpazarabb, legegzotikusabb kertjének tulajdonosa vagy, a világ majd minden tájairól begyűjtött palántáiddal, ami nem is tudom, hogy hobbi-e vagy hivatás… Szóval honnan is kezdjük? Mit tartasz jelenleg életed legfontosabb tevékenységi körének az itt felsoroltak közül, vagy netán azokon is túl?

Gáspár Ferenc: Ördögvér (Ikerhold Kiadó-Pont Kiadó, Budapest, 2007)

„Bátyám, bátyám mi történik itt?” – kérdezi Gáspár Ferenc hőse nyomban a regény első mondatában, valószínűleg nem véletlenül, hiszen az olvasónak is feltűnik, hogy valami fura dolog történik itt, hiszen máris, megállíthatatlanul egy olyan regényfolyamban hömpölygünk, minden bevezetés és magyarázat nélkül, amelyik leginkább az álomi logika szabálytalanságaira emlékeztet. Vagy inkább egy elalvás előtti, féléber, de igencsak intenzív tudatállapot, amolyan köztes létbeli áradat ragad el minket, ahol a környezet és mindennapi életünk szereplői még nem veszítik el valóságos alakjaikat, de kétségkívül fura elváltozások figyelhetők meg rajtuk.

Debreczeny György: Sőt mi több
Syllabux Könyvkiadó, 2011.

Bodor Béla nyilatkozta egyszer hogy első kötetének megjelenése egy irodalmilag  nem túl szerencsés korszakba, az un rendszerváltás évébe esett, amikor a népek nem igazán az új költők köteteit keresték a boltokban –  ez a helyzet úgy tűnik Debreczeny György irodalmi pályafutására is determináló lehetett, (neki a 89-es Elodázható elégiák már a  második könyve volt). Saját bevallása szerint ekkoriban, a nyolcvanas évek második felében kezdett el un montázsversekkel foglalkozni, játékos tiszteletadásként elődöknek és kortársaknak, olyan végtelenségig variálható versvilágokat hozva létre melyek egyszerre tűnhetnek avantgard tiszteletlenségnek is, hiszen „fogtam szépen a mások verssorait és építőkockának használva őket megépítettem belőlük valami mást, ami már én vagyok...”

Esszencia a múltból  ma múltból

                    Bánosi György: Regényesszencia  (Coldwell Könyvek, Budapest, 2007)

„Az avarokról sok más nagyon jellemző dolgot is tudunk. Az egyik az, hogy hosszú-hajú nép, kinek férfi dísze a varkocs-viselete. A másik az, hogy a fekete a kedvenc színük, elvégre ők a "fekete magyarok", kiknek másik neve a sícamber...” – írja egy nem túl komolykodó lexikon, melyet csak azért idézünk, hogy tisztább képet tudjunk kapni Bánosi György Regényeszenciájának alcíme felől, ami így hangzik: „Egy Kóbor Poétának Olykor Kacagtató, Máskor Megríkató Hányattatásai a Sicamberek Országában” A történet, vagyis az esszencia cselekményvázlata valami Robigó nevű diktátor országában zajlik, még a vad pusztai tatár-hordák idejéből, ahol a főszereplő, Gaston, („aki jövendő filozopter, tétova álmodozó és a Hold szerelmese”), ifjúból felnőtt, dolgozó emberré alakulását kísérheti figyelemmel a nyájas olvasó.

Könyvbemutatóin Böszörményi Zoltán két újítást is bevezetett. Egyrészt minden résztvevőnek ingyen kötetet ad (ez ritkaság, mert az írók általában eladni szeretnék könyveiket, még a kollégáknak is), másrészt nemigen szereti a mostanában divatos „moderátorokat”. Moderálja ő magát és a jelen levő kritikusait is, szerencsére viszonylag rövidre fogva a könyvbemutatókat, talán ismervén azokat a szerzőket és kritikusokat, akik önmaguktól megrészegülve akár órákig képesek beszélni a jelenlevők nagy bánatára.

Alig maradt üres szék a Ratkai Márton Klub dísztermében. Jól megtervezett menetrendű est előtt álltunk, amit Pethes Mária első mondatával „keresztülhúzott”. Ugyanis miután Sebőkné Zalka Ilona megnyitotta az estet, és megemlítette, hogy Pozsa Ágnes fog beszélni a kiállított képekről, Pethes felkiáltott, hogy a mandalákról essen szó a mandaláknál. Így végül az est a Zenekar című családregény bemutatásával indult, mely Péli Tamás festőművész halálának huszadik évfordulójának alkalmából jelent meg. (És már készül a folytatás, tette hozzá a szerző.)

A kezdeti nehézségek (zaj a szomszédból, megígért de elmaradt mikrofon) ellenére is feszült figyelemmel telt Simon Adri estje február 26-án a Booktában. Boldogh Dezső moderátorként már az elején szabadkozott, hogy olyan régóta ismeri a költőt, nem is tudja, mi újat kérdezhetne tőle, ezért időnként majd igénybe venné mentőövként a közönség segítségét, akik örömmel belefolytak az est alakulásába.