Videó

Nagy Zsuka felolvas – Irodalmi Jelen


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Boldogh Dezső: Esszencia a múltból ma múltból

 

Esszencia a múltból  ma múltból

                    Bánosi György: Regényesszencia  (Coldwell Könyvek, Budapest, 2007)

„Az avarokról sok más nagyon jellemző dolgot is tudunk. Az egyik az, hogy hosszú-hajú nép, kinek férfi dísze a varkocs-viselete. A másik az, hogy a fekete a kedvenc színük, elvégre ők a "fekete magyarok", kiknek másik neve a sícamber...” – írja egy nem túl komolykodó lexikon, melyet csak azért idézünk, hogy tisztább képet tudjunk kapni Bánosi György Regényeszenciájának alcíme felől, ami így hangzik: „Egy Kóbor Poétának Olykor Kacagtató, Máskor Megríkató Hányattatásai a Sicamberek Országában” A történet, vagyis az esszencia cselekményvázlata valami Robigó nevű diktátor országában zajlik, még a vad pusztai tatár-hordák idejéből, ahol a főszereplő, Gaston, („aki jövendő filozopter, tétova álmodozó és a Hold szerelmese”), ifjúból felnőtt, dolgozó emberré alakulását kísérheti figyelemmel a nyájas olvasó. A mű stílusa, amely leginkább mintha egy 18.századi érzelmes és egyben tudálékos kalandregény paródiája lenne, napjaink, azazhogy, többnyire egy „emlékekkel terhes” korszak közelmúltjait eleveníti fel – pontos és ugyanakkor laza ecsetvonásokkal, nagyszerűen. A sűrítmény azonban a szöveg lényegi része, s így csak komoly figyelemmel olvasható. Az alcímben jelzett tragikomikus történetfüzéreket még jegyzetek is terhelik, pontosabban a főbb karakterek névmutatója, mintegy húsz oldalon át, betűrendbe szedve, ahogy az az igazi lexikon-írókhoz illik. Bánosi egy Sicamberek földjén élő kései beat-poéta és egy igaz tudós tündéri keveréke – aki sehol sem tesz pontot szerteágazó emlékfutamai végére, és ezért a fejezetek tagolásai is szinte végtelenbefutó szabadversekre emlékeztetnek – vázlatos, történetfelvillantó írói módszert valósít meg, úgy, hogy az mégis az egészséges bőbeszédűség látszatát tudja kelteni. Itt minden a szereplőkön és a köztük kialakult váratlan szituációkon múlik, a nő-kalandokon, a szerelmi és féltékenységi csatározásokon, ahol elsősorban nem az elbeszélt cselekményeken van a hangsúly, hanem a főhős, Gaston és baráti köreinek tabló-szerűen ábrázolt életterén. A hetvenes-nyolcvanas évek állítólagos szürkesége Bánosinál egy varázslatosan színpompás karneváli forgataggá változik, felismerhető helyszínekkel és olykor személyekkel is, noha a neveket a szerző neo-latinos hangalakokba öltözteti, ami külön bukét kölcsönöz a szövegnek, és mellesleg játékos történelmi párhuzamokat idéz fel. Gaston, aki mint említettük, jövendő filozopter létére is főként tehát egy kóbor poéta, valószínűleg rengeteg közös vonást mutat az íróval. A Regényesszencia első pillantásra akár valamilyen életrajz-szerűségnek is tűnhet, azonban, egy olyasfajta furcsán realista prózakísérlet inkább, ahol, miként egy avíttan kedves régi képeskönyvben, folyvást kis huncut grisette-k, szakadt dandyk, gyomorbeteg kosárkészítők és lángeszű piktorok köszöntenek ránk. Ez nem a Kádár-korszak, hanem Bánosi György egykori mindennapi létezésének esszenciája, számtalan továbbírható történet hangulat-nyomait hordozva olvasás közben. Annak ellenére, hogy a könyv stílusa meg sem próbál túlhaladni a cselekmény-forgatag linearitásának békés menetén, szinte semmi köze a megszokott időbeliséghez. Mintha itt az egykori szocializmus értelmiségi, művészjelölt és persze kallódó figuráinak sorsa egy bolondos, saját világaikban pörgő térben zajlana csak, miközben reggelente ugyanúgy ott várakoznak az ócska buszmegállókban, hogy az egyetemre vagy a munkahelyeikre induljanak. Bánosi-Gaston realizmusát ennek a valóságnak folyton visszatérő motívumai alkotják, és sajátos nyelvezete, amelyet az író némileg távolságtartó beszédmóddal közvetít felénk. Nem életharcról és túlélésről van szó, ha így értelmeznénk a regény mondanivalóját, abszolut tévedésbe esnénk, a magánéleti csalódásokat, sőt olykor valódi emberi tragédiákat is bemutatott mű, elsősorban egy idilli esszenciát sugalmaz, ahol az élet minden rangú kalandos élvezetének a vágya messze felülemelkedik a korszakok, politikák társadalmi kényszerűségein. A sűrítmény így enigmatikus üzenet is, a szellem szabad lényei számára. Ha Bánosi György ebben a regényben alkalmazott írói módszerét kísérletezésnek fogjuk fel, talán akkor is tévedünk, hiszen a Regényesszencia egyenes folytatása eddigi két verseskötetének, valamint a saját néven, illetve társszerzőkkel kiadott kislexikonoknak, történelmi és zenei tárgyú könyveknek. A kóbor poéta Sicamberek országában való hányattatásai mögött igenis ott van Dr. Bánosi György, a történelem szakos tanár és ókortudós, akinek ha belelapozunk pl. az Eltűnt népek eltűnt birodalmak című könyvébe, akkor meglepő hasonlóságokat találunk a jelen művel. Amott carpok-ról, cherusok-ról, messapiusok-ról és nobaták-ról olvashatunk, itt Agenorok, Atanázok, Casimirek tűnnek fel, sokszor csak egy pillanat erejéig, mint az igazi történelemben az egykori trónkövetelők, és az ismeretlen csaták hősei. A saját múlt és a világmindenség folyamának bonyolult évezredei Bánosiban összevegyülnek és kibékülnek a művek lapjain, miközben a stílus, a mesélés az olvasó számára mindkét esetben emlékezetes marad. A Regényesszencia fejezetei önálló olvasmányokként is jól funkcionálnak, némely szereplő állandóan visszatér, mások csak egy-két sorban, vagy egy fél oldalnyi terjedelemben bukkannak fel, de velük lesz teljes az író panoptikuma, akik között megszámlálhatatlan sokaságban találkozhatunk a szebbik nem képviselőivel. Bánosi-Gaston és ismerősi köre elsősorban ővelük foglalkozik, az ő kegyeikért vívják egymással férfias küzdelmeiket a leghűbb barátok is, hiszen számukra nyilvánvalóan hölgyeik léte jelenti a legfőbb gyógyírt a korszakos szürkeség ellen, (amelyről, mint már megállapítottuk, csak egy-két halvány utalás található az esszenciában). A nők, lányok, asszonyok örökké jelenlevő motívumai a műnek, persze minden körülmények között a maguk regényes módján, Arianne  vagy Amrita néven, esetleg a bővérű, élveteg Amanda dámaként, nem is beszélve Biancáról, Catherinről, Chantalról és Cynthiáról, ha csak az abc-ben lévő névsor kezdetét tekintjük... Gaston felcseperedése, első poéta-kísérletei, a filozopter-tanulmányok, a kallódások a doh-tárban és a rengeteg party esemény-útvesztői sokkal inkább követhetőek mint szerelmi kalandjainak alakulása, hiszen a kiválasztott hölgyek túlnyomó többsége a roppant problémás lelkületű és életvitelű nők csoportjába tartozik. Persze maga a főhős sem könnyű eset, de viszonylag sztoikus nyugalommal vészeli át a zűrös korszakokat. A regény vége felé még meg is nősül és gyermeke is születik, majd lassan átlépünk a kilencvenes esztendők Sicamber Országban lezajló nagy átalakulásainak roppant jelentős korszakába, amelynek elemzése, úgy tűnik, nem kap túl fontos szerepet Bánosi világlátásában. Mindez nem is baj, a mű stílusa eleve sugall valamiféle olvasói továbbgondolást és értelmezést, már akinek esze járása fogékony erre a kalandos és kicsit őrült-realista motívumokban bővelkedő prózakísérletre. Amennyiben így tesz, nagyon jól járhat.

  
  
 

Boldogh Dezső (Budapest, 1967) költő, a Veranda Művészeti Csoport alapító tagja

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.