Videó

Egy perc VERS – Hétvári Andrea: KICSINNYÉ LESZ




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Boldogh Dezső: Időutazások Paládival



Paládi Zsolt: Kiskapitalista kalauz és szótár   (2005 - Kairosz kiadó)

   
Paládi Zsolt első novelláskötete, a „Szakszerű Felszabadítás” után négy esztendővel egy olyan művel jelentkezett, amelynek dekoratív, kékes alapszínekben játszó fedőlapja, többek között, egy pepita cilinderes cápát ábrázol. Az éles szemű irodalmár rögtön tudja hogy itt valami metaforáról lehet szó, amennyiben a kevésbé vérszomjas, inkább sunyin mosolygó ragadozót összekapcsolja a könyv címével.. Ha pedig a hátsó borító fülszövegének vastag, piros betűkkel szedett sorai is szemébe ötlenek: „Magyarország legpimaszabb történetei - történetünk legpimaszabb Magyarországáról” - akkor már fogalma lehet arról is, hogy valószínűleg szatírikus, életközeli, jelenkorunk visszásságaival foglalkozó történeteket olvashat majd. Paládi és kiadói úgy tűnik, adnak a külcsínre, mindez már a korábbi könyvében is nyilvánvaló volt. Idézhetjük hirtelen Képes Gábor megállapításait, aki a „Szakszerű felszabadítás”  kritikájában, némi viccelődéssel, a következőket írta: „…ezt a kötetet - s ez ritka az első kötetek között - jó kézbe venni. A borítója időtlenül szép, leszámítva talán a szerző hátlapon található fotóját…”  A külsőség, a „Kiskapitalista kalauz és szótár” esetében azóta már tehát némi reklám-ízű felhangokkal párosul, de az eddigiek alapján nyugodtan mondhatjuk, hogy lehet azért komoly tartalom is az efféle manipulációkban. Persze tekinthetjük az ilyen módszereket akár „kiskapitalista trükkökként” is, mivel ez a felénk oldalazó cápa, valamint a fülszöveg sok egyéb, olvasói kíváncsiságot megcélzó lehetőségeket sejtetnek még,
    A könyv, miként címe is jelzi, két részből áll, - az első, egy hosszabb lélegzetű prózai mű, nevezzük dokumentum-regénynek, a második egy, kb. százötven oldalnyi,  önálló címszavakba szedett szótár, globalizálódó korunk néhány jellemző kifejezésének  magyarázataival. Úgy tűnik, az un. rendszerváltás óta valóban szüksége lenne az embernek néhány olyan fogalmi kalauzként szolgáló ismertetőre, amelyek segítségével az új, és még a mai napig sem teljesen megszokott eszmék dzsungelében felkészültebben tudna tájékozódni. Paládi, irodalmi idegenvezetőként kitűnő, helyenként igen szellemes, és minden esetben aprólékos körülírásokkal tárja fel az általa kiválasztott címszavak hátterét, történeteket kerekítve köréjük, fanyar, de igaz leírást adva korunk furmányos elhülyítéséről. Meglehet hogy az ötlet már valahonnan ismerős, nem véletlenül említi a hátsó borítón található ajánló Temesi egykori regényét, azonban a „Kiskapitalista kalauz”, tematikája és stílusjegyei alapján lényegesen különbözik a „Por”-tól. A korszak, amelyben Paládi ifjúból érett férfivá cseperedett, az utolsó kádári esztendők és a többpártrendszer beindításának forrongó időszakával esett egybe, határozottan tudathasadást okozva egész nemzedékek életében. Megfigyelhető, hogy pl. a hatvanas évektől a hetvenes évek eleje-közepe körül született generációk, valahogy mintha kevésbé tűnnének  életképesnek a mai világban, mint az utánuk következők. Hogy ennek miféle okai lehetnek, arról is számos érdekes dolgot sikerül  megtudnunk Paládi Zsolttól, hiszen a könyv, mint már említettük, elsősorban dokumentum-regény, Pintár Róbert, a „Gettólakó” szenvedéstörténete, amelyet az író hol őszinte, önmagát nem kímélő módon, hol derűs nyugalommal, a tényszerűségekre törekedve tolmácsol nekünk.
Időutazásunk az „esztelenség birodalmába” stílszerűen egy fiktív ideggyógyintézeti jelenettel kezdődik, itt körmöli több százoldalas irományait „az a kopasz tisztviselőforma”, a majdani főhős. Az önéletrajzi elemekkel alaposan átszőtt mű valójában ezeken a lapokon tárul elénk, rövid bevezetés után máris a cselekmény közepébe hatolva, Pintár Róbert, avagy Paládi gimnáziumi hányattatásainak bemutatásával. E sajnálatos eseményeket megelőző, „Svábhalmon” töltött zsenge ifjúkor, és az otthoni környezet leírásának  jelzés-szerű, néhány oldalnyi terjedelme arra azért elegendő, hogy megismerjük a főhős családi hátterét, a környezetet ahonnan mindenáron ki szeretne törni. A rokoni szereplők többsége, és úgy általában a svábhalmi emberek nem sok jó pontot kapnak Paláditól, ők még, úgy tűnik, kőkeményen a szocialista embertípus megtestesítői, - „csak dolgozni tudtak, máshoz nem értettek”, de munkájuknak nem volt semmi látszata, beleszürkültek az életükbe, és nehezen fogták fel azt is hogy ha valaki ennél többre vágyott. Érzékletes, lényegretörő beszámolókat olvashatunk a nyolcvanas évek második felének Magyarországáról, „Csernobil és Mad Max” koráról, ahol az ifjú Pintár Róbert megpróbál beilleszkedni a maga középiskolai mikro-társadalmába, - kevés sikerrel - mivel, mintha osztályának fiú-egyedei is az őrült Gibson viselkedését volnának csak képesek utánozni - idétlen tréfáikkal hősünket állandóan agyonszekírozzák. A lányokkal sem rózsásabb a helyzet, az ilyenkor szokásos, beteljesületlen szerelem kínjai szintén komolyan megkeserítik az életét - és érdekes későbbi kortörténeti elem - az ártatlan - elérhetetlennek  tűnő lányról, amikor esztendők múlva összetalálkozik vele, kiderül: azóta sztriptíztáncosnő lett. Paládinak, mint minden igazi írónak, komoly hajlama van az önelemzésre, a visszaemlékezések helyenként kissé sematikus, papírízű leírásai közül kiemelkednek azok a részek amikor saját lelkiállapotainak utólagos regisztrációival foglalkozik, a szöveg ilyen esetekben kap leginkább erőre. És meg kell állapítani, kíméletlenül őszinte is magához, a külső események néha szenvtelen, néha derűsen cinikus lejegyzései ilyenkor az írásmű szempontjából hatásos indulati elemekkel telítődnek. Mindenesetre, a főszereplő, világhoz való viszonyulását a felnőttkor küszöbéhez érve már a „preventív imbecillizmus” álcája mögé próbálja rejteni, - miután rájön hogy a késő kádárkori tömegember-társadalom „legfeljebb annyira számít rá, mint egy felesleges házőrzőre”. Ebben a légkörben valóban mentális problémákkal súlyosbított élmény a nagykorúság. A rendszerváltás, Pintár-Paládi felsőoktatási tanulmányainak kezdetére esik, már nincs messze az az idő amikor a kollektív felejtés állapota hatalmasodik el a lakosságon, és a „szabad választások és a demokrácia” fura bódulatában a hajdani Párt helyett már „emlék-szoborparkokba” és hasonló helyekre léphet be a látogató, vagy ócskapiacokon matat egykori kormánykitüntetések között… Mintha a főhős is hirtelen rádöbbenne a valóság színjátszó természetére, mikor összeismerkedvén egy Ágota nevű regényalakkal, hosszasan elcsodálkozik, mivel a hölgy azt állítja magáról, hogy kommunista - és itt a derűsebb, álnaív Paládi szól -: „…amin igazán meglepődtem, hiszen akkor beszéltem életemben először kommunistával… …Mi úgy tudtuk, a kommunista az nem egy eszme, hanem egy foglalkozás. A kommunista valahol fenn ül egy széken, parancsokat osztogat, kitalálja milyen legyen a díszlet május 1-én, miről vitatkozzanak a spontánul összehívott gyűléseken…” 
Aztán a folytatás, az akár aranykorinak is nevezhető szegedi főiskolás esztendők, egy anakronisztikus „álbölcsészkar”, vagy  „káplártanoda” időszaka, ahol a múlt rendszer szellemében a jövő tanárembereit képzik, szaporítva az elhatalmasodó kiskapitalizmus korában a felesleges humán-diplomások seregét… Hangulatos leírásokat olvashatunk kollégiumi berugásokról, szövődő lány-barátságokról, Irénről és Xénáról, csakúgy mint a megváltozott világban immár felszabadultabban mozgolódó Pintár ideológiai útkereséseiről. „Ha egy új mozgalomról hallottam, rögtön ott termettem. Megesett, hogy az Északi-középhegység erdejének mélyén, egy eldugott falu mellett fedeztem fel egy keresztény kommunát. Két napot töltöttem a közösségben, majd továbbmentem… …Nem volt megállás, zöldek, humanisták, szolgálatmegtagadók, homoszexuálisok bukkantak fel szemhatáromon. Valamennyiüket értettem, de egyikkel sem tudtam azonosulni.” A kilencvenes évek elejének zsúfolt időszaka ez, egy politikai csatározásoktól kaotikus ország hétköznapjai, ahol a főhős környezetében felbukkanó majdani értelmiségiekkel együtt - „akikre azóta is számíthatnak mindkét oldal radikálisai” - Pintár egészséges érdeklődéssel fordul a korszak szubkultúrái, új lehetőségeket kínáló eszméi felé. Aztán pedig érzékletes - és mondjuk így - szomorkásan-derűsen kiábrándult fejezetek következnek a lassú kijózanodásról: egy tanáremberként elkezdett életpálya esélyeiről a gazdaságkor társadalmában. Diplomás hősünk karrierje píár szempontból kallódást, másrészt viszont ingadozó pénzügyi felívelést mutat, kezdeti pedagógusi hivatását - normális fizetés és megbecsülés híján - hamar feladva diszpécser lesz egy pizzériában, majd biztosítási ügynök. Bár ez utóbbi tevékenysége, rátermettség hiányában, kudarcba fullad, a remélt milliók helyett - mivel csak saját nagynénjét tudja beszervezni - igen rosszul keres, noha időlegesen, cselből egy vallásos szektába is belép, hátha több lesz az ügyfele… Innen egyenes út vezet a „hajtás pajtás” biciklis csomagküldő szolgálathoz és végül a diliházba.
Paládi Zsolt regénye olvasmányos kortörténeti mű, feltehetően nem csak azok számára akik az íróval azonos generációhoz tartoznak. Az ízlésesen felvázolt szótár-magyarázó részben (csak néhány cím: átverés, amway, gettólakók, reality, pesti érzés, csalinő, hiperplex, örömegyház, női magazinok, őrző-védő…), szatírikus stílusa még inkább érvényesül, korunkról itt a kívülálló pozíciójából mondja el – helyenként vendégszövegekbe rejtett - ítéleteit. A „Kiskapitalista kalauz és szótár” jellegénél fogva, amelyet a realizmus ural és nem a fikciók, lényegesen eltér Paládi korábban kiadott novelláskötetétől, felmutatva így egy sokoldalú elbeszélő eddig kevésbé ismert arculatát.

  
  
 

Boldogh Dezső (Budapest, 1967) költő, a Veranda Művészeti Csoport alapító tagja

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.