Videó

Nagy Zsuka felolvas – Irodalmi Jelen


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Boldogh Dezső: Szövegterek köztes tartományai



Debreczeny György: Sőt mi több
Syllabux Könyvkiadó, 2011.

Bodor Béla nyilatkozta egyszer hogy első kötetének megjelenése egy irodalmilag  nem túl szerencsés korszakba, az un rendszerváltás évébe esett, amikor a népek nem igazán az új költők köteteit keresték a boltokban –  ez a helyzet úgy tűnik Debreczeny György irodalmi pályafutására is determináló lehetett, (neki a 89-es Elodázható elégiák már a  második könyve volt). Saját bevallása szerint ekkoriban, a nyolcvanas évek második felében kezdett el un montázsversekkel foglalkozni, játékos tiszteletadásként elődöknek és kortársaknak, olyan végtelenségig variálható versvilágokat hozva létre melyek egyszerre tűnhetnek avantgard tiszteletlenségnek is, hiszen „fogtam szépen a mások verssorait és építőkockának használva őket megépítettem belőlük valami mást, ami már én vagyok...” Ha már az avantgardot említettük,  vagy annak legújabb formáit, a szerzőnél nyilvánvaló a kötődés, ez egyéb műveiből is kiderül,. némi beat-es és neo-dadaista hatás keveredésével. Egyik kedvence pl Corso, aki  egykor annak kapcsán hogy sajnos meg kéne házasodnia, azt írta hogy kell majd babacsörgőnek egy zsák összetört Bach lemez,. és ez a kijelentés valahogy távolról rímel Debreczeny munkásságára,, persze az ilyen  soronként szétszedett, majd újra összerakott  versépítkezés végeredménye kellemesebben hangzik mint ez a furcsa csörgő, de azért avantgarde gesztus a javából.
     Hogy miért kellett több mint húsz évet várni ezzel a kötettel, arra ─ a mindenkori sanyarú irodalmi megjelenés lehetőségein túl ─  nincs válasz,  az már inkább a „kiadók felelőssége”, vagy a szerző „hanyagsága”, nemtörődömsége, esetleg a végül is valahol jogos félsz, hogy kinek kellenek az olyan költemények melyeket mások már megírtak, meg hogy miért kell a felsorakoztatott, többnyire már klasszikus költők szövegeibe belenyúlni, „csócsálni a készből…”? Eredeti találmány-e az irodalomban ez a ─ vele valahol rokonságban álló ─ , a képzőművészetek majd minden ágában ismerős kollázs-technika, vagy inkább nem is szeretne az lenni, Debreczeny egyszerűen csak a szövegterek köztes tartományaiban időz és játszadozik…? Talán a játék, az önfeledt újrateremtés vágya lehet a kulcsszó ehhez a műfajhoz, amelyet Debreczeny Györgyön kívül talán senki más nem is művel a hazai költészet mezőnyében. Erről  persze nincs statisztikai adat, hiszen könnyen elképzelhető hogy pl. unatkozó középiskolások érdektelen magyarórákon akár próbálkozhatnak ilyesmivel, (annak a mintájára ahogy  Jókai vagy Ady tankönyvi fényképei  rock sztárokká maszkírozhatóak egy filctollal). Debreczeny azonban nem csak játékos kedvű felnőtt, hanem kitűnő költő,  és elsősorban az,  bemutatja hogy nem is olyan könnyű ez a műfaj, mert egyrészt valódi ihlet és poétai invenció kell hozzá, másrészt pedig nem mindegy hogy milyen anyagból dolgozunk, pár sor ütős montázsvershez is kötetek sokaságát kell áttanulmányoznunk hogy valóban eredeti, immár az alkotóra jellemző költeményeket lehessen olvasni.
A kompozíciók tere új jelentésrétegekkel telik meg, az ismerős motívumok eddig nem tapasztalt rend szerint sorakoznak, a zárt formából szabadvers lesz, klasszikus szonettkezdetből neo-avantgarde motívum, vagy bármi. Összeollózhatunk néhány Petőfi sort, végignyálazhatjuk az összes verseket, hogy hátha, de azokból még nem igazán lesz alkotás, Debreczenynél azonban a legtöbb sikerült költeménynek egyedi funkciója van, észrevétlenül válnak debreczenyessé a szövegek és ez a megmagyarázhatatlan átalakulás a könyv egyik nagy titka.  Ki gondolná hogy éppen Vörösmarty átiratot  olvas: „Virágok bársonyába öltözik / ki dörömböl az ég boltozatján  / mind hasztalan te meg nem hallod őt / eltakarja őt a sárga ősz”  Vagy  egy szinte haiku jellegű részlet:  „SZÍV VAGYOK / ELKESERÜLT IFJÚNAK SZÍVE / ÜRES HÁZ”  Nem csekély vállalkozás régi klasszikusokat használni fel ,megtartva  ütemet, helyesírást, hogy mégis modern hangulatú költeményt kapjunk:: „mint a szerelmek édes istenei / örök éjhez szokott szemekkel / ama kormos ablakoknál / a dicsőségnek tetején ragyognak”  (Berzsenyi sorai)  „Én egyre vágynék: förtelmest zuhanni / esküdjünk a mindent-szabadnak / fenevadakkal cézári arénán / NÉZEM ÉS NEM ISMEREM MEG AZ ARCOM” (Ady montázs) 
Radnótinál ilyen bizarr, játékos megoldásokat  kapunk: „Bujkálsz-e még a fátylas fák között? / a fáradt ég vörös lett és a nyúl / himbálja fönn a tűzoltóparancsnokot” Áprily Lajos esetében első pillanatban nem is tűnik fel hogy ez egy montázs: „Hogy átnyilall a fényen és ködön / az idő testamentumos Titok / Visegrád ormain együtt járt velem / Behúnyom káprázó szemem / Én talpalok amíg szívvel birom / és a halál ingébe öltözöm”  Vannak kevéssé sikerült próbálkozások is, pl. Pilinszky, eleve sűrített, szikár sorai mintha kevésbé tűrnék hogy bármilyen új rendezőelv szerint összekapcsolódjanak. Általában legmodernebb mai klasszikusaink, különösen Szőcs Géza, Zalán Tibor vagy  Tandori azonban hálás szöveganyagnak bizonyulnak: „de a vers (hagyjuk az ügyetlen hasonlatokat) / virágokról beszélget a sofőrrel / A rózsák azt mondják / IGEN CSAKUGYAN ÜDÍTŐ AZ ÉLŐK TÁRSASÁGA / A nevetéstől jobbra-balra dőltünk / és akkor egy lámpa mely fel volt kapcsolva végig / eltűnik a kanyarban vicsorít!”  (Tandori montázs)  Debreczeny e műfajon belül  is következetesen halad a maga, talán nem mindenki számára tolerálható kísérleti útján,  és  ezen az úton érdemes az olvasónak is elfogulatlan teremtőtársává válnia, különben kimaradhat a játékból.




 










  
  
 

Boldogh Dezső (Budapest, 1967) költő, a Veranda Művészeti Csoport alapító tagja

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.