Videó

Nagy Zsuka felolvas – Irodalmi Jelen


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Boldogh Dezső: Daphnis ketskéi

 


(Lesi Zoltán: Daphnis ketskéi 
Fiatal Írók Szövetsége,  Budapest, 2009)

Lesi Zoltán első verseskötetét olvasva egy izgalmas kísérlet alanyainak érezhetjük magunkat, mivel a szerző a szövegformálás terén olyan lírai hagyományokat idéz fel, amelyek régóta jelen vannak legújabbkori irodalmunkban, mégis képesek a meglepetés erejével hatni. A versek kivétel nélkül valahol a  tizennyolcadik századvég körüli nyelvezet álöltözetében jelennek meg, és nemcsak a szóhasználat hanem még a helyesírás is viszonylag hűen utánozza az adott korstílust. Az efféle archaizáló törekvés, számtalan egyéb példákon túl, akár szoros rokonságot mutathatna Weöres Psychéjétől kezdve, KAF lírai szerepjátékain át, egészen a Balassi-strófa használatának, néhány fiatal költő révén (pl. Oravecz Péter, Tolvaj Zoltán, Székely Szabolcs) a közelmúltban is szívesen alkalmazott divatjáig. Érdekes módon, Lesi elgondolásaihoz látszólag talán még közelebb állnak kitűnő prózaírónk, Márton László,  nyolcvanas években írt  „nímet alexandrinusokba rekkentett purgomái” – noha e játékos poétikai kísérleteket nem kellett feltétlenül ismernie. (A JAK-füzetek 23. részében jelentek meg 1986-ban). Költőnk esetében tehát a felsorolt szerzőkhöz képest mintha másfajta irodalmi szándékról lenne szó, hiszen pályafutása első könyvét kizárólag a régies stílus szellemében alkotta meg, és ez a tény a Daphnis ketskéit  meglehetősen egyedivé teszi. Mindamellett a szerzőnek nem róható fel sem a különbözni akarás kényszere, sem a különleges nyelvezet eleinte talán még zsúfoltnak is tűnhető használata, az utóbbi inkább dekorációs, bár nagyon is fontos eszköze a rokokó-klasszicista lírai keretnek.
Lesi Zoltán látható módon aprólékos költő, a műgond  preciz művésze, akitől egyáltalán nem idegen az irónia és a teremtő képgazdagság. A kötet három ciklusa nagyrészt a szerelem, a párkapcsolat témáját járja körül, finoman retorizált felhangokkal kísérve. Hol ligetekben tsalinkázunk elfelejtett, és szintén csak dekorációs kellékekként felbukkanó mitologikus alakok között, máskor gross arnoldi porcelánbabákat nézegethetünk nagyítóval, miközben a tájak idilli környezetébe szappantartók, úszósapkás angyalok és motoros repülőgépek is vegyülnek. Ezt a miniatürizált, bújkáló hangulat-elemekkel teli költői mini-univerzumot mégsem olyan könnyű befogadnunk, részben tehát nyelvi archaizmusai, másrészt gondosan kifundált elemekből építkező versvilága miatt. Talán ezért lett viszonylag vékony, alig ötven oldalas a könyv, hiszen kivétel nélkül lassú, elmélyült olvasmányt igénylő darabokról van szó. Lesi a sűrítés eszközeit általában kitűnően használja, noha időnként enyhén értelemzaró képek is becsúsznak: „ ... Rósaszín toálétt. Tinta, / szivárván poéma. Hángja reméli / bübáj. Tintát ken testére…” Vagy: „…mag repedő / burokból kihull, nyafka kandúr-kánont / szél ringottja.” Ezekhez kapcsolódnak az időnként túlírt régiesítő szóalakjai – „hátodat mutátod”, „fonál lábirinth”, „ring kotsónya”, „tejfogat sviczkol”, „köntösbe tsomágollak” – melyekről valójában persze sejteni lehet hogy ironikus hangaláfestésre szolgálnak inkább, de azért az embernek idő kell hogy hozzájuk szokjon. Általában azért figyelemkeltő megoldásokat, kitűnő verseket olvashatunk, a költő ideális starthelyeket biztosít a szemlélődés tereinek bejárásaihoz, noha szerényen „bájos czirkálom-nak” nevezi hódolatadó bevezetőjében a műveket.
Formailag ízlésesen lavírozik anakreoni sorokból disztichonokon keresztül a kötetlenségig, számos a szonett, szóközi sorvégekkel olykor, amitől a szeretett stíl még bukésabbá válik. Egyik legjobb és legtalányosabb versében (Óvatos sötét) a klasszicizmus és a huszonegyedik század izgalmas keveredését látjuk: „…Arczuk sápadt, / vértelen szájuk résén / kibuggyanó – álmiból ismert – / bepólyált fa, sötétség. // Mint ki kétszer megfojtotta magát / mozdulatlan figyeli tükrit: elhagy- / ván lelkeit nem maradhat itt sem.” A kötet hangulatához jól illeszkednek a borítón és a ciklusok kezdetén található rajzok, szürreális antik és klasszicista szoborfigurák gyermekfirkával párosítva – Jakatics-Szabó Vera remek munkái.

  
  
 

Boldogh Dezső (Budapest, 1967) költő, a Veranda Művészeti Csoport alapító tagja

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.