Most visszarepülünk abba az időbe, amikor, már itt voltam a Földön, egy kis ideje, de már levetettem az űrbéli ribanc mezt, amit később visszaveszek, beálltam prostinak, hosszú vörös lobonc keretezte arcomat, kivert szemem fürtjeimmel takartam, kivégzett asztrálkarom, ami ha visszamegyek akkor is veszve marad, ez fáj, nagyon fáj, ó, átok Magister, műanyag műkarral lehetett csak pótolni, mivel mozgathatatlan volt, a zsebembe dugtam a frányát, a spontán amputált, leégett lábamból rövid, de terjedelmes csonk maradt, kissé megemelve pont rátehető mankóm keresztrúdjára, őt nagyon szeretem, de a nagy folytatását hanyagolom, az én kezem is benne volt, hogy megsemmisült, üsse kavics, ha visszamegyek lesz újra lábam az igazi asztrál piskóta, ami nem piskóta, láthatják még a földi sem az.
Szilágyi József Kép forrása: Veranda Művészeti Csoport
Délutánra a tegnapi köd utolsó pamacsa is elillant. A nap szinte már lemenőben, de még fényárba vonja turistaház alatt elnyúló mezőt. A társalgó ablakánál ácsorgok, birizgálom az államon a pihét, amikor a rét aljában megpillantom az estére beígért társaságot. Trappolnak a hóban az épület felé. Apámmal két napja még tejszerű ködben szimatoltuk felfele az utat, de az év utolsó napja verőfénnyel ünnepel.
Nyílik a bejárat, bakancsukat csapkodva kurjongatnak befelé. Nagybátyám, vendéglátós Lajos fogadja őket, a felesége átöltözteti a gyerekeket. Apám még az udvaron fát hasogat, én beállok a bárpult mögé, csuprokat sorakoztatok a pultra, és kondérból merem a gőzölgő forralt bor. Négy pár tódul be, arcuk kipirult, sapkájukon zúzmara. Vizslatom őket, nyilván mind házasok. Hozhattak volna egy csajszit is, megint én leszek az egyetlen „kiskorú”.,,
Kezét csókolom, mondja, kicsavarja a három ujját, eltöri rugalmas mozdulattal, az orrát is, a gégéjét, lóg a szőre. Arcok zuhannak a szakadékba, mert nem haladtak olyan gyorsan. A vonulási irány: játék által okozott fokozatos gomolygás. Szaggatott vonallal jelöli azt, ahol elválik a sötétszürke. Megállapítják, hogy ilyen esetben célszerű várni. Közvetlenül, pontosan megjósolja, hogy közelről lássák. Lehetővé teszik, hogy ezeknek szétverjék a fejét. Foszlányokra, meg vékony rétegekre. Túl merev, mindenekelőtt terjeszkedik, aláveti magát, megmagyarázza, túl széles és hosszú, magas és érdekes, fáradozik és köszönetet mond, félre néz, mikor falfehéren vallat. Látni a jeget, ami egy másik télből maradt itt. Farkas arcú képződmények lógnak le. Kisebb nagyobb mennyiségben találhatók, hengeresek és íveltek, viharban fordulnak elő. A tavak halála, ha a felhők lehullnak. Középen egy kis tó álmosan vergődik, kiugrik a partra a vonulási iránnyal szemben. Nem történt semmi, csak a hosszú lábú konyhaszekrény felettünk a mennyezeten, elutasította. A nevét felragasszák, kiírják a hajóraj nevével együtt, a különbségeket is egyenletesen. Így kell harcolni a csapadéksávokban, tájegységre bontva, a lépcsőn és kelletlenül, emeletenként, a szárazföld belsejében. Egyezik, botorkál, mint egy gyufaszál, segítünk oldalra pillantani, külföldi bokrokat ültetni, az Eu-ban hideg van, zuhanunk becsúszó szereléssel.
Életem korai szakaszában gyakran elgondolkoztam a jövőmről, vajon milyen foglalkozást választanék, ha rajtam múlna. Ebben a témában volt néhány elképzelésem, közülük a legemlékezetesebb és legmerészebb a papi hivatás. Hatévesen nagyon szerettem a hittan órákat, a bibliai történeteket és az okos, szemüveges plébánost, aki falunkba költözése után elsőként szüleimet eskette a híres kisvaszari templomban. Elsőáldozás előtt meg kellett tanulnom a gyónás szövegét, gyónom a mindenható Istennek és Isten helyett neked lelki atyám, hogy utolsó gyónásom óta ezeket a bűnöket követtem el, és itt felsoroltam a bűneimet, nem fogadtam szót, visszabeszéltem anyámnak, verekedtem az öcséimmel, satöbbi, ha valamire kíváncsi volt a pap még kérdezett is egyet-mást a gyóntatófülkében, aztán kirótta a vezeklő imákat, melyeket összetett kezekkel az oltár előtti kövön térdelve mantráztam a többi bűnös lélek társaságában. Nagyon kíváncsi kislány voltam, szerettem a felnőttek között lenni, hallgatni miről, kiről beszélnek. A gyónás után támadt a nagyszerű ötletem, hogy pap leszek és én fogom a vaszari embereket meg a környező falvak katolikus lakóit gyóntatni, így aztán mindenki titkával, bűnével megismerkedek és én szabhatom ki a büntetést. El is meséltem ezt a szomszéd nagylánynak, hogy papnak tanulok, de ő nevetett és azt mondta, nincsenek női papok. Életemben először sajnáltam, hogy lánynak születtem, így aztán módosítani kényszerültem pályaválasztási tervemen.
Vésztőy Brünhilda vagyok, a CDX 27-es, imtergalaktikáris kémnő, ahogy üldözőm a Vérpirospozsgás Magiszter, volt vezérkari főnököm titulál, vérpirospozsgás, mert oly ádáz a harcban, hogy arcáig fröccsennek a vérhalmok, ettől meg úgy örvendezik, mint a pozsgásvirágzatúak a víznek. Nem spion vagyok, valami automatahari, hanem a leigázott galaktikus népek szabadságharca élére állt jóügy- terrorista, azért ilyen nagy a lábam, amúgyis nagy, mert a földiek békaperspektívából látnak és épp a földre lépek, idemenekülhettem csak Magister elől.
Amint kilépsz az utcára, mintha bábszínházban lennél – szereplő: először az egyik lábaddal lépsz, aztán a másikkal, óvatosan, semmi kockázatot nem vállalva. Kikerülsz minden követ, elkerülöd a járókelőket, beveszed az irányt a buszmegálló felé. Amióta szédülsz – már évek óta – ÍGY lépkedsz, ha lépkedsz egyáltalán, ha rászánod magad, hogy ne ülj kocsiba.
November 1., este hat óra az Idősek Otthonában, ahova nemrég engem is befújt a sors szele. Nem ilyen helyen képzeltem ugyan leélni hátralevő éveim, de úgy látszik, nem érdemeltem jobbat a jóistentől. Csend, így vacsora után már egy ápolónő sem rikácsol, és a takarítónők sem csörtetnek fel-alá zörgő kocsijukkal a folyosón. De a bentlakó öregekkel sincs gubanc, ők ugyanis ilyenkor a tévét bűvölik. Olvasni nem szoktak, a számítógépet is csak csak hírből ismerik. Én olvasnék is, tévéznék is, csak a szemem, hallásom… Azokkal bizony akad probléma. Valahogy olyan ismerős nekem ez a környezet, ez a zaj, az egymás mellett sorakozó szobácskák. Mintha… mintha laktam volna már ilyen otthonban. Deja vu lenne? Nem a, ütöttem többszöri mélázás után a fejemre, és eszembe jutott Marosvásárhely, ahol egy diákotthonban kezdtem ismerkedni a nagybetűs Élettel. Ebben az otthonban is ilyen zsivaj tette próbára az idegeim, aztán szerencsére megszoktam. Na, szépen vagyunk! Ergo ugyanolyan környezetben leledzem, ahol ötvenöt évvel ezelőtt. Csak fél lábbal a sírban ezúttal. Hát… nem kellemes érzés, higgyék el nekem.
Odilon Redon, A síró pók avagy a szörnyeteg reménytelensége, szén, grafit és tus, 1906 körül, 30.5 x 23 cm
Hódosy órák óta mozdulatlanul ült karosszékében. Egykedvűen bámult maga elé, szemével egy fekete foltot követett, amely lassan felfelé kúszott a falon. Talán bolha volt, de az is lehet, hogy pók – végül is egyre megy. A férfi homályosan látta a foltot, nem volt elég lelkiereje hozzá, hogy felálljon, odalépjen a dohányzóasztalhoz és feltegye szemüvegét. A folt néha megállt, mintha megpihenne, és hosszú percekig mozdulatlanná merevedett. A karosszékből nézve apró, szürke szennyeződésnek tűnt, amely belesimult a fal felületébe. Ügyet sem vetett az őt kitartóan bámuló Hódosyra, sem az egyre múló időre és általában az emberi léptékű dolgokra. Egyre csak araszolt felfelé, mígnem elérte a mennyezeten a repedést, amelybe beleolvadt, és eltűnt Hódosy szeme elől.
Kellemes délelőtt volt. Lajosné a konyhában lecsót főzött. Fia, Károly a szobájában olvasott. Cigány volt, nem bírta a bezártságot. Kiment a konyhába rágyújtani.
Lajosné jókedvű volt, még fütyörészett is.
– Mi van veled, Karcsikám?
– Semmi, olvasgatok. De sétálni van kedvem.
– Senki nem akadályoz meg. Tégy egy kört. De ebédre gyere haza…
Ez a webhely a Google és a StatCounter cookie-jaival kínál szolgáltatásokat és elemzi a forgalmat.
Az IP-címed és a felhasználói ügynököd a teljesítmény- és biztonsági mérőszámokkal együtt
megosztásra kerül a Google-lal és a StatCounter-rel a szolgáltatás minőségének biztosítása,
a használati statisztikák elkészítése, valamint a visszaélések észlelése és megoldása érdekében.
A honlap további használatával elfogadod ezeket a feltételeket.
Fotó: Burst Forrás: Pixnio