Keresés a honlapon:

Kovács Katalin: Tévelygés

 

 

 

 

 

Tévelygés

 

 

Odilon Redon, A síró pók avagy a szörnyeteg reménytelensége, szén, grafit és tus, 1906 körül, 30.5 x 23 cm

 

Hódosy órák óta mozdulatlanul ült karosszékében. Egykedvűen bámult maga elé, szemével egy fekete foltot követett, amely lassan felfelé kúszott a falon. Talán bolha volt, de az is lehet, hogy pók – végül is egyre megy. A férfi homályosan látta a foltot, nem volt elég lelkiereje hozzá, hogy felálljon, odalépjen a dohányzóasztalhoz és feltegye szemüvegét. A folt néha megállt, mintha megpihenne, és hosszú percekig mozdulatlanná merevedett. A karosszékből nézve apró, szürke szennyeződésnek tűnt, amely belesimult a fal felületébe. Ügyet sem vetett az őt kitartóan bámuló Hódosyra, sem az egyre múló időre és általában az emberi léptékű dolgokra. Egyre csak araszolt felfelé, mígnem elérte a mennyezeten a repedést, amelybe beleolvadt, és eltűnt Hódosy szeme elől.

Ekkor mozdult meg a férfi. Mintha csak erre a jelre várt volna, amely arra figyelmeztette, hogy véget ért a várakozás ideje. Komótosan feltápászkodott. Hóna alá vette aktatáskáját, farkasszemet nézett tükörképével, megigazította nyakkendőjét és útnak indult. A rovartani társaság éves ülésére igyekezett, ahol őt akarták megválasztani titkárnak. Nem volt ínyére a dolog – jól tudta, hogy mindenféle tisztség leginkább csak adminisztratív feladatokkal jár –, de nem utasíthatta vissza a felkérést, amelyet egykori főnöke, Szvacsek úr terjesztett elő. Kelletlenül rótta a rovartani társaság épülete felé vezető, kanyargós sikátorokat.

Ezerszer megtette már ezt az utat. Fel sem kellett néznie gondolataiból, lábai automatikusan vitték előre. Délután négy óra múlt, de már sötétedett, közeledett a téli napéjegyenlőség. Hódosy elrévedve, egyenletes léptekkel haladt át a városszéli parkon, csak akkor állt meg egy pillanatra, amikor lába elé pottyant egy gesztenye. Szórakozottan belerúgott, s mintha labda volna, görgette maga előtt a szűk ösvényen, amelyet elborítottak a száraz levelek. A park túloldalán, az egyik párhuzamos utcában volt a rovartani társaság épülete. Hódosy elképzelte, hogy benyit a terembe, ahol a lelkes rovarbarátok karéjban állják körül a társaság elnökét, Harang urat. Hódosy majdnem kezet nyújt neki, de visszarántja, mert úgy látja, Harang úr ujjai helyén cincérek nőttek. Halványan elmosolyodott erre a képtelen gondolatra, és lépteit felgyorsítva folytatta újtát. Az volt az érzése, hogy el fog késni, és hiába igyekszik, egy tapodtat sem halad előre.

Amikor az ösvény szélén pislákoló utcai lámpák fényénél rá akart nézni az órájára, egy csapásra minden világosság kialudt. Áramszünet – mormogott bosszúsan Hódosy. Noha semmit sem látott a vaksötétben, biztos volt benne, hogy már rég elhagyta a parkot. A jól ismert ösvény azonban nem akart véget érni. A férfi kitartóan rugdosta maga előtt a gesztenyét. Úgy érezte, nem szabad letérnie az ösvényről, ha valaha is ki akar kavarodni az útvesztőből, amelybe – ki tudja, hogyan és miért – belesodródott. – El fogok késni az ülésről, pedig megbízható, pontos embernek ismernek – dohogott. Hirtelen megállt, félrerúgta a gesztenyét. – Valóban megbízható vagyok? Jó munkaerő, akire mindig, minden alkalommal számíthat a főnökség? Nem lehet, hogy mindez csupán látszat, magamra kényszerített álarc, és valójában akkor vagyok a leghatékonyabb, ha karosszékemben ülve, látszólag tétlenül elmélkedem, figyelmen kívül hagyom az idő múlását, és a falon felfelé araszoló fekete foltot bámulom? Kit érdekel Cincér úr, akarom mondani, Harang úr ködös eszmefuttatása érzékenyítésről, ökopolitikáról, és egyéb, hangzatos ideákról? Hiszen múltkor a saját szememmel láttam, amikor néhány kupica konyak elfogyasztása után kissé kapatosan hazafelé tartott a társaság üléséről, és belerúgott egy botsáskába, nem is beszélve arról a mezei homokfutrinkáról, amelyet a sárba taposott, mintha nem tudná, hogy ennek a rovarnak hazánkban is rohamosan csökken az egyedszáma. Valószínűleg Cincér úr jól tudja mindezt, de akkor, abban a pillanatban megszédült az alkoholtól, és ösztönösen cselekedett.

Néhány, végtelennek tűnő perc elteltével újra kigyulladtak az ösvényt szegélyező utcai lámpák. Hódosy a derengő fényben lábával kereste a gesztenyét, de csupán egy ormányosbogár akadt a cipőfűzőjére. Meglepődve vette észre, hogy saját háza előtt áll. Telefonjára ugyanebben a pillanatban üzenet érkezett: Harang úr közölte, hogy a rovartani társaság aznapi ülése érdeklődés hiányában elmaradt. Hódosy tudta, hogy csupán időt nyert, lakásába lépve mégis megkönnyebbülten sóhajtott fel. Szeme ösztönösen a fekete foltot kereste a nappali falán. Megnyugvás töltötte el, amikor látta, hogy – mintha csak rá várt volna – ott van a falon a folt, és a mennyezet sarkában levő repedés felé igyekszik.

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2023-03-13 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.