Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Szilágyi József: Vera, Magas-Tax

 

 

 

 

Vera, Magas-Tax

 

Délutánra a tegnapi köd utolsó pamacsa is elillant. A nap szinte már lemenőben, de még fényárba vonja turistaház alatt elnyúló mezőt. A társalgó ablakánál ácsorgok, birizgálom az államon a pihét, amikor a rét aljában megpillantom az estére beígért társaságot. Trappolnak a hóban az épület felé. Apámmal két napja még tejszerű ködben szimatoltuk felfele az utat, de az év utolsó napja verőfénnyel ünnepel.

Nyílik a bejárat, bakancsukat csapkodva kurjongatnak befelé. Nagybátyám, vendéglátós Lajos fogadja őket, a felesége átöltözteti a gyerekeket. Apám még az udvaron fát hasogat, én beállok a bárpult mögé, csuprokat sorakoztatok a pultra, és kondérból merem a gőzölgő forralt bor. Négy pár tódul be, arcuk kipirult, sapkájukon zúzmara. Vizslatom őket, nyilván mind házasok. Hozhattak volna egy csajszit is, megint én leszek az egyetlen „kiskorú”.,,

A tanárnőnek is forraltbort, ne teát! – mordul rám egy grizzly-méretű pasas, miközben a párja karját ráncigálja.

Önkéntelenül megbámulom. Tanárnő? Rebbenő pillák kerülik a tekintetem. Rakoncátlan hajkorona alatt egzotikus arc és hatalmas, melankolikus szemek. Álmaim testet öltött brunettje, mintha egy experimentális művész és egy riadt csecsemő keveréke lenne. Nem kacér, nem gőgös, szemmel láthatóan inkább menekülne.

Miközben apámmal ölnyi fahasábot tornyozunk a kandalló köré, a társaság berendezkedik a szobákban. A két apróság mezítláb hancúrozik a felfűtött verandán, Lajos már a vacsorát szervírozza, Zsóka a szalvétákat igazgatja – a nyugatra néző ablakokban vörösen hanyatlik a Taxi-csúcs mögé a nap.

Kezdődjön a mulatság! Robogjunk át az új évbe! Az esetebéd elfogyasztása sűrű poharazgatás közepette zajlik, ismerkedünk, újabb és újabb tósztok hangzanak el. Apám elmélyült eszmecserébe kezd egy köpcös pasassal a külszíni művelésről – amaz Komlón vájárkodott –, miközben élénken kacsintgat a másik feleségére. A filigrán nő szálegyenesen ül az asztalnál, ringó vállakkal, akár egy tangóbalerina, és csábosan hunyorog vissza apámra. Nagybátyám már erősen spicces, mindenkit túlharsogva igyekszik magára vonni a figyelmet, ám a nők egyszeriben táncra perdülnek. A férfiak utánuk nyomulnak, csak a grizzly és a köpcös terpeszkedik lustán az asztalnál. Apám a kis huncutkát marja el, bátyám, sajnálatomra, a rejtélyes szépséget. Ám a java csak most következik! Zsóka néném ragad grabancon, nincs mese, vele aztán polkázni kell! Összekapaszkodunk, Zsóka a vállamig sem ér, de széltében háromszoros. A magnóból a „Csavard fel a szőnyeget” tekeredik, mi mégis oldalvást billegve ugrándozunk körbe a teremben, röpködök körülötte, mint egy karácsonyfadísz. Az egész társaság rajtunk röhög. Zsóka egyszerre megelégeli, durcásan felnyalábolja a két gyereket, és becsapja maga mögött a szolgálati lakrész ajtaját. Szinte azonnal visszarobog a pulthoz, megragad egy literes bonbonmeggyet, és duzzogva végleg eltűnik. Egy karosszékbe süllyedek, körülzsong az össznépi viháncolás. Apám egyre jobban belelendül, ropja a táncot, akár egy hivatásos vőfély, időről-időre megáll, széles karmozdulatokkal kápráztatja táncpartnerét, miközben a nő csípőre tett kézzel illegeti magát.

Az éjféli koccintásra a férfiak már túlitták magukat. A köpcös hortyog az asztal végén, apám diszkréten ölelgeti a pöttöm barnát, és vihogva sugdolóznak. A brutális medve ködös tekintettel tanulmányozza a palackok címkéit. Bátyám vigyorogva átpasszolja partnerét, „Táncoltasd meg a nénit, kisöreg!” A kandallóhoz botorkál, hasábokat hajít a tűzre, aztán imbolyogva kenyeret szel, forró virslit és mustárt készít elő.

 

Megkönnyebbülten omlok a fiú karjaiba, meghitt melódiára lassúzunk csípőt csípőhöz szorítva. Hihetetlen komolysággal fürkészi az arcomat – végtére is ketten maradtunk. Hogy ölel! Egész este csak engem bámult, most gavalléros fegyelemmel türtőzteti hevét. Talán harmadikos, de egy fejjel magasabb mindenkinél. Kicsit esetlen, de finom és tiszta, akár egy porcelánhuszár. Érzem, mint ragad magával ellenállhatatlanul a szenvedély. Csak forgás és forgás, elvarázsolt ringlispíllé változunk, egyre szorosabban tapadunk egymáshoz...

A zene hirtelen elnémul, fültépő ricsaj zökkent ki bennünket a mámorból.

Mi legyen, mi legyen…?

Menjünk az udvarra, pisilnem kell” – hunyorítok rá. Csak a hó világít körülöttünk, ahogy kissé eltávolodva végezzük a dolgunkat. Aztán a gyenge holdfény alatt magamhoz vonom, megkeresem az ajkát. „Az első csók…? Gyere, mutatok neked valamit!” Kézen fogom, húzom a folyosó mélyére és magunkra zárom az ajtót. A szoba félhomályában hevesen körém fonja magát. A fülébe lehelek, „Finoman, kisfiú, minden a tiéd!”

Egymásba gabalyodó szándékaink a zsigereimbe tépnek. Egyszerre elbizonytalanodik.

És ha túl sokat ittam…? Azt mondják, könnyen csütörtököt mond az ember.

Mi is a neved?

Laborc. Téged hogy hívnak?

Vera.

Nekiveselkedek és ledöntöm az ágyra. Nem kell sok bíztatás, szinte magától hullik le rólunk cipő, pulóver és nadrág. Most puha és édes, mint a vattacukor. Hihetetlenül ifjú az illata, izgalmas, mint egy ismeretlen édenkert. Holnap eszébe sem jut, milyen gyorsan illant el a bizonytalansága, mert egyszerre már ő van felül…

 

ellenállhatatlanul nyel magába, mint a hullámzó őstelevény. Testem ösztönös ritmussal ontja belé válaszát.

 

Aztán már az arcomat simogatja, még hallom, amint ábrándozva magyaráz: „Örököltem egy lakást Szegeden. Leköltözünk és együtt élünk...”

Mámoros lebegésben álmodom végig az éjszakát. Mire felébredek, fényes nappal van, a társaság a bejáratnál búcsúzik. „Nem történt semmi! Nem történt semmi!” veregeti apám vállát a köpcös. Lázasan keresem Vera tekintetét, bizonytalan mosoly játszik az ajkán, ahogy sápadtan kapkodja a levegőt. Szárnyaszegett, gyönyörű. Még a vezetéknevét sem tudom. Piros anorákját látom lefelé imbolyogni a hegyoldalon. Apám és bátyám véreres szemekkel csikkek után turkál a konfettivel borított padlón virslicsutkák, széttaposott süteménymaradványok között. A koszos poharakat már a mosogatóba hordták.

Odakint az újévben is kristálytiszta a jeges verőfény. Keményre fagyott havon csúszkálok fel a Taxi-csúcsra. A makulátlan légen át megkeresem a távolban kanyargó Dunát. Már egy hete tizenhat éves vagyok. „Fantasztikus!” ismételgetem egyre felszabadultabban, „Fantasztikus!”

Szívembe nyugtalanítóan izgalmas béke költözik.

 

 

  
  

Megjelent: 2023-03-31 20:00:00

 

Szilágyi József (1958)

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.