VideóA Danubia Televízió videója Keresés a honlapon: |
Dinók Zoltán: Karcsi sétál
Karcsi sétál
Kellemes délelőtt volt. Lajosné a konyhában lecsót főzött. Fia, Károly a szobájában olvasott. Cigány volt, nem bírta a bezártságot. Kiment a konyhába rágyújtani. Lajosné jókedvű volt, még fütyörészett is. – Mi van veled, Karcsikám? – Semmi, olvasgatok. De sétálni van kedvem. – Senki nem akadályoz meg. Tégy egy kört. De ebédre gyere haza… – Jól van. S azzal felvette a nadrágot s a kabátot s elindult szokásos séta körútjára. A friss levegőre érve jól érezte magát. Különcnek érezte magát ezen a helyen. Mindig így szokott lenni… Rágyújtott. Már régen cigizett. Utóbbi időben keveset szokott. Megfogadta, hogy leszokik. Erre bőrfejűek is szoktak tanyázni. Karcsi ki nem állhatta őket. És őt is azok… Ahogy az utca végére ért, máris három bőrfejű közrefogta. Csakhogy Karcsi tudott bokszolni… Már épp rátámadtak, amikor Karcsi a bőrfejűt egy jobbegyenessel földre teperte. A másik kettő megijedt s elfutott… Az egészet a házból látta Eszter a cigánylány. Örült, hogy Karcsi elüldözte a bőrfejűeket. Leszaladt az utcára. Emberközelbe ért Karcsival. – Hát te ki vagy? – kérdezte a lányt. – Itt lakom nem messze. Jól vagy? Nem esett bajod? – Igen. Jól vagyok. De hiszen te cigány vagy. Cigánylány. – Igen. – mondta mosolyogva Eszter. – Ezeket a tar fejűeket ki nem állhatom. – Elhiszem. Én is. – Téged nem bántottak? – Nem. Engem nem. Tudod mit? Gyere fel hozzám. Megkínállak egy kávéval. – Nem bánom. – Egyedül laksz? – Igen. – Ez szuper. Jó neked… – Nekem is vannak gondjaim… – Mint mindenkinek. Majd felballagtak a másodikra, balra. Eszter bevezette a konyhájába. Betette a mikróba a kávét aztán odaadta a srácnak. – Tessék! – Köszönöm! – Jó meleg! – Nagy kávés vagyok. – Én tulajdonképpen nem. – S mit dolgozol? – Egy nyomdában vagyok kisegítő. És te? – Egy gyárban vagyok segédmunkás. – Nehéz nekünk, cigányoknak. – Világéletben… – Ez nem vigasztal… – mondta Eszter felháborodottan. – De attól még nem menekülhetsz sorsod elől. Nyomdában vagy kisegítő. Ez is már valami. – Hűha… Ne mondd… Te meg csak segédmunkás vagy… – De nem vagyok buta. Imádok olvasni. Tudod te hány írót ismerek? – Hányat? – Több százat! – És mire mész vele? – Arra hogy nem vagyok buta… – mondta Karcsi önelégülten. – Csak nem szoktál írogatni? – Annyira nem érdekel az irodalom. – Na látod… – Mit látok? – Te sem vagy több egy átlagos cigánynál… – Nem is akarok az lenni. A lány hallgatott. – Most mi van? – Semmi… Csak eltűnődtem. – Min? – Az előbb verekedtél… Most meg nehéz sorsunkról panaszkodunk… Ez nem valami jó dolog. Karcsi nagyot sóhajtott. A kávét kiitta. – Tudod, a nem cigányoknak sem könnyű az élete… – De a miénk mégis rosszabb… – mondta Eszter. – Hagyd már ezt… Már felnőtt emberek vagyunk. – Felnőttek… Tele gondokkal. – Neked milyen gondod van konkrétan? – Konkrétan nemrég halt meg az apám. – Részvétem. – Neki is nehéz, sőt keserves volt az élete. – Isten nyugosztalja. – Igen. Ámen. – Na jól van. Mennem kell. Az anyám már biztos aggódik értem. Ennyit nem szoktam sétálni… – Menj csak. Isten veled... – Veled is. A lány kikísérte. – Minden jót! – köszönt el a lány. – majd becsukta az ajtót. Karcsi meg egészen vígan ment haza. Feltöltődött. Régen volt már ilyen kalandban része… S csak fütyült…
Megjelent: 2023-03-11 20:00:00
|
