Videó

A tegnap.ma videója




Keresés a honlapon:


Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

minden körülmények között ott leszek

örömmel értesítelek hogy aznap
minden körülmények között ott leszek
bár ezer kilométernyire vagyok magamtól
a meghívás későn érkezett jó korán
éppen vidékre utazom reggel korán
krúdy gyula nagyobb regényeit
és elbeszéléseit olvasom majd a hosszú úton
gondolatban veletek ott leszek én
tátott szájjal hallgatlak
kissé duzzadt orrmandulával és párás
olvasószemüveggel nézlek benneteket

 

Kuan Jin fején díszes korona

kis váza a hosszú élet írásjegyével
hasáb alakú párna peóniával és verssel
ecsettartón horgászó férfi
és aszkéta előtt hódoló személy

Kuan Jin türkizlila köntösben ül
kőcserép türkíz és lila mázzal
arcán és mellén
vörös hideg festés nyomaival

 

A megmérgezett virradat

Patkányméreggel behavazott
rózsákra virradunk
boroshordók gyilkosai
Lebegnénk a madárcsicsergés tetején
fürödnénk a nők hónaljánál eredő patakokban
s barátaink lennének az őrt álló útszéli fák
de a ránk szegezett gesztenyevirág-géppisztoly
elől akkor sem menekülnénk

*

Belsőnket csontszú dicsőíti
A kígyó méregfogát már kihúztuk
hiába
szelídségével mart meg
a csontig fedetlen múmia csalogat
akivé majd mi leszünk

*

Ereink még sebes sodrású folyók:

beleesünk
partra vergődünk
újra beleesünk

 

halak a földön

nálunk a halak a földön járnak
a mosónők korán felékszerezik magukat
a halállal
csak viccelek
mikor a folyóba vizelek
a ciános tiszába

csókra nyújtja fekete száját
a vízbefúlt hölgy
hasából újra megszületik a folyó
megszületik a pusztulás

elegem van már az elegáns nőkből
recsegő arccal tolatnak
a folyók fenekén

gyertyafényt
és fahéjillatot hoz a jeges angyal
elolvad tőle a jegesember
s lám a gesztenyepürében is
megvadult kukacok

aludj velem kedves
ébren maradok én is
majd szólok hogyha hallgatok

 

tájgyakorlatok viaszgyertyával*

nyáresti delírium
a horror vakui
oly nagyon szerettem
a cet gyomrában

gázláng
hófehér papírra
cipőmben a kavics
természetes ellenség

létszám feletti angyal
a babérligetben
a bohóc dala
halálgondola

testem viaszgyertyája
halottak apja
tengerpart
ady-kollázs

ostromgyűrűben
tájgyakorlatok
kányádi sándor
a világítótorony őre

a meztelen folyó
a fej nélküli asszony
mit gondol az öreg pisztráng
isten próbababája

a klikk
fénykép ezüst keretben
angyalhíd
a sánta kutya

a nyugati ablak angyala
a harmadik rendőr
tenyered ha csattan:
a magyar költészet antológiája

 

* montázs a 2003-as Ünnepi Könyvhét könyvcímeiből

 

 

Távolodni a szeretett nőtől véletlenül ittfelejteni magad
álmodban is könyvlapok közé rejteni a sokpénzt
betörő miatt (regényes életed van)
most születni mikor domborul a hold és éhes füvek tolakodnak a világra
fejedet majd benövi a hajnal (küszöböd mögött a szél szimatol)
még semmiből teremtettél még vízszemű vagy
önfeledt közönyös hipnotizált

 

 

Koszorú

(részlet)

7.
Lebegünk alá az örök tértelenbe
de ne hidd hogy pesszimista valék
nem áll tõlem távol a kényelem se
mióta felnõttem s lettem langalét
törpéknek közötte kosarasnak mokány
ily viszonyokból kiszorít a lélek
mely képzelet csak inkább füst és dohány
vagy tértelen ûrömnél is mélyebb
ne gondold hogy ûröm rosszkedv-szólam
mióta felnõttem valék minden jóban
benne noha kissé kívüle a kornak
irányaim forgó táblái között
vagyok a megtûrt és az üldözött
akit elmebeteg kutyák csaholnak

 

Az utca népe

(írta: Tolvaj Zoltán)

    Nem tudom merről jövök, csak a fényszögek bizonyosak, a küklopszi derű, a delfinalakú motorcsónak a Margit híd alatt, a házfalakra sprézett tört spanyol feliratok, ez a retardált közöny az esőerdei indiánarcokon. Farzsebemben Frazer Aranyága portugál kötésben és a teljes idegsejt-tan. Kevés hetéra kószál az utcán, néhány ismeretlen alkesz, idebent a szabadság féltömény fuvalmai, ahogy a meteorraj-szerű idő lestrapált elmém graduális gönceit semmivé fakítja. Plútói göreb, mondhatnám, ha napok óta le nem váltott zoknijaim ellenére sem éreznék atavisztikus ingereket Frank Zappa kakofóniáihoz méltó kísérőként, szatyornyi söreimmel beállítani derűs szórólapkihordó cimborám üdülőjébe.

 

     
A Zerind egy Wunderkind –
ha éppen nem hisztizik.
A Zerind egy Wunderkind –
ha nem veri a padlót.
A Zerind egy Wunderkind –
ha nem lóg mindig nagyapán.
A Zerind egy Wunderkind –
mert ő az én unokám.

 

 

      
Még a világvége előtt
gyorsan hagyjuk el mi is
városainkat.
Amint azt a maják tették
annak idején.
Hagyjuk el Budapestet, New Yorkot, Tokiót,
ez tökijó lenne
a kukázók és a hitetlenek számára.
Pláne, ha úgy gondoljuk,
hogy a Hortobágyon
nem lesz világvége.

 

Úgy tűnik,
én mindig mozdulatlan vagyok
és mégis állandóan máshol
találom magam (találomra?).
Talán csak a talaj, a hely
vándorol alólam.
Talán csak az lehet,
hogy a Föld forog
és én gravitációmentesen
lebegek néhány centire fölötte,
aztán, amikor leteszem a lábam,
már máshol vagyok.

 


Egy kis törpe magyaráz:
jaj, de nagyon nagy a ház!
Nem költözhetem oda,
olyan mint egy palota.

Arra jár egy óriás
és meghökken – ez nagy ház?
Ha kisujjam tenném bele,
azzal lenne máris tele!

 

 
Pudinggal szoktam
lemosni a kölyköket.
Vaníliapudinggal, csokipudinggal,
néha valamilyen gyümölcsössel is,
ha akciós áron vehetek ilyet.
És ettől tiszták lesznek a gyerekek,
mivel lenyalják magukat.

 

Sárkányvers
              - Lénának, első születésnapjára –

 
Nem bántalak,
nem bántalak,
csak megeszlek
cukorfalat.
 
Egyet jobbról – HAMM!
Egyet balról – HAMM!
Mindkét kezed
máris bekaptam.

 

      
A Duna-parton sétáltam vagy harmincöt éve, amikor szembe jöttél velem. Én veled szembe, te meg velem szembe, mintha direkt így hozta volna a sors. Tudtam, hogy most, rögtön cselekednem kell. Ezért elsétáltam melletted, biccentettünk egymásnak, ennyi. Azóta sem tudom, ki voltál. ki lettél. Vagy voltál-e egyáltalán, ha nem most találtalak ki.

 


Az éjjel váratlanul kimentem a konyhába, felgyújtottam a lámpát, és egy óriási pókot láttam mászni a csempén. Gondolkodás nélkül rácsaptam, és elvettem egy életet, szinte akaratlanul. A pókokat különben is szeretem. Nem félek tőlük, nem veszem le a pókhálót a lakásomban, hadd éljenek a pókok is, és irtsák a szúnyogokat, legyeket, mert azokat viszont nem szeretem. Óriási pók volt, sok legyet és szúnyogot ehetett meg a lakásomban meghagyott hálóin. Hirtelen mozdulat volt, reflex-szerű. Visszajöttem a szobába, s nem hagyott nyugodni ez  a barbár tettem. Aztán, vagy egy órával később, ismét kimentem rágyújtani, s egy kisebb-nagy pókot láttam álldogálni a mosogatómon. Azt is agyoncsaptam. Talán a férje után kutatott, talán őt kereste. Most már együtt lehetnek valami pók-mennyországban, én meg nem tudtam aludni egész éjjel. Ki fog most már pókhálót fonni körém?

 


 
Éppen mire éltem volna –
hal lettem.
Tetszhal
egy akváriumban.

 


Néhány napja vendégségben voltam
és ott is aludtam.
Valaki azt mondta reggel:
„ebben a pizsamában
úgy nézel ki, mint a nagyapám”.
„Nem – mondtam én – ebben a pizsamában
én a saját nagyapám vagyok.
Annak idején meghaltam vele,
most pedig ő él bennem.”

 



A zongora
– most jut eszembe, hökken meg Leó –
úgy vicsorítja a fogsorát,
mint sok dühös oroszlán,
amikor egy nagy fogsort csinál együtt.
Csakhogy a zongora
szépen muzsikál meg zenél és szól,
az oroszlánok meg csak
horkolnak-brummognak-hörögnek
összevissza.

 



Sehogyan sincs hajnal,
pedig már fél négy is lehet.
Hát ez mi a fene? –  mondja Leó,
Bizonyára nagyon tél van
vagy pedig a hajnal
a sötéttől nem látszik.

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal