VideóPosta Ákos István videója Keresés a honlapon: |
Szépirodalomszórd szét adj kenyeret és halat hazug ígéreteket szórj hamis ezüstpénzeket gyakorold be a gesztusokat és szabadnak érzik magukat A kellemes nyári szél magával hozta a frissen vágott fű illatát. Mélyet szippantott a levegőből. Egy hullámos, vörösesbarna tincs komiszan omlott az arcába. Zöld szemeit ezüstös csillogású füstös szemsmink, barackos arcpír és lazacos rúzs hangsúlyozta ki. A lábait belebújtatta a bézs tűsarkúba. Felállt. A combközépig érő zöld ruha szépen kiemelte karcsú, nőies alakját. A virágoskert közepén egy fehér kő állt. Lassan odasétált. A lágy esésű ruha minden lépésnél meglibbent. a vízről és a vérről Alkonyi pírban fa levele Sűrül a menny, már hunyorog a – Basszerkányos vargajános! – szisszent föl Boronkay József, amikor a léckerítés meglazult darabjainak szögelése közben a szög helyett a hüvelykjét találta el a kalapáccsal. Kis időre abbahagyta a munkát, és rázogatni kezdte a kezét meg dörzsölgette pórul járt ujját. Közben unottan elnézett északnyugat felé, de nem látott egyetlen kósza felhőfoszlányt sem. Csak valami nagy madárféle közeledett messze, a csabonyi barackos fölött: a Duna valamelyik holtágából időnként idetévedt még mutatóba egy-egy barna kánya. I. Virágzó rét fodrozódik, A fene se tudja, miért fröccsent akkorát az a pocsolya. Annyi autó átment már rajta, hogy tulajdonképpen meg is kellett volna szűnnie, ennek ellenére mintha felrobbant volna, szóval hirtelen ott volt az a gigantposzter méretű vízfüggöny, olyan lassan, kimérten mozogva, még arra is volt időm, hogy felé forduljak, terpeszbe álljak, kabátom szárát hátrahajtsam, kezem oldalamhoz közelítsem, a legnagyobb felületet mutassam, hogy ha már elkap, hát tegye tisztességesen, ne csak úgy tessék-lássék. Igazándiból tetszett az a trutymó, mert szép volt, mondhatni, elegáns, féltem is tőle, de bátor voltam, vakmerő, belenéztem, és láttam magam, hisz ő tükrözött, én persze szemrebbenés nélkül tükröződtem, és míg vártam a jelre, a kezem oldalamnál pihentetve, lepergett az életem, reggel hattól nyolcig, pontosabban én pergettem, hisz akkora nagy azért nem volt a baj, szóval vetítettem, és szinte hallottam, ahogyan züzmörgött a telefon. Három nővér III. IN MEMORIAM Kristóf Ágota Vénülő szempár, Önfejű folyók, Rabul ejtett pók Esett az eső. Ahogy novemberben szokott, sűrű, apró szemekben. A reggeli hideg, kellemetlen, kabát alá tapogató szél néha felerősödött és az apró cseppeket nekicsapta a kávéház nagy üvegablakának. A madárjós rosszkedvű volt. A mesemondó nem. Őt nem érdekelte az időjárás. Bár az őszt mindig kedvelte. Hallgattak, nézték odakint a járdán, a nagy platán tövében a hullott faleveleket. Később a madárjós megszólalt. - Itt mindenki költő. Verset olvas és verset ír. A mesemondó cigarettát vett elő, ujjai közt morzsolgatta kis ideig, aztán rágyújtott, a füstöt a mennyezet felé fújta. Ivott egy korty kávét, csak azután szólalt meg. - Én nem. - Maga mit nem? - csattant fel bosszúsan a madárjós. az elektromos zsiráfok egyetlen A kertben ott van minden elhullt május. Szoknya sincs a titok-nő világgá költözött. a tabukat sebbé vakarták, Rózsi tollkereskedő asszony volt. Minden férfiszívet megdobbantó szépség volt, igazi méltóságos kisasszony jellemmel és külsővel. Választékosan tudott beszélni, kitűnő modora volt és csinos ábrázata, emellett még kedves és barátságos. Persze a látszat nem a valóság. Rózsi épp az ellenkezője volt a látszatnak. Minden élettársat tönkre tett, kifosztott, megalázott és kijátszott. Nagyon egyszerű trükkökkel. Ha összejött valakivel – persze hozzá kell tennem, hogy csak jómódú lehetett –, annak azonnal valamilyen betegséget színlelt és ezt felhasználta arra, hogy úgy vezesse a férfit, ahogy akarja. Joyce: pingpong Bárdos Juditnak, tisztelettel A Lét-tárca egy folyó. Hát hogyne emlékeznél rá. Először van a macskajaj. Ha mégis fel tudsz kelni, és, mondjuk, dolgoznod kell napközben, ami hozza a nyolc óra szünetet legalább, míg újra lerészegedsz, de akkor már nincs mese, innod kell valamit a következő reggelen is, amit aztán vagy kiszúr a főnököd, vagy csak a tudattalanja vásznán jelenik meg, hogy valami nem stimmel veled, de azért hagyja végigcsinálni a napot, mert persze igyekszel, de négy óra felé megint csak a szeszre tudsz gondolni, kutyaharapásra vágysz, meg is ajándékozod magad vele. A harmadik nap reggele nem olyan rossz, csak mire teljesen felébredsz, megérkezik a remegés, de már természetesnek veszed, hétköznapi mód elvégzendő feladat, hogy megszüntesd, merően a szemükbe nézel a kollégáknak, előveszed a barbár humort, és rád van írva, hogy nem akarsz már barátokat szerezni, az este már jól esik az öklendeztető elsőt követő második, harmadik ital, mész, mész bele az estébe, kecsegtető éjszakába, hátha ma csak a nyugalomig töltöd magad, aztán valahogy mégis berúgsz. ahogy az időt sem értettem Elpattant zongorahúr (regény)
1. részlet
Az örökös költözködés miatt Annát a nagyszülők nevelték. Kató kéthetenként, többszöri átszállással, zsúfolt munkásvonatokon utazott haza. Előfordult, hogy csak a csomagtartó tetején jutott hely neki, de olyan kimerült volt, hogy ott is elaludt. Anna kikerekedett szemmel figyelt valahányszor családi történeteket meséltek. Legeslegjobban azt kedvelte, amikor Anyukával énekeltek, vagy firkálgattak. Kató minden évszakban karácsonyfát rajzolt. A fenyő egy barna, kacskaringós talapzaton állt, a fának vékonyka ágacskái voltak. Nagy, színes gömbök és hatalmas szaloncukrok lógtak rajta. Az utoljára készített karácsonyfaképeket Anyuka elutazása után kitűzte az ágya fölé, és esténként a hold fényénél gyönyörködött bennük. Soha nem írtál verset Felhívott mondta visszajött a hetente néhány este mikor haza Nyomorult érzés. Nyomorult érzés, amikor valaki hiányzik.
Folyton keresed. Mindenhova benézel, minden dolgot odébb raksz. Tétova mozdulatokkal pakolod a tárgyakat ide-oda. Felveszel egy könyvet, de aztán be is csukod anélkül, hogy egy betűt is olvastál volna belőle. Teát főzöl, de meginni már elfelejted, mert a gondolataid máshol járnak. 
|