Egy fiatalokból álló banda az éj leple alatt megrongálta az 51. kerületi Bogyó utca 6. szám alatti ház utcafronti falát. A repedéseket hézagpótló anyaggal szakszerűen betömték, bevakolták, elegyengették, majd a teljes felületet a ház eredeti színével megegyező, fehér védőfestékkel lekenték. A kerületi önkormányzat feljelentést tett ismeretlen elkövetők ellen vandalizmus vádjával. A képviselők szerint az épület így már nem illik bele a városképbe.
– Gyere, Luca elmegyünk a teknővájó cigányhoz, nem hallgatom tovább a történeteteket, amiket ezerszer hallottam már, a múltkor, igen, drágám, azért üvöltöztem a telefonba, mert megakadtál az írásban, paprikát vágtam és te csak mondtad, mondtad, és nem bírtam már. Beszéltél volna úgy, mint egy kurva, vagy mint Pipi néni. de te kerested a körmondataidat. Hülye vagy fiam, – azzal Márk szandált húzott és egy fehér lengatyát. – Megyünk a Cigány Ferkóhoz és kész.
Az öreg a kukoricagóré mögül tántorgott elő. Ferkó háza pici volt, fehér, de arra ügyelt, hogy az alap stabil legyen, a falak vastagok, szóval volt pénze az öregnek, és cigángógyija. A prosztatájával volt valami gond, mert időnként nagy folt, mint valami rózsa, terült el a gatyáján. Természetes volt ez, nadrágot cserélt. Nem volt nagydarab, az a normál konfekció. Felesége, Marisom nokedlit szaggatott a forró vízbe, mire eszembe jutott, hogy nekem is jól jönne most egy nokedliszaggató, mert nincsen. Arcán verejtékcseppek nyíltak, mint hajnali pára, síkos volt az arca, vékony, szikár cigányasszony alig mellel, kendőben és egyenes háttal állt, fel sem nézett.
Lefagyasztott szene, kitárulkozó szólamok. Mágia. Olvad a levegő is, de a Carmina Burana csodálatos tonalitása mindenen áthatol, és lecsap érzékeimre. Te jutsz az eszembe, mint most már mindörökre emlék. Fülembe csengenek az édes szavak, hozzá nem illő mázzal hitegetve, csak az illendőség kedvéért hallgatok. Kórus zengi ütemesen a dallamot, hozzácsapódik a vágy, és mindent elsöprő szenvedély kiált tárgyiasult jelene után. Nem érdemled meg, hogy könnyet ejtsek érted. A zenei alázat hiányzik, a másik érzései iránt, a megszólaló harmóniák iránti tisztelet. Végigszánt rajtam a kórus, atonális vízió.
Tolvaj voltam, lelket loptam, hízelgőn hamisan játszottam. Az egekig emeltem a semmit, s te elhitted nekem a trendit, a brandyt és a whiskyt, mert az beszélt belőlem, s te végighallgattad az elveszett jövődet, melyben az igaz csak a whisky volt,
Néhány nappal azután, hogy Zé hozzászokott a Szanatórium levegőjéhez és rendjéhez, váratlan esemény történt az ebédlőben.
A betegszobából mindig egyedül ment és tért vissza az étkezőből, a tizenhármas szobában ugyanis csak ő volt lábon járó beteg. Sohasem indult el korábban és sohasem sietett, ezért mindig ahhoz az asztalhoz ülhetett, ahol akadt egy szabad szék. Így történt, hogy immár ötödször foglalt helyet a két nő asztalánál. A testesebb asszony még a szanatóriumi kezelés alatt sem tudott lemondani a dohányzásról. Testközelből érezni lehetett rajta a cigarettafüst kellemetlen illatát. Nem is titkolta, hogy ő visszatérő beteg, ám szerinte egyéb élvezet sem maradt már számára az életben. A másik nő gondosan ápolt teremtmény volt, aki húsz évvel lehetett fiatalabb Zétől. Zé sohasem tudta az arcukról leolvasva megállapítani a nők életkorát. Valahányszor arról esett szó, hogy hány éves lehet egy nő, Zé mindig tévedett. Étkezés közben beszélgettek egy keveset, ám az életkor, vagy az, hogy kit hogyan hívnak, nem került terítékre. Zé úgy érezte, a fiatalabb nő kedveli őt.
23. Fuvallat fuvallatot követett, az ősi szöveg felismerhetővé vált. Nem is az ősi szöveg vált felismerhetővé, hanem az árulkodás meg a hencegés. Az orvosok tanácstalanul nézegették az agykérgét, és a kéreg alatt a primitívebb állományt. Látszott rajta, hogy beszélne, ha ingerlik, és hogy van valamije, ami azelőtt nem volt. Ha az ember minden könyvet teleírna, minden műhelyt, minden teret, hiúságokat elolvasna, megtévesztené önmagát. Beleőrülnek a szenvedélyükbe a világ okosai, mondogatta. Azt hiszik, hogy ilyen a történelem „mostjának” a folyamata, mely elveti a változtatást. Remélhetőleg visszatérek, gondolta, előadásokon vett részt abban a témában. Egy harcosnak győznie kell, és hinnie a vállalásban. „Lárvaarccal táncolnak, láthatatlanul, hogy bármit megtehessenek”, írta a naplójába. Aznap délután szétkürtölték a hírügynökségek, hogy el fog tűnni a világ. Nagy terjedelemben foglalkoztak vele, és mindazzal, ami körülötte történt. Volt ebben egy kis kétkedés, hogy a saját népe-e ez, és hogy mit is kell végrehajtania. Hiába számolt a régi és az új keveredésével, az üldöztetések eseménysoraival, az élményszerűséggel.
– Az a gyerek csak a sci-fi filmeket nézi. Teljesen el van varázsolva. – mondta Sanyi.
– Te nevelted ilyenné! Most meg csodálkozol? – mondta Anna.
– Én nem neveltem otthonülőnek!
– Én sem!
– Annyira beleéli magát azokba a filmekbe, mintha ő lenne az egyik szereplő. – mondta Sanyi.
A kiabálás áthallatszott a szomszédba meg még azon túl is. Peti meg csak a szobában ült s bár a sci-fi film volt a tévében, de oda se figyelt, csak fülelt. Rettenetesen érezte magát. Majd a szomszéd kopogtatott. Peti nyitott ajtót.
– A szüleid kiabálása elég hangos! – mondta Magdika.
– Majd csak abbahagyják! – mondta Peti.
– Az egész ház nyugalmát felverik! – mondta a szomszéd.
Az öreg lassan, üggyel-bajjal igyekezett felszállni a vonatra. Kezében bőrönd, arcán aggodalom, nehogy valami gikszer jöjjön közbe. Hogy milyen gikszer? Például: kisiklik a vonat, nem veszi észre, hogy megérkezett, legurul a lépcsőről, infarktust kap… Ajaj, számtalan módja van ám ennek! Kínosan tipegett-topogott, még a verejték is kiült rajta. A fiához, Pestre igyekezett. Öt teljes éve nem látta már. Öt év nagy idő, különösen egy öregember életében. De hát orrolt rá a pesti fia, amiért, micsoda égbekiáltó igazságtalanság, az öccse javára végrendelkezett.
– Szó sem lehet róla! – tiltakozott a bátyó az idő tájt. – Testvér testvér, ez a lényeg, nem az, hogy kit szeretsz jobban.
– Lehet, de kettőtök közül ki tett értem többet? Na látod! Ez a lényeg!
sem nagyurak sem elvtársak szolgája sem élve sem holtan nem leszek nem voltam vagyok vándor-énekes egy oly korban ahol az ének helyett szamárordítás nyer teret ahol hinni gyanús átkozódni lehet ahol a dalok pénzre váltva rohadnak bele az /ön/reklámba
A lány kilép az üzletből, és észreveszi a férfit, aki egyenesen a szemébe néz. Jól öltözött, jól ápolt fiatalember, olyan harmincas. Izmos felsőtest sejthető a feszülő póló alatt, de nem túlépített, inkább ízlésesen erőt sugárzó. És az a vigyor. Látta már a férfit, de nem emlékszik, hogy hol találkozhattak.
– Bocsásson meg, hogy megszólítom, de nem tudtam ellenállni. Maga gyönyörű.
A lány nem lepődött meg, tudatában volt annak, hogy vonzza a férfi tekinteteket. Egy kicsit hízelgett is neki, hogy megszólították.
Ez a webhely a Google és a StatCounter cookie-jaival kínál szolgáltatásokat és elemzi a forgalmat.
Az IP-címed és a felhasználói ügynököd a teljesítmény- és biztonsági mérőszámokkal együtt
megosztásra kerül a Google-lal és a StatCounter-rel a szolgáltatás minőségének biztosítása,
a használati statisztikák elkészítése, valamint a visszaélések észlelése és megoldása érdekében.
A honlap további használatával elfogadod ezeket a feltételeket.
