Keresés a honlapon:

Horváth János: Kávészünet

 

 

 

 

Kávészünet

 

Titkó Ildikó: Kávészünet (grafika, 35x35)

 

A lány kilép az üzletből, és észreveszi a férfit, aki egyenesen a szemébe néz. Jól öltözött, jól ápolt fiatalember, olyan harmincas. Izmos felsőtest sejthető a feszülő póló alatt, de nem túlépített, inkább ízlésesen erőt sugárzó. És az a vigyor. Látta már a férfit, de nem emlékszik, hogy hol találkozhattak.

– Bocsásson meg, hogy megszólítom, de nem tudtam ellenállni. Maga gyönyörű.

A lány nem lepődött meg, tudatában volt annak, hogy vonzza a férfi tekinteteket. Egy kicsit hízelgett is neki, hogy megszólították.

– Ez a csajozós szövege?

– Valahogy ismerkedni kell, nem?

– De, természetesen. Lehetne fantáziadúsabb is.

– Nem szoktam leszólítani senkit az utcán, de most kivételt tettem. Bocs, ha kicsit bénára sikerült.

– Nincs semmi baj. Kicsit rossz a kedvem, és a szokottnál is érzékenyebb vagyok.

– Ebédelt már?

– Nem, de nem is fogok. Egy fél óra múlva vissza kell érnem a munkahelyemre.

– Egy kávé belefér?

– Van itt egy kis presszó. Jó a kávéjuk.

A férfi átvette a lánytól az egyik csomagot, és elindultak a presszó felé. Nem gondolta, hogy ilyen könnyen megy az ismerkedés. Tegnap vette észre a lányt, amikor feljött az aluljáróból a villamosmegállóba. Első látásra megdobogtatta a szívét. Ilyen gyönyörű nőt még nem látott. Együtt szálltak fel a villamosra. A lánynak beleakadt a cipősarka a lépcső rácsába, ö segített neki feladni a lábára a kiszabadított magassarkút. Aztán jött a tömeg, és elsodródtak egymástól. Jól megnézte, hol száll le a lány, hogy másnap megvárhassa. Nem gondolt semmire, csak látni szerette volna őt. Még nem fordult elő vele hasonló. Vágyott a lány közelségére. Nem ismerte őt, azt sem tudja, van-e barátja, esetleg férje? Gyűrűt nem hordott. Remélte, semmi nem nehezíti a találkozást. De ami másnap történt, arra nem számított.

 

A lány a szokott időben szállt le a villamosról. A megállótól nem messze, egy üzlet bejárata előtt várta. A közelben volt dolga, állásinterjúra ment egy biztosító társasághoz. Volt még annyi ideje, hogy megigyanak egy kávét. Nem kérte el a lány telefonszámát, elfelejtette, de nem is tűnt fontosnak, hiszen, akkor láthatja őt, amikor akarja. Abban bízott, hogy ma kávézás közben, lesz módja közelebb kerülni hozzá. Talán, egy randevút is kicsikarhat tőle, mindenesetre megpróbálja.

– Jónapot! – mondta a lány mellé lépve. – Nem zavarom?

– Jónapot! – szólt a lány nem titkolva, hogy lepte meg a fiú. – Nem zavar. Tudtam, hogy jön.

– Komolyan? Maga olyan látnok féle?

– Szó sincs róla – nevetett a lány. – tegnap láttam magán, hogy az átlagosnál jobban érdeklődik irántam. Vagy a kávé dobta annyira fel? Jöjjön, igyunk meg egy kávét, aztán, majd megbeszéljük, mikor tölthetünk el egy kicsit több időt egymással.

– Meglep a közvetlensége. – mondta a fiú, de nem bánta, hogy a lány randira hívta.

Megitták a kávéjukat, közben megbeszélték, hogy férjnél volt, de egy éve elváltak, és nincs barátja. A munkája leköti, de szívesen töltene egy kis időt a fiúval. Mehetnének színházba, vagy koncertekre. Régen volt már ilyen hangulatban.

– Sietnem kell. Jönnek hozzám. Ma nehéz napom van. Nincs nálam névjegy, de ha holnap megvársz, odaadom telefonszámom. A hétvégén kimehetnénk a természetbe, sétálhatnák egy pár órát. Jót tenne egy kis friss levegő, kettesben, veled – nevetett a lány, és elindult az aluljáró felé.

 

– Van még egy kis idő – gondolta a fiú. Jólesett a lány viselkedése, barátságos mosolya, és az, hogy a gondolatait is kitalálta. Nem is kellett kérdezni semmit. Sétált a parkban, aztán elindult reménybeli munkahelye felé. Nem készült bonyolult kérdésekre, nem volt kétsége afelől, hogy alkalmas a munkára. Az előző munkahelyét otthagyta. Nem fizetett jól, és az utóbbi hónapokban már nem jött ki a pénzből. Felment az emeletre, és leült a többi várakozó közé. Tesztet fognak kitölteni, tudta meg az egyik interjú alanytól. Utána lesz egy beszélgetés. A teszt nem volt nehéz. Úgy érezte, minden kérdésre megfelelő választ adott. Egy középkorú férfi jött be a szobába. Összeszedte a lapokat, majd elmondta, hogy kiértékelik, utána kiderül, kik vesznek részt a beszélgetésen. Fél óra szünet. – Addig igyanak meg egy kávét! Itt találkozunk – mondta férfi, és kiment a szobából.

 

Leültek a helyükre, és várták, kit hívnak be beszélgetésre. Mindenkit felvettek, ő maradt utoljára. Belépett az irodába, amikor szólították, és megállt az ajtóban. Szemben az íróasztalnál egy harmincas nő ült háttal a széken.

– Jónapot kívánok! – köszönt a fiú.

A nő megfordult. A férfinek elállt a lélegzete. A lány volt, akivel délben kávézott.

– Meglepődött? Ne gondolja, hogy én nem, amikor megláttam a várakozók között. Erre a pillanatra vártam. Foglaljon helyet!

A férfi leült, és a lány szemébe nézett.

– Meglepődtem, de nem bánom, hogy itt találkozunk.

– Én igen.

– Bánja, hogy találkoztunk?

– Jaj, dehogy. Azt bánom, hogy itt. Fontos neked ez az állás? – váltott a lány tegezésre.

– Bíztam benne, hogy megkapom. Jól fizet, és tetszik is a munka.

– Sajnálattal kell közölnöm, hogy nem vettelek fel. Nem, ne gondold, hogy a teszt nem sikerült, tied a legjobb, de cégünk etikai szabályzata nem engedi meg, hogy közeli kapcsolatban álló kollégák függőségi viszonyban álljanak egymással.

– Ezt nem értem – válaszolt a fiú bizonytalansággal a hangjában.

– Nem? Mit nem lehet ezen érteni?

Odalépett a fiúhoz, és a kezét nyújtotta. A fiú felállt, és átölelte a lányt, aki szorosan hozzásimult.

– Látom, érted már. Mától egy pár vagyunk, te csacsi – mondta kedvesen a lány, és megcsókolta a fiút.

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2020-01-26 18:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.