Homolya Gábor: Rejtelmek

HA ÖSSZESZÁMOLNÁM

ha összeszámolnám, hogy egy

héten hányszor érintesz meg...

kiadna egy fáradt, lemondó

sóhajt...ami úgyis elpárolog

a langyos konyhagőzben.

B. Tóth Klári: Közeledés, távolodás

Lakott egyszer a Teller Ede utcában egy szegény özvegyasszony. Úgy hívták, hogy... Egyébként lényegtelen, mert mindenki Teréz anyának, vagyis a becenevén ismerte. Amúgy keszeg, nyugdíj felé járó ápolónő volt, haja őszes, szeme dióbarna, egyszóval átlagos, mindennapi jelenség, leszámítva talán a tekintetét, melyből szokatlan melegség sugárzott. Ott éldegélt egyedül, az utca végén, egy rozzant viskóban.

– Terikém, Terikém, maholnap fejére hull a mennyezet – pirongatta meg egyszer a szomszédja, amint éppen a munkahelyére sietett. – Javasolom, tataroztasson, amíg nagyobb baj nem lesz belőle.

– Tataroztassak? – mustrálta végig a házát Teréz anya. – Nem is rossz gondolat, csakhogy miből, drága Somodi úr? Köszönöm, hogy aggódik értem, de majd a Jóisten vigyáz reám.

– Persze, hogyne, mint az ég madaraira. Viszont, ha így vigyáz reánk, miért támogat maga külön minden… jómadarat? – berzenkedett Somodi szomszéd, egy jól szituált, gömbölyű fejű kiskereskedő, akinek a szemében minden szegény ember zsebes, drogos csavargó volt.

 
Szeifert Natália: Galambocskám

amikor már semmit sem tudsz ígérni magadnak
és beledőlsz egy csendes május végi délutánba
és elképzeled hogy ez csak átmeneti állapot
nem
nem rosszullét
csak figyelni szeretnéd megismeréseid jelentőségét
a látott és hallott dolgokból a lényeget megkeresni
hogy elhidd valóban léteztél
hogy valódi távolságok vettek körül

B. Tóth Klári: Sombereki harangszó 

Meghaltam. Mielőtt őrültnek tartanál, elmondom, hogy itt vagyok, látható vagyok, létezem. Csak éppen élettelenül lógok valahol a lét, és nem lét határán. Amikor megértettem, nekem már nincs semmi keresnivalóm ebben a világban, megtettem a szükséges lépéseket. Ahhoz, hogy tudományos alapon közelítsem meg a dimenziók közötti átjárhatóság problematikáját, nincsenek megfelelő ismereteim, így hát elfogadom az empíria által nyújtott magyarázatokat, amelyek valójában, nem is érdekelnek. Semmilyen következtetést nem akarok levonni a jelenségből, egyszerűen élni akarom a nemléttel járó izgalmakat, amelyek, amíg nem tapasztaltam meg magam is, közömbösek voltak számomra.

– Egyetlen percig ne hidd, hogy amit érzékelsz, az a valóság! – mondta professzor barátom, akinek hinnem kellett, mert okos ember lévén szakterületének minden irodalmát magáévá tette, és az okkultizmus tárgykörében meglehetős tájékozottságra tett szert. – Mindazon által, itt más problémáról van szó.

 
B. Tóth Klári: Arcmozdulások 

oda

úgy vagy messze hogy közel

túllépsz minden távolságon

ha jössz belőlem jössz el

s mindehol melletted látszom

Császár Norbert: Nem vezet sehova

Magányos gyereknek lenni a legrosszabb. Délutánonként a mosógép előtt ülsz, és nézed, ahogy forog. Mert számodra ez a szórakozás.

Bögréből iszom a bort. El akarom rejteni, hogy gondom van az alkohollal. De ha egyedül vagyok, ki előtt?

Megvágom magam borotválkozás közben. Nem azért, mert rád gondolok közben. Azért, mert jólesik.

Anyádnál voltam a minap. Elhoztam néhány holmimat. Nem akartál látni. Helyes. Általában én sem akarom magamat látni. Ezért nem nézek soha tükörbe. Véletlenül adott egy ládát, ami tele volt régi polaroiddal. Tudtad, hogy a nagymamádról kaptad a neved?

A vulkánomon nő a fű

A vulkánomon nő a fű
Meditatív hely ez --
Éppen madaraknak való
Gondolja ez meg az

Tüzes sziklák a fű alatt
Milyen bizonytalan
E gyep. Kitárnám
Lakná magányom félelem

Magén István: Vektortér

Prológus

A számítógépből jön a víz. Az ember kezéből jön a víz. A számítógép meghalt, nyomorék, számkivetett, rémképek gyötrik. Gyorsan, egymás után, csináljuk, sebesen és undorodva. A hadműveletet most, rögtön ki kell próbálni, máskülönben rögtönöz, összeesik, elbotlik, éhen hal. Loccsan, felsikolt, elviseli a csapást. Szőke, sárga emberek bicegnek a sárban. (Lények.) Gyorsan, egymás után, csibészesen kurjongatnak, a fogaik félelmetesek, a hullámok a rézből készült burkolatot átlyukasszák. Papírszeletekre tépkedem a tömböt, ez az ő írása. A fogaikkal elkapják a mellén az inget, kitépik a szőrt. Ejtőernyős egységek készülődnek az erősen felhígult alakulatok feltöltésére.

Majd meglátom, mit hordoz. A szél süvít, a lény fuldoklik, magasan áll a víz, ellepi az arcát. Nevetséges ez az őrület, a felfuvalkodott testek itt úsznak karnyújtásnyira tőlem. Recseg a napfény, dörzsöli a tenyerét, ez egy luxusparadicsom bizonyára. És most, azt hangoztatja, hogy hosszú utat tett meg a föld tengelyén át. Macskák ülnek a vállán, aztán meg elbújik, és kuncogva nevet. Azt kajabálja, hogy volt már macska is, kutya is, most ló lesz. Elönti egész Európát, megfertőzi bűvös kőrben, aztán meg kiteszi a nőjét a fa tetejére, ruhátlanul, hogy nézzék. Szép nő, boldogan kiabál, éppen az jut eszébe, hogy még bugyi sincs rajta.

B. Tóth Klári, Múltidéző

Valami idő futni kezd

Héra Zoltánnak

Mikor mentél Máriacellbe? Akkor-e, mikor délben

a fecske-nyáj az elzörgött szekerek fölött elrepült,

vagy amikor plébánosunk, Lenarsich Imre

a ködcsipke-szemfedős pajtákat fényképezte,

mind újra a bögrevirágok fehér hús-harangjait?

Tóth Irén Morci: Inferno

Azt mondják, minden ember, aki születik, meghal. Régi öregektől hallottam, hogy élete során minden ember kétszer magányos igazán. Születésekor, s halàla pillanatában. Mindegy, hányan állnak halálos ágya mellett. Mert mindenki magának hal meg - mondta nem is egyszer nagyapám.

Veress tisztelendő bácsi meg azt tanította, mindenkivel, aki a világra jön, Istennek határozott tervei vannak. Senki nem születik csak úgy, véletlenül. Az Úrnak mindenkivel szándéka van. A véletlen nem szerepel Isten szótárában.

Cseri László: Lépcső

HA MAJD…

Ha majd a várost sötétbe csomagolja az Isten,

s nem szennyezi többé földi fény,

akkor látod meg a csillagok tüzét,

ezüst karéját a holdnak – szelet kenyér.

Ha majd a csöndbe zárja utcák zaját,

házak zörejét, akkor hallod meg a szél neszét,

föld moraját, patakzenét,

madarak kotta nélkül énekelt dalát,

s megérted a térdeplő bokrok mormolta imát.

Tóth Irén Morci: Még élünk

Jó Uram!

Héliosz szekerén csomóra kötni  a féket

égi szabály okán ki az, aki ma illetékes?

Nézd az utóbbi időket!  Rég volt, mikor

féktelenül űzte  a  tűzparipákat új hozzá

nem értő,  az  ifi  Phaethón, bizonyítván,

engedélyezi néki  az  apja,  ha kéri, mert

féltett titkát az anyja, Klümené, tényként

tudatta:   édes  fia ő   a dicső Héliosznak;

Fotó: Korányi Mátyás

– Fontos, hogy nézhető arcod legyen.

– Ezt hogy érted?

– Jó legyen ránézni, kedves legyen, és megnyugtató.

– Most nem ilyen?

– Nem egészen.

– Ez mit jelent?

– Én inkább izgatónak tartom.

Fotó: Korányi Mátyás

Fagyott angyalokat rajzolt az üvegre, mint a kapukat őrző istenek.
Négyévente toldott egy napot gyolcsruháján. Ilyenkor megtisztult.
Ő a Mars, aki szerencsét hozott háborúk idején a pápa városának.
Felnyitotta a természetet. Pattogtak a rügyek, magja a kukoricának.
Termékeny istennő ő, kéjjel hever el a zöld pünkösdi pokrócokon.

II. Kép

Szerencsi Judit

A haverok azzal heccelték, mit történt veled, Juditkám, hogy ennyit vesztettél? Vastag combú pincérnősködsz, de ily kevés végtaggal!? Alteregó kereső találta meg őt, hogy a híres énekesnőt helyettesítse, ha annak torka béreked. Aztán beütött a krach: bal karját is tőből, veszítette, (a végtagvesztések leírásának emitti sorrendje nem időrendi, inkább reánézési, fej felől tekintvést előbb jő a kar, mint a láb) mivel valamiféle irmag, tő féle maradt csak, Szerencs a szerencsétlenségben (mert szerencsi lány, a fenti kép) hogy jobb kezes ő, mint rendesen szoktak. Mint látható (dettó a fenti kép) ügyesen tart egy kézben; mankót, sörösüveget, legalább két söröspoharat; bal lábát meg tövestűl amputálták. Valamiféle mini csonkocskát is nagyítóval kéne keresni rajt', mert mint a rajzolaton látszik, ami inge alja alatt valamiféle valamiségnek látszik, az csak tövig akkurátusan felhajtogatott nadrágszára, alig ér lejjebb szemérem dombjánál.

Nagy Attila: avarszánkózás

A fa

Felemelt fejjel

túlnősz az ember

kicsinyességén.

Életet és bölcsőt

adsz, asztalt és

széket. Ágyat,

ajtót és ablakot.

S a sötétséget is te

adod, a hazatérő,

örök békességet.

Nagy Attila: o

Szeretem őt, hiszen nincsen rá okom;
nekem elég, hogy előfordul ez idő tájt,
amikor én is a világban élek.
Kis fülei a koponyájához lapulnak,
s ebben minden tudománya kimerül.
Még ha vidámabb is, mint a svéd gyerekversek
sírni is szokott, leginkább magáért,
mint akit: ó, ártatlanul dutyiba zártak;
és úgy pilláz sápadt, türkiz szemekkel,
hogy utána kell kapnom messzi ne repüljön. 

Nagy Attila: Árnyékember

A munkahelyemen egyszer megbotlottam, és jól odakoppintottam a bögrémet az asztal sarkának, amitől kicsorbult. A kollégák mérgesek voltak, és azt mondták, mostantól csak abból a bögréből ihatok, hogy megtanuljam a leckét.

Nagy Attila: Heg

Ülök a baranyai csöndben. Mélyebb, sűrűbb csönd ez,

mint a gyermekkori. Már nem várja természet-iratcsomóinak

elfogult dicséretét.

Vallat. Vallomásra késztet. Kevesell.

Pontatlanságaimat kudarcra váltja.

Kényszerít elölről szemlélni mindent,

Eseményeim ranglistáján az elrontott sorrendeket.

Gyónom lázálmaim csattanását, a megmászhatatlan

falon.

Gyónom átaludt ezerévem.