Cheers 

Pezsgő pillanat,

csilingelő könnyedség

Kimérve: pár lat. 

lassul

messzire innen város
még mérföldes lépéssel is
távol az állandó lüktetés 
távol a muzsika szó

itt holdvilág van
Tisza illat
itt csillagfény van
s a szél ringat

ketyeg az idő
a gerendában szú perceg

kint gyereknevetés bújik
kint tarka gyom

ennyi(?)

Isten tán az alkonyok borát kortyolva

jutott más dimenzióba mert

ide nem néz le mostanság az biztos

itt hiába serceg a világ időhullám-tere

szigetelve előtte a lét

kint jéghegy reccsen mint a túlvilág zaja

bent kihűlt szobák csöndje feszül falaknak

míg hőszigetelt éjjelekről álmodunk

napszálltakor a por elül

Istenverte kastélyából az óceán felé. Megsántult, kilencfejű lovon.

Véres-tüskés, ágas-bogas lombkoronájú a mélyzöld emberfő.

Nyáltól síkos, csontszerű Hold a pajzsa:

törékeny csigaház. Különös kígyópárról suttog

a halálra sebzett nővér…

Világunk immár az enyészet martaléka.

Belülről kezdődött a rothadás. (Valamennyi testnyíláson

csörgedezik a málló belsőség gőzölgő leve.)

Elutasította a spontán alakuló, természetes,

uralomnélküli közösségeszményt. S a hierarchikus, tekintélyelvű

csinálmányokról csak a hatalmi téboly hazudhatja ideig-óráig,

hogy életképesek.

Van Gogh

Holtak szájában aranyfog
Aranyfoguk kiveszik
Képek azok. A bakancsok
Szék koporsó meg parasztok
Virágok meg napraforgók
Holtuk után megveszik

az először meglátott tenger fekete árnyékokkal irdalt
piszkoskék hullámaitól nem voltam elragadtatva
éhes voltam piszkosul fáradt és kicsit dühített hogy semmi
végtelenség csak a nyirkos hideg és a fel-felcsapó hullámok
párafoltjai
egy sziget zárta a láthatárt végében kiemelkedő építményfolttal
helsingör vára mondta áhítattal kísérőnk amikor éppen
fordulni akartam hogy kikerüljön a didergető nyirok

ennyi maradt meg bennem a nagynak remélt élményből
és visszafelé valahol még egy partszakasz
irdatlan mennyiségű óriás kőtömbök hegyként torlódva
formájuk mint a hegyi patakok simára csiszolt kavicsai
ugráltam egyikről a másikra
alattam szakadéknyi hézagok fölöttem viharfelhőnyi
sirálytömeg
és bennem az érzés ahogy ugrástól ugrásig
zsugorodik az életösztön

Feltételes…

Egy

ballonkabát.

A skótkockás

szoknya.

Megfeszült arc

selyemillata.

Rozsdamart

hullámbádog

tető.

Egy

balkáni gerle

lábcsonkja.

Cézium-137

eső.

Amerikai

öngyújtóból

kipattanó

tűzkő.

Románc…

JELEK A KIM IR SZEN REPTÉRI

BESZÁLLÓKÁRTYA HÁTOLDALÁN

Van úgy, hogy a költő egy villanásra belelát,

többet tud meg a szükségesnél, többet az ajánlatosnál,

ott áll kábán a phenjani múzeumban, egy szöveget bámul,

a kísérő megismétli: jól értette, igen, 80 000 jellel

– háromszáz évvel jó Gutenberg születése előtt egy

ismeretlen, nevét megjegyezni sem érdemelt koreai mester

nyomtatta gondolatait az életről, szerelemről –

ott áll a költő Phenjanban, a múzeumban, s szégyelli magát,

idézőjelbe csúszott tudását, magabiztosságát, egész

dezodorált kultúráját, lesomfordál hát a lépcsősoron,

„ Forrósodik a lég, s vele feszül a csend”

Koncz István

Hullhatnának már azok a tiszta esők,

Uram! Ünnepi kehelybe mise közepén.

Szomjamat olthatnák. Szavam megszületne.

Dicsérni szó nélkül csak jámbor kísérlet.

Egyetlen csöppet ejts lelkembe, Uram!

De nincs megváltás, szomjúhozom.

Üvöltenék!

Hamis húrokon fészkelhetne dal?

Rózsaablakbimbók ömölnek
égő csipkebokorfalakra.
Álszenteltvizes lagúnán
kőkereszthajók horgonyoznak.
Gyóntatóhordszékek járkálnak
paplan-huzatban; ázva-fázva.
Békegalambok szemetelnek
faszentek sminkelt álarcára.
Padsorokra szekrényoszlopok
fekszenek. Nyikorog a gyomra
a savas-borsos belső térnek.

nuszrat dzsahan rafiról szeretnék szólni,
a 19 éves diáklányról, akit a társai
petróleummal leöntöttek és felgyújtottak
az iskolájában ma délután

róla szeretnék szólni, a 19 éves lányról, 
aki pár nappal korábban a rendőrségre ment, 
mert az iskolában az igazgató zaklatta őt, 
a lány ijedtében félrelökte és feldúltan elfutott

Monodráma több szereplővel

Miért nyugtalanít annyira

ez a füzet? Mintha direkt egy

utószezonra készített katalógus

volna, tele nyomdahibával,

rosszabbnál rosszabb fotókkal.

Nők, férfiak, gyerekek divatja-

múlt fürdőruhákban álldogálnak

egy örök hadszíntér felől érkező

vöröslő folyó mellett. Bajtársak

és ellenségek adnak egymásnak

benne vért, úgy látszik,

holtában már mindenki

a nullás vércsoporthoz tartozik.

Most már egyedül maradunk

Ezen a lépcsőn se járunk többet, arrafelé kell lenni a háznak,

ahol hajnalban egy madár éppen meghal,

és már a vándorfestők vásznai sincsenek,

melyek az ősöket ábrázolták, se a szentkép alatt égő gyertya,

mintha lépteit utánoznánk valakinek, aki innen messze ment,

most már egyedül maradunk, fejünk fölött fényes pipitér,

vállunkon világol holdként, és porig fölégeti az udvart,

az elejtett faun

ma borul a rendszer, lázad a csavar: lazul.

szép István helyett trónra lép vad Vazul.

gyógyszerrel kezel az áldozat, hogy megbetegitsen.

ma tartóshullám vasal szögegyenes tincset.

ma a kopár táj él. égen hajnali tajték.

temérdek ék az ékkő. kibirhatatlanul szép.

valaki vét. ismerős idegek. hajban kéznyomok.

matatnak mint havas, patás állatok.

Nyers ornamentika

A befogadás mintázata? A kockás, virágmintás

Regény-szövetnek olykor epres radír illata van.

S ahogy olvasódik, úgy telítődik magamagával.

A történet zajlik, akár egy folyó.

A víz a kövek közötti üres helyeket is megeszi.

Járkál a kertben. Visszanéz.

Örömében magához húz egy levél-teli

Gallyat és megkóstolja.

Megcsókolja. Javítja a képernyőn a szót.

S az örökkévalóságra gondol.

délelőtt tizenegykor akadozni kezdett a légkondi 

kitüremkedtek derékban az ingek le-fől szaladgált 

a biztonsági őr elsőnek most is a kövérek jöttek

csípős tajvanit ettek egykor megállt a lift

kettőkor megérkeztek a szerelők 

nagy volt a zaj nők gyerekek fiatalok 

vihogtak a tegnapi beszólásokon 

még működtek a mammoni részletek pénztárgép 

pénzautomata jegypénztár pénzváltó

Az egyenes utcában a házak. 

Amikor felkapcsolják a villanyt,

égni kezdenek az ablakok. 

Amikor kinyitják az ajtót,

és átjárja a huzat a szobákat: 

azt mondanád, Dorothy, nem 

kell ide orkán – elég, elrepül

csak ennyitől. 

Görcsbe rándult ujjai: karmokban végződő,

lángoló oszlopok. Egyik felnyársalja a menny méhét, a tömpe,

a megvastagodott

segglyukába csusszan.

Eleven pókháló-szövedék az érzékelhető.

Táncra perdül a Vén Patás.

Teremtéstörténet

kezdetben volt az ég és volt a víz

nem volt se tér se jel se mindenevő idő

vízégből óriásteknős emelkedett

és megnevezte önmagát:

vagyok a határtalan

vagyok az egyensúly vagyok a föld

lábával a vizet megindította

hátával az eget kifeszítette

csend

lassan maga alá gyűr a mennyország.
arcomba csillagok taposnak árkot,
foszladozó teherré válik nevem

kezed keresem, tapogatva
toporgok egyhelyben
néma lettem. szelíd vadállat.
...
táltosfán kapaszkodom,
kezembe titkot szorítok,
s titkommal a távolba veszek. 

összegyűrt, néma ugatás lettem 
az Öreg Isten tarisznyájában. 
de lehet, még az sem.