Keresés a honlapon:

Lakatos László versei (lassul, halhatatlanság, végezetül, itthon)

 

 

 

 

 

lassul

messzire innen város
még mérföldes lépéssel is
távol az állandó lüktetés 
távol a muzsika szó

itt holdvilág van
Tisza illat
itt csillagfény van
s a szél ringat

ketyeg az idő
a gerendában szú perceg

kint gyereknevetés bújik
kint tarka gyom
kint hangos kelepelés
földre szorított virág illat

az árnyékban tündér tánc
a kert végén fáradt zümmögés

messzire innen város
még mérföldes lépéssel is
nem kell az állandó lüktetés 
nem kell a muzsika szó

halhatatlanság

csillagtalan az éj.
fázósan megborzongok
emléked hozzám ért
hát hozzá vackolok.

a pusztán szél kergetőz
ökrök kérődznek álmot
s én mégis fázok, fázok!

ülj mellém, és ölelj meg
túrj a hajamba, a vénülő fürtjeimbe
gyerek szóval mond: szeretlek
és halhatatlanná válunk mindketten.

végezetül

megint eszembe jutott a kabátod.
okker színű volt, nehéz szagú.
lassan az arcodra sem emlékszem,
csak a szemedre, és arra a kabátra,
ennyi az, ami maradt belőled.

akkor már csak búcsúzni jöttél,
köteleket elvágni,
lépcsőn lerugdosni a szeretetet.
de tényleg, már nem haragszom

itthon

hidd el,
jó nekem az "egyszoba".

körbe fehér falak,
a betonon kopott sámli.
a ház előtt szőlő,
körülötte tulipánok.

kutyaugatás karcol 
mélyen a földbe,
füst szagú délután melegít.

fakadó akácok,
zajos kaszáló,
gyerek zsivaj, nevetés.
Tisza illatú a levegő.

idén először dörög az ég.
csendesen elered az eső.

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2019-10-17 14:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.