Ujjaim száraz, göcsörtös faágak, nem tudnak már simogatni, mindenbe beleakadnak, reszelős a hangjuk, mint az összefenődő, ízelt bogárlábaké. Lassan percegnek a papírlapon, időnként megállnak, ilyenkor eltűnődöm, kiért is, miért is tördelem aggódva a kezem.
ültem egy padon a kaméliák akarom mondani karmeliták temploma előtt és kifejezhetetlen amit kifejeznék a Duna-part gesztenyefáit kivágták de nekem csak az innen- és a túlvilág van annyi mindent nem tudok itt sem elmondani nem is tudom megmondani mire vágyom hagyjanak békén és hagyják békén a Duna-part gesztenyefáit hagyják hogy a postára bemenjek papírt vegyek stb és lássam hogy a madár mozgásába bele van írva az öröm készíthessek hangfelvételt a madarakról egyszer a Debreczeny Gyuri is hallotta őket a telefonba igaz az nem hangfelvétel volt és a madarak nem voltak halottak akkor még én sem voltam halott
A SORS ma úgy döntött, tökrészegre issza magát, hogy legalább tántorogva közelíthesse meg végzetét. A megsebzett REMÉNY úgy bepólyálta magát, hogy végérvényesen felismerhetetlenné vált. Az ALKALOM annyira benarkózott, hogy már tolvajt sem volt képes szülni. A HISZTÉRIA, rendelőintézeteket nyitott az agyak homloklebenyeiben. Mindeközben ÉRDEK és BECSÜLET irdatlan belharcokba keveredtek, és oly alaposan elpüfölték egymást, hogy romhalmazaikból csupán a MEGALKUVÁS, mint saját szemébe beleköpni képes kígyó kerülhetett ki győztesen. Így aztán a REMÉNY, mivel már semmivel sem tudott kecsegtetni, kiegyezett a VÉGZETTEL. Ebben az emelkedő káoszban, a szőke hajfonatát kibontó KÖRÖMGOMBA, nagy szorultságában, kénytelen volt aranyerekre telepedni.
Ez a webhely a Google és a StatCounter cookie-jaival kínál szolgáltatásokat és elemzi a forgalmat.
Az IP-címed és a felhasználói ügynököd a teljesítmény- és biztonsági mérőszámokkal együtt
megosztásra kerül a Google-lal és a StatCounter-rel a szolgáltatás minőségének biztosítása,
a használati statisztikák elkészítése, valamint a visszaélések észlelése és megoldása érdekében.
A honlap további használatával elfogadod ezeket a feltételeket.