Keresés a honlapon:

Reke Balázs: erre

 

 

 

 

erre

 

ott vagytok, ahol nem történik semmi –

ebben a szemcsés térben, távoli alaktalanságban,

minek nincsenek kitapintható sarkai.

aki sosem taposott le lábnyomot,

annak talán emlékei sincsenek –

szétkenődik múltja, mint a túlvizezett zselatin.

azon a helyen vannak folyók,

bővizűek, sodrók, tekervényesek,

benne ezüstpikkelyű halakkal,

a hordalékkúpok között laknak.

és halszürke az ég, a végtelen ég.

olajos tollú madarak várják, lesik bátran,

ahogy lábuk elé csorog a horizont –

nem sírnak, nem vijjognak,

csak felborzolják magukat és

faggyúmirigyeik közül kihúzzák

a letelhetetlen idő kiszőkült zsírját.

vannak fák; erezetük, a mohától befutott,

dagadozó gyökérzet, inhalálja a ködöt,

kövér sár keserű levéből lakmározik.

a gyümölcs lehull, puffan az avaron –

belül kásás, kívül csúszós,

tompa héjba zárva

az ágak keresztfáján növekedett hús.

itt örök a nap, és örök a hold farkasvaksága –

itt sírtok, némán, könnyek nélkül,

s ha itt vagyok, veletek sírok én is.

elgyöngülök, eltörpülök, mintha már

érezném, hogy lyukat ütött a hajnalon a reggel.

felkel a nap, monoton morajlással,

viaszával telepecsételi a horizontot,

ráragasztja magát mészkőre és bazalttufára.

így hagylak magatokra titeket,

a kicserepesedett folyóparton,

lombos fák árnyékában –

nem köszönök, nem köszöntök ti sem.

vártok, türelmesen,

hátha még egyszer erre járnék.

 

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2022-06-03 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.