Szépirodalom – Versek és slam poetry

Magén István: A magányos bolygó

psalmus 2022

a készülődés ahogyan

valamit

a beélesített rakéták

európa széltében szívében

az egyik majom

a másik krokodil

meg

víziló a színfalak mögött

a partján a szentek

a patak fecseg

megvadult intellektuelek

dilettánsok

jeltelenek diapsidák

lebernyeg a szájpadláson

kiváló ingerek a megfigyelő számára

a modelljük szerint

a mikéntség szerint

2 km átmérőjű tűzgömb

(Gianni Strino)

holnaptól befogom a számat

no meg a lovakat de már csak

néhanap nincs hintó

ami elé de van helyette kalap

megemelem ha összeesküszik

ellenem a félelem valamilyen

nem látható lételemmel ha

nem tudok már mit kezdeni

a Frigyessel azt mondják

a bűn isten akarata elleni cselekvés

csak úgy tudom elviselni kiszolgáltatottságomat

hogy istenszerűnek és alap nélkül is

felelősnek képzelem magamat

Fotó: Massimiliano Rovatti Kép forrása: pixabay

csobban a teknős

zafírkéken csillogó

madársuhanás

.

Kép forrása: stylemagazin.hu

hetente kétszer dugni kell
érzelmeket a bőr alá
hetente kétszer tudni kell
én is tartozom valahová
hetente kétszer rettegni kell
hogy megcsörren a telefon
hetente kétszer érezni kell
úgy teszem ahogy én akarom
hetente kétszer hagyni kell
hogy öledbe hajoljon az értelem
hetente kétszer álmodni kell
bal markod mellem nem engedi el
hetente kétszer hinni kell
a kompromisszum nem megalkuvás
hetente kétszer hazudni kell
ez nem szerelem ez valami más

...

 
Bártfai Attila Márk

Negyvennégy év eltelt
mióta bennem az élet fölkelt
az alig valami remegő
vízágyáról és megkezdte
a takaróm szélén túlra
való nyújtózkodást,
csak mint a világ
mintás paplanhuzatján
a füvek, a bokrok, a fák;
magam is gaz vagyok,
sőt, olyan gáz akár
a felhők sírta tavak
nyugtalan lapjára
rajzolt zen lég-körbe
fogott ragyogás.

Kép forrása: csepel.info

a hévtől mentünk poros úton

jobbra bokrok balra szántóföldek
fogtam apu kezét
egyik lábát kicsit késve szedte
ráomlott a bányában a szén
azóta járt bicegve
reggel indultunk ketten
ünnep volt hogy vele mehettem

apu szólt figyelj
messze őzet mutatva
foglyot fácánokat
néztünk iramodó nyulakra
láttam fészkeket
madár röppent
vitorláztak az ég urai
karvalyok sólymok ölyvek

a bokrokon tüskék hatalmasok
szeder
a név mesebéli
remegő hőség a poros út felett
nem érdekelt
lesz friss víz ha odaérünk
kútból merített

 
Kép forrása: informed.hu

Szép vers Ágotának

Igen, te kértél egy
szép verset is.
Most aluszkálnál,
kérész-álmaid lesznek,
tudom.
Paplanod alá bújva
dúdolod az altatót
és altatnál engem.
Te ott vagy,
nekem is talán
ott kellene lennem.
Hallgatni,
amint álmaid eszegetnek,
lassan, s akár a kopók,
akár a kopogó-álmok
kuporognak bennem.

 
Kép forrása: euronews.com

Virágról, virágról!

zümmögnek esti hártyaszárnyak

zajos csavargók ágyra járnak

és lökdösődnek ha bárki lopna

gondolhatunk fölmentő okokra

ugyanúgy gyűlnek sokezer éve

pokolra jutnak sohase révbe

mindenki fázik te sem melegszel

komfortos cellákra épül a rendszer

depositphotos

A környékbeli nagyokos lundák

ismerhetik a menetrendet, mert

jó húsz perccel a jelzőkürtszó előtt

érkeznek a sziklaszirthez, tappancsaikon

eltoporognak körben a vasbakokon,

csőrsúlyos fejüket félrehajtják,

s mintha csak a hullámtörőre

fölcsapó habokra figyelnének, néznek

Cseri József: Megpihenve

Ősz lombja hull

„A világ megóvása az erdőkkel kezdődik.''

Henry David Thoreau

Beköszönt az ősz

térdre hullnak a fák is

barna avarba

*

száraz levelek

keringenek a szélben

nincs már kegyelem

*

búcsút intettek

a nyárnak a szél fújta

fák lombos ágak

*

didergő tél jön

alvásra készül a táj

hó leple alatt

*

hópelyhes télben

új álmaikat szőve

szunnyad a világ

Fotó: Standovár Ágota

vattával tömöd ki szobám falait –

itt fekszünk, és körénk gyűlnek a bútorok,

akár fedőlakkba merevedett, elnyúlt árnyékok.

az alkonyat bekúszik, lassan, mint egy bogár.

odakint csonttá fagyott faágak közt

támolyog a levegő, botorkál

e fémtiszta hidegben.

Kép: Guliso Tímea

Szemöldöklés

Ritkított emlékeim

Tiszta íven menetelnek.

Nem kegyelmezne.

A debreceni Nagytemplom tornyában

delet harangoztak.

Eszembe jutott, hogy éhes vagyok

meg sovány is,

húszéves és negyvenhárom kiló.

A harangszó fölkapott,

mint nyárfa szöszmöszét a szél,

és vitt volna akármeddig,

de én leszálltam róla,

mert a vasútállomás restijében volt

legolcsóbb a spenót tükörtojással.

Tányérnyi zöldben egy nagy, sárga szem,

a fehérje patyolattiszta,

Rév

Erényből hitet kovácsolt

Testében szíve kopácsolt

    A lelke célt remélt

Megmenekült a haláltól

Tudást kapott tanártól

     Mosolyt a könnyekért

Kívánva kért a gondolat

Mesélt a csend a hold alatt

     Szerelme lett a vért

Ölébe hullt a láthatár

Ruhája bíbor fénytalár

     A vándor révbe ért

(Fénytölte)

(Kép forrása: internet)

címzett ismeretlen

csend és csend és nem tudom mióta

nem simulnak betűk az ujjaim alá

szavaim kifogytak csak a hátterük maradt meg

a naprakész látomások gödreiben

nincs múlt nincs jövő és a jelen

visszatartott lélegzettel araszol át

a beomlott kőfalakon

hátha van még ott

valami

amire végre

ráköthetné összecsomózott zuhanásait

a napok cél és ok nélkül halmozódnak

valóság zárványokká

egy szitakötő-álom töredékeiben

Hargitai Beáta: Tabán anno

Egy ház árnyékába állok és követem a
falig a zsugorodást, mintha nagyobb
halmazban is levegőt vennék a szokásos
árapályhoz képest. Gyakorolom a fény bő
mellre szívását pont délig, mikor a sötét
eléri a határt, ipi-apacs, és amint
megérinti az ős, világos merőlegest
hopp, szanaszét foszlik játékos kezecskéje.

Dan Perjovschi rajza (Forrás: litera.hu)

RADARALJÁN, TESTKÖZELBEN

A Füstifecske utcába idén nem jöttek meg

a vidám, feketemellényes költöző madarak,

csak néhány koszlott-vedlett rigó a bokrok alján, meg

a Fővárosi Kertészet hirdetésére fittyet hányó cinegék

töltik be a légteret, nem ügyelve a radarokra sem,

mintha önfeledten csak azt próbálgatnák, amit én is,

lehet-e, érdemes-e örökké kifutópályán élni.

Kép forrása: facebook

Az első katlana: a tengődés másnapossága, az alvajáró tetszhalál. Kielégítetlenül tátong az alaktalanul nyúló anyag vonzásában, vakon tapogatózik az egyszeregy csapdájában, a perc kaméleon-színeit ölti fel magára, arctalanul simul a példánnyá töpörítő határok közé. Falánk rovar-szem les rezzenéstelen.

Vagy, aki voltál, elátkozott herceg

A provincián, már nem üzen a centrum

És amiről nincs szó, az a küldetéses vétó.

Rád ég ez a szerep, „sértetten kivonulni”,

Itt már nem lehetsz sem Raszputyin

Sem Rousseau, elég egy vállrándítás

Vagy egy rossz szó – selyemzsinór,

Küldi a porta, mérgezett tőr vagy

Torta, gasztronália és tortúra.

Standovár Ágota: A nárcisz méhe

A bejáratok fölötti képek

egyszerűek, jól látható a lényeg,

a felnőtt írástudatlanok

is megértik: te itt, én amott

nőttem föl, ebből zűrzavar

lehet, tudd, rögvest megöl a raj,

mert megérzik – idegen leszel

ha majd helyet cserélsz velem.