Birtalan Ferenc versei (a hévtől mentünk poros úton, a J és a G épület közötti magas téglafalon, a keletitől zötyögtünk hévvel a kerepesin)
a hévtől mentünk poros úton
jobbra bokrok balra szántóföldek
fogtam apu kezét
egyik lábát kicsit késve szedte
ráomlott a bányában a szén
azóta járt bicegve
reggel indultunk ketten
ünnep volt hogy vele mehettem
apu szólt figyelj
messze őzet mutatva
foglyot fácánokat
néztünk iramodó nyulakra
láttam fészkeket
madár röppent
vitorláztak az ég urai
karvalyok sólymok ölyvek
a bokrokon tüskék hatalmasok
szeder
a név mesebéli
remegő hőség a poros út felett
nem érdekelt
lesz friss víz ha odaérünk
kútból merített
apuék a minisztériumból mentek aratásra
toborozták a jó kaszásokat
ne vesszen a búza kárba
bérként lisztet ígértek
meg volt szabva a ráta
vártuk
tervezgettük hova lehetne tenni
kicsi kamránkba hogy fér be ennyi
gondoltuk müller bácsi
cserébe ingyen ad kenyeret
és anyu csak süti egyre a süteményeket
a liszt miatt indultunk neki
nem akartak érkezni a zsákok
apu gondolta megkérdezi
de égen-földön nyoma se volt
kivel válthatott volna érdemi szót
csalódás fárasztó visszaút
jó lett volna egy szekér
ülni zsákok tetején
a majdnem-lett liszttel
de olyan bokrokat azóta se láttam
bár bicegő lábam egy életen vitt el
jó ez az örökölt járás
minden máshoz
csak hit kell
a J és a G épület közötti magas téglafalon
közvetlenül a porolók mögött
ahol vastag farudakat tartottak
a sínekből készített vasoszlopok
talán a belövések még évekig kitartó nyoma
nagy lyuk tátongott
ott másztunk át a névtelen utcácskára
az ötli és a fatelep beton kerítése mellé
az az átjáró úgy tartozott gyerekkorunkhoz
mint a gyártelepek a vagonokkal
ahogy vonszolódott velük
az utánozhatatlan-zöld muki
azokra a porolókra másztunk
bátorságot hencegni hüledező lányok előtt
lógtunk összekulcsolt kézzel lábbal akár a denevérek
még nem volt ott kert
pár csenevész fagyal
néhány nőszirom tengődött lándzsás levelekkel
ezerkilencszázötven nyara lehetett
még nem jártam iskolába
négykerekű kocsin téglákat hoztak
homokot meszet s estére eltűnt a lyuk
átmászni többé nem lehetett
akkoriban rakták ki hátra a táblát
törökbecse utca
a többi névtelent is elkeresztelték
hát lett osztály és strázsa is
kikupálódtunk névileg
stróbl alajos
kimondani alig lehetett
de hiába minden próbálkozás
maradtunk mi voltunk
juranics telep
a keletitől zötyögtünk hévvel a kerepesin
elmaradt az ügető a taxi-garázs a gumigyár
csikorogva a mozdonyfordítón
a százlábú hídnál váltottak irányt
a 424-esek a trumanok
a hídkorlátoknál
zománcozott táblákon
vörös villámló nyilak
fekete koponya két csont
a vezeték érintése halálos
néztük hogy húz el alattunk a kandó
egyszer a verseny utcai sorompó leszakadt
szemben a törökőri kisszentterézzel
majdnem a postatelep istállóinál
és agyonütött egy lovat
a hungária előtt szálltunk le
a kispiacnál
ahol a mindig-vigyorgó bolondárpi
cipelte a rekeszeket éveken át
befordultunk a százira
sarkán a néhai wágner vendéglő merengett
szemben az óvoda-bölcsődével
mentünk a művésztelep az iskola mellett
a muki-síneken át
fákról rézszínűre ért madárbogyó
barna dárdákként bakaszivarok néztek ránk
aztán a j épület
harmadik lépcsőház
háromszázötös lakás
mindenki otthon
sehol sem látszott még a gyász
Megjelent: 2022-07-09 20:00:00
 |
|
Birtalan Ferenc (Budapest, 1945. VII. 25. - Budapest, 2018. IV. 10.) költő, író |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
